A case sensitive megoldás mellett szóló érvek:
1) egyszerűbb, minden csak bitkép alapján dől el, nyers bájtok szerint. Nincs manipulálgatás, fetrengés, hogy mi minek felel meg, minek a upper/lower case megfelelője, nincs bonyolítás a kódolás szerint, stb.. Egyszerűen csak el van tárolva a fájl, mappa, link, stb. neve, és csak teljes egyezés esetén utalnak ugyanarra a fájlra, mappára, stb.. Egyszerűség, sokkal kevesebb programsorból implementálható, ami kevesebb lehetséges bugot, sechole-t hoz magával.
2) rugalmasság, nem korlátozza le a felhasználót, ha már van az adott mappában egy hasonló fájl, hogy ne használhasson ahhoz nagyon hasonló nevet, ami csak kis/nagybetűben tér el.
3) biztonság, rossz indulatú fél, kód nem tud odapreparálni a fájlrendszerre egy hasonló fájlt, pl. Bináris helyett bináris néven, amit a felhasználó véletlen a bináris helyett tudna futtatni.
Tradicionálisan a Unix sose fogta a felhasználó kezét, nem voltak benne hülyebiztosított, egy klikkes megoldások, meg bekészített védelmi mechanizmusok. Emiatt nem megbocsátó, pl. CLI-ben valamit rosszul paraméterezel, simán végig dd-zheted a telepítésed, szétrongálhatod a fájlrendszert rm, chmod, chown, stb. mentén, ha rosszul adod ki rekurzívan, pipe-okkal simán felülírhatsz fontos fájlokat, stb.. Sose volt egy hülyéknek szánt rendszer, nem próbálta megvédeni a felhasználót önmagától.