nézd. azt hiszem szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy a HUP regisztrált felhasználóiból 2-300-an foglalkozunk komolyabban hardverekkel. többször is elmondtuk, hogy a GByte miért trágyadék. az, hogy a félszemű király a vakok közt, talán nem pont találó, mivel nem tudom kellőképpen fokozni a negatív jelzőket (de majd megpróbálom). az már szinte felüdülés, hogy ha felfúvódott kondik / leizzadt északi híd miatt fingik ki 2 éven belül a deszka, annak ellenében, mint ha mondjuk a BIOS-a szarik be vagy lazán hibázik valami rejtélyes szálszakadásos dolog miatt. a gyártó honlapja külön oldalakat érdemelne, hiszen az új BIOS rutinokat tartalmazó lenymatok, vagy éppen a meghajtóprogramok kemény 2Kb/s sebességgel szerezhetőek be (már ha beszerezhetőek egyáltalán). ennél még az Asrock is jobb. a GByte márka néhány tucat lepukkant képviselőjét tavaly már elküldtük Szegedre a veszélyes hulladék megsemmisítőbe, ahová való, az idei termés eddig 7db totálhalott P4 deszka.
tapasztalat jelleggel írtam mindezt, azért, hogy inkább ne erőltessétek. meglepődnék, ha a GByte 2008 derekán még létezne ebben a formában. vakok közt a félszemű, féllábú, félkarú, megnémult néhai királya.
persze amit írtam az a saját tapasztalatom, magánszemélyként és céges alkalmazottként egyaránt. lehet, hogy van aki esküszik rá. hát esküdjön csak.