Beoltatod magad influenza ellen?

Címkék

Igen.
31% (281 szavazat)
Nem.
54% (498 szavazat)
Még nem tudom.
15% (140 szavazat)
Összes szavazat: 919

Hozzászólások

Majd ha értem jönnek fekete autóval éjjel. Akkor. Talán.

Névleg szakemberek, de olyanok is. Hogy tovább triggereljem a jónépet, megmondom hogy én majd akkor fogom beoltatni magamat influenza ellen, ha maga Dr. Gődény javasolja. Talán.

Már párszor leírtam, hogy többféle nagyon kellemetlen rendszeresen visszatérő betegségből gyógyultam ki azáltal, hogy az orvosok tanácsai ellenére, egy szerintük rendkívül veszélyes étrendet követek, a Szendi által propagált paleót. Orvos ismerősöm megmondta, hogy tönkre fognak menni tőle az ereim, és konkrétan dührohama volt, annyira féltett. Igaz, már gyerekkoromban magas vérnyomásom volt, mostanra viszont konstans 110/70-em van, annyira tönkrementek az ereim. Számomra bebizonyosodott, hogy a legtöbb orvosnak halvány segédfogalma sincs az egészségről. A betegségeket kezelni tudják, meggyógyítani többnyire nem.

Az allergia alapú asztmámra szezonban rendszeresen gyógyszert kellett szednem, hogy valahogy elkaristoljak. Amióta paleó vagyok, azóta egyszer kellett gyógyszert bevennem összesen, és remekül érzem magam. Ha hallgattam volna az orvosaimra, akkor ma is folyamatosan gyógyszert szednék, és most retteghetnék a COVID-tól, mert erősen a veszélyeztetettek között lennék.

Ha az orvosokra hallgattunk volna, akkor a feleségemet is elkezdték volna gyógyszerezni olyan cuccokkal, amik csökkentik a szexuális vágyat - rákerestem, ott volt a mellékhatások között. Ja, és aki elkezdi, annak szinte lehetetlen lejönni róla. Úgy, hogy nem is volt semmi tünete, csak éppen valami rutin vizsgálatból kihozták hogy szerintük beteg. Szerencsére kicsit jobban utánamentem a dolgoknak, és bebizonyítottam, hogy téves volt a diagnózisuk. Ez még a paleó átállásunk előtt volt, akkor még kicsit jobban bíztam az orvosokban. Emékszem azt mondták, hogy ha nem kezelik ezzel a rendkívül veszélyes és függőséget okozó szerrel, akkor kábé tíz év alatt teljesen tönkremegy a szervezete. Ez nagyjából tíz éve történt és továbbra sincs semmi baja.

Ha az orvosok tanácsaira hallgatnék talán már nem is élnék. Életveszélyesek. Aki nem hiszi járjon utána! Aki meg nem jár utána és belehal, az utólag ne mondja, hogy én nem szóltam!

Most ott tartunk, hogy ha rajtuk múlna, akkor becsomagolnának mindenkit tetőtől talpig egy kotonba, mint a Csupasz Pisztoly című filmben.

Ezzel nem azt mondom, hogy ne volna működő kezelésük, ami néha életet ment: van ilyen is. Van amire szükség van adott esetben. De vakon hallgatni rájuk tényleg életveszélyes. Az a minimum, hogy többet is meg kell kérdezni mielőtt bármilyen kezelésre adjuk a fejünket, de a józan észt pláne soha nem szabad otthon hagyni!

Nem néztem utána Szláviknak jobban, de igen így van, nem hiszek az állításának. Nem azért mert azt gondolnám, hogy hazudik, vagy hogy rosszhiszemű volna, hanem azért mert annak a hibás orvoslási paradigmának a terméke ő is, ami a szememben levitézlett többször is. Teljesen fals az egészségképük, és szinte semmit nem tudnak a megelőzésről. Azokra a szakemberekre hallgatok, akiknek a tanácsai eddig bejöttek nekem. (Gődény ugyan utólag jött, de pontosan azt mondja, mint azok akiknek adok a szavára, ezért Gődényt hitelesnek tartom szakmailag.) De még rájuk is csak úgy hallgatok, hogy a következtetésük logikáját is végigellenőrzöm, nem csak elfogadom vakon a javaslataikat.

Ez a probléma napjainkban, hogy vannak emberek, akik virológiai tanácsokat egy idióta gyógyszerésztől szerzik be és még hirdetik eme téveszméjüket az interneten. https://hu.wikipedia.org/wiki/G%C5%91d%C3%A9ny_Gy%C3%B6rgy

Gyurinak nincs orvosi végzettsége, ő egy gyógyszerész, akinek nincs képesítése sem virológiából, mikrobiológiából és immunológiából, csak alapszintű, ami a gyógyszerészethez szükséges. De kibaszott okos lett, mert orvoslátogató volt, amikor eljárt orvosokhoz, és mindenféle kedvezményekért cserébe kérte őket, hogy az ő gyógyszerét írják fel.

Ezzel ő akkora virológiai, immunológiai, mikrobiológiai tudást szedett fel, hogy a magadfajták elkezdenek hinni benne és a meséjében. Egyébként nincs is vírus, a föld meg lapos, te meg idióta vagy. Gratulálok.

 

Ha majd a fogad romlik, kihez fogsz fordulni? Próbáld ki, menj Gődényhez. Ha meg rákos, akkor meg mehetsz a Varga gyógygombáshoz. Hajrá! Alternatíva mindig van, csak semmi másról nem szól, hogy az idiótákról le lehessen húzni a pénzt. Akkupunktúra, ősi, 1960-as évekből származó ősi kínai gyógymódok? Paleo diéta? Nem! Csak Darwin! 

> Ez a probléma napjainkban, hogy vannak emberek, akik virológiai tanácsokat egy idióta gyógyszerésztől szerzik be és még hirdetik eme téveszméjüket az interneten.

Leírtam, hogy nem Gődény az akire elsődlegesen hallgatok, hanem csak meglepő módon éppen olyan dolgokat mond, amiket már eddig is igaznak tartottam más forrásokból. Demonstrálni is magamtól akartam nagyjából a korlátozások első pillanatától kezdve, már akkor amikor még nem is létezett a csoportja. Nem ő bírt erre rá, csak csatlakoztam az általa szervezett közösséghez. De nyugodtan támadd csak a személyt az érvei helyett, nem fogom linkelni a.te.ervelesi.hibaid oldalról a megfelelő passzusokat! :-)

> Ha majd a fogad romlik, kihez fogsz fordulni?

Amióta paleózom, azota nem romlanak a fogaim sem :-) De nyilván ha fájna, vagy muszáj lenne tömni, akkor megcsináltatnám egy fogorvossal. Direkt leírtam, hogy vannak kezelések, amik működnek és szükségszerűek, pont a félreértések elkerülése végett. Rengeteg működő és hasznos kezelés létezik, amik az orvoslás hitelét adják. És ezt a hitelt arra is használják, hogy eladják vele a nem működő kezeléseket is. Ez a baj.

> Egyébként nincs is vírus, a föld meg lapos, te meg idióta vagy. Gratulálok.

Most kivel vitatkozol? Mondtam olyat, hogy nincs vírus? (Egyébként nem 100%, hogy van, de teljesen lényegtelen kérdés, nem ez a lényeg :-) Nem mondtam ilyet. Azt mondtam, hogy pánik vezérelte nem ésszerű intézkedéseket hoznak ellene, amiknek egy rakás mellékhatása van, amit fel sem mértünk félelmünkben. (A mellékhatást orvosi gazdasági és társadalmi értelemben is értve.)

Mondtam olyat, hogy lapos a Föld? Egyszer felvettem munkahipotézisként, és egy rakás ellentmondásra jutottam. Ezért elég jó konfidenciaszinttel állíthatom, hogy nem lapos a Föld. Emlékeim szerint még viccből sem írtam itt a hup-on, hogy lapos volna. De ha esetleg mégis találsz tőlem ilyen kommentet, akkor az vicc volt, csak nem működik az iróniadetektorod.

Mondtam olyat, hogy lapos a Föld? Egyszer felvettem munkahipotézisként, és egy rakás ellentmondásra jutottam. Ezért elég jó konfidenciaszinttel állíthatom, hogy nem lapos a Föld.

Állj le egyszer vitázni egy laposföldessel, pont ugyanazokat a paneleket, fordulatokat, érvelési technikát és igazoló nagy neveket fogja előhúzni ő is, amit te is csinálsz, csak más témában. És végül nem fogjátok meglátni a saját irrealitásotokban a nyilvánvaló őrületet, csakis a másikéban.

Pontosan ilyen erzes veled is vitatkozni. :)

Aham. Mert a tudományos konszenzust képviselem a témákban? Végülis az is egy irracionális őrület bizonyos szemszögből.

(Bar Asch oltasellenessege nekem is eros)

Nahát. És amúgy te mi alapján válogatod meg, hogy a tudományos területek közül mi az, amit figyelmen kívül hagysz?

"Mert a tudományos konszenzust képviselem a témákban?"

Melyik tudomanyos konszenzust?

https://gbdeclaration.org
https://www.theguardian.com/world/2020/oct/06/scientists-call-for-herd-…
https://www.bbc.co.uk/news/health-54442386

Ezekbol is az kovetkezik, hogy az a tudomanyos konszenzus, hogy "nem okoz immunitast"? :P

Ha meg rákos, akkor meg mehetsz a Varga gyógygombáshoz. Hajrá!

 

Van egy ismerosom 5 vagy 6 honapja derult ki, hogy rakos. Prosztatarak, de csontban is elojott.

O is szedi a Varga gyogygombat. Nem volt pofam azt mondani, hogy penzkidobas, meg hulyeseg. Eleve 14-fele gyogyszert szed, az is igen komoly anyagi teher.

Tobb orvos is  azt mondta, hogy meggyogyitja. Gondolom mindenkinek azt mondjak, vagy a halapenz vagy a lelket tartjak a betegben.

Ha minden jol megy akkor 3 evet el. Maximum. De ezt se orvostol tudja, hanem a tobbi "sorstars" hozzatartozojatol,  noverek altal elejtett egy-egy szobol.

8. kemon van tul, de leallitottak, mert a 10-et mar nem birna (amit eredetileg akartak).

En nem hiszem, hogy Mo-n a rakot gyogyitani tudnak.

 

Fel evente beszelunk. En meg 2 telefonhivasra szamitok.

Szerintem ez egy nagyon aljas csusztatas volt reszedrol. Es nem azert, mert mast megbanthatsz, hanem konkretan nincs ismert gyogymod a rakra itthon. Igy akar gombat is ehet, kb. annyit hasznal. Vagy, hogy ot idezzem: inkabb meg fel evet eltem volna meg emberkent.

Kegyetlen a kemoterapia na. Es a hozzaadott gyogyszerek meg durvabbak. Kifordul az ember. Onmaga arnyeka lesz.

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

Nézd, én nem vagyok orvos, de ha a helyedben lennék, azt tanácsolnám annak a rákos ismerősnek, hogy térjen át egy NAGYON szigorú ketogén diétára: annyira szigorúra hogy kevesebb mint 5 gramm szénhidrát per nap! (ha jól belegondolsz ez lényegében carnivore étrend, mert ennyi csekély szénhidrátba kb semmi növény nem fér bele).

És ezt amiatt tanácsolnám, mert a ráksejtek messze-messze túlnyomó többsége olyan, hogy kizárólag cukorral képes táplálkozni, ketonokkal NEM. Amennyiben tehát valaki nem eszik cukrot (tágabb értelemben: szénhidrátot), akkor a ráksejtek emiatt benne nemhogy szaporodni nem tudnak, de egyszerűen szó szerint ÉHEN DÖGLENEK!

Ez sokszorosan bizonyított tény. Igaz, elismerem, nem minden rákfajtára igaz ez, de messze a legtöbbre nagyonis! Szóval ezt tanácsolnám az ismerősödnek. Rosszabb biztos nem lesz az állapota, a legislegrosszabb ami történik vele emiatt hogy le kell mondjon pár kajáról amit eddig szeretett. Végülis tehát mit veszíthet?! Egy próbát megérne neki.

Ez nem "carnivore" étrend, mert a húsokban túl sok glükóz (ami ugye szénhidrát) van a ketózishoz. Pl. ezért sincsenek az eszkimók sem ketózisban.

Ketózis eléréséhez nem "carnivore" étrend kell, hanem leginkább csak zsírt kell enni.

Ugyanakkor hiába tenne így, mert a saját mája akkor is előállít valamennyi glükózt, ha étrenddel egyáltalán nem is visz be. Tehát ez a rák-kiéheztetés-ketózissal dolog neccesen kivitelezhető a gyakorlatban. Az igaz, hogy segítené a kigyógyulást, de ez nem ilyen csettintésre menne, húsevéssel meg aztán pláne nem.

:wq

Szerintem utánanézhetnél kissé a dolgoknak mert láthatóan nem vagy képben a dolog felől. Az meg kifejezetten vicces hogy te akarod megmondani NEKEM, mi a carnivore étrend, amikor ÉN hónapok óta azon vagyok!

A carnivore étrendnek van több „irányzata”, de a lényeg mindegyiknél azonos, s ez az, hogy csak állati eredetű élelmiszert eszünk. Igen, a húsokban van valamennyi szénhidrát, de egészen minimális. Amely carnivore eszik tojást is (én például igen) az még több cukrot fogyaszt mert a tojásban is akad, de mindez NEM SZÁMÍT, mert ha valaki CSAK ezt eszi azaz állati eredetű élelmiszereket, akkor az elfogyasztott szénhidrátmennyiség oly csekély lesz, hogy mindenféleképp ketózisba kerül, egyszerűen nem lesz más választása a szervezetnek. Ahhoz hogy az úgynevezett „nyúléhezés” állapotába kerüljön, amikoris a fehérjét kezdi lebontani a szervezete, már egészen extrém körülmények kellenek, mittudomén hogy kizárólag csirkemellet egyen hetekig, azt is főve vagy szárazon megsütve zsír nélkül. Tudod a carnivore étrend NEM azt jelenti amire gondolsz, hogy valaki csak színhúst eszik, nagyjából zsír nélkül! Sőt, külön ki van hangsúlyozva hogy egy igazi carnivore előnyben részesíti a zsíros falatokat az étkezése közben!

A napi 5 gramm szénhidrátbevitelt mint maximumot épp azért írtam fentebb, mert TUDTAM hogy van szénhidrát a húsban és tojásban egy kevés, így ezzel épp azt az értéket határoztam meg amit még szabad elérnie a megfelelő mennyiségű húsfogyasztással, a táplálék többi része tehát szükségképpen zsír kell legyen. Ha ezt betartja biztos isten ketózisba kerül! Ha napi 40 gramm CH-t írtam volna elő mint egyes „könnyű” keto diétáknál, akkor kérdéses lenne ketózisba kerül-e. napi 5 gramm esetén azonban el se tudom képzelni hogy ne sikerülne neki. Ha mégse menne, akkor már én is azt mondom hogy minden remény veszve, annyira tönkrement a szervezete.

Az igaz, hogy a ketózisnak vannak fokozatai, nyilván ha több zsírt fogyaszt mélyebb lesz a ketózis. De a napi 5 gramm CH-nál is már egy igencsak erős ketózis lép fel, mert a szervezetnek nem nagyon van más választása mint a zsírégetésre átállni. Ettől még persze én is azt mondom, ha meg tudja oldani, tényleg az a leghelyesebb ha a napi 5 grammnál is kevesebb szénhidrátot fogyaszt. Az ideális egyértelműen a napi 0 gramm, nincs itt semmi vita köztünk, sosem titkoltam hogy a szememben a CH afféle „ősgonosz”, ezt a nézetemet számos hozzászólásom bizonyítja! De a napi 0 gramm CH bevitel tényleg csak laboratóriumi körülmények közt tartható fenn. A napi 5 gramm tehát amit én javaslok, egy nagyon szigorú, de REALISTA megközelítés. Ez működik, és betartható, naná hogy az, én is ezt csinálom! Néha ugyan elszállok 10 gramm közelébe amikor rengeteg tojást eszem, vagy temérdek májat, de általában azért 5 környékén vagyok.

En orvosi tanacsokat nem adok.

En a magam reszerol annyit mondtam, hogy amig meg beszamithato menjen el egy kozjegyzohoz es irasson egy vegrendeletet, ahol ugy zarja le az eletet, ahogy o gondolja.

Mert miutan o nem lesz, csak a pereskedes marad utana (eleg nagy a csalad, plusz miota kiderult, hogy beteg, az asszony is lelecelt).

 

A szomoru az, hogy az orvostudomanynak sincs megoldasa, de a sarlatanoknak sincs. Igy ezzel peldalozni egy hivatasos orvosnak igazan visszataszito.

Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....

A zasszony pölö rákkutatásban dolgozik és a diagnosztikában, néha rákérdezek erre arra, mert megkérdezem a véleményét ilyenkor is, szóval elég sok ráktípus gyógyítható, a szövettani makro- és mikroszkópos vizsgálatok, az immunhisztokémia és egyéb molekuláris diagnosztika pont arra van, hogy gyógyítható-e vagy sem. Ha nem, akkor meg lehet-e hosszabbítani az életet normálisan vagy sem. Ha nem, akkor lehet-e adni olyan gyógyszert, amitől kevesebbet szenved. Namost, az étrend és a vitaminok általában lófaszt nem segítenek a helyzeten, kivéve, ha nincs alapvetően valamilyen hiány belőle vagy olyan társbetegség, ami miatt hiány alakul ki, de akkor meg a klinikus tudja ezeket.

Ja, és nincs olyan hogy _A_ rák. Nincs olyan, hogy _A_ gyógyszer, ami meggyógyítja. 10 centi vastag a könyv, ami csak a klasszifikációval foglalkozik és mindegyik eset más. Az a közös bennük, hogy volt egy olyan osztódási mutáció, ami nem indította be az apoptózist és közben az osztódás is felgyorsul. A legtöbb kemoterápia az osztódásra hat, ezeket a utakat blokkolja és közben egy másik gyógyszer próbálja célzottan irtani ezeket a sejteket. Például azért hullik ki a haj, mert nem osztódnak tovább a hajhagymák sem.

Kurva szar dolog, amikor összeül az onko-team (patológus, onkológus, radiológus, sebész, satöbbi), hogy mi a lófaszt lehet tenni, amikor jött egy olyan beteg, akinek Shrödinger-daganata van, mert az utolsó utáni pillanatban megy csak orvoshoz, mert addig ugye nem biztos, hogy a nyakán az ölkömnyi dagadás rák-e vagy csak nem tudott lenyelni egy almát és persze megvette rá a világ összes sarlatánjának a termékét, áttért valamilyen étrendre, áttért valamilyen vallásra, de mire jött, addigra már több szervben áttéte van és ha időben jön, akkor simán körbevágják, kivesznek pár sentinel-nyirokcsomót, a patológus megnézi, hogy ép-e a rezekciós felszín és él még 20-30-40 évet. Így meg van fél éve és persze az orvos úgy megy haza, hogy mindezt a vállán cipeli, mert nem tudod kivonni magad abból, hogy jött még egy ember, akit átbasztak és ezért meg fog halni.

És évről évre egyre több ilyen van, hála azoknak, akik ilyen eseteken gazdagodnak a vitaminjaikkal, az életmódjaikkal és a diétáikkal. És mondanám, hogy aki hülye, dögöljön meg kínok között, de közben egy csomó embernek minimum lelki gondot okoz azzal, hogy végül csak elmegy orvoshoz és ott hal meg és közben terheli feleslegesen drága kezelésekkel, amikor egy sebész fél óra alatt megoldotta volna, ha nem megy először a sarlatánokhoz.

Alapvetően egyetértek veled, viszont ismertem egy embert, aki a te példádhoz képest fordított utat járt be.

Nem ismerem pontosan az odavezető utat, amikor én találkoztam vele, akkor már az a helyzet volt, hogy összeült az onko-team, és megmondták neki, hogy mit lehet tenni, és adtak egy becslést, miszerint 6 hónapja van hátra. Ekkor kezdett emberünk veszettül minden szalmaszálba kapaszkodni, vitamin, tea, étrend, kínai gyógyszerhiányra kitalált tradícionális gyógyítás, stb. Biztos vagyok benne, hogy egy halom kuruzsló gazdagodott rajta is, viszont én már a 6 hónap letelte után találkoztam vele, (még élt, nem zombi vagy kísértet volt), és utána még kb. 3-4 évig húzta. (Csak feltételezem, hogy közben a rendes orvosi kezelést it folytatta, igazából nem kérdeztem rá).

Természetesen minden eset egyedi, stb. de mégis mire lehet ilyenkor gondolni? Az onko-team ennyire rossz becslést adott, a rendes orvosi kezeléssel 6 hónap helyett valójában 4-5 évet élt volna és a kuruzslás nem változtatott semmit, vagy volt a sok kuruzsló között 1-2 aki véletlenül vagy nem de valami olyasmit adott neki/csinált vele, ami segített hátráltatni az elkerülhetetlen véget? Feltételezem, hogy az első alternatívát választod majd, nekem legalább is az a szimpatikusabb, de vajon mennyire lehetünk benne biztos, hogy tényleg az volt és nem a második?

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

Biztos vagyok benne, hogy egy halom kuruzsló gazdagodott rajta is, viszont én már a 6 hónap letelte után találkoztam vele, (még élt, nem zombi vagy kísértet volt), és utána még kb. 3-4 évig húzta.

A kérdés az, hogy a 6 hónap az a kezelés nélküli kilátás volt-e és egyszerűen félreértette, mert azért ennél rövidebb idő alatt igen-igen kevés daganatos betegség viszi el az embert, a legtöbb gyógyíthatatlan esetén a palliatív kezelés viszont 3-5 évet jelent. És persze ez statisztikai alapon van, tehát vannak, akik ennél hamarabb halnak meg és vannak, akik ennél később, nincs két egyforma ember és eset. Nyilván valamennyit segíthetsz azzal, hogy felhagysz az egészségtelen dolgokkal, de az érme másik oldala az, hogy ha amúgy is meghalsz nemsokára, akkor itt az idő kipróbálni mindent az életben, amit nem mertél kipróbálni, mert kockázatos.

És persze kaphatott olyan gyógyszert, ami kísérleti és pont arra a mutációra hat, ami neki van, egyre több ilyen célzott biológiai terápia van, de mivel a gyakori daganatok általában kezelhetőek, a ritkábbak esetén nincs tömeggyártott gyógyszer, egyedi elbírálással lehet kérni drága kísérleteket, de általában a gyógyszergyártók átvállalják a költségek nagy részét és kapod egy klinikai kísérlet keretében, mert még a tesztelési fázisban van.

Feltételezem, hogy az első alternatívát választod majd, nekem legalább is az a szimpatikusabb, de vajon mennyire lehetünk benne biztos, hogy tényleg az volt és nem a második?

Alapvetően csodák nincsenek, ha bármilyen kuruzslással statisztikai alapon bármelyik daganat kordában tartható lenne, akkor már használnák az orvosok széles körben, mert a közhiedelemmel ellentétben a legtöbb gyógyszer pontos hatásmechanizmusa nem ismert, csak az, hogy statisztikai alapokon a randomizált kettős vakteszten szignifikánsan hatásos és statisztikai alapokon a randomizált kettős vakteszten a mellékhatásai nem rosszabbak, mint a hatása.

A célzott biológiai szerek úgy kerültek képbe, hogy az betegek 5-10 százaléka reagált rá, elkezdték keresni, hogy mi a közös ebben az 5-10 százalékban, ha találtak egy markert, akkor kifejlesztettek rá egy immunhisztokémiás eljárást és amikor a sebészek kiszerelik az emberből a fletyasz nagy részét, akkor tartósítják, beágyazzák paraffinba, felszeletelik, a patológus megnézi, és kér egy fél tucat immunhisztokémiát, azokat megcsinálják és ha valamelyik pozitív, akkor lehet adni az adott célzott biológiai szert, akár kombinálva többet.

Amúgy pont a fordítottja szokott lenni, ha nem sikerül felgyógyulni, az az egészségügy kudarca és az orvosok az érzéketlen taplók, hagyták szenvedni szegény beteget és tömték mérgekkel; ha sikerül felgyógyulni, akkor meg legtöbbször "hála istennek, hogy segített" és/vagy mindenkinek épp a kedves csodaszeri okozták és ezt is mondják mindenkinek, a csodaszer forgalmazója pedig felveszi a listára, mint sikertörténet.

A mögötte lévő pszichológia: https://en.wikipedia.org/wiki/Survivorship_bias

A Varga gyógygomba mögött nem tudom mennyi kutatás áll, de vannak más, alternatív gyógymódok is, amik erősen megvannak támogatva kutatásokkal.

/ Sokak szerint ami nem mainstream, az kuruzslás, pedig nekem sokkal inkább a kemo, a sugárkezelés, vagy éppen a PET CT tűnik kuruzslásnak. /

Az alábbiakban az a közös, hogy mindegyik a rák anyagcsere elméletén alapul, amiért Otto Warburg 1931-ben Nobel díjat kapott:
Webinar on natural control of cancer featuring Dr. Aleksandra Niedzwiecki; World Cancer Day 2016
A rák új szemlélete
A C-vitamin(infúzió) és a rák

Az alábbiakban az a közös, hogy mindegyik a rák anyagcsere elméletén alapul, amiért Otto Warburg 1931-ben Nobel díjat kapott:

És egy csapásra el is tűnt mindenféle rák az elmúlt 90 évben. Oh, wait...

Nincs olyan, hogy _A_ rák. Nincs olyan, hogy _A_ rák azért alakul ki, mert. Nincs olyan, hogy _A_ rák elleni szer. Faszság, aki ilyesmit leír, az színtiszta kuruzsló.

Sokak szerint ami nem mainstream, az kuruzslás, pedig nekem sokkal inkább a kemo, a sugárkezelés, vagy éppen a PET CT tűnik kuruzslásnak.

Figyelj, szerdánként van referáló az egyik rákkutató intézetben, szoktak meghívni előadókat, én szívesen leszervezek neked egy ilyen alkalmat, aztán évekig lehet röhögni, amikor makogsz a kutatók által feltett kérdésekre. Na?

Esetleg megpróbállak becsempészni egy ilyen onko-team megbeszélésre, amikor kiderül a betegről, hogy ha nem megy kuruzslókhoz és jön azonnal, akkor lenne még 20-30-40 éve. Aztán megnézzük, hogy mit beszélsz vele, hogy mit kellett volna még kipróbálnia, mielőtt orvoshoz megy.

Tudod, az a helyzet, hogy ezek a Szendifélék és Gödényfélék a folyamat elején vannak csak ott, amikor megy a beetetés és cseng a pénztárgép, de nincsenek ott a folyamat végén, amikor suhog a kasza. Nincsenek ott, amikor bele kellene nézni az átvert ember szemébe. Nincsenek ott, amikor ki kell menni a hozzátartozókhoz, hogy sajnos, megtettünk mindent, de... ott akkor egy olyan orvos van, aki annak ellenére megpróbál segíteni, hogy a beteg még mindig inkább a Szendiféléknek és a Gödényféléknek hisz jobban, de már az életvitelében zavarja a daganat és összeomlik, sír, üvölt meg dühöng, vérmérséklettől függően, hogy miért nem tudnak semmit kezdeni az többszörös áttéteivel és mentsék meg az életét vagy csökkentség a fájdalmait. Én mér rég elvitetném őket a Szendifélékhez és a Gödényfélékhez, hogy oldják meg ők a helyzetet a végén is, ha már az elején így félrevitték, de nem igazán lehet, pedig megérdemelnék.

És persze lehet mondani, hogy a PET CT faszság, de megpróbálhatlak bevinni boncolásra is, aztán megnézed, hogy ami ott volt PET CT-n, az ott van-e a valóságban is és hogy néz ki egy infiltráló áttét, ami szépen lassan felzabálja az adott szervet. Ha bírja a gyomrod.

Van neked statisztikád arról, hogy az emberek mekkora része követi péládul Szendi tanácsait ameddig "egészséges" (azaz nincsenek látható/kimutatott bajai), illetve hogy milyen fajta tanácsok alapján kezdik magukat kuruzsolni az emberek? Azért kérdezem, mert félek tőle, hogy összemosod az összes létező önjelölt kuruzslót Szendivel (akit én nem tartok kuruzslónak, de munkahipotézisként feltehetjük azt is).

Én azt látom, hogy például a paleolit étrendben nagyon kevesen hisznek, és azok közül is kábé az ismerőseim közül én követem legközelebben, de még én is csinálhatnám jobban. Az ismerőseim többsége ilyen-olyan indokok miatt abbahagyta, leginkább azért mert a párjaik nem tolerálták, vagy túl körülményes volt, vagy mindkettő. Mindenféle egyebekkel viszont valóban próbálkoznak az emberek. Na most az, hogy ránézésre hasonló, mert egyik is étrend meg a másik is, az még nem jelenti azt, hogy ha az egyik nem működik, az a másikra is vonatkozna.

Tehát ha valaki gyógygombát eszik és nem gyógyul tőle, az nem a paleó kritikája. Ha valaki léböjtöt csinál, és nem működik, az sem a paleó kritikája.

Ráadásul Szendi alapvetően megelőzéssel foglalkozik, tehát ha valaki a megbetegedésekor kezd paleózni, annak nem ígéri, hogy meg fog gyógyulni tőle. Azt mondja, hogy ha valaki így él már egészséges korában, akkor jelentősen csökkenti a betegség esélyét. Nem zárja ki, csak jelentősen csökkenti. Jó volna ezt visszamérni, tudtommal rák kapcsán ilyenfajta kísérleti ellenőrzés egyelőre nincsen.

Valamennyit foglalkozik gyógymódokkal is, de sosem állította, hogy bármi is 100% biztonsággal működne, hanem csak előcitálja a különböző kutatásokat, hogy minek milyen hatása volt a kísérletek szerint.

Ezért érdekelne, ha volna erről statisztika, vagy legalább valami konkrét adat, hogy akik öngyógyításba kezdenek, azok mit csinálnak milyen arányban.

A rákbetegek között egyébként van egy mintavételi bias, ugye ott már mindenki beteg. És szinte mindenki el akarja kerülni a kemót, ezért nem csodálkozom, hogy az emberek megpróbálkoznak alternatív kezelésekkel először. Ha valakinek véletlenük működnek ezek, akkor azok el sem kerülnek az onkológiára. Szóval abból, hogy ott vannak azok akiknek nem jött be nem lehet arra következtetni, hogy senkinek nem jött volna be. Lehet, hogy úgy van, de további vizsgálat, konkrét számok nélkül az anekdotikus érvelés nem ér sokat.

Van neked statisztikád arról, hogy az emberek mekkora része követi péládul Szendi tanácsait ameddig "egészséges" (azaz nincsenek látható/kimutatott bajai), illetve hogy milyen fajta tanácsok alapján kezdik magukat kuruzsolni az emberek?

Szendi nem csak paleózik, hanem mindenezik: D-vitamin, modern életmód, civilizációs betegségek, rák, mindenféle betegség, közös okokkal és a többi, éppen mi az, ami populáris téma és lehet rá keresni alátámasztó kutatásokat és elhallgatni egyéb kutatásokat, amelyek nem támasztják alá.

Ráadásul Szendi alapvetően megelőzéssel foglalkozik, tehát ha valaki a megbetegedésekor kezd paleózni, annak nem ígéri, hogy meg fog gyógyulni tőle.

Nem, Szendi elsősorban írással foglalkozik és affiliate kódokkal, amelyeket a weboldalán ad el, ezekből van bevétele, elemi érdeke, hogy minél többen olvassák minél gyakrabban, kurvára nem érdeklik a következmények.

Azt mondja, hogy ha valaki így él már egészséges korában, akkor jelentősen csökkenti a betegség esélyét. Nem zárja ki, csak jelentősen csökkenti. Jó volna ezt visszamérni, tudtommal rák kapcsán ilyenfajta kísérleti ellenőrzés egyelőre nincsen.

De, mindenféle meta-analízisek vannak, sőt, van paleopathology is, csontleletekben csontáttétekkel, simán nullázzák Szendi írásait, csak a kritikák nem kerülnek ki a weboldalára, mert nem érdeke.

Valamennyit foglalkozik gyógymódokkal is, de sosem állította, hogy bármi is 100% biztonsággal működne, hanem csak előcitálja a különböző kutatásokat, hogy minek milyen hatása volt a kísérletek szerint.

Ha bármiről is állítaná, hogy 100 százalék biztonsággal működik, akkor már börtönben lenne. Ráadásul tipikusan úgy ír, hogy "A igaz (forrás), B igaz (forrás), A-ból következik B (forrás), B-ből következik C (forrás), tehát C igaz (forrás). Amúgy meg D állítás." És az emberekben megmarad az, hogy tett egy D állítást, tudományosan bizonyítva.

Ezért érdekelne, ha volna erről statisztika, vagy legalább valami konkrét adat, hogy akik öngyógyításba kezdenek, azok mit csinálnak milyen arányban.

Van és nincs. Egyrészt nem etikus, nem tudod randomizált kettős vak tesztekkel mérni, másrészt önbevalló.

A rákbetegek között egyébként van egy mintavételi bias, ugye ott már mindenki beteg.

Hát igen.

És szinte mindenki el akarja kerülni a kemót, ezért nem csodálkozom, hogy az emberek megpróbálkoznak alternatív kezelésekkel először.

Ja, és életében utoljára is ekkor találkozik alternatív kezelésekkel. De legalább sikeresen elkerülte a kemoterápiát, mert már csak tüneti kezelést kap és fájdalomcsillapítást.

Ha valakinek véletlenük működnek ezek, akkor azok el sem kerülnek az onkológiára. Szóval abból, hogy ott vannak azok akiknek nem jött be nem lehet arra következtetni, hogy senkinek nem jött volna be. Lehet, hogy úgy van, de további vizsgálat, konkrét számok nélkül az anekdotikus érvelés nem ér sokat.

Igen, nyilván az van, hogy a paleósok nem lesznek betegek és ezt senki nem vette észre eddig. Én csak annyit kérek, hogy ha mégis valami bajod van, akkor Szendinél és Gödénynél jelentkezz a kezelésre is. És persze próbálj ki minden alternatív kezelést.

Nincs olyan, hogy _A_ rák. Faszság, aki ilyesmit leír, az színtiszta kuruzsló.

A kuruzsló Otto Heinrich Warburg ezért a "Faszság"-ért kapott Nobel díjat.

"Megfigyelte, hogy a fő különbség az egészséges és rákos sejtek anyagcseréje között, hogy az előbbiek oxigénes légzéssel nyerik az energiát, míg a tumorsejtek oxigén nélküli cukorfermentációval (glikolízissel)."

"Ennek alapján Warburg úgy gondolta, hogy a rákot az anyagcsere megváltozása okozza (ún. Warburg-hipotézis)."

És egy csapásra el is tűnt mindenféle rák az elmúlt 90 évben. Oh, wait...

Nem az ő hipotézise került be a mainstream orvoslásba, kutatásba. "Ma úgy vélik, hogy az anyagcsere-változás másodlagos tünet."
Akkor lehetne számonkérni rajta (vagyis az elméletén), ha az Ő hipotézisét vizsgálják 90 éve.
Vannak kutatók, akik a rákos sejtek anyagcseréjében látják a megoldást, erről szólnak a cikkek, és sokkal jobb eredményeket tudnak felmutatni, sokkal kevesebb támogatással, sőt, sok esetben hatalmas ellenszélben.

Tudod, az a helyzet, hogy ezek a Szendifélék és Gödényfélék

Egy szó sincs Szendiről meg Gődényről!
Itt pl. Szendi által felsorolt kutatókról és kutatásokról van szó, vagy a videóban szereplő kutatóintézetről és annak kutatásairól.

A kuruzsló Otto Heinrich Warburg ezért a "Faszság"-ért kapott Nobel díjat.

Nem, ő ezért kapott Nobel díjat: "discovery of the nature and mode of action of the respiratory enzyme".

"Ennek alapján Warburg úgy gondolta, hogy a rákot az anyagcsere megváltozása okozza (ún. Warburg-hipotézis)."

A Nobel-t nem ezért kapta, tipikus Szendi féle keverés, az egyik a Warburg-effect, a másik a Warburg-hypothesis. Az előbbi egy igazolt tudományos alapokon nyugvó tény, az utóbbi meg azért csak hipotézis, mert nem sikerült igazolni. Attól, hogy Nobel-díjat kap valaki egy kutatásáért, nem lesz automatikusan minden hipotézise igazolt. Pláne, hogy az eltelt 100 évben kiderült, hogy nem olyan egyszerű a helyzet, mint ahogy azt 100 éve gondolták. De azért hivatkozz csak rá tovább.

Nem az ő hipotézise került be a mainstream orvoslásba, kutatásba.

Dehogynem, csak nem sikerült azóta se igazolni és egyre több daganat esetén cáfolták is. Továbbra sincs olyan, hogy _A_ rák. Ráadásul vannak olyan üzemszerű sejtek, amelyek úgy üzemelnek, mint Warburg szerint a daganatok, csak ő ezt még akkor nem tudta. Sőt, létezik az inversion effect is, amikor a daganat pont úgy viselkedik, mint egy közönséges sejt, csak Warburg ezt akkor még szintén nem tudta. Ma már nem kapna Nobel-díjat ezért.

Akkor lehetne számonkérni rajta (vagyis az elméletén), ha az Ő hipotézisét vizsgálják 90 éve.

Vizsgálták, nagyjából ott tartanak jó pár éve, hogy a Warburg-effect nem ok, hanem következmény.

Vannak kutatók, akik a rákos sejtek anyagcseréjében látják a megoldást, erről szólnak a cikkek, és sokkal jobb eredményeket tudnak felmutatni, sokkal kevesebb támogatással, sőt, sok esetben hatalmas ellenszélben.

Lófaszt van ellenszél. Akarsz a témáról előadni?

Itt pl. Szendi által felsorolt kutatókról és kutatásokról van szó, vagy a videóban szereplő kutatóintézetről és annak kutatásairól.

Szendi válogat és az idézettséggel kapcsolatos kritikákat nem jeleníti meg a weboldalán. Se azt, ha egy idézése reprodukálhatatlan, sőt, annál inkább lehet összeesküvést és ellenszelet kiabálni, vannak, akik rögtön két pofára zabálják a szart is, ha úgy tudják, hogy be van tiltva.

Dr. Gődény György nem a saját munkája, kutatásai alapján mond véleményt, hanem ismert és elismert virológusok, immunológusok, mikrobiológusok és epidemiológusok véleménye és kutatásai alapján.
Pl.
Dr. Sucharit Bhakdi, a mainzi Johannes Gutenberg Egyetem emeritus professzora. Szakterülete a mikrobiológia, infektológia és epidemiológia.
Dr. John P. A. Ioannidis, Stanford egyetem professzora.
Dr. Letoha Tamás, szegedi kutatóorvos.
Dr. Merkely Béla, Semmelweis Egyetem

Az akupunktúra bizonyítottan több ezer éves, az más kérdés, hogy működik-e vagy sem.
A Paleo diéta kedvező élettani hatásait itt a hup-on is rengetegen meg tudjuk erősíteni. Illetve rengeteg tény, adat és kutatás is meg látszik erősíteni ezt.

Te ezek szerint rossz orvost választottál...  Válassz olyat, aki megbízható, korrekt, számodra hiteles.

A paleo táplálkozás egyáltalán nem veszélyes, mint ahogy a diéta, vagy a léböjt kúra sem. Csak tudni kell a határokat betartani. Akármi , még a víz ivás is lehet veszélyes, ha eltúlozza  az ember... 

Én azért még hiszek egy infoktológusnak a vírus témában, mert szerintem ez paleo táplálkozással nem igazán oldható meg. De ha tévedek, akkor jó neked.

1-2 orvos ismerősöm volt, aki nem tartotta élből veszélyesnek, a legtöbb annak tartotta. De 1-2 orvos ismerősöm most is van, aki COVID-szkeptikus, csak éppen nem nagyon hangoztatja, mert nem egészséges...

> Én azért még hiszek egy infoktológusnak a vírus témában, mert szerintem ez paleo táplálkozással nem igazán oldható meg. De ha tévedek, akkor jó neked.

Azért annyi kiderült, hogy az asztma, illetve a túlsúly erősen növeli a veszélyt. Ezektől szabadultam meg a paleóval. Szóval igencsak jelentősen összefügg. Valahol nemrég olvastam, hogy az alacsony vércukorszint is nagyon fontos a COVID ellen. Tehát lényegében egy anti-COVID étrendet eszek évek óta, pedig akkor még nem is tudtam hogy létezik a COVID. Hasonlóan D-vitamint is az átlagnál többet szedek - az általam is elismert szakemberek hatására - , amiről szintén kiderült, hogy védőhatása van. A többi szakember egyébként erre is azt mondta hogy veszélyes - legalábbis akkor még amikor elkezdtem azt mondták. Tehát az általam elismert szakemberek tanácsára évek óta trenírozom magam a COVID ellen, így váltam veszélyeztetettnek minősülőből alacsony kockázatú egészségessé. Érdekes módon ezek a szakemberek a vakcinákkal igencsak óvatosak, egyáltalán nem bagatellizálják el a mellékhatásaikat. Ezek után nem fogok hirtelen a másik oldalnak hinni, ahhoz nagyon nagy földrengésnek kellene történni, hogy azoknak higgyek, akik többszörösen levitézlettek a szememben.

Ezenkívül van egy másik aspektus is, amire a fogalmazásom módjával fel akartam hívni a figyelmet: a pánikhangulatnak köszönhetően az orvosi fasizmus irányába kezdtünk elmozdulni. Abba az irányba, hogy ha egy szaktekintély mondja, akkor bármi kötelezővé tehető, és az emberek egymást kezdik bemártani, ha azok nem engedelmeskednek az új istenünknek, a szaktekintélynek. Ez egy rendkívül veszélyes és káros irány, mindent meg kellene tennünk az ellen, hogy ez legyen a jövő. Minden orvosi kezelésről a döntésnek végső soron az adott személy kezében kellene maradni, illetve gyermekek esetén a szülő kezében. Ha erről lemondunk, az oda vezethet, hogy aki nem szereti a kedves vezetőt, azt kényszergyógykezelik, hiszen nyilvánvalóan valami elmebaja van. Különben szeretné a kedves vezetőt. Sajnos ezt az összefüggést most valahogy nem vették észre a népek azért mert a félelem mindent felülír. Pedig reális veszély.

A magas vérnyomás, cukorbetegség, túlsúly mindig rizikó faktor, nem csak COVID esetén. 
Mondom, hogy rossz orvosokkal beszélgetsz, ha a D-vitamint veszélyesnek tartják !! Ilyet még egy szakembertől sem hallottam.

 "orvosi fasizmus" >> A döntés a te kezedben van. Kérsz oltást vagy nem. Hol van ebben fasizmus, meg "kedves vezető"  ??
A gyermekek kötelező beoltása más téma. Gondolok a gyermekbénulás , tbc , himlő elleni vakcinákra. (nem vagyok egészségügyi, nem tudom pontosan)  Ezek 'alap'  oltások. De minden más , tudtommal egyéni döntés kérdése.  Semmi sem kötelező, csak ajánlott orvosok által.

> Mondom, hogy rossz orvosokkal beszélgetsz, ha a D-vitamint veszélyesnek tartják !! Ilyet még egy szakembertől sem hallottam.

Mondom, hogy kb 7 éve volt így. Olvass utána, valami szint felett veszélyesnek tartották sokáig, ha jól emlékszem 200NE volt ez a szint. Ez a nézet sokáig beragadt, kb 5 éve lett a hivatalos ajánlás 200-ról 2000-re vagy 4000-re emelve. Szendi pedig azelőtt kb 10 évvel már cikkezett ezekről a dolgokról. Kicsit megelőzte a korát.

> minden más , tudtommal egyéni döntés kérdése.

Igen, és most egy tollvonással az influenza és a COVID oltás is kötelezővé tehető. Meg tulajdonképpen bármi, amiről  a szakértők meggyőzik a kormányt.

Virológiai kérdésekben nem az egyén dönt, hanem a populáció. Amennyiben nem tartod be a virológiai, vagy oltási kötelezettségeket, akkor büntethető leszel.

Például: Te, személyi szabadságoddal élve nem akarsz kötelező védőoltást beadni gyermekednek, mert nincs is kanyaró vírus az országban. 

A hatályos rendelkezés alapján kényszeroltható a gyermeked, amennyiben nem járulsz hozzá, és rendőrség+ gyámügy viszi végső soron oltatni a gyereket, ha te nem teszed meg. 

 

A háború során sem a te személyes szabadságodat, döntésedet veszik figyelembe a lövészárok kiásásánál. Megint fordítva ülünk a lovon. Nem minden esetben dönthetsz te, hogy mit fogsz csinálni. Egy modern társadalomban nagyon kevés dologról tönthetsz.

Gondolod nincs igazam? Próbáld meg nem befizetni az adódat. Szabadon orrbaverni a rendőrt. 30 centis késsel szaladgálni az utcán.

A hatályos rendelkezés alapján kényszeroltható a gyermeked, amennyiben nem járulsz hozzá, és rendőrség+ gyámügy viszi végső soron oltatni a gyereket, ha te nem teszed meg.

"A gyermekek kötelező beoltása más téma. Gondolok a gyermekbénulás , tbc , himlő elleni vakcinákra. (nem vagyok egészségügyi, nem tudom pontosan)".

A háborúról meg fogalmunk sincs .. szerencsére.  Az hadi állapot. Akkor az ország védelme fontosabb az egyénnél. (5 évig voltam tiszthelyettes 1992-1997 között). 

Az adót befizetem, mert törvény kötelez rá. Rendőrt nem verek. Késsel nem hadonászok, de ha kell megvédem magam  a családomat, a tulajdonomat akár a támadó élete árán is. 

De egy orvosi ajánlás megfontolandó, de nem kötelező.

Az influenza elleni védoltál alapvetően egy javasolt védőoltás, ezt nem is lehet kötelezővé tenni, mert nem teljesen hatásos.

Az influenzavírus nagyfokú varianciája miatt nem lesz senki immunis a vírusra, maximum az egyik törzsére, és arra is csak kis ideig.

Emiatt az influenza vírus elleni védőoltás mindig egy jól átgondolt, tervezett kombináció, mellyel megbecsülik, hogy melyik törzsek fognak támatni a következő szezonban és azt rakják a védőoltásba. Nem lehet az összes törzset belerakni.

Emiatt vagy hatásos lesz a védőoltás, vagy nem. Megfigyelhető, hogy amennyiben nem jól találják el az influenza vírus koktélban a szezonális vírusokat, akkor az oltott személy megfertőződik, csak annak a fertőzésnek a tünetei és hossza is enyhébb lesz, mint a védőoltás nélkül.

Jelenleg a választ megmondani nehéz, hogy mit kéne csinálni. Nem kaptunk semmilyen protokolt az influenzavírus elleni védőoltásal kapcsolatban mit kell kommunikálni a lakossággal (ugye a betegnek nem a fészbukról kéne megtudni, hogy mi a búbánatot tegyen, sajnos így is nagyon elment az orvoslás a kuruzslás irányába).

Ha abba gondolunk bele, hogy koronavírus-fertőzés tünetei az

orrfolyás, láz, köhögés, torokfájás, szaglás elvesztése, ízületi fájdalom, általános levertség

(mind az, de nem kötelező, hogy mind jelen legyen), valamint az influenzavírus fertőzés tünetei a 

orrfolyás, láz, köhögés, torokfájás, ízületi fájdalom, általános levertség,

akkor látjuk, hogy jelentős az átfedés a kettő között. Jó lenne, ha a koronavírusos beteg nem kapna még el egy influenzát is, és vica versa, mert a kockázat az esetben magasabb. Ebben segíthet az influenza elleni védőoltás.

> Az influenza elleni védoltál alapvetően egy javasolt védőoltás, ezt nem is lehet kötelezővé tenni, mert nem teljesen hatásos.

Majd csak várjuk ki a végét, hogy mit lehet és mit nem.

> Nem kaptunk semmilyen protokolt az influenzavírus elleni védőoltásal kapcsolatban mit kell kommunikálni a lakossággal

Azt hittem ti felkent "szakemberek" csak az igazságot kommunikáljátok. Ez hogy megkapják a protokollt és onnantól azt kommunikálják, ez nem a komoly szakemberekre jellemző, hanem az olcsó marketingesekre. Amilyenek például az orvoslátogatók is.

Ó már megint a paleo. 
Honnan tudod, hogy van összefüggés a paleo étrended és a gyógyult asztmád között?

Sokan felnőtt -közép- korukra az asztmát simán kinövik. Elmúlik. Nekem is volt asztmám, gyerekkorom óta. Most vagyok 43, kb 38 lehettem mikor meguntam és egyszerűen letettem a gyógyszert. És semmi bajom. Nem vagyok asztmás. És nem is paleózok :) 

Meggyőződésem, hogy előtte az utolsó 15 vagy akár 20 évben már úgy szedtem a gyógyszert megszokásból meg pszichés függőségből (jaj, ha nem viszem magammal az asztma pipámat mi lesz, fulladni fogok!), hogy igazából nem volt rá szükség. Csak az orvos rutinból felírta én meg rutinból szedtem. Abban egyetértek, hogy az orvosok nem mindenhatók.

Az egészséges életmód (aminek csak egy része az étrend) segíthet, mert mondjuk eleve jobb fizikai állapotban vagy tőle, talán erősebb az immunrendszered, talán kevésbé tud ledönteni egy betegség, jobban regenerálódsz, stb. De azt azért ne jelentsük ki, hogy egy étrend majd megvéd a vírusoktól. Mert te lényegében ezt mondod.

Az elején még néha eltértem és írtam naplót is róla. Elég egyértelmű volt az összefüggés, engem meggyőzött. Illetve egy rakás egyéb problémám is rendeződött ezzel egy időben. Én nem szedtem megszokásból gyógyszert sosem, mindig próbáltam csökkenteni az adagot, amennyire lehetett, és csak akkor szedtem be, ha már volt valami baj is. De valóban, 100%-ban nem lehetek biztos ebben sem.

> De azt azért ne jelentsük ki, hogy egy étrend majd megvéd a vírusoktól. Mert te lényegében ezt mondod.

Úgy értve nem véd meg tőle, hogy ugyanúgy odapotyog a nyálkahártyámra, ha valaki kitüsszögi. Csak utána teljesen más történik így hogy nagyjából egészséges vagyok, mint úgy hogyha nem lennék az. Magas vérnyomás, asztma, elhízás. Mindhárom súlyosbító tényező, mindháromtól étrenddel szabadultam meg. Akinek ez nem elég egyértelmű (azt elhiszem, hogy kételkedtek a szavamban, és nem is zavar. De ha munkahipotézisként feltételezed, hogy igazat mondok, akkor a következtetés jogosságában kételkedni egyáltalán nem ésszerű.), annek nem tudom hogy mi lenne az. Tehát igenis, hogy megvéd a vírus veszélyeitől. Nyilván nem 100%-ban véd meg, csak a kockázatot teljesen kezelhető mértékűvé csökkenti.

Olyannyira megvéd, hogy ha csak az elhízás ismert kockázatával számolsz, akkor is kijön, hogy egy elhízott ember ha csak lefogy, azzal drasztikusan csökkenti a kockázatát. Nem is értem, hogy ha a fél világot lezárni belefért, akkor egy drasztikus fogyókúrakampány hogy nem fért bele? Azért mert az fat-shaming lett volna, ami durván belegázolna a személyiségi jogokba? Ebbe a darázsfészekbe nem mert belenyúlni a politika, inkább csak maradjon otthon mindenki, az PC! :-)

+1

Nekem magas vérnyomásom volt, kb. 20 éves koromtól vérnyomás és pulzucsökkentőt szedtem rá. Mikor kiderült, a háziorvosomat is és egyébként mindenkit ahol jártam (mert aki nem tudná, ilyenkor elküldenek kardiológiára, hasüregvizsgálatra, szemfenékvizsgálatra meg a bánat tudja hol jártam már) kérdeztem, hogy akkor most mi van, mit kell tennem, meddig kell szednem a gyógyszert? Mindenki azt mondta, hogy valszeg életem végéig, meg hogy örökletes (anyámnak is, mamámnak is magas vérnyomása volt). Ezzel el volt intézve. Én nem akartam elhinni ezt sosem, merthát a test, a szervezet, az immunrendszer nem hülye, nem ellensége saját magának, minden okkal van... Csak nem tudtam mi a megoldás. Aztán megismertem egy embert, aki azóta nagyon jó barátom, életmódváltás. Az ő tanácsaival és segítségével elkezdtem kicsit mozogni (de tényleg nem sokat, napi átlag ~15 perc; van hogy 30 időnként 40-50, de van hogy csak 5...), de ez számít kisebb részben. A nagyobb részben az, hogy másképp és mást eszek. Nincs különösebb varázslat, eszek cukrot, csokit, süteményt, nem sanyargatom magam és nem tagadok meg magamtól semmit... Csak figyelek arra, hogy mit mikor és mennyit, és tudom hogy minek mi a következménye és mikor mit kell csinálni hogy rendben legyek.

Nem akarom leírni az egész folyamatot és mindent, a lényeg, hogy miután elkezdtem kb. 6 hónapra már nem szedtem a gyógyszert, a vérnyomásom az orvosi könyvekbe illő 120/80, és nem mellesleg több mint 30kg-ot fogytam. Erre pár hónapja visszamentem a háziorvosomhoz, csak szólok már neki hogy nem szedek gyógyszert hónapok óta... Kérdezte hogy s mint meg hogy, elmondtam. Húzott egyet a szemöldökén, felhúzta a vállát, annyit mondott "Gratulálok", a gépen a kartonomból kitörölték a magas vérnyomást meg a gyógyszereket és kész. Nekem kb. itt ment el minden bizalmam az egész modern orvostudomány, "gyógy"szer és oltás mellett.

Ez a saját példám, de látom mások példáját is, látom mi megy a páromnál mikor orvoshoz megy, láttam mamámmal mi ment a kórházban, és én egyetértek azzal, hogy a legtöbb orvos egy a gyógyszergyártók által kilóra pénzért gyógyszert felíró droid, a leghalványabb fogalma sincs sem a betegségről, sem a gyógyításról, nem tud és/vagy nem is akar gyógyítani. Az az érdekük, hogy beteg legyél, beteg maradj, szedj gyógyszereket minél tovább, minél többet.

"Sose a gép a hülye."

Ebben semmi különleges nincs. Az orvos elmondta szerintem neked ugyanezt. Azért adnak legtöbb esetben gyógyszert az orvosok, mert látják, hogy az illető az életben nem fog életmódot váltani. Nekik marad a gyógyszer. De biztos vagyok abban, hogy a te orvosod részéről is elhangzottak olyan mondatok, hogy:

  • rendszeres mozgás
  • só kerülése
  • testtömeg-felesleg leadása
  • stresszoldás
  • stb.

Ugyanis ezek alap dolgok, egy, az átlagnál szarabb háziorvos is tudja ezeket.

trey @ gépház

"só kerülése" -> ez is egy faszság. A só kell az egészséges elektrolit háztartáshoz. Vannak kutatások, amelyek azt mondják hogy a kevés só bevitele ponthogy tovább emeli a vérnyomást.

Sósat izzadsz, sósat könnyezel, sós a vizelet. Innentől fogva sót kell bevinni. Viszek is, szeretem megsózni rendesen a kaját.

Egyébként nem mondott a háziorvos ilyeneket, a sót mondta ő is meg hogy szokjak le a kávéról. Le is szoktam, mert hát a koffein az hújaj, a koffeinmentes meg nem volt jó, nem ízlett. Azóta kávét is ugyanúgy iszok, napi 3-at 4-et, az ég világon semmi bajom nincs tőle. Nem azért iszom, mert felpörget, egyszerűen szeretem az ízét.

"Sose a gép a hülye."

Kérdés az, hogy hitelesebb-e az általam linkelt oldalánál, ami a Magyar Kardiológusok Társasága által 1993-ban létrehozott, kiemelten közhasznú Magyar Nemzeti Szívalapítvány webhelyén olvasható :DDDDDDDDD

http://www.mnsza.hu/elhizas/sok_so.php

Tehát, még egyszer. Kicsoda ez az ember?

trey @ gépház

Az az állítás, hogy nem attól igaz valami, hogy ki vagy melyik szervezet állítja, hanem attól, hogy van rá tudományos igazolás.
Erre hiába hozol fel szerinted hitelesebb forrásokat. Tudományos igazolásokat hozzál fel ellenpéldaként.

Szendi felsorol több, mint egy tucat tudományos vizsgálatot, ahol nem találtak kapcsolatot a só fogyasztás és a vérnyomás között.
Ugyanerre jutott a Scientific American kiadvány is, szintén több kutatást felsorolva.

Szendi Gábor egyébként: "14 évig biológiai szemléletű pszichológusként oktató-kutató tudományos munkatárs"

Nézd, én bevallom, a hivatalos orvostudomány majdnem 100 százalékig leszerepelt előttem, amikor megláttam, Ancel Keys miként hamisította meg annak idején az adatokat (pontosabban, a felvett adatok közül kimazsolázta azokat és csak azokat amik az elméletét támasztják alá, a többit mind kihagyta) hogy „bebizonyítsa”, hogy a zsírfogyasztás az oka a szívbetegségeknek, érelmeszesedésnek, stb, és NEM A SZÉNHIDRÁT, Mit tesz isten ez a fickó amúgy egy olyan vallásos társaság tagja volt amely jórészt vegánokat meg hasonlókat tömörített, és vallási okból (is) ellenezték a húsfogyasztást.

Na most ez önmagában még nem is lenne elég ok ahhoz hogy megrendüljön a hitem a mainstreamban, elvégre minden tudományágban felbukkanhat néha egy-egy lelkiismeretlen karrierista, egy elvtelen, megvesztegethető senki, egy zavaros fejű őrült stb. De az már annál inkább elég ok a hitelvesztésre, hogy Keys ezen hamisítása már JÓ RÉGEN kiderült, igazából évtizedek óta, de ENNEK ELLENÉRE a tudomány apostolai nem tettek egy őszinte beismerést hogy „bocs mindenki, Keys átbaszott bennünket, vissza minden, a zsírok ártatlanok, vagy legalábbis nem bizonyított az ártalmasságuk, újra kell vizsgálni és tárgyalni a kérdést”!

Nem, nem mondták ezt. Tovább hajtogatják a CSALÓ Ancel Keys hülye dogmáit. Holott csalásra, hamisításra épül az egész.

Ennek fényében bocs de amiket linkeltél olyan társaságok amik a szememben totál hitelüket vesztették.

Már eleve az alapötlet mennyire meredek már, hogy alapvetően levélzet-evő, ún. álkérődző állatokkal, konkrétan nyulakkal, etessünk (kényszertömjünk bele) elmebeteg mennyiségű zsírt, majd a nyulakon tapasztalt ateroszklerózis + szívinfarktusból vonjunk le következtetést az emberi fajra nézve. Hogy akkor az emberre vajon hogyan hathat a zsírfogyasztás. Nonszensz. Arra az emberre, amelyik evolúciósan teljesen más étrendhez szokott, mint a nyulak, és alapvetően húsevő faj ... Ez bőven kimeríti a kísérlettervezési hiba fogalmát, túl azon a csaláson, hogy ha még ki is mazsolázza az adatokat.

Sajnos a tudomány dogmatikus, a modern orvoslás meg pláne, és nem mindenki ér rá kivárni az 1-2 emberöltőt, ami alatt kipusztul végre egy-egy paradigma a követőivel együtt. Sómítosz, koleszterinhipotézis, vitaminbeviteli ajánlások, stb. Én pl. nem szeretnék 40 évet várni rá, hogy végre a mainstream orvoslásban is elterjedjen valamiféle evolúciós, holisztikus szemlélet, amely okilag próbál kezelni és nem tünetileg, mint a mostani iskola. (Egyúttal viszont minden elismerésem pl. a traumatológia jelenlegi vívmányaiért.)

Régen az volt a fasza gyerek, tudott a legtovább élni és utódokat hagyni, aki a legnagyobb fizikai erőt tudta fölmutatni. Aztán változtak az idők, és az lett a befutó, aki lehetett bármilyen satnya, de minél több földet meg tudott művelni, értett az állattartáshoz. Most meg azokat az időket éljük, hogy az lesz a "nyertes", aki a legjobban tudja kiválasztani az információforrásait. Hát majd meglátjuk pár évtized múlva, hogy mire jutnak a fenti mainstream-konform kollégák a "Magyar Nemzeti Szívalapítvány" (LOL) ajánlásaival, én azért nem fogadnék rájuk nagyobb tételben ;)

:wq

Mit lehet erre a sok "bölcsességre" mondani? Egy infarktus esetén majd ne a kardiológusok, hanem a Szendi, meg a Szundi internetszakértők katéterezzenek meg :D

Majd megnézném azért arcod, amikor a rohammentőben érelzáródással fekve felteszik neked a kérdést: akkor a szívcentrumba az orvosokhoz, vagy Alma utca 22-be a helyi kuruzslóhoz tetszik a fuvart?

trey @ gépház

Ez még mindig szalmabáb: azt mondtuk többen is, hogy van a mainstream orvoslásnak is működő része. Nyilván, ha már elzáródott egy ér, akkor életmentő lesz a katéterezés, és olyannal csináltatnám én is, aki ehhez ért. Szendi nem katéterez ereket, ezért nem fordulnék hozzá. Ebben nincs vita.

Amiről a vita szólt, az a megelőzés: ez az amiben a mainstream orvoslás fogalmatlan. Teljesen hihetetlen az, hogy az egyikre hallgatok, ha megelőzésről van szó, és a másikra ha már baj van? Pedig logikus.

Azzal együtt is, hogy nem tartom túl valószínűnek, hogy az új életmódommal infarktus érne. De nem teljesen kizárt, és ha már baj lenne nyilván bevállalnám, hogy érkatétert csináljanak, vagy amit kell. Pláne mert nem értek hozzá mit kell, mert nem foglalkoztat a kérdés, mivel teljesen esélytelen a szituáció eleve.

De ettől még ha mondjuk azt mondaná nekem egy orvos, hogy szedjek koleszterin-csökkentőt, akkor egyszerűen nem szedném és kész. Mert marhaság. Ártalmas. Akárhány plecsnije is van, attól még téved. Egyszerűen fel nem foghatom, hogy miért ne lehetne valakinek másfajta meggyőződése, miért volna kötelező a fősodratú kuruzslókra hallgatni? És miért ne lehetne ez mindenkinek a maga döntése? A saját egészségem a saját felelősségem, másnak semmi köze hozzá, csak tanácsot adhat, de nem dönthet helyettem. Legalábbis ez volna a normális. Sajnos most a rémséges k. vírus miatt öles léptekkel haladunk az orvos-fasizmus felé. És ez nem normális, ezért szólok ellene ahol csak lehet.

Az általad tekintélyként linkelt oldalon uszkve tíz éve még azt hirdették, hogy zsír vagy vaj helyett egyél margarint. Azt a margarint, amit azóta betiltottak a transzzsír tartalma miatt. Ami kapaszkodj meg: gyilkolja az ereket. Ma már csak sokkal alacsonyabb transzzsír tartalommal lehet piacra dobni margarint, mint amennyi az akkoriakban volt, amit ajánlottak. Ugyanígy fog járni az összes többi tanácsuk is, csak idő kérdése. A só csökkentése is már jópár éve debunked hoax, nagyjából ők lesznek az utolsók akikhez eljut az igazság. Csoda, hogy az érvágást nem propagálják így 2020-ban :-)

Világosan leírta, hol a határ. Ő (velem együtt amúgy, ezt bevallom...) a MEGELŐZÉS terén nem bízik az orvosokban!

De hogy részletezzem is hogy világosabb legyen (igaz a saját véleményemet írom most de mélyen hiszem az eddigiek alapján hogy ez az ő nézetével is azonos - ha valahol mégis tévednék majd kijavít):

—Hiszek a mainstream orvostudománynak ami a traumatikus sérülések ellátását illeti, tehát nyílt sebek, csonttörések ellátása.

—Hiszek a foghúzási, fogtömési tudományukban.

—Hiszek az olyasmiben is hogy jól csinálnak úgy általában minden operációt, jók az altatóorvosok, és remek érzéstelenítő szereik vannak.

—Hiszek benne, a rákos daganatokat is remekül tudják operálni - bár a rákot illetően szerintem helyesebb a megelőzésre törekedni. De ha már ott a rák, az operációt nyilván rájuk bíznám magam is, nem Szendi úrra.

—Abban is hiszek, van egy csomó olyan oltás, ami tényleg és igazán hasznos! Ezek főleg azok az oltások amiket RÉGEN fedeztek fel. Sajnos ahogy ezek a valóban jó oltások bizonyították a hatásosságukat, ez jó reklám lett az oltásoknak úgy általában, erre rámozdult az ÜZLETI SZFÉRA, korrumpálta az orvostudományt, s így má minden szirszarra oltásokat gyártanak, olyan oltásokat amik hatékonysága erősen megkérdőjelezhető (de nem baj ugye, attól még a haszon biztosított ha az oltás eladható jó marketinggel...) és ráadásul ezen oltások többsége még akkor is felesleges volna ha amúgy jól működne, abban az esetben ha a prevencióra is koncentrálnának, mármint, az egészséges életmódra. Sajnos azonban abban nincs üzlet, vagy legalábbis nem ekkora...

—Nem hiszek azonban a mainstreamnak EGYÁLTALÁN SEMMIBEN SE amit a táplálkozásról mond! Csak az amire az én életemből emlékszem, annyifajta és egymásnak annyira ellentmondó, hogy ez a terület a szememben már inkább a vallások szférájával kezd rokoníthatóvá válni a hitelességét illetően. Csak egyetlen példa, biztos te is emlékszel ráé gyermekkorodból: „Rágjál sokat, mossál fogat”! És mivel reklámozzák ezt? Egy hatalmas almával! És mondták is hogy napi egy vagy akárhánby alma étkezés után távoltartja a fogorvost. Emlékszel rá?

Na, tekintsünk el attól hogy az alma tele van fruktózzal emiatt eleve hízásra hajlamosít. Attól is hogy a mai almák vitamintartalma szinte zéró. Az igazi baj az hogy mint kiderült, az almában levő sav a legkjifejezettebben káros a fogzománcra, azaz aki sok almát eszik annak igencsak elvékonyodik a fogzománca, sőt kifejezetten emiatt kezdhet szúvasodni a foga! Na ennyit a szakértelmükről...

Ja, csakazértis megemlítem, ott a rágógumi. Erre már tuti emlékezned kell, mindenütt a rágókat ajánlgatták hogy az milyen jó, mert leszedi a koszt a fogakról, megakadályozza a fogszúvasodást! EGY NAGY BBÜDÖS FRANCOT PEDIG, épp ellenkező a helyzet: kiderült, a rágó ugyan valóban leszedi a mindent a fog éléről meg elejéről, ellenben szépen odamozgatja ezt mind a fog tövéhez, az íny közelébe, épp oda ahol a legvékonyabb a fogzománc, és így emiatt ott kezdenek romlani a fogak! Ott ahol betömni is alig lehet őket! Én sokat rágóztam gyermekként, aztán meg csak csodálkoztam mi a francért romlanak a fogaim, ráadásul érdekes módon mind pont a tövüknél főleg... NA MA MÁR TUDOM A VÁLASZT.

Hát ezek után menjenek a p*csába a mainstreamosok az ő tudományukkal a megelőzést illetően...

De még rengeteg mindent fel tudnék sorolni de nem teszem mert túl hosszú lenne, napestig itt írhatnék róla.

Annyi bizonyos, apukám szorgalmasan követte e tanácsokat: margarint evett amikor az volt a divat; aztán étolajat használt amikor az lett a divat; és így tovább. Meg is lett az eredménye: 130 kiló fölé ment a súlya, cukorbeteg lett, sztrókot kapott többször is, a végén persze meghalt. Hozsánna néked bölcs orvosok!

Pedig kapott koleszterincsökkentőket is meg mindent.... Semmit nem ért.

A MAI TUDÁSOMMAL MEG TUDTAM VOLNA ŐT MENTENI. Igen, ha akkor tudom mindazt amit ma, az öregem talán ma is élne. Nem volna lehetetlen cseppet se, ma kábé 84 éves lenne amit azért nem lehetetlen ám megélni.

De a doktor csak szurkálta őt inzulinnal, közben meg eltiltotta a zsírtól, de megengedte neki hogy egyen kenyeret, mert valamit enni kell ugye, s így a szénhidrát muszáj, mert a zsír az neki húdeveszélyes...

Figyelj, Trey! Egyszer úgyis mindenki meghal. Ez elkerülhetetlen. Valamiben biztos te is meg fogsz halni, meg én is meg mindenki. És én úgy vagyok vele, inkább haljak meg a saját döntésem miatt, mint más döntése miatt. Tudod a döntés szabadsága meg minden. Az én felelősségem, oké? Legalább akkor a halálom percében senki másra nem kell haragudnom hogy így jártam.

> De ha már ott a rák, az operációt nyilván rájuk bíznám magam is, nem Szendi úrra.

Tudom, hogy te tudod, csak a többiek kedvéért a félreértések elkerülése végett írom: Szendi csak megelőzéssel, illetve kiegészítő kezeléssel foglalkozik. Tehát akinek rákja van, annak ő sem javasolja, hogy ne operáltassa meg magát vagy ilyesmi. Sőt, egyátalán nem javasol semmit, mert nincsen rá joga, de nem is mondja, hogy egy kialakult rákot nem kellene műteni, vagy ilyesmi.

Szendi csak megelőzéssel, illetve kiegészítő kezeléssel foglalkozik.

Nem, Szendi elsősorban írással foglalkozik és affiliate kódokkal, amelyeket a weboldalán ad el, ezekből van bevétele, elemi érdeke, hogy minél többen olvassák minél gyakrabban, kurvára nem érdeklik a következmények.

Gondolom ez találgatás. Nem hiszem, hogy ismered, hogy miből mennyi bevétele van.
Ha ismered, akkor érdekelnének a részletek!

Gondolom azt sem tudod, hogy mennyire érdeklik a következmények, ez is csak találgatás abból, hogy szerinted rossz amit ír.
Ha amiről ír az rossz dolog, akkor valóban igazad van.
Ha amiről ír az jó dolog, akkor meg különösen is szívén viseli a következményeket. Én inkább ez utóbbi felé hajlok erősen.
Egyébként rengeteg dolog van, amiről bizonyossá vált, hogy bizony igazat, jót írt, szemben a mainstream felfogással.

Egyébként még, ha igaz is, hogy a könyveiből és a vitamin boltok támogatásából van a fő bevétele, ez akkor sem érv semmire.

Érdekes adalék, de attól még amiről ír lehet jó is rossz is.

Mindenkinek van bevétele, gondolom neked is, attól még amit csinálnak, csinálunk az nem lesz rossz és ördögi. Ennek az ellenkezője is igaz, ha valaki ingyen csinál valamit, attól az még nem lesz jó.

Gondolom ez találgatás. Nem hiszem, hogy ismered, hogy miből mennyi bevétele van.

Mondd már, milyen bevételei vannak? Elad könyveket? Igen. Ír mindenhova cikkeket? Igen. Weboldala tele van affiliate reklámokkal? Igen. Van más bevétele? Nincs.

Gondolom azt sem tudod, hogy mennyire érdeklik a következmények, ez is csak találgatás abból, hogy szerinted rossz amit ír.

Mivelhogy a kritikákat nem fogadja be és nem igazít helyre, ezért vélhetően nem érdeklik a következmények.

Ha amiről ír az rossz dolog, akkor valóban igazad van.

A hivatkozásainak egy része és a hivatkozások alapján tett állításai általában nem igazak, nincs tudományos igényességű érvelése, populista, érzelmi alapokon érvel és logikai kapcsolatok nélkül.

Ha amiről ír az jó dolog, akkor meg különösen is szívén viseli a következményeket. Én inkább ez utóbbi felé hajlok erősen.

De ez érzelmi alapon való találgatás a részedről. Vallás. Ha Szendi maga ismerné be személyesen, hogy átvert, akkor is maradnál paleo hívő, csak azt mondanád, hogy Szendit megvette a háttérhatalom.

Egyébként még, ha igaz is, hogy a könyveiből és a vitamin boltok támogatásából van a fő bevétele, ez akkor sem érv semmire.

Hát nyilván nem. Közvetlen anyagi érdeke fűződik ahhoz, amit személyesen reklámoz, de nem érv semmire...

Mindenkinek van bevétele, gondolom neked is, attól még amit csinálnak, csinálunk az nem lesz rossz és ördögi. Ennek az ellenkezője is igaz, ha valaki ingyen csinál valamit, attól az még nem lesz jó.

Te amúgy az élet minden területén hiszel a porszívóügynököknek, hogy az ő porszívója a legjobb vagy vannak speciális területek, ahol ez jobban műküdik?

Írt Szendi úr arról hogy a D vitamin úgy általában hasznos? IGEN.

Később, írt Szendi úr arról, hogy a D vitamin épp a Covid-19 esetén is lehet különösen hasznos sőt életmentő? IGEN.

Igaza volt-e ezekben? IGEN, amint azt épp ez a lezajlott kísérlet is tanúsítja:

https://wisetreenaturals.hu/videok/d-vitamin-vs-covid-19-az-elso-random…

Érdemes meghallgatni, magyarul van és nem is hosszú.

Érdemes meghallgatni, magyarul van és nem is hosszú.

Jelenleg a tudomány ott tart, hogy egyáltalán nincs strong evidence a D-vitamin szedése és a Covid súlyossága között, az a konszenzus, hogy a D-vitamin hiánya már egy következmény, mint annyi betegség esetén és nyilván érdemes pótolni, ha jelentősen kevés, de nem segít, ha szeded.

Amit itt írsz teljes mértékben hazugság, mert a fent beidézett videó épp azt taglalja hogy TUDOMÁNYOS és KÍSÉRLETI méghozzá EMBERKÍSÉRLETI BIZONYÍTÉK VAN RÁ hogy a D vitamin szedése és a Covid súlyossága közt SZIGNIFIKÁNS korreláció van, tudniillik a D vitamin szedése révén óriási mértékben csökken annak esélye hogy ha elkapod a covidot akkor aztán az intenzív osztályra kerülj. Ami azért mégse mindegy.

Hú most jut eszembe ma még nem is ettem D vitamint, megyek és pótolom...

Ebben a videóban és a weboldalon egészen pontosan nulla - azaz 0 - forráshivatkozás van.

Ha az említett adatok alapján mégis megkeresed és utánanézel kutatásnak, horrible dictu elolvasod, akkor abban pont azt írják, hogy van korreláció, de nincs ok-okozati összefüggés (tehát a Covid okozhat D-vitamin hiányt, ami okozhat bradykinin vihart). Jelentős különbség, de laikusok rendszerint összekeverik, a sarlatánok meg általában értik a különbséget, de direkt keverik, főleg, ha vitamint árunak.

A tesztben résztvevők amúgy kaptak azóta megismerten súlyos hatásokat okozó hydroxychloroquine és azithromycin koktélt, amelyeket már nem adnak és egyelőre folyamatban vannak kontroll kísérletek ezek nélkül, mert könnyen lehet, hogy a pluszban adott 25-hydroxycholecalciferol (és nem maga a vitamin) ezeknek a súlyos mellékhatásait csökkentette, könnyen lehet, hogy ha olyanoknak adsz 25-hydroxycholecalciferolt, akik nem kaptak ilyen koktélt, nekik egyáltalán nem használ.

Hú most jut eszembe ma még nem is ettem D vitamint, megyek és pótolom...

Idéznék egy mondatot: "there is no reason why vitamin D3 could not be helpful", ugyanis maga a vitamin nem befolyásolta a súlyosságot. De azért pótold.

Valahol vicces, hogy azzal támadod Szendit, hogy vitamint ad el a weboldalán egy olyan topik alatt, ami arról szól, hogy egy mágikus szubsztanciát maga az állam reklámoz - ingyen -, hogy mindenki vegye meg! Ez a legnagyobb buli, hogy a marketinget adóból finanszírozzák, a bevétel pedig színtiszta! :-)

Ha Szendi ellen megáll érv, hogy elad valamit, akkor engedtessék meg, hogy a gyógyszergyárak ellen is megálljon ez az érv! Kettős mérce, tudod!

A probléma abból van, tudod, hogy ha beküldesz egy szobába egy vegánt, egy paleóst, egy ketonost, egy carnivore és/vagy bármelyik szélsőségesen szigorú diétát nyomó embert, akkor mindegyik verni fogja az asztalt a cipőjével, citálni fogja a saját igazát alátámasztó tudományosnak tűnő írásokat, fog mondani személyes példákat, amelyek alátámasztják a diétáját és lesz ismerőse, aki majdnem meghalt, aztán csodálatosan jól lett, satöbbi. Nem fognak úgy kijönni a szobából, hogy megállapodtak egy olyan diétában, amelyet mindegyikük kompromisszumokkal el tud fogadni.

Pont így nem fog kijönni a szobából egy katolikus, egy zsidó, egy muszlim, egy buddhista és/vagy bármilyen vallású sem azzal, hogy kitaláltak egy kompromisszumos közös vallást.

Viszont nem túl meglepő módon mindkét csoport közös ellensége a tudomány és a kutatásokkal alátámasztott tények, mert azok a hitüket és ezen keresztül az identitásuk alapjait támadják.

Én carnivore vagyok, Asch paleós. Mégsincs köztünk semmi nézeteltérés. Úgy fogjuk fel, hogy a carnivore egyszerűen szintén paleó, csak annak egy „hardcore”-sabb változata.

Ha lenne itt egy ketós is, azzal se lenne semmi bajunk, nekem aztán biztos nem, mert a ketósnak az a lényeg hogy ketózisban legyen, ami ketózist okoz az a diéta szerinte ketogén, márpedig én a carnivore étrendemmel nyilvánvalóan ketózisban vagyok, azaz a szemében ketós vagyok - épp csak szerinte is „hardcore” ketós lennék.

De a paleo és a keto közt sincs semmi komoly bonyodalom, mert bár nem mindig, de azért egy paleós is elég gyakran ketózisba csúszik, még ha csak enyhébe is.

Bullshit. Amit írtál, az olyan, mintha a zsidó, a muszlim és a katolikus megegyezne az ószövetségben, mert a zsidó végülis egy hardcore katolikus, a muszlim meg nagyrészt az akkori katolikus környezetből alakult ki, de elhallgatod, hogy a buddhizmus és a többi vallás ezektől merőben eltérő.

Szóval újra: beküldök egy szobába egy vegánt, egy paleóst, egy ketonost, egy carnivore és/vagy bármelyik szélsőségesen szigorú diétát nyomó embert és együtt meg tudtok egyezni egy olyan diétás menüben, amit oda tudtok adni egy hónapra és mindenkinek jó? Nem fogom tudni megvárni, mert nem lesz ilyen.

> Szóval újra: beküldök egy szobába egy vegánt, egy paleóst, egy ketonost, egy carnivore és/vagy bármelyik szélsőségesen szigorú diétát nyomó embert és együtt meg tudtok egyezni egy olyan diétás menüben, amit oda tudtok adni egy hónapra és mindenkinek jó?

Miért kellene tudni megegyezni egy vegánnal, mikor az pont az ellenkezője a carnivore-nak és nagyon nehezen összeegyeztethető a paleóval? Olyan mintha azt várnád, hogy a laposföldhívők és a kockaföldhívők egyezzenek meg! Ezt a hülyeséget honnan szedted, hogy ennek valami érvnek kellene lenni abban a vitában, hogy használ-e a D-vitamin vagy hogy beoltassuk-e magunkat influenza ellen Dr. Szlávik tanácsára?

Miért kellene tudni megegyezni egy vegánnal, mikor az pont az ellenkezője a carnivore-nak és nagyon nehezen összeegyeztethető a paleóval?

Mert ha nem tudnak megegyezni, akkor valakinek nincs igaza, pedig mindegyiknek megvan a maga Szendije és Gödénye, mindegyiknek megvan a maga válogatott listája az igazát alátámasztó tudományos kutatók nevével.

Olyan mintha azt várnád, hogy a laposföldhívők és a kockaföldhívők egyezzenek meg!

Megy ez, igen, egyetlen dologban tudnak gyorsan megegyezni: nem hisznek a tudománynak, ami szerint a Föld nem lapos és nem is kocka. Pont olyanok, mint ti.

> Mert ha nem tudnak megegyezni, akkor valakinek nincs igaza

Ez így van, de ez nem érv külön-külön egyik ellen sem :-) Sőt, ez az érv éppen így igaz a mainstreamre is, mert az sem tud megegyezni a paleóval és a vegánnal sem. Ennyitől még akár az is tévedhet.

Most arról van szó, hogy különböző dolgokat összemosol, egy kalap alá veszel, és aztán azt mondod, hogy az ő hibájuk, hogy te egy kalap alá vetted őket :-). Miközben semmi közük egymáshoz.

Vannak egyébként összehozható elméletek, a paleósok és a ketonosok(sic) vércukorra vonatkozó elméleti dolgai egyeznek - nincs vita abban, hogy hogyan működik a szervezet zsíranyagcserén -, csak abban van vita, hogy a ketogén állapotot szükséges-e, hasznos-e folyamatosan fenntartani. De a paleo szerint is egészséges ez az állapot. Mondhatjuk úgy is, hogy mindkettő a low-carbból indul ki, csak az a különbség, hogy mennyire legyen low az a low. A ketonos étrend lehet paleolit (főleg zsíros tejtermékeket szoktak a ketonosok enni, ami nem paleolit IMHO, de ez csak egy opció a ketonosnak, nem kötelező), ezek között nincsen ellentmondás.

Az Atkins is hasonló, néhány allergén alapanyagot kivéve egybevág a paleóval a javaslata, pláne az újabb verziói (ugyanis ez nem egy lezárt tudományág, az irányzatok a saját kereteik között fejlődnek ahogy újabb tudományos eredmények kerülnek elő).

Létezik számtalan egyéb paleó irányzat is főleg Amerikában, ezeknek szerintem csak azért adtak külön nevet, mert így lehet brandingelni. De lényegi ellentmondás nincsen ezek között sem.

A Carnivore egy szélsőségesebb valami, de nincsen fundamentális ellentmondásban az sem a paleóval. Nem mondom, hogy egy hónapig szívesen tűrném, de nem rettegnék tőle, be tudnám vállalni, ha nagyon kellene.

Szóval az, hogy ezek homlokegyenes egymás ellentétei lennének, az pont nem igaz. Inkább azt mondanám, hogy egy irányba mutatnak, csak különböző részleteket helyeznek fókuszba, és ezért minimálisan eltérnek. Kivéve a vegánt, ami tényleg teljesen más, tőlük elhatárolódom :-)

Most arról van szó, hogy különböző dolgokat összemosol, egy kalap alá veszel, és aztán azt mondod, hogy az ő hibájuk, hogy te egy kalap alá vetted őket :-). Miközben semmi közük egymáshoz.

Nem, én azt mondom, hogy egyikötőknek sincs igaza, holott mind úgy mentek be a szobába, hogy egyedül neki van igaza a többiek tévednek, lásd vallások.

Szóval az, hogy ezek homlokegyenes egymás ellentétei lennének, az pont nem igaz. Inkább azt mondanám, hogy egy irányba mutatnak, csak különböző részleteket helyeznek fókuszba, és ezért minimálisan eltérnek. Kivéve a vegánt, ami tényleg teljesen más, tőlük elhatárolódom :-)

Ja? Ők is tőled. És még van pár tucat diéta irányzat, amelyik szintén elhatárolódik. Mitől lenne neked jobban igazad?

> Ja? Ők is tőled. És még van pár tucat diéta irányzat, amelyik szintén elhatárolódik. Mitől lenne neked jobban igazad?

Hát amennyire én tudom, a paleo egészségügyi szempontok alapján, evolúciós szemléletben vizsgálja tkp. nem csak az étkezést, hanem egyéb életmódbeli dolgokat is (pl. testmozgás, szabadban tartózkodás, alvás-ébrenlét ciklus stb.).

Ezzel szemben a veganizmus vallási, filozófia szempontok mentén tesz "ajánlásokat", és az egészségügyi megfontolások alacsonyabb prioritásúak (ha egyáltalán vannak, de majd kijavítanak).

Hát ezért lehet, hogy egészségügyi megfontolásból neki lehet igaza, állatjogi(?), erkölcsi, tökömtudja egyéb megfontolásból meg nem.

Picit tájékozódnod kellene a write-only trollkodás előtt/helyett.

https://en.wikipedia.org/wiki/Veganism

:wq

Hát amennyire én tudom, a paleo egészségügyi szempontok alapján, evolúciós szemléletben vizsgálja tkp. nem csak az étkezést, hanem egyéb életmódbeli dolgokat is (pl. testmozgás, szabadban tartózkodás, alvás-ébrenlét ciklus stb.).

Te is szoktál reggelente mamutra vadászni?

Éljünk egy hasonlattal: A Low-Carb a „Linux kernel”. Erre épülnek különböző disztribúciók: Paleo, Atkins, Ketogén, Carnivore, meg még néhány más, kevésbé ismert.

Ezek felületes ránézésre rémségesen különböznek egymástól, a laikusoknak, mert ugye mi közös is lehetne a Carnivore és a Paleo közt, amikor a Carnivore disztró egy abszolút minimalista DWM ablakkezelőt használ, a Paleo meg csilivili KDE-t, amin ott van a megannyi paleosüti ikon is...

Mégis, a lényeg mindegyiknél azonos; a kernel, azaz a low-carb! És emiatt nagy ökörség volna „disztróháborúba” kezdeni ugye.

Ezzel szemben a vegánok gépén Windows fut, de mit tesz isten még az is jobb mint a mainstream, mert az utóbbi leragadt a lyukkártyás gépek korszakában...

És emiatt nagy ökörség volna „disztróháborúba” kezdeni ugye.

Hát pedig. Deb vagy Rpm? Xorg vagy Wayland? KDE vagy GNOME? KDE 3 vagy újabb? GNOME 2 vagy újabb? Firefox vagy Chrome?

Ezzel szemben a vegánok gépén Windows fut, de mit tesz isten még az is jobb mint a mainstream, mert az utóbbi leragadt a lyukkártyás gépek korszakában...

Le, bizony. És az Apple hova álljon? Az Android? Az embedded rendszerek?

Ahogy nincs ultimate operációs rendszer sem úgy nincs ultimate étrend sem. YMMV van.

Hát pedig. Deb vagy Rpm? Xorg vagy Wayland? KDE vagy GNOME? KDE 3 vagy újabb? GNOME 2 vagy újabb? Firefox vagy Chrome?

Nem tudom mit akarsz ezzel. Igen, TERMÉSZETESEN VANNAK efféle viták! Naná! Igen, vannak. Nem is lehet másképp. Nyilván, én például meg vagyok róla győződve hogy a Carnivore az „istencsászár”, de annyira mélyen hiszem ezt hogy már akkor is a szemöldökömet ráncolom ha valaki bár Carnivore, de merészel mellé sajtot is fogyasztani...

Ez egészen természetes. Ha nem így vélném, nem úgy étkeznék magam se ahogy pedig teszem és hirdetem.

Mégis, ez nem „disztróháború” köztünk! Ez ugyanis nem fajul durvasággá egyrészt, a vita ugyanis nem azonos a VESZEKEDÉSSEL!

Másrészt, mindvégig szem előtt tartjuk, hogy ”egyazon családba tartozunk”, mert a közös ellenség mégiscsak a szénhidrát, illetve minden olyan személy illetve táplálkozási irányzat aki/amely a zsírokat akarja démonizálni!

Ami ellentét köztünk tehát mégis van, az csak olyasmi, ami MINDEN TUDOMÁNYÁG MŰVELŐINÉL MEGTALÁLHATÓ, az úgynevezett HATÁRTERÜLETEKEN, azaz a még nem teljes alapossággal kikutatott RÉSZLETEK TERÉN!

Ez egészen természetes. Megvan ez akár még az olyan nagyon tisztelt tudományban is mint például a fizika. Egyesek például a kvarkokra esküsznek, mások a húrelmélet mellett teszik le a voksukat; egyesek hisznek a „sötét anyag” létében mások nem; egyesek szerint a világ (az idő kivételével) 3 dimenziós, mások szerint 12, de olvastam már 23 (vagy 24? már nem emlékszem pontosan...) dimenziós elméletről is...

És persze hogy ezek mindegyikének hirdetője mélyen hisz a maga egyedüli igazában!

Ennek ELLENÉRE, abban amit a „fizika alapjának” nevezhetünk, mind tökéletesen egyetért, nincs köztük semmi komoly vita pláne nem veszekedés, és mind közös erőfeszítéssel ítélik el például a laposföld-hívőket, meg hasonlókat!

Na ilyen ez a paleósok, ketósok meg carniovore-sok stb közt is ami a viszonyt illeti.

És próbáld már ezt megérteni mert nincs kedvem tovább magyarázgatni azt ami ennyire nyilvánvaló, ez is túl hosszú lett. Másból is áll a dolgom, az életem, mint hogy szádba rágjam a kétszerkettőt, szóval ne légy már ilyen értetlen. Hiába is próbálsz amúgy összeveszíteni engem asch-sal meg enpassant-tal meg más efféle lowcarb-osokkal, nem fog sikerülni. Amíg ők nem kötnek belém, én biztos isten nem fogok beléjük kötni, márpedig nem úgy néz ki hogy nekik kedvük lenne piszkálni engem. Ami érthető is, mert ugyan miért tennék?! Ami IGAZÁN A LÉNYEG, abban messzemenőkig egyetértünk! Sőt, egyelőre nekem nagyon olybá tűnik, nemhogy bántani akarnának ők engem, de - ha ki nem is mondják - inkább még kifejezetten örülnek is neki hogy bennem erős szövetségesükre találtak! Még ha talán túl hardcore vagyok is az ő ízlésük/felfogásuk szerint. (bár fene tudja, lehet hogy még ennek is örülnek - ki tudja, elvégre úgy is felfoghatják jó ha van ilyen is mint én, mert velem összehasonlítva ők máris nem tűnnek annyira szélsőségesnek illetve furamukinak a mainstreamosok szemében...)

Ejj, de hosszan írsz semmiről.

Másrészt, mindvégig szem előtt tartjuk, hogy ”egyazon családba tartozunk”, mert a közös ellenség mégiscsak a szénhidrát, illetve minden olyan személy illetve táplálkozási irányzat aki/amely a zsírokat akarja démonizálni!

Én felsoroltam olyanokat is, akiknek a szénhidrát az étrendjük alapja, velük milyen közös kompromisszumus étrendet tudnál kitalálni? Ja, hogy közös ellenség? Hát, ilyen a vallási háború, amikor van közös ellenség, akkor összefognak a keresztények is, amikor nincs, akkor meg robbantgatják egymást. Pont úgy, mint az irányzataitok.

Mi a faszt nyomatod permanensen ezt az ordas marhaságot hogy nekem/nekünk kompromisszumos étrendet kéne kialakítani a szénhidrátzabálókkal?! Hagyjál már ezzel a baromsággal, egyáltalán nem is értem hogyan pattanhatott ki ilyesmi a fejedből! Végigolvastam újra a szálat de nem értem mi lenne a logikája ennek, mire építesz! Tuti is hogy troll vagy! Világosan leírtam, más is leírta, nekünk a KÖZÖS ÉRTÉKRENDÜNK, az ALAPUNK az ÉPP AZ hogy a szénhidrátot ELUTASÍTJUK, vagy legalábbis a minimalizálására törekszünk, plusz hogy nem félünk a zsírtól!

Ez a lényeg. Aki ezt elfogadja, az „közénk tartozik”, akármi is a diétája neve. Ugyanis ekkor a „lowcarb” irányzathoz tartozik. FELFOGTAD?!

Aki ezt nem fogadja el, nem tartozik „közénk”. Amit te beszélsz, akiknek a szénhidrát az étrendjük alapja, az nyilvánvalóan nem tartozik ide. Mégis mi a búbánatos szarért kéne velük bármi „közös kompromisszumot” kialakítani, azt mondd meg!

Én bevallom, a magam részéről még lagymatag erőfeszítéseket se teszek ilyesmi érdekében.

Szóval fejezd be a trollkodást. Nincs, és nem is lehet közös alap szénhidrátzabálókkal. Elmondjuk az ilyeneknek a tutit esetleg, aztán vagy átáll rá, vagy nem, az ő döntése. Hogy mi nem fogunk visszatérni a szénhidrátfogyasztáshoz az biztos, legalábbis, amíg a döntés a mi kezünkben van.

Mert ott tartunk, hogy minden ilyen étrend hívőnek megvannak a maga főpapjai, szent iratai, szent hivatkozásai, az azonos tőről fakadó szektái, közös ellenségei. Igazából remekül bizonyítod mindezt.

Nincs, és nem is lehet közös alap szénhidrátzabálókkal.

Pedig ők pont ugyanúgy érvelnek az étrendjük mellett, mint mondjuk te. Mitől lenne csak neked vagy csak nekik igazuk?

Hogy mi nem fogunk visszatérni a szénhidrátfogyasztáshoz az biztos, legalábbis, amíg a döntés a mi kezünkben van.

Nem is várom el egy kereszténytől, hogy hirtelen buddhista legyen. Csak ne magyarázza a kereszténységét tudományosnak tűnő alapokon és nem érveljen, hogy melyik vallás a logikusabb.

> Mert ott tartunk, hogy minden ilyen étrend hívőnek megvannak a maga főpapjai, szent iratai, szent hivatkozásai, az azonos tőről fakadó szektái, közös ellenségei.

Ezzel még mindig nem mondtál semmi érvet "ellenünk". Tényleg nem értem, hogy mivel vitatkozol. Mert ez olyan, mintha egy katolikus érvelne az unitáriusok (fogalmam sincs mi az, csak gondolom kevesebben vannak) ellen, hogy márpedig neki van igaza, mert ő a nagyobb akolban van.

Az utóbbi 2.5 centinyi komment beljebblépkedésben meg sem próbáltál a tudományos módszertanhoz közelítő módon érvelni, mégis azt várod tőlünk (és a nagyérdemű olvasóktól), hogy lássuk be neked igazad van a ... valamiben, amit nem tudtunk meg hogy mi.

Ezzel még mindig nem mondtál semmi érvet "ellenünk". Tényleg nem értem, hogy mivel vitatkozol. Mert ez olyan, mintha egy katolikus érvelne az unitáriusok (fogalmam sincs mi az, csak gondolom kevesebben vannak) ellen, hogy márpedig neki van igaza, mert ő a nagyobb akolban van.

Ez pont így van, pont így érveltek, mint bármelyik vallás egy másik vallás ellen: minél távolabb van ideológiában, annál nagyobb az ellenkezés. Nyilván egy római katolikus és egy protestáns sokkal több mindenben együtt tud érteni, de ez az egyetértés csökken, ha egy római katolikus és egy zsidó kell egyet értsen, vagy egy római katolikus és egy muszlim, pedig itt még mindig közös tőről fakadó vallásokról beszélünk. Egy római katolikus és egy zen buddhista nem igazán tud mit kezdeni egymás vallásával, ahogy ti se egy magasabb szénhidrát étkezésű irányzattal, csak mutogatjátok a saját irányzatotok szent iratait és felkent papjait. De ilyenek mindenkinek vannak...

Az utóbbi 2.5 centinyi komment beljebblépkedésben meg sem próbáltál a tudományos módszertanhoz közelítő módon érvelni, mégis azt várod tőlünk (és a nagyérdemű olvasóktól), hogy lássuk be neked igazad van a ... valamiben, amit nem tudtunk meg hogy mi.

Én semmiben nem akarlak meggyőzni, annyit írtam, hogy úgy érveltek, mint akik a vallásukat védik, amikor pedig a tudomány időnként keresztülhúzza a vallásuk alapjait, akkor is maradnak a vallásuknál. Pont mint ti: ha jön azzal a tudomány, hogy a paleó káros, akkor azt fogod mondani, hogy nem hiszel a tudománynak. Ja, pont ezt mondod. Szelektíven fogadod el a tudományt, ami a vallásos jellegű identitásoddal ellenkezik, azt nem fogadod el, de közben hülyének nézel egy laposföld hívőt, pedig ő is ugyanazt teszi: szelektíven nem fogadja el a tudományt, ami a vallásos jellegű identitásával ellenkezik. Akár egy vírus vagy járványtagadó, vagy bármelyik összeesküvés elmélet.

Tény, magam is elismerem, hogy validált kísérleti bizonyítékok még nincsenek a Carnivore étrend kimagasló előnyeire (van ellenben több ezer személyes sztori, amiket összefoglalóan „anekdotikus” bizonyítékoknak neveznek, ezek egyike a magamé is... Ezek azonban nem kísérletileg validáltak, azaz tudományos értelemben csak „valószínűsítő tényezőknek” tekinthetőek).

Ezt elismerem.

Ellenben eszméletlen mennyiségű tudományosan adatolt bizonyíték van úgy általában a lowcarb hatásosságára és hasznosságára! Ezen bizonyítékok jórészt a paleo, az Atkins illetve a keto „háza tájáról” származnak. A lowcarb közé tartozik a carnivore is, eképp óriási valószínűséggel mindezen előnyök rá is igazak; azt elismerem, ettől még valami egészen csekély valószínűsége lehet annak hogy valami ritka mellékhatás itt felléphet egyeseknél, de másrészt az is lehet hogy még az előzőeknél is hasznosabb - én természetesen ez utóbbiban hiszek! Akárhogy is legyen, bár ez egy még kikutatlan határterület, de akkor is lowcarb, ez nem tagadható.

Szóval ha nem is a carnivore esetén de a lowcarbra általában rengeteg a bizonyíték, RENGETEG, aminek utánanézhetnél trollkodás helyett, ha érdekelne téged. Annak semmi értelme hogy itt pofozod a szart. Mert VAN bizonyíték a lowcarbra, ezen belül külön is a ketóra, atkinsra, paleóra, akkor is ha azt hajtogatod hogy nincs. Egyedül a carnivore-ra nincs, legalábbis MÉG nincs KÍSÉRLETI, mármint olyan amit tudományosan validáltak volna, de mert az is lowcarb, legalábbis minimum az igaz rá is ami a lowcarbra úgy általában véve igaz.

Tény, magam is elismerem, hogy validált kísérleti bizonyítékok még nincsenek a Carnivore étrend kimagasló előnyeire (van ellenben több ezer személyes sztori, amiket összefoglalóan „anekdotikus” bizonyítékoknak neveznek, ezek egyike a magamé is... Ezek azonban nem kísérletileg validáltak, azaz tudományos értelemben csak „valószínűsítő tényezőknek” tekinthetőek).

Itt kicseréled a "carnivore" szót "magas szénhidrát" szóra és ugyanúgy igaz marad.

Szóval ha nem is a carnivore esetén de a lowcarbra általában rengeteg a bizonyíték, RENGETEG, aminek utánanézhetnél trollkodás helyett, ha érdekelne téged.

Szokott érdekelni, csak én nem szelektálok a források között a hitem szerint és nem mondom azt, hogy a tudomány ezen a területen nem hihető és nem hiteles, ha ellenkezik a hitemmel a tudomány álláspontja. Az ember azért lett annyira sikeres és tudott megélni mindenféle éghajlati és földrajzi helyen, mert majdnem mindent meg tudott enni, főleg a sütés és főzés után, és nem specializálódott az étrendje, mint annyi egyéb élőlénynek. Az emberek elsöprő többségének például nincs baja a szénhidráttal, teljesen felesleges nekik egy lowcarb értrendet erőltetni, amikor szénhidrátban dús étrenddel is élnek egészségesen 90-100 évet. Nekem semmi bajom nincs azzal, hogy te mit és hogy eszel, csak ne próbáld általánosítani, hogy márpedig az a legjobb mindenkinek, mert úgy gondolod és próbálsz hozzá találni valami alátámasztó bizonyítékot és minél inkább relativizálni a megdöntő bizonyítékokat.

Tudnék válaszolni az itt felsorolt ellenvetéseidre, pláne arra a hülyeségre hogy szerinted szénhidrátdús ételeken is élnek EGÉSZSÉGESEN(!!!! Szerinted! Röhög a vakbelem!), de nem teszem mert bocs de itt már túl keskenyek az oszlopok, és kínszenvedés olvasni. Szóval itt most kiszállok, bármit is írsz erre nem válaszolok, de ismétlem nem érv hiányában hanem mert nem ér annyit a vita hogy ilyen keskeny oszlopokkal gyötörjem magamat. Ez most kivételesen nem a te hibád, hanem a HUP egy rém bosszantó problémája a kezdetek óta, aminek javítása azonban nem az én hatásköröm, de bevallom nem is tudom hirtelenjében hogy legalább elvi szinten mit lehetne kitalálni ellene.

Szóval itt most kiszállok, bármit is írsz erre nem válaszolok, de ismétlem nem érv hiányában hanem mert nem ér annyit a vita hogy ilyen keskeny oszlopokkal gyötörjem magamat.

Mondjuk olvass utána a sok energiát igénylő sportolók étrendjének, ahol még mindig az az álláspont, hogy edzés és verseny előtt-alatt-után kell a szénhidrát, ráadásul a gyorsan felszívódó. A carnivore diétád meg pont annyira faszság, mint a főzés nélküli vegán étrend.

Ez most kivételesen nem a te hibád, hanem a HUP egy rém bosszantó problémája a kezdetek óta, aminek javítása azonban nem az én hatásköröm, de bevallom nem is tudom hirtelenjében hogy legalább elvi szinten mit lehetne kitalálni ellene.

Hópehely a véleménybuborékban?

> Itt kicseréled a "carnivore" szót "magas szénhidrát" szóra és ugyanúgy igaz marad.

Nem. Ebben a cikkben részletesen kiderül, hogy miért nincs igazad, csak hát ehhez már megint olvasni kéne, meg utánajárni, nem csak write-only fröcsögni a vakvilágba... :-P

https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/27617709/

4. oldalról remélem, nem gond ha bemásolom:

“We are well aware of your particular interest in carbohydrate and will cover this as well as we can.”

:wq

Aham.

Minden szénhidrát cukor? Minden cukor problémás? Ha mind a két kérdésre "nem" a válaszod, akkor irreleváns ebben a kérdéskörben ("magas szénhidrát" vs "cukor"), ráadásul megvan a helye a cukroknak is az életvitelhez tartozó étrendben, lásd például nagy energiát igénylő sportolói étrendeket és izotóniás italokat - találsz egy csomó tudományos hivatkozást a témában, cáfolnád ezeket? Vagy csak fröcsögsz a vakvilágba?

Ja, és mondom mindezt úgy, hogy nem használok semmihez hozzáadott cukrot például, ha jönnek vendégek és kérnek bármihez cukrot, akkor keresnem kell és volt már, hogy nem volt otthon egyáltalán.

Ezt muszáj megválaszolnom a keskeny sor ellenére is mert ordas faszságokat terjesztesz!

IGEN, MINDEN SZÉNHIDRÁT CUKOR! Legalábbis azokat amiket meg tudunk emészteni, okvetlenül cukornak kell tekintenünk, mert a keményítő meg minden egyéb szénhidrát az emésztés során ELEMI CUKORMOLEKULÁKKÁ BOMLIK LE, táplálkozástani értelemben tehát teljesen ugyanaz a szervezetünknek, mintha cukrot zabálnánk!

És IGEN, MINDEN CUKOR PROBLÉMÁS! Még a fruktóz is, ami nem vált ki ugyan inzulinválaszt, de mégis csodálatos táptalaja az elhízásnak, a részletekért olvass utána Okoska!

És igen, még a mesterséges édesítőszerek is problémásak ha nem cukrok is, mert becsapják az agyat: azt hiszi jön a sok cukor, elkezdi termelni az inzulint, aztán jé, a cukor mégse jön... de az inzulin már ott van, emiatt éhes leszel és zabálni fogsz... ergo, elhízol!

Azaz igen, nemcsak hogy minden szénhidrát és cukor problémás, de még az édes íz önmagában is már problémás, akkor is ha nem cukor okozza!

És most már tényleg befejezem. Ha tovább akarsz csevegni velem, eredj egy olyan szálba ami nem ilyen keskeny. Nem a vitától félek (bár veled az is felesleges mert troll vagy), de ez így tényleg kibaszottul szemrontó és kényelmetlen.

IGEN, MINDEN SZÉNHIDRÁT CUKOR! Legalábbis azokat amiket meg tudunk emészteni, okvetlenül cukornak kell tekintenünk, mert a keményítő meg minden egyéb szénhidrát az emésztés során ELEMI CUKORMOLEKULÁKKÁ BOMLIK LE, táplálkozástani értelemben tehát teljesen ugyanaz a szervezetünknek, mintha cukrot zabálnánk! És IGEN, MINDEN CUKOR PROBLÉMÁS! Még a fruktóz is, ami nem vált ki ugyan inzulinválaszt, de mégis csodálatos táptalaja az elhízásnak, a részletekért olvass utána Okoska! És igen, még a mesterséges édesítőszerek is problémásak ha nem cukrok is, mert becsapják az agyat: azt hiszi jön a sok cukor, elkezdi termelni az inzulint, aztán jé, a cukor mégse jön... de az inzulin már ott van, emiatt éhes leszel és zabálni fogsz... ergo, elhízol! Azaz igen, nemcsak hogy minden szénhidrát és cukor problémás, de még az édes íz önmagában is már problémás, akkor is ha nem cukor okozza!

Ezt kinyomtatom, bekeretezem és ráírom, hogy "szakértő" és beviszem a biológusoknak meg kutatóknak, hogy röhögjenek ők is, bár lehet, hogy sírni fognak. Ez kérlek tömör faszság, minden egyes mondatod tömör faszság, kivétel nélkül.

Amúgy mond neked valamit az a fogalom, hogy vércukorszint? Ha nincs cukor a véredben, akkor halott vagy. Pont.

> Ahogy nincs ultimate operációs rendszer sem úgy nincs ultimate étrend sem.

Ez így van, a prioritások súlyozásától függ, hogy melyik étrend felel meg a legjobban. Simán ki tudunk találni olyan szempontrendszert, amiben a paleo csúnyán elvérzik. Pl. egy, a költségeket(*), a konyhában eltöltött időt, a beszerzés körülményességét prioritásnak vevő szempontrendszer egyértelműen azt hozza ki, hogy éljünk háztartási kekszen. :)

 

*egyébként akár megdöbbentően olcsón is lehetne paleózni, én pl. tegnap vettem 700 Ft/kg-ért 4 kiló marhamájat, ami hetekre elég egy főnek.

:wq

A felvetésed már ott rossz, hogy a Szendi féle Paleo-ba bőven belefér a vegán, a ketonos és a carnivore is.

Ha nem ismered, úgy nehéz valamit cáfolni. ;-)

Ui.: Még egy: a paleo nem szélsőséges, nem szigorú és nem diéta (köznapi értelemben persze).

A felvetésed már ott rossz, hogy a Szendi féle Paleo-ba bőven belefér a vegán, a ketonos és a carnivore is.

Hol írtam, hogy belefér? Te értően tudsz olvasni?

Azt írtam, hogy bemegy egy szobába a mindenféle divatos szélsőséges diétás és kijönnek-e valaha a szobából úgy, hogy van egy közös, mindegyikük által elfogadott étrendjük. Nem, nem jönnek ki, pont úgy, ahogy a vallásos emberek se fognak kijönni a szobából egy közös, mindegyikük által elfogadott vallással. Csak abban értenek egyet, hogy a tudomány rossz úton jár és vannak közöttük apró átfedések, amiben néha közösen tudnak helyeselni.

Ui.: Még egy: a paleo nem szélsőséges, nem szigorú és nem diéta (köznapi értelemben persze).

A lófaszt nem.

Hol írtam, hogy belefér? Te értően tudsz olvasni?

Én tudok, ezek szerint Te nem tudsz.

Én írtam azt, hogy belefér, nem Te.
Egy paleós lehet vegán, lehet ketonos, lehet carnivore, de lehet ezek közepén is. Az utóbbi három valóban szélsőséges, de a Paleo nem az, abból is látszik, hogy az egymásnak ellentmondani látszó vegán és carnivore is bőven belefér.

A lófaszt nem.

De. ;-)

Én tudok, ezek szerint Te nem tudsz.

Valóban, bocsánat.

Egy paleós lehet vegán, lehet ketonos, lehet carnivore, de lehet ezek közepén is. Az utóbbi három valóban szélsőséges, de a Paleo nem az, abból is látszik, hogy az egymásnak ellentmondani látszó vegán és carnivore is bőven belefér.

Oké, és meg tudtok egyezni egy olyan étrendben, ami _mindenkinek_ megfelel? Tehát ki tudtok jönni úgy, hogy onnantól kezdve mind azt eszitek? Hozzá tudok pattintani mondjuk high carb diétát vagy a harcosok diétáját és van sok-sok egyéb szigorúan "tudományos" alapon megalkotott diéta.

Valóban, bocsánat.

Semmi gond! Ezért nem kellene sértegetni, mert mindenkivel előfordul, hogy félreért, félreolvas valamit. Nekem sem kellett volna visszasértegetni, de sajnos nem tudtam megállni. Szintén bocsánatot kérek!

Oké, és meg tudtok egyezni egy olyan étrendben, ami _mindenkinek_ megfelel?

A Paleo az egy ilyen közös pont. A vegán is paleózhat, a ketonos is és a carnivore-s is.
Ha csak paleo ételeket esznek, akkor lehet mind csak növény, mind állat, csupa zsír, csupa szénhidrát, de lehet kiegyensúlyozottabb is.

A Paleo az egy ilyen közös pont. A vegán is paleózhat, a ketonos is és a carnivore-s is.

Nem ez volt a kérdés és továbbra is kihagysz egy csomó egyéb étrendet, ami például nem fedi a paleót. Tehát mi az a közös, mindegyikőtök által elfogadott étrend, amit mind meg tudtok enni? Tehát ugyanazt kell ennie mindenkinek, a vegánnak, a vegának, a főzés nélülinek, a szálkásító étrendesnek, a magas szénhidrát étrendűnek, a ketonosnak, a carnivore-osnak, a harcosok étrendjének, a Norbi-update étrendesnek, az indiai gurunak, a nepáli szerzetesnek, a kínai hagyományosnak, a bali benszülötteknek és így tovább? Azért emeltem ki hármat, mert itt épp hárman zsizsegtek ezen a témán, egymásnak ellentmondva, de tudom még sorolni, és mindegyiknek van "tudományos" alapja. Mi a közös bennük?

Mindnek nem lehet igaza nyilván, de ez nem jelenti azt, hogy egyiknek sincs. Egyiknek lehet.

Sőt, még az is lehet, hogy egyiknek kicsit, másiknak jobban igaza van!

Azért emeltem ki hármat, mert itt épp hárman zsizsegtek ezen a témán, egymásnak ellentmondva

Hárman zsizsegünk, szerinted egymásnak ellentmondva, holott a közös pont a paleo. Nem ugyanolyan arányban esszük, de nagyjából csak paleot eszünk.

A paleo leglényegesebb vonása, és ezért egészségesek a kitavaiak is, hogy elkerüljük a gyorsan felszívódó finomított szénhidrátokat, és sok más olyan élelmiszert, amit a kitavaiaknak kerülni sem kell, mert náluk ezek ismeretlenek. Ilyen pl. az omega-6-ban és transzzsírokban bővelkedő növényi olaj és margarin, a cukor, a tiszta fruktóz (gyümölcslevekben, vagy por alakban "egészséges" cukorként árulva), a tej és tejtermékek vagy a hüvelyesek.

Érdemes elolvasni: Félreértések a paleóban

Mindnek nem lehet igaza nyilván, de ez nem jelenti azt, hogy egyiknek sincs. Egyiknek lehet. Sőt, még az is lehet, hogy egyiknek kicsit, másiknak jobban igaza van!

Miért vagy biztos benne, hogy neked van? Miben más ez, mint az, hogy kinek a vallása az igaz vallás?

Hárman zsizsegünk, szerinted egymásnak ellentmondva, holott a közös pont a paleo. Nem ugyanolyan arányban esszük, de nagyjából csak paleot eszünk.

A közös pont akkor az is, hogy szilárd táplálékot esztek... és a kihagyott egyéb diétásokkal mi a közös pont? Azon kívül, hogy a tudomány téved?

Miért vagy biztos benne, hogy neked van?

Egyáltalán nem mondom, hogy ez az egy üdvözítő étrend, elfogadom, hogy mások mást tekintenek jónak.

Miben más ez, mint az, hogy kinek a vallása az igaz vallás?

Rengeteg kutatás támasztja alá, hogy amiket nem ajánl a paleo (cukor, transz zsírok, ...), azok valóban nem egészségesek.
Ott van az a pár száz természeti nép, akiknek az étrendje és egészsége erősíti ezt a nézetet.
Számomra az is elég meggyőző, hogy az utóbbi 100 évben egyre növekvő civilizációs betegségeket főként az étrend okozza.
Van még rengeteg, számomra meggyőző bizonyíték, amik ezt mind megerősítik.

Engem az sem zavar, ha ez szerinted vallás. A vallással sincs bajom. Szóval ezt kár tovább erőltetni! ;-)

Egyáltalán nem mondom, hogy ez az egy üdvözítő étrend, elfogadom, hogy mások mást tekintenek jónak.

Egyáltalán nem látszik, hogy könnyen feladnád, maximum mosolyogva mondod, hogy "elfogadom, hogy mások mást tekintenek jónak". A kérdés továbbra is az, hogy kijönnél-e a szobából paleótól szöges ellentétben lévő étrenddel, ha az lenne a konszenzus. Szerintem nem.

Rengeteg kutatás támasztja alá, hogy amiket nem ajánl a paleo (cukor, transz zsírok, ...), azok valóban nem egészségesek.

És rengeteg másik, hogy nem számít.

Ott van az a pár száz természeti nép, akiknek az étrendje és egészsége erősíti ezt a nézetet.

Akik lehet, hogy ahhoz alkalmazkodtak. A népességen pár száz év alatt keresztül tud menni egy olyan mutáció, ami teljesen irrelevánssá teszi, hogy mi volt több ezer éve. És erre van jó pár példánk.

Számomra az is elég meggyőző, hogy az utóbbi 100 évben egyre növekvő civilizációs betegségeket főként az étrend okozza.

Nem lehet, hogy a mégis inkább civilizáció mellékhatása okozza? Ugyanezt mondja 100 étrendben hívő, 100 különböző étrendet propagálva.

Engem az sem zavar, ha ez szerinted vallás. A vallással sincs bajom. Szóval ezt kár tovább erőltetni! ;-)

Ja, lásd, ahonnan indultunk. Közös dolog a tudomány tagadása és a szent iratokban való hit. Semmi bajom azzal, hogy ha vallási vagy identitásbeli okokból tartasz egy étrendet vagy csak azért, mert az esik jól, csak ne akard tudományosnak hangzó alapokon megmagyarázni és szelektálni a kutatásokban, amikor magyarázni próbálod, mert ebből a tudományosnak hangzó magyarázatból annyi féle van, amennyi étrend.

A népességen pár száz év alatt keresztül tud menni egy olyan mutáció, ami teljesen irrelevánssá teszi, hogy mi volt több ezer éve.

Hiába linkeltem be ;-(, pedig érdemes elolvasni, akkor az a sok félreértés, ami ellen hadakozol, azok legalább nem lennének.
A paleonál nem az számít, hogy mi volt több ezer éve, hanem, hogy mi van most. A természeti népek a minta.

A kérdés továbbra is az, hogy kijönnél-e a szobából paleótól szöges ellentétben lévő étrenddel, ha az lenne a konszenzus.

Ez nem is kérdés! Természetesen nem, mivel most sem az elfogadott konszenzus alapján táplálkozom, hanem a számomra tudományosan igazolt adatok alapján.

Számodra ez a tudomány tagadása és "tudományosnak hangzó alapokon megmagyarázni és szelektálni a kutatásokban", számomra meg éppen az elfogadott étrend az, a tejjel, cukorral, gabonákkal, olajjal, só nélkül, ...

Szóval lezárhatjuk. Te nem fogsz meggyőzni, én meg nem akarlak meggyőzni.

A paleonál nem az számít, hogy mi volt több ezer éve, hanem, hogy mi van most. A természeti népek a minta.

Paleónál vegyesen számít. Ha a mostani természeti népeknél valami megdönti a szabályt, akkor jön az, hogy mi lehetett több ezer éve, mert semmi régészeti nyoma nincs. Amitől van régészeti nyom, az nem támasztja alá a paleo aranykort. A vita meg azon megy, hogy a természeti népek étrendje vagy a környezet és életmódja számít-e jobban. És a természeti népek erősen fogynak, érintetlen közösség nincs is már szinte.

Ez nem is kérdés! Természetesen nem, mivel most sem az elfogadott konszenzus alapján táplálkozom, hanem a számomra tudományosan igazolt adatok alapján.

Tehát a tudományos konszenzus nem írja felül a saját "tudományos" alapokon válogatott adataidat? Mily meglepő, ja, nem. Az a helyzet, hogy mások is pont ugyanígy "tudományosan" igazolt adatok alapján teljesen másképp étkeznek, mint te és pont ugyanígy gondolkodnak, mint te. 

Szóval lezárhatjuk. Te nem fogsz meggyőzni, én meg nem akarlak meggyőzni.

Ezt gondoltam rögtön, amikor a valláshoz hasonlítottam, csak kikérted magadnak, viszont szépen bizonyítottad, hogy mégiscsak egy vallás ez.

Például? Felnőttkori laktóz lebontó enzim és a glutén tolerancia. Amikor éhínség van, akkor eléggé fel tud pörögni az evolúció, hogy ki fosik a tejtől vagy fáj a hasa a gluténtól és kinek nem.

A felnőttkori laktóz lebontó enzim például több ezer évvel ezelőtt alakult ki, nagyon északon, de nem nagyon terjedt, a rómaiak, gallok és a környékbeli népek például az időszámítás nullája körül még mind cifrafostak a feldolgozatlan tejtől, sajtot ettek, de aztán jöttek a barbárok, meg a vandálok, hunok, meg az egyébok, a népek keveredése és a éhínségek pár száz év alatt megoldották a gén terjedését, mert aki nem tudott tejet inni, az nem élt túl sokáig. Szintúgy vagyunk a glutén esetén is.

Meg ugye az is egy remek kutatási terület, hogy az étrend miatt van-e több "civilizációs" betegségünk vagy azért van több betegségünk, mert az egészségügy fejlettsége miatt már 4-6 emberöltő óta ott tartunk, hogy 7 gyerekből nem hal meg 3-4 mindenféle betegségben és egy szimpla vakbélgyulladás se viszi el az embert fiatalon, hanem majdnem mindenkit meggyógyítunk, ha 700 millióba kerül, akkor is, a természeti népeknél meg ugye aki egy kicsit komolyabban beteg, az meghalt, nem lett belőle se felnőtt, se beteg felnőtt, se beteg öreg. Csak ez nem hangzik olyan szépen, mint az, hogy egyél paleót és akkor majd messze elkerülnek a civilizációs betegségek.

Jaja, te aztán megmondod a frankót, te nagy bölcs! A felnőttkori laktóztolerancia egy egyszerű egygénes mutáció, s még ez se terjedt el mindenütt. Ahhoz hogy a tej ne legyen ártalmas ennél azért több kéne tudod, mert nem a laktóz ott az egyetlen probléma.

A gluténnel még rosszabb a helyzet. Aki állítólag „tolerálja”, annál is csak az van általában hogy nem okoz AZONNALI tüneteket, de az évek, évtizedek alatt felhalmozódó ártalmak lassanként szépen kicsinálják. Látszik hogy halvány fogalmad sincs a rejtett gluténérzékenységről se. Nem, nem fogok tanulmányt írni neked róla, de olvasgasd Szendi úr könyveit, vagy ha ő nem elég szimpi neked akkor keress rá máshol, nem nehéz tanulmányokat találni a témáról. Egyelőre azonban totál fogalmatlan vagy a témáról, látszik.

Jaja, te aztán megmondod a frankót, te nagy bölcs! A felnőttkori laktóztolerancia egy egyszerű egygénes mutáció, s még ez se terjedt el mindenütt. Ahhoz hogy a tej ne legyen ártalmas ennél azért több kéne tudod, mert nem a laktóz ott az egyetlen probléma.

Oszt? Ahol elterjedt és akinek van ilyen, annak miért kellene megtartóztatnia magát? És mi még a probléma? Gyerekként miért nem probléma?

A gluténnel még rosszabb a helyzet.

Azt tudtad, hogy van összefüggés a korán abbahagyott szoptatás és a lisztérzékenység között?

Aki állítólag „tolerálja”, annál is csak az van általában hogy nem okoz AZONNALI tüneteket, de az évek, évtizedek alatt felhalmozódó ártalmak lassanként szépen kicsinálják.

Gyakorlatilag meg nem történik ilyen.

Nem, nem fogok tanulmányt írni neked róla, de olvasgasd Szendi úr könyveit, vagy ha ő nem elég szimpi neked akkor keress rá máshol, nem nehéz tanulmányokat találni a témáról.

Meg egy csomó másik tanulmányt, amiben az ellenkezőjét találták, mert nem válogatnak a források között, mint Szendi úr.

Egyelőre azonban totál fogalmatlan vagy a témáról, látszik.

Sajnálom, hogy nem látom meg a hited szerinti igaz utat. Azon gondolkodtál már, hogy mi van, ha nem én, hanem te vagy totál fogalmatlan a témáról, mert építed a véleménybuborékodat és csak olyan információkat fogadsz be, ami alátámasztja a hited? Innen nézve ez látszik.

Oszt? Ahol elterjedt és akinek van ilyen, annak miért kellene megtartóztatnia magát? És mi még a probléma? Gyerekként miért nem probléma?

Esetleg ha volnál olyan végtelenül kedves hogy MAGAD IS UTÁNANÉZZ mik a tejjel a problémák, megkímélnél engem attól hogy idecopyzzak megannyi tanulmányt erről! Kurvahosszú lenne, tudod. Röviden: Igazából a tejjel még épp a laktózérzékenység a LEGKISEBB probléma. Ezt tényleg megoldaná, ha az az egygénes mutáció elterjedne az emberiségben. De MÉG EZ SE TERJEDT EL, azaz az evolúció igenis nem olyan szélsebes folyamat ám, mint azt némelyek szeretik feltételezni...

De, még aki rendelkezik is ezen mutációval, annak is ártalmas a tej. Például hallottál-e róla, hogy vannak benne bizonyos hormonok, amik nagyon jók a bociknak, de nekünk már nem annyira mert átjutnak a bélfalon, és összezavarják a saját hormonháztartásunkat?!

Ez egyben válasz arra is, hogy miért IGENIS PROBLÉMA a gyermekeknek is, ellentétben azzal amit te írtál! Sőt, kifejezetten a gyermekek számára a legnagyobb probléma. Ugyanis ők még növésben levő szervezet, így nekik különösen káros ha a hormonháztartásuk összezavarodik. Van aztán a tejben egy „inzulinszerű növekedési faktor” nevű micsoda, röviden IGF, ami azért káros (többek közt...) mert elősegíti a ráksejtek osztódását. Itt egy egész hosszú tanulmány erről, magyarul, s még csak nem is Szendi úr oldaláról:

https://bodywakes.hu/tej-es-tejtermekek-novelik-rak-kialakulasanak-kock…

Megjegyzem, az IGF-et a tejben nem csökkenti a pasztörizálás...

De még más fehérjék, fehérjetöredékek is átjutnak a bélfalon a testbe a tejből, ezzel aktiválva az immunrendszerünket, ami általános szervezetszintű gyulladáshoz vezet, ezáltal megalapozva olyan rém kellemes betegségek hátterét mint a depresszió, mindenféle autoimmun betegségek, és más hasonlók. Sokáig lehetne sorolni. Mindennek hatványozottan nagyobb az esélye ha az illető már amógyis áteresztőbél-szindróbában szenved, például ÉPP amiatt mert sok glutént fogyaszt, vagy akármi mást, amit épp emiatt a paleo tilt. Vagy fogalmazzunk finomabban: nem javasol...

Szóval a laktóz bár nagy baj, de önmagában mégis az a legkisebb gond a tejjel, tudod. Illetve dehogyis tudod, kurvára fogalmatlan vagy az egész kérdésben, látszik...

Azt tudtad, hogy van összefüggés a korán abbahagyott szoptatás és a lisztérzékenység között?

És azt tudtad-e te nagyokos, hogy most a TEHÉNtejről beszélünk és nem az ANYAtejről?! Bameg++++ te még azt se tudod hogy az emberi (anya)tej összetétele jelentősen más mint a tehéntejé?! Vagy mégis. mi a faszt akarsz egy ilyen totálisan hülye beszólással?! Mert ezzel csak magadat égeted!

Függetlenül attól tehát hogy a szoptatás (és az emberi anyamellből való szoptatásra gondolok, nem arra hogy tehéntőgyet dugjunk a csecsemő szájába...) idő előtti abbahagyása milyen betegségekre hajlamosít, a tehéntejjel táplálás KIZÁRÓLAG RONTHAT AZ ÁLLAPOTOKON!

Ez egy nagypofájú tekintélyelvű kijelentés a részedről ami kurvára nem minősül az érveim és állításaim cáfolatának.

De HÁT ezt pont te MŰVELED!!!

Note: Nem kell erre válaszolnod mert hiába teszed, én már arra nem fogok válaszolni mert már sajnos itt is túl keskenyek a hasábok.

Bocsánat, lesüllyedtem a SZINTEDRE! Fáj, ha szembejön a saját KOMMUNIKÁCIÓS stílusod?

Gyakorlatilag meg nem történik ilyen.

És még te mondod hogy véleménybuborékot építek magam köré, amikor te folytatsz struccpolitikát?! Tele van a net és a szakirodalom ezt igazoló tanulmányokkal, de te tekintélyelvi alapon kijelented hogy ilyen nem történik. Na ja, szerinted. Tiszta laposföldhívő mentalitás.

Nem ugyanolyan arányban esszük, de nagyjából csak paleot eszünk.

Úgy van. Az biztos hogy amit én eszem az mind csak és kizárólag olyan amit a paleo is „engedélyez”! Én egyszerűen nem eszem MINDENT amit a paleo megenged, és kész, ennyi.

Ezért mondtam fentebb, hogy én úgy fogom fel hogy tulajdonképpen én is paleós vagyok, csak extrém mértékben „hardcore”.

Hát hogy őszinte legyek én nehezen tudom elképzelni hogy miként ehetne egy paleo-vegán elegendő mennyiségű kalóriát és vitamint úgy, hogy közben nem fogyaszt annyi szénhidrátot ami már határozotttan egészségtelen... Tudok róla hogy vannak ilyen kísérletek, irányzatok, de én abszolút hitetlen vagyok. Mondjuk az igaz hogy nem mélyedtem bele jobban mert minek, nekem jó a carnivore is. Esetleg akkor megoldható ez a vegán paleo izémizé, ha rengeteg mesterséges vitaminkészítményt fogyaszt, s emellé úgy vegán, hogy legalább a tejtermékek és/vagy tojás fogyasztásától nem zárkózik el. Úgy működhet TALÁN. Igaz akkor már nem is vegán hanem ovolaktovegetariánus...

Hogy micsoda, mit vesztek el?! Ember, én nem vagyok se vegán, se ovolaktovegetariánus, én az ellentétük vagyok, „carnivore”, abból is az egyik legextrémebb hardcore irányzat követője!

Nekem nem is kell semmiféle „vegán erő”, én a bennem élő „Ősi Ragadozó” szavára hallgatok, a Húsevő Ősök millió éves üzenetére figyelek, a Vérre ami összeköt bennünket, s mint minden tisztességes zombi, a megevett nyers agyvelő energiáját használom...

Mindazonáltal a videó jópofa, köszi.

Hát persze, és mindenki ismeri az XY bácsit is a szomszéd utcából, aki naponta 2 liter pálinkát iszik sörrel meg borral keverve, miközben elszív szintén naponta 3 doboz cigarettát, s mindezt 16 éves korától, aztán mégis 102 évesen halt meg mert keresztül ment rajta egy autóbusz.

Ebből azonban nem következik hogy a dohányzás és az alkohol egészséges. Mert mindig amikor ilyesmit hallok mint az iménti szarkasztikus példámban, vagy mint a te szüleid példája, azt kérdem:

—Oké, de MEDDIG ÉLT VOLNA HA EGÉSZSÉGESEBB ÉLETMÓDOT KÖVET?!

Mert kivételek mindig vannak, akadhat a populációban egypár olyan egyed aki valami egészen szuper génekkel rendelkezik, mely gének ellensúlyoznak még egészen extrém mennyiségű civilizációs ártalmat is. Emiatt ezek a szerencsés egyedek képesek még erősen megbetegítő életmód mellett is elélni annyi ideig, mint más, kevésbé jó génekkel rendelkező egyedek akkor, ha ez utóbbiak nagyon vigyáznak az egészségükre. Igenám, de HA a remek génekkel rendelkező egyedek IS egészséges életmódot követnek, akkor ők nem addig éltek volna mint a másik csoport tagjai hanem SOKKAL TOVÁBB!

Magyarán és röviden: gratulálok a szüleidnek, biztos valamiféle szupergénekkel rendelkeztek, és tényleg le a kalappal azelőtt hogy milyen sokáig éltek a margarin és olaj ELLENÉRE... De ha mégse ettek volna margarint és olajat, könnyen lehet hogy 120 évig éltek volna! Ebben mélyen hiszek!

Miért is ne, akad azért a világban talán egy tucat olyan ember is aki 110 év fölött hal csak meg... Simán megtörténhetett volna ez a szüleiddel is ha egészségesebben élnek.

És akkor még azt meg se említettem, hogy még ha mindettől eltekintünk is, akkor se mindegy az élet MINŐSÉGE, azaz hogy ha sokáig is él valaki, de miként éli le az utolsó éveit/évtizedeit! Mert hiába él el valaki margarint, olajat meg szénhidrátot zabálva is akár 100 évig, nem mindegy, az utolsó 20-30 évében is aktív-e, világos gondolkodással, vagy Alzheimeres, maga alá pisilős, aki mindent elfelejt és gondozásra szorul a nap 24 órájában... Az életkor tehát korántsem minden még!

Hát persze, és mindenki ismeri az XY bácsit is a szomszéd utcából, aki naponta 2 liter pálinkát iszik sörrel meg borral keverve, miközben elszív szintén naponta 3 doboz cigarettát, s mindezt 16 éves korától, aztán mégis 102 évesen halt meg mert keresztül ment rajta egy autóbusz.

Hát, de, baszki, te pont ezt az érvelést műveled.

—Oké, de MEDDIG ÉLT VOLNA HA EGÉSZSÉGESEBB ÉLETMÓDOT KÖVET?!

Lehet, hogy kevesebbet. Te meddig éltél eddig?

Azt szerettem volna érzékeltetni, hogy mennyire nem releváns egy-egy személyes tapasztalat. Amit te is elismersz, a következő mondatoddal mégis semissé teszed, a te példád számít, másé nem. Az élet minőségéről annyit, hogy apám és anyám is nagyjából a haláluk előtt öt évig még teljesen korrekten aktív életet éltek, világos gondolkodással, stb. Valóban, az életkor nem minden. Ja, és én is TUDOK időnként NAGYBETŰKKEL írni, függetlenül attól, hogy VAN-e értelme, vagy NINCSEN. És igen, FELKIÁLTÓJELET! is tudok írni! Persz ettől még nem gondolom azt, hogy igazam LENNE!

> Hol a határ? Hol húzod meg, amikor már hiszel az orvosoknak?

Egyedileg kell értékelni, pont ez a lényeg. Próbálom magamat is diagnosztizálni, utánanézek a lehetséges kezeléseknek, és azok alapján döntök, hogy szerintem mire van szükségem. Ha ez egybeesik azzal, amit egy orvostól kapnék, akkor felkeresem.

Például a fogkő-leszedéssel egyetértek, ezért időnként meglátogatok egy fogorvost, végignézetem és leszedetem a fogkövet. A fúrást-tömést csak akkor engedném ha már muszáj. Volt már, hogy azt mondta fogdoki, hogy ott van egy gyanús elszíneződés, nekiállhatna fúrni. Én meg mondtam, hogy akkor inkább ne, majd legközelebb ha rosszabb lesz. Nem lett rosszabb.

Ha akut fertőzésem van, és nagyon rosszul érzem magam, akkor beveszek antibiotikumot. Ha csak kicsit érzem rosszul magam, akkor nem, ha az orvos felírta akkor sem. Kivárok addig, amikor már a saját megítélésem szerint is muszáj. Mondjuk ha nincs szükségem vényköteles szerre, akkor nem is megyek orvoshoz. (Hála a jóégnek magamat munkáltatom, ezért nincs szükségem papírra ahhoz, hogy kipihenhessek egy betegséget, az OEP aprópénzt meg leszarom mert úr vagyok.)

Ha elzáródik egy erem, és fizikailag átjárhatóvá kell tenni, abban az érsebészek ügyesek. A kérdés csak az, hogy melyik ponton döntök úgy, hogy ezt tényleg meg kell csinálni - ebben fenntartom magamnak a jogot a döntésre. A megelőzésben pedig tévedésben vannak, és ameddig az ellenkezője nem bizonyosodik be, addig nem fogom a tanácsaikat követni.

Ha a gyerek lázas, akkor egy ideig nem adok neki lázcsillapítót, mert a legújabb eredmények alapján nem érdemes (és ugyan mostanra ez lett a mainstream protokoll is - pár éve változott, én már előbb tudtam, mert előre tájékozódok -, a legtöbb gyerekorvos és szülő még nem tudja). De ha tovább is fennmarad a láz, akkor már adok. Eddig egyszer kellett végül adni. Az orvos ismerőseimnek mindig az az első gondolata, hogy hőemelkedés/láz->lázcsillapító. Fájdalom->fájdalomcsillapító. Minek? Ki lehet egy ideig bírni, és segíti a gyógyulást! Jópár adag gyógyszert megspóroltam a gyerek szervezetéből ezzel. Mondjuk gyerekorvost találtunk olyat, akiben megbízom, ha ő azt mondaná, hogy mindenképpen adjak lázcsillapítót, akkor adnék, de nem volt még ilyenre példa.

Ha rákos lennék - aminek szintén jócskán csökkent az esélye az életmódommal - akkor fogas kérdés, hogy mit csinálnék. Az biztos, hogy egy brutál ketót elkezdenék, mert ennek az elméletében van logika. A deutérim-csökkentett víz hipotézisnek jobban utánanéznék, az ígéretesnek tűnik, de nem jártam utána mert nem érint. Ha ennek ellenére is romlana, akkor nagyon meggondolnám, lehetséges, hogy nemet mondanék a kemóra, és inkább öngyilkos lennék, amikor már nagyon szar a betegség. (Nem tanácsolom ezt senkinek, csak éppenséggel én valószínűleg ezt csinálnám.) Nem tudok biztosat mondani. Mostanra különösebben nem félek a haláltól, ha jönnie kell, akkor jönni fog.

Ami biztos, hogy például prosztatát nem szűretek, mert a statisztikák szerint a szűréssel nem lett kevesebb a halál, csak több lett a kezelés állítólag. (Ugyanez igaz a mellszűrésekre is állítólag.) Magyarul olyan eseteket is kezelnek, amik egyébként ki sem derültek volna állítólag. A veszélyes esetekbe viszont a kezelés ellenére is belehalnak az emberek állítólag. A kezelés pedig egy rakás idegeskedést okoz, és durva mellékhatásai vannak - ez tény, ezt állítólag nélkül is le lehet írni. Ezek is vitatható dolgok, de nekem van egy világnézetem, és jogom van eszerint élni. Részemről nem 100% hit ez, valamennyire utánanéztem a számoknak is, de azt elismerem, hogy akár tévedhetek is, ahogy mindenki.

Hasonlóan tüdőt sem szűretek csak ha kötelező. A röntgen-sugárzás egyértelműen árt - ha csak kicsit is -, a szűrés hasznosságát viszont olyan statisztikákkal bizonyították csak, amit a röntgenezés haszonélvezői finanszíroztak.

Egyeseknek baszhatja a csőrét, hogy a koleszterincsökkentőt nem veszem be, az antibiotikumot meg igen, de ha belegondolsz ebben semmi ellentmondás nincsen. Az meg, hogy akkor nekem nem járna az antibiotikum, vagy a nyílt seb összevarrása egyáltalán nem volna jogos, és szerencsére ilyenfajta összefüggés csak a haterek fejében van. Ez marhaság. Ha kifizetem az árát éppen annyira jár nekem is mint bárki másnak.

Az orvostudámány számai főleg azon múlnak, hogy ki hamisítja és milyen céllal. Már réges régen nem olyanfajta tudomány, amit az ember vissza tudna ellenőrizni magának. Ilyenformán vakon elhinni botorság. Ahogy Haroldking is előhozta, például Ancel Keys csaló volt, mégis arra épít a mainstream a mai napig.

Néhány dolgot mégis le lehet ellenőrizni, ilyen például a vérnyomásom rendeződése a 30-as éveimre, miután már tinédzser koromtól magas volt. Ilyenek ritkán történnek véletlenül - bár előfordulhat. Nekem túl sok volna a véletlen egyezés, mert többfajta szirszartól szabadultam meg. Ehhez hasonló önellenőrzések alapján arra a következtetésre jutottam, hogy az igazság bizony Szendinél és néhány társánál van. Mivel az ellenőrizhető dolgok egybevágnak ezért az általam nem ellenőrizhetőkre is kiterjesztettem a bizalmamat - de nyilván alacsonyabb meggyőződéssel.

Mivel Gődény pontosan azt mondja mint Szendi, ezért tartom őt hitelesnek. Majd ha olyat mond, amivel nem értek egyet, akkor én is kételkedni fogok benne is. Szerintem Szendi publikációiból dolgozik ennek megemlítése nélkül, ami nem a legszebb dolog, de attól még amit mond, az igaz marad. Megítélésem szerint nem Gődény a legfényesebb elme, nem eredeti, viszont az igazság oldalára állt, ezért nem akarok rosszat mondani róla. Azt elhiszem neki, hogy az eredeti hivatkozásokat is visszakeresi, ellenőrzi, ezzel hasznos munkát végez. Ha a jövőben jön valami vízválasztó helyzet, akkor újraértékelem róla a véleményemet. A társadalmi szerveződésnek egyértelműen a vezető figurája lett, ezért állok mögé.

Egyetértek azzal amit írtál, azt kivéve hogy Gödényről fogalmam sincs, nem tudom megítélni mert itt a HUP-on olvastam először róla, és bevallom azóta se néztem utána „vajh' ki ő és merre van hazája”, mit állít/tanít stb. Nincs rá szükségem, nekem elég Szendi is, mert még inkább az amit a Carnivore diétáról olvasok az angol szakirodalomban.

Azt én nem mondom hogy ha netán kemoterápiára meg sugárzásra lenne szükség nálam, inkább öngyilkos lennék. Elég sanszos hogy majd öngyilkos leszek, úgy lesz végem, de annak az ideje nem ettől fog függeni hanem egészen mástól: attól, mikor leszek képtelen önmagam ellátására!

Na akkor leszek öngyilkos... ezt már egészen fiatalon, tinédzserként elhatároztam, s e nézetem azóta se változott. Az mindegy, teletömnek-e kemóval meg sugaraznak-e vagy akármi. A lényeg, hogy el tudjam látni magamat. Ha arra képes vagyok, minden oké. Ha nem: itt az ideje angolosan távozni az Életből... az nagyon megalázó lenne hogy állandóan pelenkázzanak, etessenek meg ilyesmi. Láttam már ilyet, eszemben sincs felvállalni! Ha sokasodnak a jelek hogy közeledik ez az állapot, akkor majd valami fájdalommentes módon kicsinálom magamat amíg még képes vagyok rá. Akadnak ötleteim, bőven.

Igazi polihisztor a Wikipedia szerint:

Dr. Gődény György (Nyíregyháza, 1965. március 26. –) magyar gyógyszerész, korábban orvoslátogató, a Közös Nevező 2018 nevű kamupárt elnöke,[1][2][3] többszörös bajnok testépítő és amerikaifutball-játékos, erőnléti és fitneszedző. 2013-tól a magyar média- és filmipar egyik szereplője.[4] A 2020-as COVID–19 világjárvány idején gyógyszerészként a Magyar Gyógyszerész Kamara álláspontjával[5] és a tudományos konszenzussal szöges ellentétben álló nézeteivel hívta fel magára a figyelmet.[6] Mivel azt állítja, hogy a maszkviselés és az egyéb járványellenes intézkedések szükségtelenek, a járvány súlyosságát pedig tagadja, miközben összeesküvés-elméleteket terjeszt, orvosszakmai körökben sok kritika éri.

[...]

Az egyetem elvégzése után egy nyíregyházi gyógyszertárban kezdett dolgozni beosztott gyógyszerészként, majd rövid időn belül megbízott vezetőnek nevezték ki a kállósemjéni gyógyszertárba. 1991-ben egy kisebb kitérőt tett a szakmán kívül és a Florida Sweetsütőipari cég ügyvezetője lett.

[...]

2001-ben megalapította a Nyíregyházi Kosársuli Utánpótlás Kosárlabda Egyesületet, melynek hat éven át volt az elnöke volt. Emellett évekig kosárlabda-játékvezetőként is tevékenykedett

[...]

2017-ben Közös Nevező néven kamupártot alapított, melynek elnöke lett.[21] A párt saját önmeghatározása szerint "A Közös Nevező józan, minden irányzatot egyesítő politikai kezdeményezés",ugyanakkor volt olyan vélekedés, miszerint a Közös Nevező is csak egyike a kampánytámogatás felvételére létrehozott úgynevezett kamupártoknak.[22] A 2018-as magyarországi országgyűlési választásokon 42 egyéni jelöltet indított, ám összesen csak 3894 szavazatot kapott, így 0,07 százalékos választási eredménnyel nem jutott be az Országgyűlésbe.[23] A párt ellen összesen 13 büntetőeljárást indítottak hamis magánokirat felhasználása, vagyis ajánlóívekkel való visszaélés gyanúja miatt.[24][25] A választási eredmény miatt a párt 153 milliós állami kampánytámogatása kapcsán teljes visszafizetési kötelezettség keletkezett, melynek rendezése nem történt meg az Államkincstár jelentése alapján.[26]

https://hu.wikipedia.org/wiki/G%C5%91d%C3%A9ny_Gy%C3%B6rgy

trey @ gépház

A kamupártos részben az a vicces, hogy simán lehet hogy ő komolyan gondolta. Tudod, vannak ilyen emberek, akik az ilyen szervezkedéseket komolyan csinálják, látod végül ez a normális életes egész jól kinőtte magát. A párt meg nem. De ettől még az, hogy kamuból csinálta volna eleve, az csak egy feltételezés.

A többiben pedig semmi rosszat nem látok. Kosárlabdázott, és még egyesületet is vezetett? Gyógyszertár-vezető, és ügyvezető is volt! Húúú, ez durva! Nagyon gyanús!

Nem mindenki ül a seggén egy életen át, hogy ugyanazt csinálja. Nekem semmi problémám nincs egy ilyen pályával.

A kamupártos részben az a vicces, hogy simán lehet hogy ő komolyan gondolta. Tudod, vannak ilyen emberek, akik az ilyen szervezkedéseket komolyan csinálják, látod végül ez a normális életes egész jól kinőtte magát. A párt meg nem. De ettől még az, hogy kamuból csinálta volna eleve, az csak egy feltételezés.

Kiállt mindenki elé és elmondta, hogy mi történt valójában, papírokkal és egyéb bizonyítékokkal alátámasztva? Vagy csak az egyik közepesen sikerült csalásánál jobban kilátszik lóláb, de ennek ellenére hiteles ember?

Igen, kiállt és elmondta, hogy ez egy máig létező párt, aminek nincs bevétele és így nem tudja visszafizetni azt az összeget.
A felvett összeget kampány célokra fordították.
Amint lesz pénze a pártnak, visszafizetik.

Gondolom, ha ez olyan egyértelműen csalás, akkor meg fognak bűnhődni a bűnösök.

Ezzel nem mentegetni akarom, simán lehet, hogy tényleg kamupárt és ellopta a felvett összeget.

Igen, kiállt és elmondta, hogy ez egy máig létező párt, aminek nincs bevétele és így nem tudja visszafizetni azt az összeget. A felvett összeget kampány célokra fordították. Amint lesz pénze a pártnak, visszafizetik.

Mutatott papírokat is? :D

Ezzel nem mentegetni akarom, simán lehet, hogy tényleg kamupárt és ellopta a felvett összeget.

Ja. És véletlenül találtak hamis ajánlásokat. És véletlenül volt kevesebb szavazata, mint ajánlása. És persze ettől függetlenül egy makulátlan hiteles ember.

 

 

Te szerkesztetted be, hogy hol legyen a ..., és mi legyen benne, nem? Akkor valami oka van! Azon gondolkodom, hogy a kosárlabda-egyesület hogy jön ide? Simán csak hogy kiegyensúlyozott legyél, vagy abban is lehet kivetnivalót találni, csak én nem értem a gondolatmenetet?

"só kerülése" -> ez is egy faszság.

És milyen igazad van! Igaz, akadnak egészen speciális és nagyon ritka betegségek amikor a sót valóban kerülni kell, de az esetek messze-messze többségében inkább az a helyzet hogy a sóra nagy szükségünk van. Persze itt se helyes ha közönséges konyhasót használunk inkább olyat kell amiben vannak más „sók” is, mert a szervezetünknek nemcsak nátriumkloridra van szüóksége de káliumkloridra is meg más dolgokra is. Mindenesetre a szervezetünknek kiváló módszerei vannak a felesleges sótól megszabadulásra, mely módszerek még a „vízimajom” korszakunkban evolveálódtak ki.

Ha nincs bennünk elég só, fáradtak leszünk, idegesek, enerváltak, izomremegés is felléphet, stb.

Meg ekkor nagyon ÉHESEK leszünk, s emiatt többet eszünk és hízni fogunk...

Amennyire tudom, aki azt mondja, hogy a sót kerülni kell, az voltaképp a nátrium bevitel csökkentésére gondol, és mivel a konyhasó egy elég komoly beviteli irány, ezt elég egyszerű csökkenteni.

Senki nem azt mondja, hogy 0 konyhasóbevitel legyen, és senki nem beszél a "más sók"-ról.

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

+1

50 éves lettem, gondoltam itt az idő, hogy jobban odafigyeljek az egészségemre, miként is áll.
Év elején elmentem nyaki nagy erek UH vizsgálatára és kardiológushoz.
Szívem rendben, de a nagy erekben 65 évesnek megfelelő lerakodások vannak, 140/90 és 150/100 volt a vérnyomásom és 75-ös a nyugalmi pulzusom.
Aspirint és heti 3-szor 50 perces kardió mozgást javasolt.
Azt mondta, hogy a lerakodásokat nem lehet visszafordítani, maximum a növekedésüket lehet lassítani, megállítani.

Ezt nem akartam elfogadni én sem, így kezdtem nézelődni más lehetőségek után. Kezdetben a K2-D3 vitamint találtam meg, amiknek a hiánya egyik oka lehet az érelmeszesedésnek. Sőt, azt találtam, hogy akár vissza is tudja fordítani. Erre a részre még kíváncsi leszek!

Majd rátaláltam a Paleo diétára és kb. ezzel egyidőben kitört a COVID járvány is.

Nekem is voltak további kockázatai tényezőim is, mint pl. a kicsit magas éhgyomri vércukor szint, 5-10 közötti és a túlsúly. Egyetemista koromban 70 kg körül voltam, ami évről évre, az időszakos diéták ellenére, szépen növekedett és a 90 kilót kezdtem ostromolni.

Elkezdtem Paleozni, méghozzá a zsírosabb formáját.
- Nagyon gyorsan megszűnt a magas vércukrom, most már terhelés után is szépen visszamegy 5 alá.
- A nyugalmi pulzusom 65 alatti, sok esetben 50 körülre is lemegy. Tempósabb kerékpározás során se nagyon megy 80 fölé.
- A vérnyomásom jellemzően 110/70 és 120/80 közötti.
- Szép fokozatosan lefogytam 15 kilót.

Ez nem diéta, hanem étrend váltás. Nem esik nehezemre betartani, napi kétszer eszem, de akkor kb. dugig.

Feleségem példája is érdekes lehet.

Hasonló korú, mint én. Ő autoimmun beteg, pajzsmirigy alul működése van, ami miatt élete végéig kell tablettát szednie.
Jellemzően tünetmentes, de múlt ősszel-télen majdnem elvitte valami. Hetekig voltak infarktusra jellemző fájdalmai, kétszer be is vitte a mentő a kórházba. Mellhártya és szívburok gyulladása volt.
Mindenféle vírusra, baktériumra, gombára, autoimmunra tesztelték, de mind negatív lett.
Végül szép lassan meggyógyult.
A fő tünetei egyébként, hogy képtelen a fogyásra, szinte akármilyen keveset eszik, menopauza, hőhullámok.

Ő is elkezdett paleózni, de nem olyan következetesen, mint én. Neki 4 hónap alatt csak 2 kilót sikerült fogynia.

Amikor rátaláltam a D vitaminra, akkor derült ki, hogy neki is nagyon fontos lenne, hogy megfelelő legyen a szintje.
Visszanéztük a leleteit és kiderült, hogy 7 év alatt kétszer mérték a D vitamin szintjét, egyszer 47 nmol/l volt, akkor javasolta is az orvosa, hogy télen egyen D vitamint, másodszor 70 nmol/l.
Az Ő baját elvileg a D vitamin, a szelén, a cink és a jód hiány okozhatja.

Sokáig rágtam a fülét, hogy kezdje el ezeket szedni, mert akkor talán meggyógyulhat ebből a betegségéből.
Nyár végén beadta a derekát és elkezdte a D vitamint szedni és a szelént. Majd két-három hét után, amikor már biztosan jó volt a szelén szintje, akkor a cinket és a jódot is.

Rövid idő után beindult a fogyás nála is és egy bő hónap alatt 4 kilót fogyott.
Épp ma mondta, hogy most tudatosult benne, hogy hetek óta nincs hőhulláma.

"Névleg szakemberek, de olyanok is. Hogy tovább triggereljem a jónépet, megmondom hogy én majd akkor fogom beoltatni magamat influenza ellen, ha maga Dr. Gődény javasolja. Talán."

Gődény igazi szakember. Esetleg még a Lenkeit lenne érdemes megkérdezned a témában. Bár ezzel az erővel a sarki zöldségest is megkérdezheted oltás témában, mert hasonló kvalitású orvosi tudása lehet :-)

Nem tudom, mennyire racionális, egyelőre még nem döntöttem. Mivel március óta home-office-ban vagyok folyamatosan, és ha a vírushelyzet így marad, továbbra is ez a helyzet lesz, így emberek közé meglehetősen korlátozott időtartamban fogok menni (nagyjából hetente egyszer bevásárolni). Így az esély, hogy elkapjak bármi fertőző betegséget elég kicsiny. Általában egy-két évente kap el egy megfázás, hogy influenza vagy csak egy szimpla nátha, azt nem tudom, mert nem szoktam vele orvoshoz menni, pár nap alatt elmúlik. Ha ezt az esélyt megnövelem a koronavírus miatti plusz helyzettel, a serpenyő másik oldalába beteszem a potenciális mellékhatásokat, akkor nem vagyok biztos benne, hogy a beoltatás a jobb megoldás.

Általában be szoktam, viszont mivel idén jóval kevesebbet járok emberek között (+maszk, meg a többi elővigyázatosság), így könnyen lehet, hogy most kimarad.

Pontosan így alakul nálam is.

Annyi különbséggel, hogy a gyerekek iskolába járnak, és simán haza is hozhatják a vírust, ha egyszer a suliba bekerül (az iskolában nem viselnek maszkot, távolságot se tartanak, annyi az összes biztonsági elővigyázatosság, hogy csak a saját évfolyamjukkal találkoznak, de az így is kb. 60 gyerek az egyik iskolában, 28 a másikban).

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

Én sokkal gyengébb influenza szezonra számítok a távolságtartás és egyéb COVID elleni intézkedések miatt. Ráadásul nálunk még az iskolában is maszkot kell viselni a gyereknek már az első (!) osztályban is. Szóval nem érzem jelenlegi helyzetben indokoltnak az oltást egy influenza által nem komolyan veszélyeztett középkorú embernek. Ha >65 éves lennék, akkor viszont valószínűleg beoltatnám magamat.

Egyébként nem értem, miért nem lehet maszkot adni a gyerekekre az iskolában.

Nem mondom, hogy az én gyerekeim minden alkalommal örülnek a maszknak, de az 5 éves mindig felteszi, a 7 évesnek néha mondani kell, hogy de, ez kell és ne vedd le. Aztán ha egyszer feltették, akkor sétálhatunk egy órát az IKEA-ban vagy akármi, akkor már ott lesz.
Ráadásul ha a tanár azt mondja, hogy kell, és minden nap, hipp-hopp megszokja.
A fiam amikor elsőbe ment, az első napon nem akarta a nyakkendőt. Hát persze, hiszen szokatlan volt. Aztán napközben látta, hogy minden más gyereken van, este már kérte, hogy akkor másnap ő is nyakkendőben menne.
Szerintem így lenne a maszkkal is. Első nap biztos lenne pár gyerek, akinek nem tetszene, mert apu anyu se vesz maszkot meg neki se kellett még és szokatlan, aztán hipp-hopp hozzászokna.

Ugyanígy furának tartom azt is, hogy 10 év vagy mennyi alatt nem kell maszk a gyerekeknek, és sokan, akik egyébként felnőttként maszkot hordanak, a gyerekre nem tesznek. Pedig a gyereknek semmi baja nem lenne vele.

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

Szerkesztve: 2020. 10. 12., h – 08:32

roviden: a lof@szt.

hosszabban: nem kellett volna elengedni a megelozest (maszk hordas es egyeb) a nyaron es nyar vegen es akkor nem lenne ennyi beteg.  akkor meg az iskolakrol nem is beszeltunk...

amugy meg ha mindenki maszkot hordana rendesen akkor az influenza sem terjedene annyira, szoval megint kicsit santit a logika, hogy mindenki oltassa be magat.

szoval megint kicsit santit a logika, hogy mindenki oltassa be magat

Ha 2020 megtaníthatott az embereknek valamit az az, hogy rosszabb mindig lehet a helyzet. A influenza elleni oltás egy lehetőség arra, hogy egy még rosszabb helyzetet elkerüljünk. A frusztrációd teljesen jogos, tavasszal a "hanyatlónyugatozás" és "bezzeg a V4"-ezés helyett jobban is fel lehetett volna készülni a második hullámra. De ez már veszett fejsze nyele, most ki kellene használni minden apró lehetőséget annak érdekében, hogy elkerüljük az ellátórendszer túlterhelődését.

Ki tiltotta meg neked a maszk viselését, azt hogy önkéntesen ki ne mozdulj otthonról a nyári időben, vagy hogy a fiadat/lányodat ne engedd a barátaival találkozni ??

Ez nem a kormány döntése, hanem a miénk volt. A kormány csak átadta a választás lehetőségét neked, nekem ...

az ok, hogy aki valamiert a rizikocsoportban van az fokozottan vedekezzen, de hogy mindenki oltassa be magat kicsit erosnek tunik ha feltesszuk, hogy az emberek amugy hordanak maszkot. hacsak nem vettek egy extra adag oltoszert amit most valahogy el kellene 'loni' mielott megromlik/lejar/stb....

az emberek amugy hordanak maszkot

Ha ez általánosan igaz lenne, akkor nem lenne most ennyire elszállva a második hullám.

Az influenzaoltással leveszel azt a terhet az immunrendszeredről, hogy netán egyszerre kelljen megküzdenie két vírussal is, ami növeli a halálozási arányt.

MMR-re oltattuk be magunkat a feleségemmel.

> Sol omnibus lucet.

Ezt a levelet küldtem az unokahugomnak néhány napja:

::: idézet

Mi beadattuk az MMR-t. Semmi bajunk nem lett tőle, ártani
biztosan nem árt. A kutatások jelenlegi fázisában nagy
oltóanyaggyártók kutatási iránya COVID19-cel kapcsolatban
a legyengített kanyaróvírus, mint vektor alkalmazása, konkrétan
ez a vakcinafejlesztés iránya pl a Merck-nél.

https://liner.hu/egy-ujabb-koronavirus-elleni-vakcinajelolt-teszteleset-kezdtek-meg-europaban/

Dr Ternák Gábor professzor úr, a POTE infektológusa több
fórumon kiállt az MMR oltás lehetséges védőhatása mellett,
illetve többször is hangoztatta a kanyaróvírus és a COVID19
vírus immunológiai aspektusú hasonlóságát (ez elsősorban a
vírusok fehérjeburkának a hasonlóságából ered, a morbilli csoport
egyébként is erősen hajlamos keresztimmunitást okozni).

Saját adatelemzéseim (2020. május 13-i keltezéssel megküldve az
Operatív Törzsnek) a COVID járvány egyes országokbeli lefutását
és az adott országok kanyaróhelyzete közti összefüggést meglehetősen
erősnek találták. Egy országban a kanyaróhelyzet elsősorbanaz MMR
átoltottságtól ezen belül is az oltásra használt vakcina származási
helyétől függ.

Majdnem biztos vagyok benne, hogy egy MMR oltás enyhíti egy esetleges
COVID19 okozta betegség lefolyását.

::: vége

> Sol omnibus lucet.

Mi az a pont ameddig van értelme ezt megcsinálni? Erről van valami info?

Szerkesztve: 2020. 10. 12., h – 10:22

Természetesen igen.

(a nemmel szavazók közül azoknak mondanám akiknek nem volt még influenzája, én átestem rajta huszon egykét évesen (alapból nem vagyok beteges típus, viszonylag erős szervezetem van), nem ajánlom. Olyan 3-4 napig feküdtem félig kómásan 39+ -os lázzal, horrorisztikus hűtőfürdőkkel. Nem kell rá még egy korona is).

a nemmel szavazók közül azoknak mondanám

Nemmel szavaztam. Minden évben átmegy rajtam a flu, néha többször is (gyk: minden szezonban több törzs kering, úgyhogy de, el lehet kapni egy szezonban is többször is). Általában megsínylem, egy-két hét leakadás van olyankor. Többször próbálkoztam már az oltással (pl amikor a flu szezonban kell az egyetemen előadnom), de még soha nem úsztam meg az oltás miatt a dolgot. Mint mondom, minden szezonban legalább két törzs kering, de errefelé csak a leggyakoribb törzs ellen oltanak. Amúgy nem vagyok rizikócsoport, (fitt vagyok és fiatal :)) úgy élem meg, hogy az immunrendszeremnek sem árt az edzés.

Szóval próbáltam, nem jött be. Majd ha öreg leszek vagy krónikus beteg, előveszem a kérdést újra.

Csaba

Lehet, hogy más. Amíg csak az orrom folyik, meg lázas vagyok, addig nem nagyon érdekel. Őszintén szólva nem néztem utána, hogy itt a finneknél is lehet e magán úton több komponensű flu vakcinát kapni, mondom, amíg csak flu, addig nem nagyon érdekel. Akkor oltattam be magamat, amikor a szezonban diákok között kellett lenni, mert nem akartam másokat fertőzni, akiknek esetleg tényleg baja lenne tőle. Ilyen mostanában nem fordul elő, szóval nem értem, miért kellene oltatnom magamat. Ha jön a szezon, majd elkapom és túl leszek rajta. (Tudom utálni fogtok, de korona dettó. Azzal csak akkor fognak beoltani, ha kötelezővé teszik.)

Csaba

A környezetemben azt figyeltem meg, hogy valamiféle ok miatt -bár még nincs influenzajárvány-megnőtt a légúti fertőzések aránya, lázzal, köhögéssel. Most ez megnöveli a mentők leterheltségét, mindenki COVID-ra gyanakszik. Mi lesz, ha tényleg megindul az influenzajárvány? Én nem tudom, hány éve oltatom magam, nem  estem bele eddig, most is fogom. Sajnos az is baj, hogy anno az MSZP kormány idején a Fidesz erősen offsorozott, meg gyanús pénzmozgásokat emlegetett a vakcinagyártó célggel kapcsolatban, csak egy link, de hát mindenki tudja használni a google-t: https://magyarnarancs.hu/belpol/a_fidesz_es_a_h1n1_-_mint_maci_a_mezre-… Ez  megmaradhatott az emberekben, most a saját fejükre hullik vissza.

gyrgyvrs

Nézd, napi rendszerességgel sportolok, bringázok (szezononként több ezer kmt), újabban futok is (múlt héten kétszer 5 km, a többi napon erősítő edzés). Ha nem vagyok fitt, akkor gyakorlatilag senki sem az. Igaz, a flu lever, de ez így van gyerekkorom úta, olyankor kifekszem, teázok, ilyesmi. Nem ismerjük egymást, ha ismernél, szerintem magad is mosolyognál azon, amit írtál.

Csaba

Rabbi és a libák

Kohn elpanaszolja a rabbinak, hogy döglenek a libái.
- Mivel eteted őket?
- Szemes kukoricával.
- Az a baj. Etesd ezután darával!
Kohn egy hét múlva ismét panaszkodik, hogy még mindig döglenek a libái, pedig darával eteti őket.
- Mert szamár vagy! . - mondja a rabbi. - zabbal etesd őket!
Pár nap múlva Kohn megint siránkozik, hogy hiába eteti zabbal a libáit, mégis pusztulnak.
- Ostoba fajankó vagy, miért nem árpával eteted őket?!
Másnap megint megy Kohn:
- Rabelében, hiába próbálkoztam az árpával, megdöglött az utolsó libám is!
- Most már egy libád sincs?
- Egyetlen egy se.
- Kár. Pedig még annyi jó ötletem lett volna...

Vagy úgy is lehet érteni, hogy fogalmuk sincs, hogy hogy állítsák meg a COVID-ot, ezért minden szarral próbálkoznak hátha bejön. Az, hogy esetleg beledöglünk a kezelésbe csak azért baj, mert még lennének ötleteik tovább is.

 - Döglenek a népek egy fertőzéstől!

 - Mondd meg mindnek, hogy maradjon otthon, ne menjenek sehová!

 - Éhendöglöttek otthon!

 - Kár, pedig lettek volna még ötleteim!

Szerintem nagyon is passzol ide ez a vicc, többféle síkon értelmezve is. Ez a jó a viccekben.

Mitől megfelelő? - Az idei évben a virológusok leginkább SARS2-vel foglalkoztak, mennyi idejük maradt a jövő évi "szezonális" lehetséges összetevőit kutatni? Vagy az idei oltóanyagot még a tavalyi "jóslás" alapján kapjuk?

Szerintem, a "potenciális nyerteseknek" kevés ahhoz az infója, hogy önmaga számára is "igazságos" döntést hozzon. - Ti., az oltóanyagot legyártó számára evidens az oltás hasznossága, így a mellette szóló marketing is csak egyféle lehet.

Lehetne az oltóanyag elkészítőit, és a vírusok kivédésének irányait, százalékos esélyeket közkinccsé tenni? - A teljeskörű "átvilágítás" a témában itt is segítené a megtévedt, oltásellenes "vándorokat".

(Mert így, az "oltasd be magad",  =  Miért is? Ja..., - kb. csak.., mert mi azt mondtuk, hogy az jó neked....!)

És arról a "sugallatról" már ne is beszéljünk, hogy ez azért jó, mert aki beoltatta magát szezonális ellen és belázasodik, azt azonnal lehet CovID-os ágyakba fektetni. - A szakember, az orvos a döntését, a beteg "hovatartozásáról" majd ilyen egyszerűen fogja meghozni?

Nem. Soha nem voltam influenzás, a sima megfázás is csak néha egy-két napos taknyolást szokott okozni, erős az immunrendszerem, sok vitamint fogyasztok, nem érzem szükségét.

Ha esetleg ez változni kezd, megfontolom az influenza oltást.

"Always code as if the guy who ends up maintaining your code will be a violent psychopath who knows where you live." John F. Woods

Mivel le van zárva az iroda, boltba maszkban megyek, a pubokban meg nagyobb a biztonság, mint bármelyik boltban, így szinte esélytelen, hogy elkapjam. Eddig mindig beoltattam magam amiatt, hogy valakinek az open office volt a világmegváltó ötlete, most viszont megspórolok egy utat a GP-hez.

Régen amikor még Magyarországon éltem, rendszeresen beoltattam magam influenza ellen. A tapasztalatom az volt, hogy ilyenkor valóban nem leszek influenzás... egy ideig, kb fél évig. De utána IGEN... Akkor is ha senki más körülöttem 10 kilométeres körzetben... Azaz, mintha az oltás nem védene meg a járványtól, csak elhalasztaná az idejét. Megéri akkor? Nem.

Továbbá, az se tudható biztosra, tényleg az oltás miatt nem kapom-e el akkor hanem valami más okból, ami lehet akár egyszerű mázli is.

Emellett, hiába nem kapom el (egy ideig) az influenzát, attól még beteg leszek, tudnillik a közönséges náthától. Ami nálam alig szokott kevésbé rossz lenni mint az influenza.

Amióta azonban ketóval lefogytam majd áttértem a carnivore étrendre, rengetegszer volt, hogy akadt itt a környéken mindenféle náthajárvány, talán konkrétan influenza is, nem tudom pontosan, sokan influenzának mondták de nem néztem utána tényleg az-e, nem vagyok orvos... Mindenesetre mindenki szedte marékszám a pirulákat ellene, én meg nem. Ugyanis meg se legyintett... Írtam azt is már, a Covidot is elkaptam, abból is kigyógyultam, abszolúte mindenféle gyógyszer nélkül, kórházba se kellett mennem.

Ezek után mégis, mi a fészkes fittyfenéért kéne nekem beoltatnom magamat influenza ellen, pláne, gondolom az az oltás ingyenes se lenne?!

Elismerem, így hogy jön az ősz, kevesebb a napfény, hideg van, nyirkos az idő stb, az esély a megbetegedésre nagyobb. Na de semmi baj, a bölcs ember ezt is megoldja: növelem a napi D vitamin adagomat, továbbá, több nyers májat eszem, és több nyers (disznó)agyvelőt! Utóbbit egyrészt mert finom, másrészt mert tele van Omega-3 -mal és mélyen hiszek benne hogy az is fontos az egészségünknek, ergo, az influenza ellen is jót tesz áttételesen.

Igen, nem járunk messze a valóságtól ha úgy fogalmazunk, a pénzemet oltás meg gyógyszerek helyett májra költöm inkább, mert nekem az a gyógyszer! Úgy értem az én szememben az hasznosabb gyógyszernek van tekintve.

Ja és mégvalami. Többször is olvastam pár hete, bár sajnos nem emlékszem már hol, hogy az influenzaellenes oltás állítólag növelheti a kockázatát annak, aki elkapja aztán a Covidot. E szempontból eleve kérdéses hogy egyáltalán jó dolog-e az influenza ellen beoltatni magunkat Covid idején.

Mondjuk arra nem esküszöm meg, ez így ebben a formában nem hülyeség-e, mert sajnos ahol olvastam ezt az csak ennyit írt, nem tért ki a részletekre, miért növelné a Covid súlyosságát az influenzaellenes oltás. De ez volt írva, és hogy állítólag valamiféle tudósoknak ez a véleménye. Szóval mondom, nem tudom mi igaz belőle, de van ilyen vélemény is.

Kiemelném, én nem emiatt nem oltatom be magamat influenza ellen, egyébként se tenném, csak eszembe jutott hogy leírjam ide, van ilyen vélemény is, mert olvastam valahol. Esetleg valaki akinek van hozzá kedve meg ideje, utánajárht, mire van alapozva e nézet.

Szerintem ez hülyeség, mármint hogy az oltás növeli a covid elkapásának kockázatát. Nincs a kettő összefüggésben, vagy csak annyiban, ha valahol az oltóhelyen valaki covidos, akkor attól el lehet kapni, pl. eü személyzettől.

Egyébként én se oltatom be magam influenza ellen, de nem a covid miatt, hanem
1) nem szoktam soha oltatni magam ez ellen, hülyeségre sajnálom a pénzt
2) nem ér semmit, számos eset van, mikor valaki oltás ellenére kapja el
3) ebben az évben már átestem kétszer az influenzán, egyszer januárban, egyszer most szeptember végén. Harmadszor csak nem fogok átesni rajta, vagy legalábbis az már jövő évben lesz.

A computer is like air conditioning – it becomes useless when you open Windows.” (Linus Torvalds)

Jó, hát nézd, írtam fentebb, én se zárom ki hogy a dolog hülyeség, és azt is írtam, én se emiatt nem oltatom be magamat influenza ellen, mert amúgyse tenném. Szóval eszem ágában sincs védeni ezt a nézetet tényleg, csak leírtam hogy ezt IS olvastam valahol, és inkább csak amiatt írtam le, hátha valaki többet tud a témáról. Mert arra azért emlékszem amikor olvastam, szerettem volna utánanézni mire alapozzák ezt a szerintem is meglepő állítást, de nem volt semmi forrás megadva.

Nem -re szavaztam, mert nem szoktam beteg lenni. Ahogy ezt írom, azon gondolkozom  -- mert nem akarok valótlant írni  -- de nem jut eszembe az elmúlt 30évben, hogy lázas beteg lettem volna.

- így tényleg nem néztem utána influenza védőoltásnak.

Gyerekkoromban előfordult, hogy beteg voltam - sőt egyszer bele estem a jeges Tiszába, mire haza sétáltam rám fagyott a ruha, az elég durva volt, úgy vacogtam, hogy nem tudtam beszélni.

For Whites Only meeting room!

porra és parlagfűre allergiás vagyok, nem vagyok olyan szuper - visszaolvasva, majd nem töröltem az egészet , nem akartam hogy hencegésnek tűnjön. Csak azért hagytam, hogy aki nem beteg az minek olttassa magát..

Biztos a bkv-n és aki sokféle emberrel találkozik, könnyeben  kapja el az influenza vírust..

For Whites Only meeting room!

Ne haragudj, de én ezt nem hiszem el, hogy 30 év alatt egyszer se voltál beteg. Nem csak a láz jelenti a betegséget, lehet az influenza tünete torokfájás, köhögés, orrfújás, émelygés, hányás, hasmenés, akármi. Tényleg nem tűnik reálisnak, hogy legalább néha egy kis orrfújás nem fordult elő, ez még néha napján Chuck Norrisszal és John Rambóval is előfordul. Értem én, ha valaki nem beteges, de másik túlzásba se essünk, senki nem superman.

A computer is like air conditioning – it becomes useless when you open Windows.” (Linus Torvalds)

Én el tudom képzelni. Az utóbbi 30 évben én is egyszer vagy kétszer voltam igazán beteg. Az orrom szokott folyni minden évben többször is.

Egyik alkalom nagyon emlékezetes volt. Karácsony estéje, mindenki lázas, a két gyerek még az ajándékokat se akarta kinyitni.
Lázcsillapító nem volt otthon. Mivel nekem csak 38 °C-os volt a lázam, így én nyertem meg, hogy besétálhattam a szép hóesésben a belvárosba, 3 km oda, majd vissza.

Nem azt állítottam, hogy nem voltak ilyen enyhe tünetekkel járó bármi - itt én a lázas ágyban fekvő betegségre gondoltam. De olyan, hogy beteg szabira kelljen mennem az se volt.

Hasmenés - hányás  - gyomor rontás az volt ,de azt nem nevezném betegségnek, olyan volt már hogy étteremben elkaptam valamit és másnak ki se mozdulhattam a wc.-ről.

De ahogy a fenti kolléga írta, 38°C -os lázam nem volt - amikor már azt éreztem, hogy most lázam van ég az arcom, akkor 37-37,5 °C  fokos volt.

Az tény, hogy minden télen 10-20kg hordós káposztát megeszem, ha érzem hogy kaparja valami a torkom akkor este 2-3cent pálinka..

For Whites Only meeting room!

Ja, az más, akkor én értettem félre. Egyébként meg az enyhe tünet is betegség, egy kis hőemelkedés, orrfújkálás, köhintés itt-ott is. Beteg szabira menetelt sem mindig az indokolja, hogy ha valakinek annyira betegnek kell lennie, hogy halálán legyen, meg munkaképtelen állapotban. Normális nyugati munkahelyeken meg is szoktak kérni, hogy ne menjél, ha influenzás vagy, akkor se, ha munkaképes lennél, hogy ne fertőzd össze a munkahelyi kollektívát. Egyáltalán nem égő néha betegszabadságon lenni. Emberek vagyunk, nem gépek, még a gépeknél is van leállítási, karbantartási, javítási idő.

A káposztának valóban lehet jótékony hatása, nem csak a vitaminok, de antioxidánsok miatt is, amiket tartalmaz, kár, hogy nem szeretem. Savanyúságban megeszem, meg talán töltött káposztában, ha jól van elkészítve, de egyéb ételben nem szeretem. A pálinka viszont tényleg nem gyógyszer, főleg nem vírus/influenzafertőzéskor, mert olyankor a szervezet folyadékigénye megnő kiszáradás miatt, és az alkohol csak tovább szárít, ezért bár nagy kárt sem okoz, de orvosilag ellenjavallott szokott lenni ilyenkor.

A computer is like air conditioning – it becomes useless when you open Windows.” (Linus Torvalds)

Szerkesztve: 2020. 10. 12., h – 23:15

2014-ben voltam utoljara influenzas, megfazva meg egyszer, de akkor is a sajat idiotasagomnak koszonhetoen. Londonban pulover es februar nem egy jo kombinacio.

Inkabb aktivan vigyazok az egeszsegemre, mint beoltsam magam minden szirszarert.

De vicces látni, amikor a különböző szekták fanatikusai aprítják egymást, hogy kinek az összeesküvés elmélete és messiása az egyetlen igaz forrás... :D

Ja, a témához: mivel nincs elég influenza elleni oltás és korábban az influenzát vagy teljesen vagy enyhe tünetekkel megúsztam, ezért nem akarom elvenni mástól a lehetőséget, akinek sokkal jobb lenne. Ha lenne elég, akkor beoltatnám magam és nagyjából így vagyok a Covid elleni oltással is.

Nem szoktam beoltatni magam. Nem is tudom mikor voltam influenzás utoljára. Ezt szerencsére minden évben megúszom.
Pedig ha 20 fok alá megy a hőmérséklet az nekem már kemény tél: Lefagynak a végtagjaim, patakokban folyik a taknyom, köhögök... Most, hogy megjött a hideg, egyből volt 2 napos dögrovás.
Ma hogy elindítottuk a fűtést, már oké, 25 fokban már életben maradok :)
Persze néha ki kell menni, de tavaszig igyekszem minimálisra csökkenteni a kintlétet. 
Komolyan, már életcélom valami trópusi éghajlatú országba költözni, mert nekem a telek kibírhatatlanok :S
Lehet tőlem 40 fok árnyékban, azt simán elviselem. Sőt, akkor érzem igazán jól magam!
Na mindegy, ez már nem is ide kapcsolódik...
Lényeg, hogy influenzás legalább nem szoktam lenni!

Micsoda ember... én akkor az ellentéted vagyok! Én azon gondolkodom, hogy ahol lakom most, az USA északi vidéke, már az is túl meleg nekem nyaranta. Hívtak Floridába, mondtam hogy kösz de menjen oda a halál, én ugyan nem, nem akarok megdögleni a hőségtől... És mondtam, nekem akkor szóljanak inkább ha Alaszkába kell ember, oda szívesen megyek mert az jóval hidegebb...

És nem vicceltem. Istenbizony szívesen elmennék oda. De akár Grönlandra is, ha az USA-é volna.

Én szívesen mennék Floridába, csak túl sok a természeti katasztrófa.

Egy jó dolog van Magyarországban, hogy a kárpátok által jól védett mindenfélétől. 

Hasonló hely kellene, ahol nincs özönvíz, nincs hurrikán/tornádó, hó/jég, csak napsütés egész évben :)

Nézz már rá az AIDS statisztikákra lécci... nem tudom különben se hogy jön a témához valami „befogadás”. Ha konkrétan érted, bevallom nem sok kedvem lenne egy AIDS-est befogadni a házamba...

Dél-Afrikában például különben is annyira BARBÁROK az emberek, hogy széleskörűen elterjedt a babona, hogy ha egy AIDS-es férfi megerőszakol egy szűz nőt, akkor kigyógyul az AIDS-ből... persze hogy eszméletlenül terjed ott emiatt az AIDS... Nézd, én nemhogy fizikailag de átvitt értelemben se akarom „befogadni” azokat akik így gondolkodnak, mert barbárnak, bunkónak, tahónak, babonásnak, primitívnek és kegyetlennek tartom őket! És ha most nem voltam elég polkorrekt, azt nagy ívben leszarom. Ez van.

Csak hogy hozzáadjak valamit:
https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/rankorder/2…
https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/fields/364r…

RANK | Country | HIV/AIDS - adult prevalence rate
4  | SOUTH AFRICA | 18.90%
10 | UGANDA | 6.50%
14 | CENTRAL AFRICAN REPUBLIC | 4.0%
19 | CONGO, REPUBLIC OF THE | 3.10%

Egyébként külön érdemes megemlíteni Szomáliát, Szenegált, Szudánt például, akik szintén Afrikában vannak, főleg feketék lakják (ugyanúgy mint a legfertőzöttebb országokat) mégis világviszonylatban is normál/kevés az AIDS-esek száma. A különbség a többi erősen fertőzött afrikai országhoz képest, hogy ők főleg iszlám vallásúak.

RANK | Country | HIV/AIDS - adult prevalence rate
78 | Somalia | 0.4%
79 | Senegal | 0.4%
97 | Sudan | 0.2%

https://nextcity.org/daily/entry/senegal-used-islam-to-keep-aids-at-bay

A különbség a többi erősen fertőzött afrikai országhoz képest, hogy ők főleg iszlám vallásúak.

Hát igen, VI. Pál pápa 1968-as Humanae Vitae enciklikája az élet egy csomó területén igen nagy károkat okozott, többet között az AIDS esetén is, amit aztán II. János Pál tovább erősített...