Kodály szerint a népzene a közös nyelv, a relatív szolmizáció pedig az eszköz.
Nincs ezzel gond, csak EZ A MÓDSZER nem való az óvodás korosztálynak.
Tényleg nem akarok indulatokat generálni, hidd el, hogy a tapasztalat mondatja velem ezt. És nem csak velem.
Abban tökéletesen egyet értünk, hogy a zenét (a népzenével együtt) csecsemő kortól kezdve kell megélni.
Napi szintű probléma, hogy a kölykök keresik a hangszeren a dó-t. Egy közepes képességű 6-8 gyerek nem fogja fel, hogy az ABC-s hangnevek a hang fizikai tulajdonságaihoz kötött fix dolgok, de a dó lehet pl. cisz is. A komplex számokat sem tudod megértetni egy harmadikos gyerekkel.
Amikor viszont értelmileg éretté válnak rá (tipikusan 14 év körül), akkor ez az egész rendszer igen jó eszközzé válik. Még egyszer: nem a módszert bírálom, hanem azt, hogy túl korán próbálják lenyomni a gyerekek torkán. (Tudom, ez is része a módszernek, tehát mégis bírálom...)
Összességében a Kodály-módszer leginkább a komoly tehetségek kiválogatására használható jól (ezen a téren vitathatatlanul komoly eredményei vannak), és pont ellene dolgozik annak, amit hirdet ("Legyen a zene mindenkié").
Na ezt a vitát akartam elkerülni... Elnézést kérek.
@makonyik: A relatív szolmizáció lényegében Kodály találmány. D'Arezzo Szent János himnuszának kezdő szótagjait (ut re mi fa sol la) használta a szolmizációs hangok elnevezésére. (A 7. hangot si-nek nevezte, ez mai nevén ti).