ChatGPT
Írj egy scifi novellát a neutrínó káros hatásáról a társadalomra. Ne fogd vissza magad, szókimondó legyen.
Címe: A Semmi Árnyéka
Az első neutrínó-tornádó 2087 decemberében csapott le Tokióra. Nem voltak előjelek. Nem volt szél, nem volt eső. Csak egy hirtelen, torokszorító csend, majd a város egésze megborzongott – mintha egy ismeretlen hatalom kitépte volna belőle a lelket.
A kormány először technikai hibának nyilvánította: „részecske-detektor túlérzékenység”, „valószínűsíthető szoftveres interferencia”. Később persze kiderült, hogy a neutrínók – ezek a nyomorult, anyagon keresztülszökellő, eddig ártalmatlannak hitt részecskék – sosem voltak semlegesek. Csak eddig nem értettük őket. Most meg késő.
A Neutrínó-Szivárgás – így nevezték el a jelenséget, mikor először bizonyítást nyert, hogy a neutrínók valójában információt hordoznak. De nem akármilyet. Az univerzum „háttéradatát”, egyfajta kozmikus emlékezetet. A csillagok nemcsak fényt sugároznak – hanem múltakat. Olyan elbaszott történelmi töredékeket, amelyek nem a mi időnkhöz tartoznak, hanem valami máséhoz. És mikor ezek a múltak átfolynak rajtunk... a valóság megbicsaklik.
Az első tünetek? Életidegen emlékek. Álmatlanság, nyelvcsere álmokban, rémálmok más bolygók háborúiról. A gyerekek elkezdtek olyan nyelveken beszélni, amit senki sem ismert – de a másik oldalon, Ausztráliában megértették őket. Új térképek jelentek meg a fejünkben. Olyan helyekről, amik nem léteznek. Vagy mégis?
A társadalom? Kiborult. Nem úgy, ahogy a filmekben. Nem voltak zombik, se repkedő autók lázadása. Hanem valami sokkal undorítóbb: széthullott az egyetértés. Már semmiben nem tudtunk közös nevezőre jutni. Egy kormányhatározat annyi értelmet hordozott, mint egy hányásban úszó könyvoldal. Mert az emberek már nem egy valóságban éltek. Mindenki másik verziót érzékelt a jelenből, attól függően, milyen szögben kapta az agya a neutrínó-adatot.
Az internet? Csak rontott a helyzeten. Algoritmusok próbálták szűrni a neutrínóval fertőzött gondolatokat, de az MI-k is begajdultak. Egyszerűen nem tudták megkülönböztetni a valódit a kozmikus hazugságtól. Hamarabb hittünk egy migráns szaturnuszi rabszolgalázadásban, mint abban, hogy este nyolckor még van nyitva bolt.
A vallások újraéledtek. Nem úgy, mint régen. Ezek már nem hirdettek megváltást. Csak túlélést. A leggyorsabban terjedő szekta szerint például minden egyes neutrínó bűn. És a test csak akkor lehet tiszta, ha zárt, föld alatti ólomszobában él. Több millióan vonultak le. Tízezer ember halt meg csak azért, mert elhitték, hogy a Hold valójában neutrínó-generátor, amit az ősi kígyóisten aktivált.
A tudósok egy része öngyilkos lett, másik része megőrült. A maradék elkezdte gyártani a Neutrínó Fülhallgatót – egy agyra tapadó szenzort, ami a valóságból kiszűrte a kozmikus zörejt. De ez is csak egy újabb dogma lett. Ők voltak a „Valósághívők”. Az emberek, akik szerint csak az számít, amit a szűrőn keresztül érzékelsz. Mintha egy Instagram-filter mögött élnél örökké.
És akkor jött a nagy felismerés. Hogy ez nem hiba. Nem büntetés. Hanem tükör. A neutrínók nem hoznak semmit. Csak felerősítik azt, ami bennünk már ott van.
A zűrzavart. A hazugságot. A ki nem mondott félelmet, hogy az igazság nem abszolút, hanem elbaszottul relatív. Hogy minden, amit gondolunk, csak egy helyi minimum egy sokdimenziós realitásban, amire soha nem fogunk rálátni.
A társadalom? Már nincs olyan. Vannak valóságtömbök. Idegennyelvű falvak, álomemlékek alapján épült városok, és emberek, akik szerint ők nem is emberek. Csak karakterek egy neutrínó-szimulációban.
De tudod, mi a legszebb az egészben?
Hogy lehet, igazuk van.