( willy | 2014. 06. 16., h – 12:35 )

Röviden azt mondtam, hogy a törvényalkotó által létrehozott törvény nem jó. Az alkalmazója pedig képtelen betartani. Ennyit. Semmi többet.
E mellé még felfűzhetnénk azt, hogy így a valódi célját sem valósítja meg, de én nem kívánnék ilyet állítani, mert nem vagyok látó. Ameddig azonban a törvény pontos értelmezése és gyakorlata is vitatéma (jogászok közt akik a szakmai részéhez nem is értenek) addig nekünk, a problémát más oldalról megközelíteni akaró (talán a téma szakmai részéhez konyító) jogalanyoknak (itt értsd: be kéne tartani de nem lehet ) ez csak hátrány, és csak a bíróság összezavarásához jó egy megfelelően alátámasztott keresettel.
"Pistikét" csak akkor védi, ha szerencséje van. Sajnos.
A fenti vita, hogy mitől lesz személyes adat a céges email, meg hogy az archiválás valós adatkezelés e jelen esetben és hogy mitől magánlevél egy e-mail címre küldött levél elég nehéz téma, amiről szép nyugisan is lehetne beszélgetni, olyan dolgokról ami az itt olvasgatók többségét naponta érintő problémák. Amíg azonban valakinek csak az a fontos, hogy a saját igazát védje addig nehéz lesz konstruktív vitát csinálni amiből haszna is van a közösségnek. Itt persze természetesen ha valaki hozzászól és egyszer elmondja a véleményét és az talán hibás, azzal nincs baj, csak azzal ha valaki ezt a véleményt másra rá kívánja erőltetni.
Ha ez megszűnne, akkor talán profit is lehetne a vitából. Mivel ez a szál már így alakult, szerintem jobbá nem is válhat, mivel sokan pont ezért elkerülik.