Mára már elbontották azokat az épületeket, amikre célozgatok de évtizedekig lakottak voltak. Egyértelműen egészségkárosító volt bennük lakni, legalábbis ez volt a szakvélemény végkövetkeztetése (az írója közeli ismerős volt, bár az utóbbi időben nem tartjuk a kapcsolatot). Szóval volt ilyen is. Hogy most is van-e kis hazánkban azt nem tudom.
Pest megyében. Ezt neki mondd, hogy nem lehetett rá hatása. Akkor volt hét éves. Kb ugyanazt a lemezt nyomod, amit az MKP nyomott a közeli rokonának, mint alacsony szintű vezetőnek. Az onkológusok viszont más lehetséges magyarázatot nem tartanak valószínűnek a betegség jellegéből, kezdetéből, és a többi egészségügyi adatából kifolyólag.