Abban én is megingadhatatlanul biztos vagyok, hogy okvetlenül volt egy olyan korszaka az emberiségnek amikor őseinknek eszükbe se jutott volna kibelezni a halat, vagy akármit. Itt a kérdés inkább az, mennyi ideje távolodtunk el e korszaktól. Méginkább pedig az a kérdés, mennyire tudnánk megbarátkozni megint e szokással, mert hát ugye, amikor levágunk egy állatot, igencsak nagy része annak bizony a belsőségek. Elsősorban maga a bél, épp az amiről a BELsőség a nevét kapta. És ezt szerintem kár kidobni.
Ami a halat illeti, abban úgy tapasztaltam mintha lényegesen kevesebb bél lenne mint az emlősállatokban, de akkor is kár kidobni. Szerintem felfogható a dolog úgy, hogy nagy kísérletet hajtottam végre... Amúgy épp az iménti pillanatokban fogyott el a főzött törpeharcsáim utolsó morzsája. A beleivel együtt.
Azt nem tudom csak, holnap diszófejet főzzek-e, vagy a polipomat... Hm, azt hiszem érdemes váltogatnom az ízeket és tápanyagforrásokat. Az imént ettem pukkadásig magamat tengeri herkentyűkkel, szóval lehet hogy holnap pause lesz ezt illetően és inkább „disznólkodni” fogok megint... Különben is, a polip még nekem is igazi csemege, mert egyáltalán nem nagy aztán mégis kemény 50 dollárba került. Megérdemli hogy különleges alkalomra tartogassam.