Az elejében legalább egyetértünk. A kiindulási alap nem a bizalom. Ez kicsit olyan, mint a Windows vs. Linux filozófia korábban. Windowson minden nyitva volt, noha volt jogosultság kezelés, bezárhattál dolgokat. Linuxon default minden zárva volt, ha valamire szükséged volt, ajtót nyitottál. Nekem ez utóbbi sokkal szimpatikusabb és biztonságosabb megoldásnak tűnik.
A közlekedés az egyedüli, ahol a bizalmat tartom alapértelmezettnek, de ott sem mindenhol. Ugye, azt mégsem teheted, hogy a Hungária körúton minden mellékutca előtt megállsz, hátha valaki kijön onnan egy tankkal. Ugyanakkor főúttal párhuzamos kerékpárúton lejtőn lefelé nem megyek végig, mert a mellékutcákból kijövő autósok nem a tábla vonalában érzik magukra nézve kötelezőnek az elsőbbségadás kötelezőt, hanem átrongyolnak a kerékpárúton, azt metszve, majd az úttesten jövő nagy vasnak adnak elsőbbséget. Ha jön akkor ott egy kerékpáros, azt simán letarolja az idióta, és ezt sokan csinálják.
A túlnyomó többség nem releváns. Ha a kisebbség okoz nekem bármiféle kárt, az éppen úgy kár nekem, mintha a többség tenné. Semmi lényege ennek. A károkozás lehetőségétől kell minél jobban megfosztani bárkit, azaz mindig, minden helyzetben, mindenkivel szemben védened kell magad. A bizalom a naiv emberek luxusa.
Nem használok Facebook-ot, nem vagyok exhibicionista, nem látom értelmét. Ugyanakkor nem bújkálok sem az online térben, sem a való világban, mert nincs miért. Még csak szabálysértésem sem volt soha életemben. Éppen azt érzem lelki deformitásnak, abnormálisnak, ha valakinek közlési kényszere van, s úgy érzi, meg kell osztania az élete minden szegmensét mással onnan kezdve, hogy épp mit reggelizett, hol nyaral, milyen betegsége van, szakított-e a párjával, munkahelyet váltott-e, milyen zenét szeret, és így tovább. Szerintem ez a nem normális, én nem is teszem ezt.
Van lakcímkártyám, nem tudom, hogy egy hivatalos okirat megléte hogyan jön a beszélgetésünkhöz. Remélem, a Facebook, okostelefon azért még nem kötelező elemei az életnek.