Diszkreten kozbeszurnam, hogy ez nem divatkerdes, hanem meroben technologiai szuksegszeruszeg volt. A mainstream RISC processzorok sikere egyebkent egyertelmuen a 90-es evekre esik (RS6000, Alpha, SPARC....), addig csak nagyon ezoterikus gepekben lehetett RISC procikat talalni, mert csak specialis feladatokra voltak alkalmasak.
A RISC-nek van egy komoly hatranya, jelesul az, hogy a leforditott objectek nagyon nagyok. A 70-es ill. 80-as evekben meg draga volt a memoria, ezert csak high-end gepekben lehetett alkalmazni. Ezzel szemben a CISC gepeknek voltak rovid utasitasaik is tovabba egy utasitas tobb dolgot meg tudott csinalni (1 CISC utasitas akar 5-10 RISC utasitast is kivalthatott). A CISC architekturakra viszont baromi nehez volt forditoprogramot irni. Ezert igazan hatekomyan csak assemblyben lehetett programozni, iszonyatos verhugyozas aran.
A 90-es evekben fordult a kocka. Olcso lett a memoria es a nepek mar egyaltalan nem akartak assemblyben programozni. Igy maradt a RISC mint fejlodesi irany. Kevesen tudjak, de a Pentium PRO-tol felfele mar az Intel processzorok is RISC gepek belso mukdoesuket tekintve, csak megtartottak a regi utasitaskeszletet, es felbontja a proci oket RISC jellegu utasitasokra. Az Itanium keszul vegleg eldobni ezt a regota vonszolt koloncot.
A VLIW illetve ILP irany mar megint echnikai szuksegszeruseg, mert nem boldogulnak az orajel novelesevel (amit eleve a RISC design tett lehetove), igy csak ugy tudjak emelni a teljesitmenyt, ha tobb vegrehajtoegyseget tesznek a procikba. Vagy jonnek a tobbmagos, tobbszalu processzorok....
Andrei