Az utóbbi pár hétben már a második ügyfelemet „fenyíti” a dotroll, úgyhogy felmerült bennem, hogy rákérdezek nálatok is, hogy ti is tapasztaltatok-e hasonlókat.
Az egyik esetben minden előzetes figyelmeztetés nélkül lekapcsolták a francba egyik ügyfelem összes oldalát, majd amikor rákérdeztem, hogy segítsenek, árulják már el, hogy mi okozta a problémát, válasz helyett visszakapcsolták az oldalakat.
Másik esetben szintén jön a mondás, hogy túlterheli az oldal a tárhelyet, úgyhogy lehet a kasszához fáradni nagyobb csomagra váltani, viszont megint egy árva mukkot nem szólnak a probléma, vagy a túlterhelés természetéről.
Utolsó, egy talán örökzöld kérdésnek egy, a helyzetemre aktualizált verziója: tudtok jobb tárhelyet a Dotrollnál idehaza? (fontos az ár/érték arány, webes kezelőfelület, ügyfélszolgálat, shared hosting és vps is legyen)
(Tisztában vagyok a shared hosting jellegével, és tudom, előfordulhat akár az is, hogy megtörték az oldalakat, és emiatt a túlterhelés, csak azt hiányolom, hogy egy nálunk boldogabb ország profi tárhelyszolgáltatójánál egy ilyen lekapcsolásos esetben mondjuk egy élő ember megmondta utána, hogy mivel volt a probléma, másrészt pedig nehezen is tud előfordulni a túlterhelés, mert automatikusan lelövik azokat a processzeket, aztán ha fáj, hogy server error-ral jönnek vissza a kérések a látogatóidnak, akkor vegyél vps-t.)
- 1987 megtekintés
Hozzászólások
Ez elég fura ügyfélkezelés. Nekem is volt már olyan, hogy hirtelen látogatószám növekedés vagy hibás modul miatt megterheltem a szolgáltató szerverét. De ők felemelték a telefont és szóltak, hogy tegyek valamit, mert hamarosan ki kell lőniük a cuccomat, mert megeszi az erőforrásokat. Ez így korrekt szerintem. Ha bármi van, felhívnak, én pedig azonnal intézem a dolgot. Oda-vissza korrekten zajlik a dolog, szerintem ez a normális, senki nem akar a másikkal kiszúrni. Lépjél le a dotrolltól szerintem. Nem írok cégnevet nyilvánosan, mert még rámondják, hogy ott dolgozom vagy akármi. Pedig nem. Amügy az EU-n belül is érdemes lehet körülnézni ilyen ügyben, igényektől függően.
UPDATE: megnéztem a DOTROLL webhoszting árait, ezek eléggé nyomott árak, csodát ne várj ennyiért. Én most 20+ÁFÁ-t fizetek/év, 5GB tárhely, cpanel, anyám tyúkja. Teljesen jól működik, 2007 óta vagyok náluk. Ami még szimpi, hogy hétköznaponként estig van telefonos vagy ügyfélszolgálati support. Nem volt még velük gondom. Szóval ha jobbat akarsz, az itthon vagy többe fog fájni, vagy inkább külföldön nézelődj...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni