Saját szememmel láttam. Amíg a magyarok kivonultak az észak-keleti régióból, mert nincs munkájuk az embereknek, a szlovákok csak azt teszik, ami teljesen logikus és jogukban áll. A hegyközi falvakban az eladó házakat már nem is magyarul hirdetik, hanem eleve szlovákul írják ki. Az egyik ismerősöm úgy épített egy vendégházat, hogy kifejezetten a falu szélére, csendes helyre kerüljön. Most jön a szlovák befektető és megvette az önkormányzattól a prérit. A böhöm nagy lovardát épít rá a szlovák vállalkozó. Aki csak teheti a magyarok közül, mindenki ráhajt az anyagiak miatt a szlovákok jelenlétére. Egyébként pont azon a környéken eleve kevés a roma, és a helyiek inkább vannak úgy vele, ha nem a magyarok veszik meg a házakat, akkor legalább ne romák, hanem szlovákok menjenek. A helyiek azon kívül, hogy van egy sajátos szlovákiai szokás, hogy a házaik előtt szeretnek az emberek parkolni, és ezt a szokást itt is előszeretettel űzik, nincs más probléma velük. Némelyik tud magyarul is.
Úgy tudom, hogy ez Pozsony környékén is ismert jelenség.
El tudom képzelni, hogy Nagyvárad környékén pedig románok fognak a határon innen terjedni.
Rohad az ország, nincs szaporulat, nincs magyar munkaerő, nincs hazai tőke. Az emberek pedig csak azt teszik, amit jó nekik. Ha majd izmosabb lesz az ország lakossága, és nem pár oligarcha kezében központosul minden magyarok pénze, akkor visszafordulhat ez a folyamat. Úgy 20-30 évet cseszett el a regnáló központosított hatalom.