Csak sejtem a megoldást :-/ az a baj, hogy lassan áll össze a kép, lassan esnek le a dolgok, mert ilyen sz..r hangulatban nem nagyon lehet sem gondolkodni, sem semmit csinálni... Majd, talán, egyszer, ha kihevertem az egészet... Sok, nagyon sok már az, amit a párommal ránk pakolt mostanában az élet. Sok? Inkább soknak tűnik, hiszen tudom, hogy lesznek ennél sokkalta rosszabb, nehezebben viselhető dolgok, és azokon is túl kell majd magunkat tenni. Persze, reméljük, hogy a "sokára..." az valahol a "sohasem" ködében található, ahogy azt a gyermekeink élik meg, de tudjuk, hogy nem így van. A szüleink sem lesznek fiatalabbak, egészségesebbek, mi lesz akkor, ha most egy napra "lenulláz" egy ilyen probléma...?