A glettelés az, amire még a család nőtagjai sem tudnának soha rábeszélni. Annyira nem érdekel a felületek minősége, hogy magamnak soha nem csinálnám meg. Pláne hogy még porral is szivassam magam csak ezért.
Egyszer lefestettem egy falat, tök jó lett. Erre jöttek a nőtagok, és azzal kezdték, hogy ezt azért le kellett volna glettelni előbb. Mizni? Kérdem én? Az mi a szar, és mire való? Haggyatok már!
Ezért nálunk mesterember csinálja. Párszor ránéztem ahogy dolgoznak: még nézni is rossz volt. Szinte fizikai fájdalmat okozott, ahogy csiszolgatták a szemmel nem is látható dudorokat. Minek? Amiatt szokott rossz lelkiismeretem lenni, hogy én vagyok a megrendelő, és mégis én szarom le. Ezért inkább csöndben lelépek, és nem is nézem ha nem muszáj.
El tudom képzelni, hogy ha ezt dolgoznám, akkor viszont én is megszállottá válnék és órákig csiszolgatnám a semmit. Mert a munka tökéletességére rá tudok kattani akár anélkül is, hogy a végeredmény igazából érdekelne.