( GutBesserWasser | 2010. 10. 05., k – 07:21 )

Lehet, de azok, akik ezt nem tudják, hanem szállnak a sztorira, mint a darázs a cukros lére, és írják megfele mindenféle internetes és nyomtatott sajtótermékekbe, baromi nagy kárt tudnak okozni nekünk (aspie-knak), és a többi olyannak, aki valamit nem úgy tud, mint ahogy a többség azt elvárja. (Mert ugye az emberek többsége butus, és elhiszi, amit olvas.)

Kitaláltam egy egyszerű példát, amivel könnyen érthetővé válik, miért van nehéz dolgunk: egy fél lábú emberen azonnal látszik, hogy miben más, miben működik másképp, mint a többiek. Egy aspie-nál ez nem látszik, csak az látszik, hogy sokszor nem veszi figyelembe a többieket. De ez nem azért van, mert nem akarja, hanem azért, mert nem is tudja, hogy ott volna valami. (Egyébként egyszer egy hasonló helyzet miatt öblöset szívtam: hiányoztam egy irodalom óráról gimiben, a tanár mondott valamit, ami nem volt a könyvben, és a leckehordó társam nem írta le. (Mert ő spíler volt irodalomból, meg tudta jegyezni - persze az én orromra nem kötötte.) Következő órán feleltem, azt a bizonyos dolgot nem tudtam, és megkérdeztem, hogy honnan kéne tudnom, amikor nincs a könyvben. Erre azt a választ kaptam, hogy miért nem kérdeztem meg? Hát bazz, honnan gondoljam, hogy egy látszólag teljes rendszert alkotó információhalmaz (a tanár szerint) nem az, és ott nekem kérdeznem kellene? És főleg mit? Mert legfeljebb olyat tudtam volna, hogy "Nem volt még valami?", amire nyilván azt a választ kaptam volna, hogy "Nem.", lévén a spíler kolléga azt az információmorzsát olyan bagatellnek tekintette, hogy le sem írta a füzetébe.
Más az ilyet hogyan oldja meg, ill. kerüli el? (OK, másik leckehordót kell választani, meg is történt, nagyon kellemes hozadéka lett, mert életem első barátnője származott a leckehordásból, de a konkrét ügy szempontjából ez eső után köpönyeg.))