( padrone | 2013. 04. 27., szo – 20:17 )

A szóbeli megállapodás is megállapodás, márpedig vannak emailek., tehát még csak nem is szóbeli.
Természetesen a rendőr lebeszél róla, hiszen nem akar dolgozni, inkább beszél neked 5 percet, mint utána töltögesse a papírokat. A rendőrre ilyen esetben nem kell hallgatni

De a rendőrségen mindeképpen jelenteném mert
- gyűlnek majd a feljelentések, a rendőrségnek hivatalból el kell járnia
- majd lesz neki nagyobb értékű is
- mindenképpen le fog bukni, hosszútávon lebuknak az ilyenek
- akkor nagyon nem lesz mindegy hogy mekkora vaj van a füle mögött, hogy 12 feljelentés van a háta mögött vagy 1. Persze szabálysértés, de ha a bíró kartárs elolvassa a listát, akkor nem az enyhébbet szabja ki. Tudom, nem is szabadna figyelembe vennie, de emberből van, tehát figyelembe veszi.
Volt már olyan ügy, hogy ilyen ember lebukott, az összes megyéből bekérték az ehhez hasonló feljelentéseket, és az email alapján hozzákötötték.
Persze a pénzed nem kapod vissza, de megnyugodhatsz a feljelentés után, hogy amit megtettél, az legalább megtetted.