mikor illeszted be a szokásos make.conf-od?
Rögtön az elején. És emiatt van is egy kezdeti lépés, aminek keretében azokat a csomagokat újrafordítom (1 vagy több lépésben), amik részei a systemnek, de annyira eltekergettem a default beállításaikat, hogy az emerge -1be system nem futna le elsőre jól, vagy berántana minden szart (pl. samba, mysql). Ez 2-3 emerge parancs, jellemzően valami env változóval felülbírálva a use-flageket, és kb. 30-40 csomaghoz hozzá fog nyúlni.
Az egyik ilyen gond pl., hogy a libva környékén van valami körkörös dependencia, ami miatt több csomag közül egyet le kell fordítani a kívánt use-flagek nélkül (azóta se értem, hogy ezt hogyan gondolták). A másik gond, hogy mivel nálam +ldap flaggel fordul csomó minden, ezért a system része az openldap, amihez viszont kell a db csomag, de a db formátuma verziófüggő, ezért le van fixálva, hogy melyik verziót használja az openldap (ha hagynám a latest verziót, akkor minden upgrade-nél állandóan figyelnem kéne, hogy ne baszódjanak el a futó példányok, mivel db.so - és így db formátum - upgrade esetén előtte mentés - utána visszatöltés kéne) - ami nyilván régebbi, mint amit a stage3 hoz magával, hiszen nem szeretnék évente többször az ldapok alatt formátumot váltani. (ez majdnem akkora vicc, mint bármelyik microsoft termék, tiszta wtf életérzés...)
Sok USE van nálam beállítva a make.confban
Oda az ember a defaultokat rakja. Ha valami default on vagy off, akkor csak az eltéréseket kell a portage.use alá rakni. Ha valami feature-t csak egy-két programban akarsz használni, akkor nem kell default on-ra rakni.
Melyik pythont használod single targetnek?
Nálam általan egy 3-as python van használatban egyszerre, hát azt. Eddig volt még egy 2-es is, de ez lassan ugye ki fog halni. Akkor váltok pythont, ha már minden modul fordul hozzá. Ez általában 1-2 hónap minimum a stable jelzés plusz a profilban a default target flag átírása után.