Ezek azért nem relevánsak, mert nem adnak pluszt egy Debian 9 vagy Ubuntu 14.04 vagy még újabb verziók ellenében, amik épp úgy támogatottak. Egyébként meg forgatható ezekre a régi rendszerekre is friss böngésző, de akkor a usernek nagyon jól kell kezelnie a dev csomagokat, meg az új verziókat, függőségeket magának beszerezni, fordítási hibákat elhárítani, mindent statikus linkeléssel belefordítani, hogy ne fusson dependecy hell-be. Abszolválható, csak értelme nincs, mert ezzel a munkával fel lehet tenni egy támogatott rendszert, amivel nem kell kínlódni.
Egyébként még én is használok sajnos nem támogatott, elavult szoftvert, pl. sxiv, amit már jó pár éve nem fejlesztenek, helyette az nsxiv fork megy (99,9999%-ban kompatibilis), amit csak lustaságból nem tettem még fel, mert igényelne egy kis átkonfigolást, így halogatom. Viszont ez a felhasználásomat nem határozza meg jelentősen, mert egy apró terminálos, X-es program, nincs benne sechole meg sérülékenység, annyira szög egyszerű, hogy nincs rajta mi eltörjön. Ilyen régen is előfordult, pl. használtam egy időben SciTE szövegszerkesztőt, ami már akkor elavult volt a Gtk+ miatt, de a mai napig működőképes, igaz már rég dobtam, csak átmeneti időszakra szolgált ki, míg vim-re nem tudtam átállni. Vagy pl. Archon a yaourt-ot és yay-t is tovább használtam, mint mainstreamek voltak, mindig csak egy kis késéssel tértem át az újabb csapásirányra (yay, paru). Meg az Openbox is egy olyan projekt, amit sokáig használtam, de már nem fejlesztik. Néha ennyi halogatás azért belefér, ha az ember tudja kezelni, meg nem viszi túlzásba a végtelenbe húzással.
Sőt, igazából 2015 év végén pár hetet én is XP-ztem, Win7-eztem kényszerűségből, akkoriban átmenetileg, külföldi anyagi megszorulásból egy szaros, nevetséges netbook volt elérhető (elhamarkodottan vettem, túl olcsó volt, és nem néztem utána a drivertámogatásnak, mert úgy emlékeztem, hogy az ASUS eee PC-k mind teljesen Linux kompatibilisek, tévedtem), amin tesztelni kellett a grafikus drivert (Intelnek csúfolt, de valójában PowerVR iGPU), de aztán kiderült, hogy ott sem jobb, mint Linuxon, így ment is vissza az Arch Linux LXDE majd i3wm-mel a helyére, egy nagyon minimális XP-s és Win7-es kitérő tesztelés után. Szóval voltak nekem is ilyen lámulós kalandjaim, csak nem reklámozom, meg másnak nem ajánlom, hogy ők is tegyenek így, mert ez a legjobb csapásirány. Ha az ember átmenetileg megszorul, akkor nem gáz behúzni ortodox meg elauvult lépéseket, csak nem szabad véglegesen rajta ragadni.