Az a baj ezekkel az "igazságos" tandíjrendszekkel, hogy nagyon nem igazságosak, viszont azt feltételezik, hogy valakinél ott a bölcsek köve, és pontosan tudni fogja, hogy milyen szakon hány végzősre van "szüksége a piacnak". Ez akkor sem jobb, ha kitalálunk valami varázsfogmulát, mert az is csak a lassú gazdasági változásokat képes követni, egy válsághelyzetet már egyáltalán nem.
Ezen kívül nem vesz figyelembe egy csomó mindent:
-pl hogy ha valakinek hegedüléshez van tehetsége, akkor hiába nincs szükség éppen olyan sok hegedűsre, az illetőből egyáltalán nem biztos, hogy jó gépészmérnök lesz.
-hogy ha valaki elvégez egy olyan szakot, amiben nem tud elhelyezkledni, de a kultúra része (irodalom, színház, bármi), akkor az neki közvetlenül nem olyan nagyon hasznos, de az államnak igen, mert kellemesebb egy olyan országban élni, ahol művelt, kultúrált emberek vannak
-ha elmegy küldföldre valaki egy diplomával (ami érdekelte, de itthon nincs rá igény), akkor itthon csökken a munkanélküliség, az illető meg később visszatérhet még a külföldi tapasztalatokkal. Ha itthon nem mehet az általa választott szakra, attól még nem fog tudni valami olyat elvégezni, amihez nincs tehetsége, csak itt marad kibukottként, munkanélkülinek.
Ezzel persze még nem mondtam meg, mi a jó rendszer (még csak nem is vagyok benne biztos, hogy meg tudnám mondani; alapvetően teljesen elfogadhatónak tartom, ha van tandíj, de van valami formula, ami a tanulmányi eredmények és az adott szakot végzettekre való munkaerőpiaci igény alapján kiad egy ösztöndíjat, amiből simán ki lehet fizetni, ha tényleg jól tanulsz).
A tandíjkérdéssel kapcsolatban a másik észrevételem az, hogy ha valaki megszerez egy nem csekély választói réteget azzal, hogy kinyírja a tandíjat, és utána belátja, hogy mégsem tudja megoldani tandíj nélkül a feladatot ő sem, akkor gyakoroljon önkritikát (ez terjedhet a szeppukutól a lemondásig).