Politikai aktivitásért járt idén az FSF-díj

Lawrence Lessig professzor vehette át RMS-től a Free Software Foundation idei díját, azért a tevékenységéért, melyben a legkülönbözőbb fórumokon folyamatosan hirdette a nyílt forráskód elemi jelentőségét a közintézményekben. A dolog legnagyob jelentősége abban rejlik, hogy az elektronikus kormányzás és államigazgatás során személyes és bizalmas adatok ne kerüljenek például óriási gazdasági befolyással bíró multinacionális cégek, idegen kormányok kezébe a szoftverekbe épített kémprogramok által. Vagyis a legalapvetőbb jogainkról van szó.A díjat a Free & Open Source Developer's Meeting-en adták át, többek között a Free Software Foundation Europe - mert bizony ilyen is van - zsűrizésével. A döntés rávilágít, hogy a nyílt forrású szoftverek azért a legfontosabbak, mert a modern informatikai társadalmakban kizárólag ezekkel lehet biztosítani állampolgárok legalapvetőbb jogait, személyes adatainak védelmét, s elkerülni ayűz ilyen adatokkal való visszaélést, üldöztetést, diszkriminációt, stb., továbbá kizárólag ilyen szoftverekkel bizosítható a demokrácia gyakorlásának elektronikus formája, s ráadásul az állambiztonság is.