Az ablakon kinézek, és szemben 10 méterre sem, van egy 2 lakásos társasház építkezés. 2020 márciusában kezdték el, pont a kovid kitörés hetében. 2020 nyár végéig szépen haladtak. Aztán 2020 őszén lelassult a munka. 2021 február óta (azaz 1 éve) nem láttam ott 1 ember sem dolgozni.
Az elején jöttek a nagy suv dömperek naponta többször is. Az egyik rendszeres fekete mercedes szerintem a kivitelező gazember lehetett. Aztán elmaradoztak a dömper suv-ok.
Emlékszem 2020 ősz elején matattam a ház előtt, amikor megállt 1 átlagos kocsi az építkezés mellett, kiszállt belőle egy középkorú nő. Odajött hozzám, és kérdezte h. láttam itt a napokban munkásokat? Mondtam neki h. látványosan eltűntek. Azzal visszament a kocsihoz, és elhajtott. Valószínűleg az egyik póruljárt vevő lehetett.
Kíváncsi vagyok hány évig kell majd nézni ezt a kopasz félkész épületet.