Új telefont kéne vennem, a régi egy Zuk Z1 volt snapdragon 801-el. Tulajdonképpen elégedett voltam vele, az akksi halt meg, kissé kopottas, megolvadt a kijelző egy helyen, de tette a dolgát, gyors volt, stb. Sokszor koppant a földön, a gyerekek nyúzták sokat. Pont emiatt nem szeretnék nagyon sokat költeni rá, viszont túl butát sem szeretnék.
Két jelölt van jelenleg:
-Mi A1
-Mi 5s plus
Ami az A1 mellett szól, az a B20 és az ár, cserébe butább soc és kisebb akku (a Z1-nek 4000mah volt)
Az 5s plus mellett jobb soc, nagyobb akku, talán jobb fényképező és az nfc. Cserébe ahol élek nem lesz 4g-m, de ez annyira eddig sem tűnt fel, android one helyett miui van rajta, de hivatalos lineageos van rá.
-Van-e valakinek tapasztalata ezekkel a készülékekkel?
-Mennyire fogom az NFC-t használni?
-A snapdragon 625 van olyan gyors mint a 801 (az előzőnél lassabbat nem szeretnék)?
-Elég lehet a 3000mah egy napra? Takarékosabb annyival a 625 mint a 801? Kibiír egy 3-5 órás autóutat waze+4g+gps-el?
-Mennyire bírják a gyermekek általi nyúzást, kisebb eséseket?
Ha valakinek van javaslata más készülékre ebben az árkategóriában, az is érdekelhet. Fontos lenne, hogy ne mediatek-es legyen, azoknak a gps-éről nem hallottam jókat, és én használom autózásnál.
- 5684 megtekintés
Hozzászólások
Személy szerint:
"Mennyire fogom az NFC-t használni?"
Amióta van a simple, azóta az egyik legfontosabb szempontom telefonvásárlásnál.
Ha akarsz majd vele a jövőben fizetni, vagy lesz nálatok NFC-s beléptető stb akkor jó ha van.
Fedora 26, Thinkpad x220
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hm, egy fórumból idézek:
"Zárlati díj: 300 Ft/hó, azaz 3.600 Ft/év
Maximális egyenleg: 65.000 Ft
Havi tranzakciós limit: 65.000 Ft/hó
=> Ez mondjuk havi 1 db feltöltés 65.000 Ft-tal, ha minden hónapban elköltjük a teljes keretet.
Feltöltés: 1%, min. 200 Ft
65.000 Ft feltöltés díja: 650 Ft => 7.800 Ft/év (havi 1 feltöltés esetén)
Összesen
tehát 11.400 Ft/év azért, hogy havi 65.000 Ft-ot mobilról tudjak
elkölteni, miközben az amúgy is meglévő bankkártyámmal - amiről feltölteném ezt a prepaid kártyát - mindezt ingyen is
megtehetem."
--
robyboy
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
olyan negatív vagy... :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az baj mindig, ha az ember nem látja, hogyan lopják meg.
--
robyboy
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mert ha látja, az öröm és bódottá.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez csak akkor igaz, ha nem OTP ügyfél vagy, mert akkor ingyenes az egész.
Illetve más banknál is van mobil fizetés, én K&H appon keresztül fizetek mobillal, semmi többlet költsége nincs a dolognak.
Én nem vennék már Újlenyomat-olvasó és NFC nélküli mobil telefont.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ok de ha nem fórumból idéznél, akkor talán utánajárhattál volna, hogy február 28 vagy visszavonásig tesztidőszak van, addig nincsen semmilyen díj.
Az a 65e korlát is csak akkor él ha nem OTP-s kártyád van, hanem más bank kártyájáról töltöd fel a virtuális kártyádat.
Nekem eddig egy fillér plusszomba se került.
Fedora 26, Thinkpad x220
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"vagy visszavonásig"
Amikor olyan akciót látok, hogy "visszavonásig", automatikusan jön fel a red flag :)
Mi van, ha aznap vonják vissza, hogy aláírtál [rosszabb esetben 1-2 évet]?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Február 28 vagy visszavonásig - értelemszerűen a február 28 a hard deadline, előtte nem fogja visszavonni. A visszavonásig pedig azt jelenti, hogy nem kell új hirdetményt kiadni (drága), elég egy értesítést küldeni az ügyfélnek, hogy eddig tartott (olcsó), de ez az időszak már best effort megy, nem érdemes így döntést hozni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Néha amilyen bugokat tolnak bele, lehet még a tesztidőszakot is kitolják :D
Fedora 26, Thinkpad x220
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
feltoltes? En hozzarendeltem a bankkartyam es ennyi... Lehet feltolteni is?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha nem OTP-s vagy, akkor kapsz egy virtuális kártyát, amire pénzt kell tölteni. Nahh ez lehet havonta max 65e Ft.
Fedora 26, Thinkpad x220
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Semmilyen virtuális kártyám nincs, Erste-s vagyok. Fizettem is már a Simple-lel, tegnap mozijegyet vettem az app-ból.
Kártyám hozzárendelve az app-hoz, és kész.
Van néhány tíz ft plusz költség (tegnap hármónkra pl volt 40ft/jegy a mozinál), de más eddig semmi.
Használhatod (még?) a saját bankod saját kártyájával.
<-------
You can't grep on dead trees.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Itt az NFC-s fizetésről van szó, a Simple-ön belüli vásárláshoz bármit használhatsz. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ugyan asszonynak vettem A1-et, tehát nem én használom napi szinten, de a régi Note 2-mhöz (801) képest nem tűnt lassabbnak, sőt. Igaz, ebben közrejátszhat a gyakorlatilag stock 7-es vs. minden samsungos sz*rral teletömött 4.4-es Android is.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A Mi A1 mellett szól, hogy nekem olyan van és eddig tetszik! :)
--
Tertilla; Tisztelem a botladozó embert és nem rokonszenvezem a tökéletessel! Hagyd már abba!; DropBox
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
eddig
mióta?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
kb. november ötödike. :)
Az aksit nagyjából hetente kétszer töltöm. Igaz a WiFi, a BT, a GPS csak akkor van bekapcsolva ha használni akarom.
--
Tertilla; Tisztelem a botladozó embert és nem rokonszenvezem a tökéletessel! Hagyd már abba!; DropBox
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Úgy könnyű :D
Fedora 26, Thinkpad x220
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Redmi 4X-et 3/32GB-ot használok pár hete, 4100 az akksija, a GPS pár másodperc alatt talál jelet, B20-as EU verzió, az 5'-os képernyő még pont egy kezes szerintem. Asszem olyan 10-12 órát kibír az akksija folyamatos képernyővel a a tapasztalatok szerint.
Leejteni nem szoktam meg nem is szeretném, de vannak rá extrém vastag stb. tokok is
Szerintem a Prohardver megfelelő fórumában olvasgass az "éles" tapasztalatokról.
--
God bless you, Captain Hindsight..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1 rá. Én is ilyet nyúzok. Ejtettem le én is, kisfiam is. Semmi baja. Elég erős hw és,ha jól tévedek mostanában jött ki rá RR rom. Mondjuk nekem eddig jó az alap miui is,de lehet teszek egy próbát a másikkal is.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A Lineage OS 15- ös verziója is érkezik valamikor január 15-én..
--
God bless you, Captain Hindsight..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Honnan az infó ?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Valaki írta a fórumjában, ha jól emlékszem.. Lineage 15.1 vagy valami ilyesmi.
--
God bless you, Captain Hindsight..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A Lineage egyáltalán nem támogatott. Ha január 15-én érkezne, akkor ahhoz már elkezdtek volna dolgozni. De mivel a Xiaomi ehhez az eszközhöz a kernelforrást nem adta ki, ezért nincs hozzá normális 3rd party ROM. És hivatalos LinageOS sem lesz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen nagy baj lenne, ha ez így is maradna, mert kb. egy év múlva azt szeretnék telepíteni a készülékre.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1, pár megjegyzéssel. tok kell rá, mert egyrészről csúszik, mint állat, másrészről esésnél látszik a sérülés. ejtettem le tok nélkül, életében akkor nem volt csak rajta tok, kicsúszott a kezemből és meglátszik rajta. nekem fekete van és a leeséstől lejött a festék róla. nem szörnyű, de látszik, más sérülése nem lett amúgy. egyébként első xiaomi telefonom és nagyon tetszik. gyors, aksija zseniális. nfc nincs, most még nem hiányzik, felbontása alacsonyabb (van aki ezt látja, van aki nem), kamerája bár nem szörnyű, de jónak sem mondanám. viszont b20 van. ja, meg akit érint, van gyári romban telefonhívás hangrögzítő. nem kell a programok között keresni és próbálgatni, költeni a pro verziókra, ott van alapból.
aksi és gps. negyven percet mentünk kocsival, here wego ment akkor és 7 százalék alatt csökkent az aksija, ami nem rossz szerintem. mondjuk nem hittem volna el ha nem látom. los 15 nem hangzik rosszul, de még maradok a miui stable ágnál. ha kell egy kis izgalom, majd váltok. :-)
ja, igen. az előzőnél lassabb lesz, a 435 gyengébb, mint a 625, gondolom a 801-nél is. sajnos nálunk hivatalosan, b20 hiányában, nincs a 625-ös redmi 4, fhd kijelzővel. pedig az igen vonzó lenne.
én ötvenért vettem itthon, de láttam akcióban 40ért is, azért egyértelműen ajándék. most nem néztem hol tart.
"I'd rather be hated for who I am, than loved for who I am not."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"b20 hiányában, nincs a 625-ös redmi 4, fhd kijelzővel. pedig az igen vonzó lenne."
Az nincs, de fél collal nagyobb redmi note 4 van 625-el, múlt hónapban vettem egy szürkét az eustockponteu-ban 48-ért, igaz csak 3 GB ram 32 GB global változatot, de van b20 és fhd kijelző.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A bajom vele pont az a plusz fél coll... Ezért szimpatikus a redmi 4, számomra elfogadható méretben adja ugyanazt. Amikor kerestem telefont a másik esélyes a moto g5 plus volt, aztán xiaomi lett. Ott az fhd és 625 tetszett. Munkatársnak redmi 3s van, dicsérte, így belevágtam és eddig nem bántam meg.
"I'd rather be hated for who I am, than loved for who I am not."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Honor 4c-m volt előtte, ami pont fél collal kisebb kijelzőjű, méretre mégis szinte megegyezik a Note 4-el. Ha öt colos telefonnal el vagy, a note 4-től se félj.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
igen, ismerem ezt a mantrát, hogy a kijelző mérete nem egyértelműsíti a telefon méretét. nekem előtte 4.7-es htc one m7 készülékem volt, a mostani 5-ös redmi 4x minimálisan nagyobb nála. nem néztem utána a méreteknek, de azt nem hiszem, hogy a note 4 akkora mint a redmi 4x. feleségemnek volt honor 5x-e, az már nekem méretre nagy, pedig váltásnál gondolkoztam rajta, hogy a "levetett" telefonját használom, ha már ott fekszik a fiókban.
de persze ezek mind személyes preferenciák, lehet valakinek megfelel a note 4, sőt sokan a még nagyobb telefonra esküsznek.
"I'd rather be hated for who I am, than loved for who I am not."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a 435 picit gyengébb a 625-től, de kb pariban van a 801-el
a fiamnak Redmi 4X-e van, és az antutu szerint kb pont annyit tud, mint az én MI3 mobilom S800-al (ami szinte olyan, mint az S801)
viszont a kisebb felbontású kijelzőn sokkal jobban futnak a játékok, nálam szaggat a 3D teszt, neki meg hasít (ha ez szempont)
én is cserét fontolgatok, a jelöltjeim: MI Note 2 4/64 vagy MI 5s+ 4/64 vagy MI6 6/64 vagy MI MIX 2 6/64 (kb ebbe na sorrendben drágulnak)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+2 lévén hogy nálunk is van kettő 4X 3/32GB.
--
"After successfully ignoring Google, FAQ's, the board search and leaving a undecipherable post in the wrong sub-forum don't expect an intelligent reply."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+50. Kb ennyi 4X-t használnak a felhasználók a cégnél, eddig eggyel sem volt probléma, szereti mindenki. Az alsó szegmensben messze a legjobb okosteló.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Talán ez is érdekes lehet számodra.
----
"Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen". (János 3:16)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nekem sima mi5 van mar kb 1 eve. IMHO ezert az arert a piac legjobb kamerajat kapod. Sot, megkockaztatom, hogy osszesitve is.
Raadasul mi5-t elfekvo keszletbol bazi olcson lehet kapni, ha korbenezel kicsit.
A mi5s konkretan visszalepes hozza kepest (rosszabb kamera, nagyobb, nehezebb).
Az elegedettsegi faktorom kb. a htc desire-el vetekszik (meg 2010-bol).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azt kell nézni, hogy melyikre van jobb Lineage OS támogatás. A Redmi Note 4 (4G/64G) szerintem kiváló vétel.
--
ulysses.co.hu
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lehet én vagyok igénytelen, de kb 3 éve vettem egy Sony Z1 Compactot és maximálisan jó mindenre, különösen mióta a céges telefonomra átköltöztettem minden chat dolgot (hangouts, messenger, slack, skype, fb), a céges egyébként egy Samsung Galaxy A5, ami szintén hibátlan, páromnak meg áprililsban lesz 2 éves az A3, és az is szuper.
--
ESET és Synology hivatalos viszonteladó
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"...maximálisan jó mindenre, különösen mióta a céges telefonomra átköltöztettem minden chat dolgot..."
Érzed ugye te is a kis logikai difit a mondatban, ugye? :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kollégám nemrég vett A1-et, eddig szereti. Én kb 4 éve nyúzok xiaomi telefonokat, elégedett vagyok vele. Nekem elsősorban a MIUI tetszik benne, jól összerakott rendszer, lehet fejlesztői ágat is használni (újdonságok) és van magyar fórum + rom is (miui.hu). Ha a rendszer mégsem tetszene, akkor még mindig lehet lineage, vagy más rom felé kacsintani. Az A1 gyárilag gugli, cserébe megkapja a frissítéseket elég sűrűn. Redmi Note 4-et javasolják még sokan a facebookos xiaomi csoportban, esetleg nézz be oda is.
--
TH
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Anyamnak vettem novemberben egy A1-et. Egyre surubben van, h szakadnak a hivasok es hasonlo halozati hibak.
Rakeresve a neten masok is talalkoznak vele. Masok meg egyaltalan nem.
Ugyanitt van 1 elado fekete Xiaomi Mi A1. <--
Jelige: "occso de legalabb kinai"
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Jelige: "occso de legalabb kinai""
Kezdjem el sorolni a nagy márkák még nagyobb ziccereit? :) A Xiaominak eddig nem sok elrontott telója volt ezen kívül, maximum olyan, ami koncepciójában hibás/úttörő volt, és más tanult a hibáiból amit elkövetett. (pl Mi Mix)
Drága, de legalább lassítva van, a már leromlott, de gyárilag amúgy is gyenge aksi miatt.
Drága, de legalább random kigyullad? ;)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Drága, de legalább nem lesz frissítve sem a Spectre miatt?
--
robyboy
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Kezdjem el sorolni a nagy márkák még nagyobb ziccereit?
Segit az rajtam? Ketlem.
> ezen kívül
Nem allitottam, h ez egy elrontott telo.
Mint irtam, sokan dicserik.
Irtam olyat, h a note v. az iphone jobbabb v. elfogadhatobb az a viselkedes?
Mondjuk konkretan ennel a peldany helyett biztosan azokat valasztanam inkabb.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Találkoztam egyszer egy olyannal, hogy frissítés után egy Redmi 4A nem érzékelte a sim kártyát, stabilról bétára váltottam és azóta nem hozta vissza sógornő.
Ne ijesztgesd szegényt vásárlás után.
Nem értem eddig hol voltál...
Rákerestem néhány hazai és külföldi oldalon és nem igazán látok panaszt a telefonra. Biztos jó csatornát nézel?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Biztos jó csatornát nézel?
Nem a tv-ben lattam.
Igazabol sehol nem lattam. Telefonon szoktam (nem)beszelni a illetekessel.
google://mi a1 call drop
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A telefon tenyleg elado. Elviszi vki?
Ma szemugyre vettem a beteget.
A jelerosseg egy pelcikaval gyengebb a fullosnal es 4G-t mutat. Majd inditok egy hivast es 3G-re valt. A hivas utan ujra 4G.
Atallitottam a preferalt halozatot 3G-re. Elsore igy jobbnak tunt a minoseg, de majd kiderul hosszu tavon.
Az internet viszont biztosan hulladek lett igy.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem drasztikusan rosszabb a 3G-s Internet a 4G-snél. Én legalábbis böngészésnél nem látok szignifikáns különbséget.
Letöltésnél biztos kijön az akár 10-es plusz a 4G javára, de sima olvasgatós alkalmazásnál inkább 3G-zek a hosszabb akksi élettartam miatt.
--
robyboy
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
mindenhol azt olvastam, hogy a 4G kevésbé meríti az akkut
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egy ezresert?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
„4G-t mutat. Majd inditok egy hivast es 3G-re valt. A hivas utan ujra 4G.”
Ha a telefon nem támogatja a VoLTE üzemmódot (Voice over LTE), akkor ez a helyes működés. Ez elsősorban a telefontól függ, de a szolgáltató akarata is kell hozzá.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
En ugy leszarom, hogycsakna.
Szamomra egy dolog szamit: lehet telefonalni a keszulekkel v. nem. <-
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
„En ugy leszarom, hogycsakna.”
Hmmm. Ha engem nem érdekel valami, akkor nem írok róla. Nem vagyunk egyformák.
Másrészt a VoLTE a jobb hangminőség miatt arról is szól, hogy gyorsabb lesz a hívás felépítése, mert előtte nem kell 3G-re váltani.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nekem mind1 a miert.
Az a fontos, h vettem egy telefont, amit telefonalasra (elsodleges funkcio) nem lehet hasznalni a default beallitasokkal.
Miutan lekorlatoztam a 3g-re, utana pedig netezesre nem lehet hasznalni (okostelefon masodlagos funkcio).
Full nem erdekel, hogy volte. 2017-ben bementem egy webaruhazba, elkoltottem 60-70k kemeny magyar valutat egy olyan eszkozre, amirol tobbeknek az volt a visszajelzese forumokon, h megbizhatoan jol mukodik.
Majd azt tapasztalom, h nem jol mukodik. Nem ismerem a melytechnikai hatteret a dolgoknak es oszinten szolva nem is akarom megismerni.
Szemely szerint azert picsogok itt, h megtudjam mas ha tapasztalta a jelenleget, talalt-e ra megoldast. Igen, itt mar johetnek a melytechnikai reszletek is. Ha van is megoldas, akkor mar vastagon veszit az en szememben az ertekebol.
Ugyanitt, tovabbra is van egy elado fekete Xiaomi Mi A1-em. Sajnos nem tolonganak erte a jelentkezok:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mivel nem érdekel a háttér, így nem is írom le, hogy mit kellene tenned. Viszont:
„Ugyanitt, tovabbra is van egy elado fekete Xiaomi Mi A1-em. Sajnos nem tolonganak erte a jelentkezok:)”
Nekem most nem aktuális telefon vásárlása, de talán más is úgy van vele, ahogy én: Még soha nem vettem olyan használt dolgot, aminek az árát az eladó szégyellte megadni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Mivel nem érdekel a háttér, így nem is írom le, hogy mit kellene tenned. Viszont:
Mit kellenne tennem mihez? A volte bekapcsolasahoz? Mit kell?
> Még soha nem vettem olyan használt dolgot, aminek az árát az eladó szégyellte megadni.
Majd ha meghirdetem a relevans forumon, adok neki vmi arat is.
Tippre min. 20%-ot buko lesz...vagy inkabb tobb.Tegnap megneztem, 74K huf volt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
„Mit kellenne tennem mihez? A volte bekapcsolasahoz? Mit kell?”
Közben már minden kiderült, így semmit. Mivel a Vodafone-nál vagy, és tudomásom szerint náluk még nem működik ez a szolgáltatás, így a VoLTE, illetve annak hiánya nem lehet a probléma oka. (A Telekomnál valamilyen algoritmussal eldöntik, hogy a készüléked alkalmas-e rá, és ha igen, akkor bekapcsolják. Ezenkívül, ha az előfizetőnek sürgős a dolog, akkor külön kérheti a szolgáltatás bekapcsolását.)
Azonban a Vodafone-nál van valami HD hang nevű szolgáltatás. Ez 3G hálózaton működik, és elvileg a hangminőséget hivatott javítani, a környezeti zajok kiszűrésével. Ha túl buzgó az algoritmus, akkor esetleg olyat is kiszűr, amit nem kellene. Viszont ez a szolgáltatás csak Vodafone-os készülékek közötti hívásoknál működik. Így ha más szolgáltató telefonját hívva is fennáll a probléma, akkor azt kizáró oknak veheted.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen, a problema fennal.
Kosz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Milyen rom van rajta? Prod/Dev/Beta, verzió? OTA-n frissül?
--
"After successfully ignoring Google, FAQ's, the board search and leaving a undecipherable post in the wrong sub-forum don't expect an intelligent reply."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Default es friss.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Mivel nem érdekel a háttér, így nem is írom le, hogy mit kellene tenned. Viszont:
Mit kellenne tennem mihez? A volte bekapcsolasahoz? Mit kell?
> Még soha nem vettem olyan használt dolgot, aminek az árát az eladó szégyellte megadni.
Majd ha meghirdetem a relevans forumon, adok neki vmi arat is.
Tippre min. 20%-ot buko lesz...vagy inkabb tobb.Tegnap megneztem, 74K huf volt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Engem azért érdekelne, hogy milyen szolgáltatónál van ez. Én így lassan fél napi használat közben még nem találkoztam vele, de rákerestem, és talán ha 3g-re fixálod a kütyüt, akkor nem csinál ilyet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A legtöbbnél.
A VoLTE új dolog, ráadásul (pl. a Telekomnál biztosan) külön be kell kapcsolni / kapcsoltatni. De továbbra se nagyon értem, milyen problémát okoz ez.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
? iPhone 5s-em több, mint 3 éve 4G-n van fixen, és egyszer sem vettem észre, hogy visszaváltott volna 3G-re hívás előtt/közben.
Szolgáltató: Telekom, VoLTE-t nem kellett külön aktiváltatnom, default működik a telefonhívás 4G-n.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az iPhone 6 az első, ami tud VoLTE-t, szóval nem, nem működik a telefonhívás 4G-n.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
hmm, köszi, akkor ezt benéztem, mindenesetre a 4G (korábban LTE) felirat nem változik telefonálás közben :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egyébként a szolgáltatást Magyarországon először a Telekom indította el, 2017 tavaszán. Tehát előtte esélyed sem lett volna a VoLTE használatára, ha itt élsz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az lehet, de az iPhone-ja akkor is tudta/tudja es kesz. Mert az mar csak ilyen na. :D
Utalom, ha valaki tenyekkel dobalozik.... :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Beismertem, hogy tévedtem, nem? Mi ebben a gond?
Gondolom, te még soha nem tévedtél semmiben, ugye?...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
De. Rengetegszer. Respect, hogy beismerted, de nem birtam kihagyni, hogy ne rugjak az iphone-ba (es nem beled, legalabbis nem annak volt szanva). Bocsi. Gyenge vagyok :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ok, rendben :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Engem azért érdekelne, hogy milyen szolgáltatónál van ez.
Vodafone
> talán ha 3g-re fixálod a kütyüt, akkor nem csinál ilyet.
Elolvastad, amit irtam?:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
jelenleg kb lehet ugy tekinteni, hogy 4G-n nincs telefonalas. Minden hivas eseten a telefonok 3G-re valtanak vissza. Az osszes. (kivetel 1-2, az is talan egyelore csak a T halozatan belul)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tenyleg?
Ez uj.
Ha igy van, ha nem a hivasok szakadnak.
Ugy tunik amugy, hogy 3g-re fixalva is. Bar a jelek szerint kevesbe.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Van egy masik problemank is a keszulekkel.
Gyakran "kerul" hivas kozben vmi oda nem illo dolog a kepernyore. Vagy epp megszakad a hivas.
A megfigyelesem szerint a kepernyot lassan, idonkent pedig egyaltalan nem kapcsolja ki.
Mas is talalkozott ezzel a jelenseggel? A neten osszevissza van minden baromsag, mint pl. ujra kell kalibralni es ilyesmi. De ez termeszetesen semmit sem segit.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Elégedett Redmi Note 4 tulaj vagyok, leszámítva hogy betört a kijelző, de arról nem a telefon tehet. ...és még így is jól működik, pedig körbe van celluxolva hogy ne potyogjanak szét a szilánkok. :) /pont a sarkára esett szegény/
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hosszas gondolkodás után végülis a <>Mi A1 mellett döntöttem. Leginkább a b20 és az ár döntött, nomeg a piros szín :D
Mindenkinek köszönöm a segítséget, a kimovil-t eddig nem is ismertem, de hasznos volt!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Örülök neki. Használd egészséggel! :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én egy hónapja cseréltem a OneplusOne-t Mi A1-re.
Eddigi kb legolcsóbb okostelefonom, de az android one miatt mindenképp megérte. Sajnos NFC nincs benne, kompromisszumot kellett kötni, illetve középkategóriás telefonhoz "méltóan" a kamerája nem a legerősebb, de azért használható.
Az akksi tök jól bírja, az ujjlenyomatolvasó kényelmes, kijött már rá az Android O, ár/értékben szerintem jó választás.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- pls delete
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
-
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni