97-2001 között volt egy mp3 release csapatunk DMA256 néven. A videó előhozta azt az érzés, ahogyan azt átéltük/megéltük. Az folyamatot, ahogyan idővel a nemzetközi mp3 release szcéna részévé váltunk. Ahogy ment az utálkozás a csapatok között, ment a greetingZ. Mentek a megjegyzések, hogy miért 256 kbit-tel toljuk fel, amikor 128...192 kbps a konzorcium szabványa. Sokan azzal baszogattak minket, hogy jó hogy nem wav-ba rakjuk fel a netre a zenéket. Mi akkor abban hittünk, hogy nem fog számítani a méret a jövőben, de a minőség igen. Voltak olyan warez ftp szerverek, ahonnan először ki voltak tiltva a releaseink a méret miatt. Aztán, amikor már egyre több különlegességünk volt ez megváltozott. Odáig fejlődött a dolog, hogy már kb egyidőben kaptuk meg a kiadóból a releaset a lemezgyárral. DJ-k sorban álltak nálunk zenékért és különleges verziókért, ugyanis elkezdtünk bootleg-et gyártani, mert már nem elégített ki minket, hogy mindent is megszerzünk. A házamba rendszeresen jártak DJ-k "fellépni" amit ilyenkor rögzítettünk és megkapták CD-n. Ők ingyen saját demo CD-hez jutottak, mi meg partiztunk (ezek nappal voltak általában, kora délután) és a felvételnek köszönhetően volt megint valami különleges, egyedi cuccunk amit tolhattunk ki. Miközben tolták nálam a mixet, a barátaim a többi szobában bakeliteket digitalizáltak a DJ-k gyűjteményéből, tipikus whitelabel cuccokat, ezek kis szériás egyedi lemezek. Partikra jártunk 6 fejes videóval (pc egy este alatt többször kifagyhatott volna), ahol 240 perces szalagra lassítva (480 perc) rögzítettük az egész estét, majd otthon digitalizáltuk, szerkesztettük és CD-kre bontottuk, na meg persze nyomtuk belőle a releaset.
Mai napig ezeket a zenéket hallgatom.
ps.: amikor elkezdtek baszogatni minket, akkor maxik esetén 320 kbps-re átálltunk :)
Méretcsökkentés a wav-hoz képest:
128 kbps 1/12
256 kbps 1/6
320 kbps 1/4