Természetesen összevetettük (mi, infós phd hallgatók, ugyanis nem igazán volt senki más, aki munkakörileg felelőse lett volna a dolognak). A bekötési rajzokat is én csináltam a labortermekről, mert persze az épület dokumentációját nem lehetett megszerezni sehonnan (és a BME I épületről van szó, nem valami 50-es évekbeli romhalmazról). A karbantartókkal is mi feliratoztattuk a mi laborjaink megszakítóit, mert eredetileg még az sem volt jelezve, hogy mi melyik szobához tartozik.
Sajnos C16-osak voltak, magyarán nagyobbra cserélni nem lehetett volna és AFAIK ennél lomhábbra sem szabad.
Szóval igen, az lett a vége, hogy kapcsolós hosszabbító minden gép mögé (mert a tápra már nem volt divat kapcsolót rakni) és a főkapcsoló felnyomása előtt az aktuális óratartó egyesével le kell ellenőrizze, hogy mind le van-e kapcsolva. Aztán egyesével kézzel fel. A távvezérlős mókán is gondolkoztunk, de az már nem érte volna meg (persze nem lehetett volna elszámolni az árát).
Egyszer valaki a tanszéken tárolós szkóppal rámért egy ilyen gép indulóáramára és 100A körüli csúcsérték jött ki. IBM illetve később Lenovo desktop gépekről van szó, nem valami vargánya szarról.
---
Régóta vágyok én, az androidok mezonkincsére már!