A Scala nálam már a fájdalomküszöb. Az SBT és a Play meggyőzött arról, hogy a Scala nagyon is rossz irány. Ha egy Java kódhoz kell hozzányúlni, akkor hozzá tudunk nyúlni, mert pl. egy függvénynél, változónál stb ott van a típus. Amikor pl. egy Play filtert kell írni, akkor megy a hajtépés, mert egyszerűen nem tudod kideríteni, hogy az adott függvény milyen típussal tér vissza, a ScalaDoc oldalak átláthatatlanok (szinte használhatatlan), hacsak nincs komoly Scala programozási tapasztalatod. A típus kitalálással a Scala csak azt érte el, hogy csak az tud hozzányúlni egy programkódhoz, akinek a fejében ott van a program egész architektúrája és fejből ismeri az összes függvényt, metódust. Az SBT meg az élő bizonyíték arra, hogy tökéletes nyelv arra, hogy karbantarthatatlan és érthetetlen kódot lehessen vele fejleszteni.
Persze ezek a gondok nem a Pistike BT 5 fájlból álló programjánál jönnek elő, hanem vállalati környezetben, ahol pl. szempont az, hogy hozzá tudj nyúlni egy olyan kódrészlethez, amit előtte nem láttál. Vagyis emberi időn belül átlásd a kód környezetét, megértsd, hogy mit csinál és ha csak egy lépést kéne hozzáadni, akkor ne 2 napig a hajadat tépd és valami nagy kerülő megoldással állj elő.