( VincentV | 2020. 11. 09., h – 17:19 )

Időközben hozzám került egy KIA E-Niro (nem saját), a kisebb akkupakkos (39kWh). Ez úgy 200-300km közötti ranget tud, időjárás és vérmérséklet függvényében. A realitás ebben a taknyos időben 200-230km körül van pályatempóval, városban 250-270.

A feladata az autónak az utóbbi lenne, de mivel volt egy szabad hétvégém, és kíváncsi voltam, gondoltam belevágok egy kis országjárásba. A táv 1000km volt (988 lett a vége), két napra nagyjából egyenlően elosztva, és fontos volt, hogy napon belül haza is érjek, főleg azért, mert abban semmi érdekes nincs, hogy az ember lemegy egy full (meg egy nagyon kicsi) töltéssel 250km-et, aztán ott alszik, éjszaka telemegy lakossági AC-ről, másnap meg vissza ugyanez. A cél a hazai DC villámtöltő (50kWh+) hálózat megismerése volt.

Röviden a verdikt: szarnak az alja, vagy még annál is lentebb. Vasárnap estére 6db szolgáltató 6db applikációja figyelt a telefonomon, beszélgettem hidegben/sötétben ügyfélszolgálattal (volt hogy angolul, mert nem volt magyar kolléga!), mert nem működött a töltő. Kb. vadnyugati állapotok vannak, az árazás átláthatatlan, a töltőfejek pedig vagy működnek, vagy nem. Van olyan szolgáltató (Ionity) akik képesek 280Ft/kWh áron adni a DC töltést, ami az útszéli rablás kategóriával egyenlő, és konkrétan 10-12 literes konvertált fogyasztást eredményezne egy mai EV-nél. Ingyen amúgy senki nem akarja, legyen mondjuk a lakossági ár duplája, vagy 100Ft, egy fene, csak működjön. Egyébként inkább az utóbbi a jellemző (100Ft), de ugyanazon szolgáltató (Mobilit) képes arra, hogy az autópálya nyugatra tartó oldalán 100Ft/_PERC_ alapon számláz, a szemben levő kúton meg 100Ft/kWh. Szóval ha nyaralni, vásárolni, Balatonozni megy a polgár akkor vegyük le, ha jön haza akkor meg ne fizessen sokat (vagy nem tudom mi lehet a koncepció e mögött). Persze az app megfelelően apró betűvel mutatja ezeket, és ha valaki nem elég figyelmes, akkor könnyen az ragad meg neki hogy ennél a szolgáltatónál 100Ft/kWh az árazás, és fingja nincs róla, hogy néha nagyon nem. A Teslás meg röhög az egészen, mert 1 perc alatt ki tud annyit szippantani hogy olcsóbb lesz neki mint otthon :D Lehet hogy rájuk méreteztek az árazást? Mókás üzleti koncepció.

Összesen kétszer-háromszor kellett volna töltenem, de végül hatszor töltöttem. Ez annak volt köszönhető, hogy nem működött a kinézett oszlop, és az alkalmazás sem mutatta ezt. Volt olyan ami az autó alatt halt meg, és 5 perc annyit írt hogy "HIBA", callcenter meg azt, hogy hát ez tényleg tönkrement, majd 2 héten belül kiküldenek valakit. Szóval ha nincs B és C terv ezekre a helyzetekre (azaz elegendő hatótáv probléma esetére), akkor könnyen ott lehet maradni, szóval ez így nem annyira buli. Az A-B-C tervek meg egyszerűen agyonvágják az utazást, hiszen nem lehet az autó által kínált hatótávot normálisan kihasználni, mert már 30-40%-nál azt kell figyelgetni, hogy a C-ig el lehessen jutni.

A konvertált fogyasztásom a végére 6.2 liter/100km lett összegezve. Ebből 9.6 liter a DC villámtöltés, amit az otthoni 2db full töltés redukált le 6.2-re a teljes útra vetítve. Ezekre amúgy 1.7 liter jön ki (ez viszont azért elég baráti, főleg hogy 1.5 alá is bemegy simán, ha nem pályázik az ember ennyit). A tempó 110-130 között volt, az út úgy 90%-ában nem volt rekuperáció, mert végig pályáztam szinte. A sebesség megválasztása saját döntés, az autó megy 170-et is, de a matek kegyetlen: el lehet dönteni hogy az autóban akarsz ülni többet, vagy a töltőnél.

A "villámtöltő" amúgy tényleg villám, 10%-ról 80%-ra 25-30 perces művelet (_ha_ működik). A legtöbb esetben mire megvolt mindenki a kávé+cigi+kaja+pisivel, már rég le volt húzva az autó, szóval többnyire vagy magamra vagy az utaskora vártam inkább, nem a töltésre.

Persze az az egész teszt elején tiszta volt, hogy vagy soha nem fogok ezzel az autóval ilyet csinálni, vagy csak nagyon ritkán (évi 1-2 alkalom). De most ez utóbbiban is kételkedek, amíg nincs normális, megbízható, átlátható töltőhálózat addig egy rohadt nagy stressz az egész, az meg nem hiányzik senkinek. Persze kivételt képeznek ez alól a 15-20 milliós 400-500km ranges autók, vagy ha az ember ott is alszik ahova megy (és tud tölteni egy mezei konnektorról).