A viccpártra való kitartó szavazás eredménye kétféle lehet -- de javíts ki, ha tévedek, vagy kihagynék valamit!
Az első esetben, midőn az MKKP támogatottsága eléri a Szükséges Mértéket, a nem-MKKP-s politikusok ráébrednek arra, hogy már nem élvezik a Nép bizalmát, hogy méltatlanná váltak a társadalom bizalmára. Önbecsülésüket ez olyan mértékben érinti majd, hogy nem lesznek többé képesek extrém önérdekkel, kapzsisággal, menősködéssel betölteni a létükben tátongó űrt, és lassan, egymás után... levonják a konzekvenciát. Könnycsepp rebeg majd egyikük-másikuk szeme sarkában, ahogy lassan, egészen közel hajolva a kamerába súgják: I Take Responsibility. És másnap lemondanak, és a következő választásokon (amely talán előrehozott lesz) már beköszönt egy Boldogabb, Igazabb Kor.
A második eset tulajdonképpen két ágból áll. Az első ág (ami szerintem a valószínűbb) az, hogy MKKP-ék továbbra is bőségesen merítenek majd a nekik járó pénzből, elvégre komoly, felelős pártpolitikusok, és időről időre megörvendeztetik híveiket vagány odamondásaikkal, sziporkázó humordzsointokkal, ahogy eddig is tették, miközben a komolyabb szerepet játszó pajtásaik teszik, amit eddig is tettek. A második ág, hogy az MKKP támogatottságának a Szükséges Mértékhez közeledésével furcsa, és eddig példátlan metamorfózison megy át a párt, talán kissé úgy, ahogy a Lehet Más a Politika elnevezésű szuperbevált kezdeményezés versenyzői is megtalálták, honnan fütyöl a zsebükbe tojó tyúkocska, vagy hogy mivel jár, ha valaki eltökélten vizel széllel szemben.
És ha már viccelődünk, azt a mókát említeném itt, amikor az egyszeri ember felháborodva panaszolja a kávéautomata előtt a kollégájának, hogy a gép nem ad kávét. A kollégája segítőkészen rámutat az automatára biggyesztett "üzemen kívül" táblára, mire emberünk még hangosabban, még csalódottabban kiáltja: "de hát én BEDOBTAM a pénzt!"