Ezt egy régebbi cikkben olvastam, de jól leírja a problémát:
"Az Apple a szabadalmait az egyes megoldásokra jelenti be főként, és ezek önmagukban a legtöbb esetben roppant nevetségesnek hatnak még a szakmabeliek számára is, hiszen a készülék téglalap alakjáról, a menükről, az ikonok képéről, a képernyő arányairól stb. szólnak, pedig az a valóban jelentős mértékben megkülönböztető jellegzetesség, ami az Apple-t azzá teszi ami, az nem a részletekben, hanem a részletek összefüggő egészében rejlik. Nagyon úgy tűnik, hogy a jelenlegi szabadalmi rendszer alkalmatlan a Steve Jobs által kitalált koncepcióval történő együttműködésre. Ennek következménye, hogy egyrészt az Apple a részletek levédésével és az azok miatti perlekedéssel lejáratja magát, hiszen szétszedve nevetségesek az érvek. Másrészt a részleteket másoló vagy utánzó konkurensek jogosan hivatkoznak arra, hogy evidens, levédhetetlen megoldásokat próbál meg az Apple kisajátítani.
Igen, mert amit védeni kéne, az maga az Apple ökoszisztémája. Ám erre alkalmatlan a jelenlegi szabadalmi rendszer, így a szappanoperák folytatódni fognak: a mostani körülmények között egy szabadalmi perben az Apple-nek éppúgy igaza van, mint a Samsungnak, és fordítva. Róka fogta csuka."