E kapcsán nagyon érdekes kérdés például az, hogy a honfoglalók milyen nyelvet beszéltek és az itt élő, leigázott népesség átvette-e azt. Mert általában két dolog szokott történni egy terület meghódításakor: a hódítók nyelvét ráerőltetik a meghódítottakra (lásd Dél-Amerika), vagy a hódítók felveszik a meghódítottak nyelvét, mert azok sokkal többen vannak (lásd a római uralom alatt lévő mediterrán térség általános nyelve a koine görög volt, és ehhez igazodott az adminisztráció, vagy az Ibériai félszigeten az arab hódítás után is megmaradt a latin/spanyol nyelv).
Ezért érdekes kérdés, hogy a honfoglaló törzsek vezető családjai milyen nyelvet beszéltek. Lehet, hogy valamiféle türk nyelvet, csak éppen itt már élt egy finnugor nyelvet beszélő nép, és keveredett a nyelv. Vagy lehet, hogy finnugor nyelvet beszéltek a hódítók, és ráerőltették a meghódítottakra. Mert azt botorság lenne hinni, hogy a Kárpát-medence egy kihalt terület volt a honfoglaláskor, és ide mi csak úgy bejöttünk. Itt bizony éltek népek, akiket el kellett foglalni, voltak általuk beszélt nyelvek.
És emellé igaz, hogy nem csak idegen uralom, hanem egymás mellett élés is alakítja a nyelvet. A mai magyar nyelvben rengeteg szláv, cigány (pl. csaj, lóvé, piál, duma) , jiddis (pl. balhé, gajra megy, haver, kampec, meló), jövevényszó van. Pedig sosem igáztak le minket a szlávok, cigányok, zsidók, csak együtt éltünk velük.
Középkori Nyugat-Európából jövő Észak-Magyarországon utazók feljegyezték, hogy Pozsony környékén például általános dolog volt a háromnyelvűség az 1500-as években, minden magára valamennyit is adó ember tudott magyarul, szlovákul, németül, aki tudósember volt, az latinul is. Egész egyszerűen azért, mert ez a három kultúra élt ott párhuzamosan. Pedig ott mi voltunk az uralkodó nép.