fölösleges. egy szint alatt az emberek észre sem veszik a hibákat, egy szint fölött pedig akkora a tűrésküszöb, hogy megértenek kb mindent. a kettő közötti réteg az, aki állandóan nyavajog.
Tudod, létezik olyan, hogy igényesség. Newm feltétlenül csak magunkkal szemben. Na meg, létezik olyan, hogy helyesírás. Ez teszi lehetővé, hogy meg is értsük egymást.
Ha valaki valamit gyakran olvas hibás alakban, akkor előbb-utóbb az a hibás alak fog rögzülni nála. Nem lehet szó nélkül elmenni amellett sem, hogy a mai kor gyermekei, már képtelenek hiba nélkül leírni négy-hat mondatot. Jellemző, sőt, már az egész netet uraló, ordas, gusztustalan hiba, hogy sokan az igekötőt külön írják az igétől akkor is, ha az történetesen az ige előtt áll.
Nem kenyerem a múltba révedés, de el kell mondanom, egy időben gyűjtöttem múlt század eleji irodalmi relikviákat, főleg régi levelezéseket. Azokból is kitűnt, hogy száz éve még a legsuttyóbb emberkéket is megtanították helyesen, olvashatóan írni. Ha másért nem, azért, hogy legalább az írását ki lehessen olvasni, ha levelet ír, beadványt fogalmaz valahova. Most meg, amikor a külalak már osztályozásra sem érdemes, az fogja kapni orbántól a következő Kossuth díjat, aki helyesírási hiba nélkül le tudja írni a saját nevét?