Az oké, hogy ügyvéd volt, de amit tőle olvasunk, az _regény_, ergo színezések, csúsztatások, szépítések vannak benne a cselekmény drámaibbá, érdekesebbé tételére. Merít az életből, igaz, de csak merít, a célja nem a korrekt tájékoztatás, hanem a szórakoztatás. Gondolj pl. a 2. vh. utáni háborús könyvekre, azoknak a szerzői is voltak katonák, de azért a valóságban bőven nem úgy mentek a dolgok, mint a könyvekben. (Persze a valóság kevésbé vadregényes, a kutya se vette volna meg, ha pontosan azt írja le.)
A jogászos regényekben ugye pl. mindig a 'jó' ügyvédnek/jogásznak van igaza, a bíró mindig neki ítél a végén, ha valami esetleg közbejön, azt egy brilliáns húzással v. kemény munkával, de megoldja, stb., és érdekes módon sohasem szerepel benne, hogy a jogrend ellentmondásosságát (vmi mellett és ellen is szól törvény/precedens) kihasználva a másik oldal nyer, vagy csak egyszerűen vesztett helyzetből indulva, 'szél ellen vizelve' csúfos bukta lesz a vége, esetleg hogy a szegény hős mégsem talál ügyvédet, aki idealizmusból melléáll, vagy pl. hogy az ügyvédek cégének tulajdonosát hirtelen felvásárolja valaki, vagy hogy a bíró személyi kölcsönét adó bank hirtelen szorult helyzetbe kerül, vagy hirtelen vége lesz a pernek, mert eltűnt a felperes. Vagy hogy a felperest felkeresi egy öltönyös úr azzal, hogy ha tovább perel, lehet, hogy tíz év múlva lesz 10 millája, ha viszont eláll tőle, kap most 2-t, tegye be betétbe, és a végén jobban jár, és persze a Jó elkötelezett harcosa erre azt mondja, hogy inkább él tíz évig száraz kenyéren és a végén veszít két millát, de akkor is perel...
De maradjunk csak annyiban, hogy a regényben mindig a jó győz, az életben meg ugye nem mindig...
Sokan faragtak már rá a fikció és a valóság összekeverésére, akik könyvek alapján elképzelve lelkesen mentek bele a világba, legyen ez jogilag, vállalkozásilag, háborúsdiilag vagy csak a hétköznapi helyzetekben tanúsított viselkedés terén. Mondhatni nem mindig az öreg karatemester ifjú tanítványa jön ki a sikátorból a saját lábán...