Rontja a helyzetet, hogy eddig csak a szakszervezettel kötött kollektív szerződés esetén volt lehetséges 250 helyett 300 éves túlóra, ezentúl pedig egyéni szerződés esetén is.
Idehaza europában az egyik legalacsonyabb a szakszervezetekbe belépők aránya (https://wol.iza.org/articles/do-trade-unions-in-central-and-eastern-eur…) és a legnagyobb szervezetek a kormány befolyása alatt állnak:
"Szervezetenként százmillió forint állami támogatást kapott szeptemberben az a hat nagy szakszervezet, amelyek 2012-ben megállapodást kötöttek a kormánnyal. [..] Ennek fényében nehezen képzelhető el, hogy a kormány komolyan venné a szakszervezetek tiltakozását a dolgozók életét nehezítő törvénymódosítás ellen, és az sem tűnik reálisnak, hogy a szakszervezetek néhány felháborodott közleményen túl bármit tudnának tenni a jogszabály elfogadása ellen. " - https://blog.atlatszo.hu/2018/11/jon-a-rabszolgatorveny-600-millio-fori…
Eközben máshol: "Több hétig tartó sztrájksorozatával elérte a legnagyobb német szakszervezet a 28 órás munkahét intézményének bevezetését a fém-, és elektronikai iparban. Az ágazat 3,9 millió dolgozójának érdekeit képviselő IG Metall és a munkaadók keddi megállapodása szerint 2019-től a munkavállalók külön indoklás nélkül heti 35 óráról 28 órára csökkenthetik munkaidejüket két évi időtartamra." - https://24.hu/kozelet/2018/02/06/kiharcolta-a-28-oras-munkahetet-a-legn…