"De itt a rendor hasonlatot az orosz-ukran haboru kapcsan irtad, azzal a prefixummal, hogy a valaszcsapassal "elpárolog vele az erkölcsi fölény"."
A nyugati világban van egyfajta erkölcsi fölény, hogy mi igazságosak és emberségesek vagyunk, szemben a diktatúrákkal. Ez párolog el, ha a demokráciák kezdenek ugyan úgy viselkedni, mint a diktatúrák. Az egyik tizenkilenc a másik meg egy híján húsz lesz.
"Az letezik, hogy amikor haboru van, akkor a hadigepezet a gazdasagra tamaszkodik, a gazdasag meg az emberekre -- ergo nincs olyan, hogy "csak a katonak lonek", hanem minden, hatorszagbeli ember a hadigepezetet segiti. Nem lehet kulonvenni ezt a kettot."
Akkor egy diktatúrában elnyomott lakosság tulajdonképpen nem is áldozat, hanem maga is elkövető? Vagy áldozati definíció csak addig tart, amíg a diktátornak nem lesz kedve kicsit háborúzni?
"Ha ugy tetszik, ha te szakacs vagy, es enni adsz embereknek, akikrol tudod, hogy utana mennek olni, akkor buntars vagy? Moralisan vagy jogilag? Moralisan biztosan, jogilag csak akkor, ha bunszovetkezet tagjanak tudnak bizonyitani, de ez esetben bizony jogilag is."
Értem, csak ebből meg az következik, hogy civileket támadni morálisan helyes. Innentől az orosz szakács ugyan úgy morálisan legitim célpont lesz, mint az ukrán szakács.
Épp ezt gondolom bajnak, hogy elvileg lennének elvek, melyeknek nem kellene alkalmazkodni az aktuális helyzethet, hanem épp fordítva a szembe jövő helyzeteket az elveink alpaján kellene kezelni.
Klasszikus példa:
Egy sikátorban megölnek egy embert. Két gyanúsított van, de nem tudjuk, hogy melyik volt az elkövető. Eddig az volt a morális döntés, hogy inkább ne büntessük meg a gyilkost, ha nem tudjuk melyikük az. Egy diktatúrában meg kivégzik mindkettőt, mert az a fontos, hogy a gyilkost megbüntessük, akkor is ha vele egy kapalapba kerül egy ártatlan.