Hali!
Még valamikor 2000 környékén rendszergazdaként dolgoztam egy cégnél... egyszercsak megjelent ott egy "cégátszervező" ember... rögtön az első körben közölte, hogy itt aztán minden fixbér/órabér azonnal meszüntetésre kerül, mert csak és kizárólag a teljesítmény alapján fizetett embetek dolgoznak hatékonyan. Megkérdeztem tőle, hogy nekem mint rendszergazdának mi alapján lesz számítva a bérem... ha pl billentyű leütések alapján (a cég belső programjainak egy részét magam írtam), akkor azonnal írok egy progtamot ami a megfelelő mennyiségű bill.leútést generálja ahhoz, hogy qrva jól keressek. Eseleg az alapján kapom a zsetont, hogy mennyit rohangálok a munkaállomások között javítani? Mert akkor rengetegen nem tudnak majd dolgozni, a mocsok sok meghibásodás miatt, hogy qrva jól leressek. Mikor ezt előadtam neki ledöbbent pofával lesett rám egy darabig, majd közölte, hogy akkor ezt majd még átbeszéljük. Az lett a vége, hogy az egész cégnél Én voltam az egyetlen fixbéres ember. Még a könyvelő is valami eszement/idióta képletek alapján számolt jutalékos rendszerben volt fizetve. Ezt onnan tudom, hogy velem csináltatták azt az excel munkafüzetet ami a komplett cég bérelszámolását csinálta... volt néhány pozíció a cégnél ahol sírva röhögtem amikor felvittem a "képletet"... (régi "szép" idők... tonnányi vbscript volt, mire kielégítette annak a dilettáns baromnak az elvárásait). A sok birka meg szó nélkül tűrte ezt a fajta agymenést... amikor a bolti eladó alapbér nélküli jutalékos renszerben kap zsetont az biztos yoo poén... ha nem jön vásárló a boltba akkor majd a jövő hónapban éhen döglik... vagy mi? Eseleg kiáll bolt elé és karikás ostorral beterel embereket vásárolni...
Nem kell mindent mérni... nekem is voltak irigyeim. Amikor az egyik raktáros megkérdezte: miért van az, hogy a rendszergazda 9-kor karikás szemmel esik be a céghez? A vezérigazgató annyit válaszolt: mert reggel 3 után végzett a szerver karbantartással, hogy Te ma reggel is gond nélkül elkezdhess dolgozni 6-kor...
Üdv:
Feri