Volt rá workaround ezért nem érezték fontosnak. :) miután az ST átpecselte az Atollic 9-et CubeIDE 1.0-ra akkor a második update után a beépített MX repo letöltése már nem működött, hanyattaesett attól hogy a felhasználónevem szóközt és ékezetet tartalmazott. (alapból az appdata alatt akarta tárolni amit letöltött). Megadtam neki másik útvonalat akkor már letöltte de nem tudta kicsomagolni, azt mondta hibás a ZIP. Nem volt hibás a ZIP. :) Aztán még két update után ez tán megjavult, akkor meg azt kezdte el, hogy az MX-ben konfiguráláskor az órajelet rosszul kezelte, azt hiszem beszorozta 1 millióval. Beírtam a MHz mezőbe, hogy 12 erre piros lett minden és átírta valami veszett számra, konkrétan használhatatlan volt. De csak az IDE-be beépített MX csinálta a standalone MX nem. Ezt legalább fél évig nem javították vagy tán még több idő kellett hozzá. Aztán az egyik újabb F0 kontrollernél az MX konfiguráláskor csak egy UART-ot mutatott a holott kettő volt az uC-ben. stb. Aztán időnként szó nélkül bepusztul az MX kódgeneráláskor. Ennek a folyamata az, hogy ha már volt előző generálás akkor felolvas mindent (hogy ne vesszenek el a Te módosításaid) majd törli az összes fájlt és generál. Na amikor a törli az összes fájlt és nem generál, az azért jó mert mire majd újrapróbálkozások után amikor majd generál az már "szűz" kimenet lesz, nem lesznek benne a Te módosításaid az "USER CODE" blokkok között. Lehet a working copy diffből visszamazsolázni. Mondjuk nálam ez nem tragédia mert nem használom közvetleül azt a projektet amit generál, csak abból a kód és fejléc könyvtárakat linkelem át egy másik (az éles) projetkbe. Kalandos a cucc, minden update zsákbamacska. :-D