A kis mértékű dúsításnak volt szerepe a dologban (azért választották a grafit moderátort, hasonlóan a Magnox-hoz), és más spórolásnak is (a dúsítással is az a baj, hogy drága, és az RBMK további előnye, hogy a helyszínen építhető, nem kell hozzá nehezen gyártható reaktortartály, a containment meg nem is igazán jött szóba a mérete miatt). De szerintem a számítási pontatlanságok is szerepet játszhattak, láttam hivatkozást olyan cikkre, ami szerint ha kicsit kevesebb lett volna benne a grafit az uránhoz képest, akkor nem lett volna (vagy nem olyan nagy) pozitív üregeggyütható. A szerzők ezt a zóna méretének és a csatornák közötti távolságnak a megváltoztatásával érték el, és persze szimulálták, akkori (és nem 196x-es) számítógépen. A nagy méret, gyenge csatolás, inhomogenitások problémája megmaradt volna úgy is, tehát az eredmény továbbra is egy nehezen szabályozható és kellemetlenül nagy reaktor lett volna, de legalább nem lett volna képes a víz elforralásával prompt kritikussá válni.
A kísérleten kívül az is szerepet játszhatott, hogy a reaktor alsó részéből eltávolítottak neutronelnyelőket, a nagyobb kiégés érdekében. A későbbi szabályozás szerint ezeket bent kell hagyni, elkerülendő, hogy a neutronfluxus a zóna aljában legyen nagyobb a tetejéhez képest (ahol a szabályozórudak vannak), és így a szabályozórudak alján lévő grafitnak a reaktivitásnövelő hatását is.
(A grafit moderátor megtartása mellett a másik megoldás a gázhűtés lett volna, az technikailag sokkal nehezebb, de nem lép fel az üregeggyüttható problémája. Ezt csinálták az angolok a Magnox, a franciák pedig az UNGG reaktorokban.)