Elégedett vagy az életeddel?

Címkék

Igen
61% (366 szavazat)
Nem
25% (152 szavazat)
Nem tudom
14% (83 szavazat)
Összes szavazat: 601

Hozzászólások

Apropó: Amikor külföldön járok azt látom, hogy a hentes szeret hetesnek lenni, a zöldséges is szeret zöldségesnek lenni és valahogy minden a helyén van ezen a téren. Nyugaton az emberek szeretik a munkájukat. Amikor pedig hazajövök azt látom, hogy elégedetlenek az emberek a munkájukkal, ha pedig valamit meg kell oldani akkor úgy érzik nem az ő dolguk és kibaszott velük a jószerencse, hogy azzal a valamivel nekik kell bajlódniuk. Megfigyelésem mellett azt is gondolnám, hogy az IT-ban dolgozok nagy-többségében a nyugatiakhoz hasonlóan elégedettek lehetnek. Lássuk!

Ha a jogosítvány ügyintézésnél, a vonaton a jegyellenőrzésnél, a boltban a kasszánál egy kellemes megjelenésű, mosolygós személy végzi a munkáját, miközben segítőkészen áll hozzád, és még a gyerekednek is viccelődve válaszol, akkor az, hogy hogy áll a munkájához, máris kivetül rád is.

Sajnos Magyarországon ezekben a pozíciókban (jegyellenőr, okmányirodás munkatárs, kasszásnéni) sokszor olyan megsavanyult, a pénzszűke miatt frusztrált emberek ülnek, akik mivel végre egy pillanatban irányító szerepben lehetnek, és vissza is élnek vele. Azt ne mondja senki, hogy ilyennel még nem találkozott.

És otthon bármekkora IT-s fizetésed lehet, attól még a jogsidat, a bevásárlodat, és a jegybemutatást te fogod végezni, és velük kell szembesülnöd. És szomszédaid, illetve a szülői értekezleten a többi apuka-anyuka még ugyanaz marad.

egy ideig a penz motivalja az embert (van-e etel az asztalon minden nap, ki vannak-e fizetve a szamlak, gyerek felnevelese, nyaralas, auto, esetleg felretenni); ameddig ezt a limitet nem utod meg, addig igenis a penzzel fogja merni az elegedettseget indirekten. ha ez a szint megvan, utana lehet mas celok fele fokuszalni. a kasszasneninek valoszinuleg sokszor a szamlakkal is gondja van...

Itt van rola egy video: https://www.youtube.com/watch?v=u6XAPnuFjJc

Benne pedig, hogy a szellemi munkasokat mar nem a penz motivalja, hanem a siker, a kihivasok. Amit sokan elfelejtenek emelle, hogy az is benne van, hogy a penznek annyinak kell lennie, hogy mar ne kelljen vele foglalkozni.

Szóról szóra egyetértek. Jelenleg az IT-ban dolgozom, és tekintve hogy általános iskola másodikos korom óta jelentős időt szenteltem a számítógépnek, ezért szeretek is dolgozni, feladatokat megoldani. Jellemző tünet hogy ha adott egy 2-3 órás monoton meló, akkor azt nem vagyok hajlandó megcsinálni, inkább tökölök 2-3 napot mire megtalálom az automatizálás módját, majd elégedetten konstatálom hogy a 2-3 órás melót megcsinálta helyettem a gép 20 másodperc alatt :)

A pénzügy pedig szintén stimmel, amíg az összes számlát befizettem, van kaja az asztalon, a kocsiba van benzin és a steam sale-en is belefér néhány játék, addig vidámság van.

A pénzügy pedig szintén stimmel, amíg az összes számlát befizettem, van kaja az asztalon, a kocsiba van benzin és a steam sale-en is belefér néhány játék, addig vidámság van.

az a baj (amit csak kesobb fogsz felfogni), hogy loszart nem tudsz a penzugyrol...

--
"Egy fekete farmer szvsz [...] sokkal kenyelmesebb nagy melegben." (hrgy84)

En inkabb arra probaltam utalni, hogy nalunk valahogy nem nepszeru dolog a penzedre gondot forditani. Pedig olyan, mint egy cserepes noveny, akkor no rendesen, ha apolod, odafigyelsz ra. Nem kell, hogy e korul forogjon az eleted, de eredmenyt csak befektetett munkaert cserebe kapsz, azt ingyen sehol nem osztogatjak.
--
Blog | @hron84
Üzemeltető macik

Szerintem itt meg felhalmozasrol szo nincs. Van az a penzugyi helyzet (es Magyarorszagon sokan vannak ebben a helyzetben), amikor az anyagi problemak kihatnak sokminden masra is (mondjuk ugy az altalanos boldogsagra), ezeknek az embereknek nem az syokott lenni a problemajuk, hogy nem halmoztak meg fel eleget, hanem inkabb az, hogy mibol elnek holnap. Es nem kell itt ehezest vizionalni, az mar epp eleg baj nekik, hogy a gyereket nem tudjak elkuldeni nyaralni...

Ettol fuggetlenul nem tudok megbocsatani a frusztralt ugyintezoknek...

Ha a jogosítvány ügyintézésnél, a vonaton a jegyellenőrzésnél, a boltban a kasszánál egy kellemes megjelenésű, mosolygós személy végzi a munkáját, miközben segítőkészen áll hozzád, és még a gyerekednek is viccelődve válaszol, akkor az, hogy hogy áll a munkájához, máris kivetül rád is.

És az, hogy te hogy állsz hozzá, nem vetülhet ki rá? Sokszor tapasztaltam, hogy kicsit mogorva, életunt, stb., de én mosolyogva mentem felé, rendesen köszöntem, kicsit "lazábban" viselkedtem, egy-két vicces dolgot is kinyögve, esetleg némi érdeklődést/megértést mutatva a munkája iránt, rögtön mosolygott, és ügyintézés közben még kicsit beszélgettünk is.
Azt ne mondja senki, hogy ilyennel még nem találkozott.

Élet = Munka+Család+Barátok+Sport+Tanulás+Szabadidő+Lakhely+Anyagi helyzet és minden ami kitölti a mindennapjaidat

Amikor azt írom, hogy munkájukban elégedett embereket látok, akkor vélelmezem, hogy ezen emberek elégedettsége kiterjed az egész napra. Azért írom, hogy munkájukkal elégedett embereket látok, mert én a foglalkozásuk miatt kerülök velük kapcsolatba.

nehezen lehetsz elegedett az eleteddel, ha kinszenvedesnek erzed a napi 8 oradat. Az OK, hogy a munka csak egy reszhalmaza az eletnek, de nagyfoku skizofrenia kell ahhoz, hogy egy szar (=gyulolod) munkaval is elegedett legy eleteddel...

--
"Egy fekete farmer szvsz [...] sokkal kenyelmesebb nagy melegben." (hrgy84)

A meglátásom az, hogy nemzeti sport a sírás-rívás. Ráadásul azok óbégatnak a legjobban, akiknek messze nem rossz a helyzetük.

--
trey @ gépház

Vegulis "igen"-t nyomtam, de inkabb a "nem panaszkodom"

Vannak dolgok amiket szeretnek meg elerni. Az mar regen rossz ha az ember elegedett az eletevel szerintem, mert akkor mar nincs ami hajtsa.

--

"You can hide a semi truck in 300 lines of code"

Munka szempontjából igen, család szempontjából nem, mert még nincs.

Elégedett vagyok azzal amit az élettől kaptam. A saját teljesítményemmel viszont nem vagyok elégedett.

Ez egy mely egzisztencialis kerdes. :)

Fene tudja, sok mindennel elegedett vagyok, de ugy summaban nem, es szerintem soha nem is leszek.
Mindig lesz valami amin megprobalok javitani, mindig igyekszek uj dolgokat tanulni, vagy megprobalok egeszsegesebb eletet elni, vagy erdekesebb feladatokat keresni, vagy... tehat mindig lesz valami.

Ez persze szerintem nem egy negativ dolog.

Help! Aki kimondottan szereti a jelenlegi életét, de rengeteg fejlesztenivalót lát még, az most igent vagy nemet jelöljön?

Mikor megszülettem azt gondoltam több az élet :) most látom, hogy csak drog, kurvák, alkohol, pénz, és szex. Ha pedig ezek mind megvoltak (vagy nem voltak) belefulladunk az önsajnálatba és az előző mondatomba említett dolgokba. Valahogy azt vettem észre ahogy idősödöm, hogy az életnek igenis van egy spirituális része ami abban a megértésben visz előre, hogy az élet nem csak drog, kurvák, alkohol, pénz és szex. Akkor vagyok a legboldogabb ha nem gyötör semmi iránt semmi vágy. De aztán mindig jön valami baromság ami kizökkent, egy új bicó alkatrész, egy új operációs rendszer, egy új valami. A keleti Buddháktól ezt kellene végre megtanulni, hogy elégedett legyél az élettel mert akárhogy is nézem ez egy csoda és ennél többet úgysem kaphatsz. Elégedett vagyok? Akkor lennék az ha ez a kérdés semmit nem jelentene számomra mert lényegtelen és értelmezhetetlen volna.

--
honlapom http://dyra.eu/

A kovetkezo keredes lehetne azok fel akik nemmel szavaztak(szerencsere ok vannak kevesebben), hogy miert nem valtoztatnak az eletukon. Az informatikusok(feltetelezve hogy a szavazok tobbsege informatikus) messze a legjobb helyzetben vannak a tobbseggel szemben hogy valtoztassanak az eletukon. Van egy szakmajuk ami az egesz vilagon keresett ami raadasul jol is fizet, oriasi a szakember hiany, szova relative egyszeru valtoztatni az eletkorulmenyeken.

Az "az egesz vilagon keresett ami raadasul jol is fizet, oriasi a szakember hiany, szova relative egyszeru valtoztatni az eletkorulmenyeken" mondatodból gondoltam, hogy úgy véled, az elégedetlenség oka csak a pénz lehet.

Szóval azt akarod mondani, hogyha valaki nem elégedett az életével, akkor arrébb kell költöznie?

Majd amikor épp van sok, akkor visszatekintek, hogy akkor voltam-e elégedettebb, amikor nem volt pénz. Nyilván ha beülnék napi 12 órára egy irodába(*), akkor jönne a pénz, csak akkor meg semmire nem lenne időm. Most időm van, csak pénzem nincs.. Jájj...

* = mellesleg ez nem is olyan könnyű, ha a tapasztalatod nem fogadják el és / vagy mindig van valami apróság amiért mégsem illek bele az adott pozícióba... pl. Egy ideig azért nem vettek fel, mert nem volt érettségim, csak szakmám. Azóta már van az is (biztosan volt is értelme foglalkozni vele, semmit nem tanított), most azért nem vesznek fel, mert nincs jogsim, hogy egy irodába üljek naphosszat.

--
openSUSE 13.1 x86_64

Nem, ez nem igaz minden helyzetben. Akkor elképzelhető, ha független, egyedülálló ember vagy, aki szabadon dönthet arról, hol éli az életét. De vannak helyzetek amikor a körülmények uralnak és nem áll módodban - nem áll egyébként szándékodban - változtatni ezeken, mert csak rosszabb lehet.

Nem allitottam hogy minden helyzetben igaz, nyilvan vannak olyan elethelyzetek amikor az ember roghoz van kotve, beteg csaladtag, stbstbstb. Persze az esetek tobbsegeben az emberek tobbsege csak kifogast keres hogy ne kelljen kilepni a komfort zonabol, konnyebb sirankozni es hisztizni, de ez megint masik topic temaja. Szoval amire celozni probaltam az az, hogy informatikuskent az ember meg minidg jobb helyzetben van mint a nagyatlag.

Én konkrétan azért válaszoltam nemmel, mert nem vagyok elégedett az életemmel, de aktívan teszek ez ellen. Egy csomó dolgot meg akarok még tanulni, meg akarok tenni, el akarok érni és csak ezek után leszek elégedett az életemmel (vagy kitűzök új célokat és azokat próbálom elérni). Az egy más téma, hogy boldog vagyok így, hiszen azt csinálhatom amit szeretek, úgy élhetek ahogy nekem tetszik (nagyjából), de ettől még nem leszek elégedett az életemmel. Tehát szerintem ne vonjuk le azt a következtetést, hogy aki nem elégedett az életével az nem boldog, pláne azt ne, hogy nem tesz azért, hogy elégedett legyen :)

Lattam par hozzaszolasban hogy sohasem lesz elegedett mert mindig valtoztatni akar valamin hogy elore haladjon.

Szerintem az hogy valaki elegedett az eletevel nem jelenti azt hogy nem termel tobbet vagy nem valtoztat meg dolgokat.

Kicsit altalanositok de szerintem eppen ellenkezoleg azok akik nem elgedettek az eletukkel azok nem valtoztatnak rajta

Nem-et nyomtam, de ez inkabb arra motival, hogy tegyek meg mindent, hogy legkozelebb mar az igenre szvazhassak :)

--
"Biztos én vagyok a béna, de csak azt sikerül elérnem, hogy kikapcsol a monitor."

"A TV elhitette velünk, hogy egy szép napon milliomosok, filmcsillagok és rock-sztárok leszünk. Pedig nem leszünk. Erre lassan rádöbbenünk. És nagyon-nagyon berágunk!"

mekkora duma, övön alul üt.

--
Vortex Rikers NC114-85EKL.

Most kicsit az anyagiakra kihegyezve. Tudom, nem ez az elsődleges, de nincs mese, alapvetően meghatározza az emberek életminőségét.
Száz százalékig nem mondhatnám hogy elégedett vagyok.
Volna még bőven mit elérni, de panaszra sincs okom. Főleg hazai viszonylatban.

Mégis inkább elégedetlen vagyok, mint elégedett.
Mindig van valami, amire elkezdek áhítozni.
Ahogy javul az ember anyagi helyzete, úgy nőnek az igények is. Sajnos általában a lehetőségek bővülésével arányosan.
Így mindig van bennem egy "vágyakozási állandó". Legalábbis magamon ezt figyeltem meg.
6-7 éve jól éreztem magam a picivel minimál feletti fizetésemmel, egy bizonyos élet-szintre vágyva. Ezt a szintet azóta elértem.
De most ugyanúgy vágyom megint egy "felsőbb" szintre.
Ha azt elérem, szerintem semmi nem fog változni, ugyanúgy marad megint egy lépcsőfok.

Ettől még persze jól érzem magam, de mindig ott marad az a pici furdalás hogy lehetne még többet kihozni ebből.
Nem tudom leszek-e valaha is tökéletesen elégedett.

Egyre több dologra figyelek és ezért nem tudok helytállni az élet minden területén. Ezt nem tudom elfogadni jelenleg és ezért elégedetlen vagyok az élettel azaz magammal.
Jó lenne a legjobb apukának, legjobb fejlesztőnek, a legjobb férjnek, a legjobb barátnak, a legjobb . . . . lenni vagy legalább úgy érezni. :)

Ha az elégedettséget úgy definiáljuk, hogy motivációhiány, akkor elégedetlen
vagyok. Ha úgy, hogy lehetne sokkal rosszabb is, akkor elégedett. Ha az
anyagi létet, mint korlátozó elemet vesszük, akkor elégedetlen vagyok, ha
azt nézem, hogy a lehetőségekből mit hoztam ki, akkor elégedett.

Szóval nem olyan egyszerű kérdés ez. Aki pedig azt gondolja, hogy egy svájci
boldogabb, mint egy magyar, akkor nagyon téved. Általában az emberek a
nyávogásmutatót feltekerik 100 %-ra (a svájci is!). Ha nem éhezünk, akkor az
a gond, hogy nagy a fű, esetleg az, hogy a bejárónő milyen hanyag munkát
végez.

Én inkább a lelki béke oldaláról közelíteném meg a dolgot, ez az igazi
mérőszám - már amennyire ez behatárolható.

> Sol omnibus lucet.

Általában az emberek a nyávogásmutatót feltekerik 100 %-ra (a svájci is!)

valahol olvastam, hogy az atlag europai/amerikai jobban / jobb korulmenyek kozott el, mint a Fold lakossaganak 99%-a. Ha az ember ezt eszben tartja, akkor mar van oka elegedettnek lenni. Csakhogy ezeknek a jobban elo embereknek is van betegseguk: mindig mashoz merik magukat, hogy 'de neki tobb, jobb, ... akarmije van'. Ez pedig garantalt receptje a boldogtalansagnak, orok nyavogasnak.

--
"Egy fekete farmer szvsz [...] sokkal kenyelmesebb nagy melegben." (hrgy84)

Kis naív, azt hiszed, ez elég? :)
Amikor sokan a Richter-skálát sem értik (mármint annál mélyebben, hogy a nagyobb szám nagyobb földrengés), addig sajnos marad a lineáris beosztás. Ha meg ráírod a számokat (mondjuk amúgy is illene), akkor az lesz a probléma, hogy nem egyenletes a beosztás, és akkor biztos hamisították, mert ilyen nem lehet (manapság nagyon sok okos ember van, aki ezt elterjeszti).
Itt kérem, sajnos országos matematikai műveletlenség áll fenn, de nem gond, mert a pletykák/hírek szerint csökkenteni akarják a tananyagot (mármint nem csak matekból, hanem általánosságban).

amikor meg villamosmernoknek tanultam, akkor csak sima millimeter papir volt, es nekunk kellett belole logaritmikus beosztast csinalni a vizszintes vonalra (jellemzoen frekvencia). Bar ez mar lehet az a szint manapsag, mint ha a matrixot nezned. Zoldben...

--
"Egy fekete farmer szvsz [...] sokkal kenyelmesebb nagy melegben." (hrgy84)

Igen, de nem erre gondoltam.

A lényeg, hogy hiába állunk baromi jól egy csomó 3rd party jóléti mutatón, ha az önbevallásos happiness indexben megelőz bennünket Etiópia, Kambodzsa, Jemen és Szíria. Ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy ezek a közép-európai népek kicsit túl sokat sírnak indokolatlanul.

> Aki pedig azt gondolja, hogy egy svájci boldogabb, mint egy magyar, akkor nagyon téved.
Látom sokat tudsz Svájcról. Én is hallottam már ezt-azt.

A mindennapi tapasztalatok ellentmondanak a fenti kiemelésnek. És reálisnak tartom a nagyságrendi helyezéseket egy ilyen listán: http://www.origo.hu/utazas/hirek/20150424-kiderult-melyik-a-legboldogab…

(Hint: Svájc első, Magyarország száznegyedik. Akkor most sokan nagyot tévednek)

Írd le ide, hogy mikor vagy elégedett az élettel, és jelöld meg azt, ami
egy svájcival kisebb valószínűséggel fordul elő.

Ezenkívül írd le azt is, hogy egy svájci mikor elégedett az élettel és
jelöld meg azt, ami egy magyarnál kisebb valószínűséggel fordul elő?

Ne keverjük össze a dolgokat: Azt, hogy egy magyar elégedett-e Svájcban,
vagy egy svájci Svájcban! Egyáltalán: hogy lehet nyilatkozni az élettel
való elégedettségről annak akinek nincsenek még unokái? Ez kb olyan, mint,
ha egy könyv első 30 oldalának elolvasása után kijelented, hogy ez a könyv
ilyen vagy olyan.

> Sol omnibus lucet.

Ne keverjük össze a dolgokat: Azt, hogy egy magyar elégedett-e Svájcban, vagy egy svájci Svájcban!
Bár az érvelési hibáról már kettő hsz-szel arrébb említést tettem, azért itt is finoman kiemelném, hogy én nem (és a hozzászólása alapján NagyZ sem) azt mondtuk, hogy egy magyar elégedett svájcban, hanem azt, hogy egy átlag svájci boldogabbnak tűnik mint egy átlag magyar.

- A topik az elégedettségről szól
- Felhozod, hogy egy svájci bizony nem boldogabb, mint egy magyar.
- Leírom a mindennapi tapasztalatomat, mely szerint nem búskomorak a hétköznapi emberek Svájcban
- Belinkelek egy listát, ahol magukról boldogként nyilatkoznak a svájciak
- Levonod, hogy én teszek egyenlőséget a boldogság és az elégedettég között, elfelejtve, hogy a boldogságot te keverted ide (mint egy off topikot ezek szerint), és én erre reagáltam.

Továbbá azt sem tudtuk meg, hogy míg én a tapasztalataimat írtam le, te az általános következtetésed mégis mire alapozod.

Ez nekem már kínos lenne. A gondololatmenetedben levő érvelési hibád és agressziód téged minősít.

Elégedett vagyok.
Az ég kék, a fű zöld, a rozéfröccs pedig hideg!
Miért lennék elégedetlen? :)

Ahogy olvasom a fanyalgásokat és jön a szokásos "mert ilyenek a magyarok...", mindig elgondoklodom, minek vallja magát az illető. Olyan nincs, hogy egy holland a hollandokat fitymálja, hogy egy dán valami pejoratív állításhoz kapcsolva azt mondaná, hogy "ilyenek a dánok". Ez a lélekmérgezés nem normális dolog, ilyet csak romboló szándékkal vagy ostobaságból lehet mondani.
Hagyjuk a kódolt zsidózást és az összeesküvéseket a központi irányításról.
Minden rajtunk áll.
Van valami abban, amit az öreg magyartanárom mondott, ha 15 éves gyerekként így belém ragadt:
"A világ megváltoztatását magunkon kell kezdeni. Csak rajtunk áll."

A menekültek jogairól, kötelességeiről és a befogadó államok jogairól és kötelességeiről szóló ENSZ és egyéb egyezmények leírják, hogy bizony a menekültek számára korlátozható a mozgás szabadsága, ezekre valók a menekülttáborok. Így a közbiztonságra nem veszélyesek, ha betartjuk mi is és ők is a szabályokat.
A jogszerű menekülteknek mozgásszabadsága van, azon menedékkérőkkel szemben, amelyeknek a jogi helyzete még nem tisztázott, a szükséges mértékben alkalmazható a mozgás szabadságának korlátozása.
ENSZ menekültügyi egyezmény.
http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=98900015.TVR
A 26-ik szakasz foglalkozik a menekültek (azaz jogszerűen itt tartózkodók) mozgásszabadságáról, a 31-ik cikk pedig a nem rendezett jogi helyzettel rendelkező menedékkérők esetében megengedi a szükséges mértékben a mozgás szabadságának korlátozását addig, amíg a helyzet nem rendeződik.

Az, hogy a magyar állam nem képes arra, hogy elhelyezze őket menekülttáborokban, de sokszáz millió forintért magyar nyelvű (nonszensz) plakátkampányt folytat, az azt mutatja, hogy a kormány mennyire akarja megoldani a problémát.

Fontos megkülönböztetni az ENSZ menekültügyi egyezmény által használt menekültfogalmat és a magyar jogrend szerinti menekültfogalmat.

A magyar jogrend a következőket ismeri: menedékkérő, menekült, oltalmazott, befogadott.

A menekült valóban nem is csak szimpla menedékkérő. Azonban mindenki, aki menedéket kér, az menedékkérő, az illegális bevándorló is.
Jó lenne tisztában lenni az alábbi fogalmakkal: menedékkérő, menekült, befogadott.
http://www.unhcr-centraleurope.org/hu/kit-tamogatunk/menedekkerok.html

A magyar állam számára a menekültek csak továbbutazók mind, amit lehet pattannak Nyugatra. Tranzitállomás vagyunk, nem célország.

Mert mást fed le. Az ENSZ megfogalmazása állapotot ír le, nem pedig egy jogi folyamat lezárását:

"menekült az a személy, aki
“faji, vallási okok, nemzeti hovatartozása, illetve meghatározott társadalmi csoporthoz tartozása, avagy politikai
meggyőződése miatti üldözéstől való megalapozott félelme
következtében az állampolgársága szerinti
országon kívül tartózkodik, és nem tudja,
vagy az üldözéstől való félelmében nem kívánja annak az
országnak a védelmét igénybe venni; vagy aki állampolgársággal nem rendelkezve és szokásos tartózkodási helyén
kívül tartózkodva, ilyen események következtében nem tud, vagy az üldözéstől való
félelmében nem kíván
oda visszatérni.”"

Ez nem szól egyáltalán menedékkérelemről, menekültstátuszról, befogadó állomásokról stb. Csak egy állapotot ír le, definiálja, ki számít menekülnek.

Forrás: a menekültügyi egyezményt magyarázó kézikönyv: http://www.unhcr-centraleurope.org/hu/pdf/informacioforrasok/jogi-dokum…

Míg a magyar jogrendben a magyar alaptörvény ezt írja elő:
"(3) Magyarország - ha sem származási országuk, sem más ország nem nyújt védelmet - kérelemre menedékjogot biztosít azoknak a nem magyar állampolgároknak, akiket hazájukban vagy a szokásos tartózkodási helyük szerinti országban faji, nemzeti hovatartozásuk, meghatározott társadalmi csoporthoz tartozásuk, vallási, illetve politikai meggyőződésük miatt üldöznek, vagy az üldöztetéstől való félelmük megalapozott."

Ezt az alaptörvény szakaszt hivatkozza a menedékjogról szóló törvény is, ami definiálja a menekült, oltalmazott, menedékes fogalmakat.
http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0700080.TV

Ez a kettő baromira nem ugyanaz.

Így néz ki egy nonszensz plakátkampány: http://hvg.hu/itthon/20150612_Foto_Szekelyfoldon_csattant_a_valasz_Orba
Eközben az emberek ennyire akarnak menekülteket a környezetükben: http://hvg.hu/itthon/20150802_Bos_lakoi_nem_akarnak_menekulttabort_a_fa

(én már többször is javasoltam, ha bárhol a földön szívesen látják őket, akkor menjenek oda -- az is lehet, az én javaslatom hatására lett erősebb a kormányzati kommunikáció feléjük)

A jelennel még nincs baj, hozzászoktunk, ebben élünk és mi alakítjuk.

A jövő, amely a gyermekeim jelene lesz tűnik egy kicsit kilátástalannak. Szeretek előre gondolkodni, látni a trendeket (HTML5-öt is már akkor szerettem, amikor a CSS kezdett elterjedni; a docker-re mondjuk egy vote-1-et tettem volna, de ked bejönni), de a gyermekeimnek nem biztos hogy fogok tudni tanácsod adni. Max egy jó szoftvert töltök beléjük, firmware-t adok ki minden este, amikor mesélek nekik. És meglátom, hogy miként fut az oprendszerük majd a jövőben.

De maga a jövő változékonysága (megspékelve olyan filmekkel, mint a Divergent) rontja a közérzetem.

Kék az ég és zöld a build, hogy ne lennék elégedett? =)

Fáj a derekam, de ezenfelül... volna mit sorolnom. :-)

Nemet jelöltem, bár elégedett vagyok a jelenleg életemmel és sikereimmel, viszont sok olyan dolog van, amit szeretnék még elérni. Ez motivál, "könnyebbé" teszi a gondokat.

--
Én TUDOM, hogy igazam van. És ha nincs is, akkor is NEKEM van igazam, mert én vagyok az Admin. Ennyi!

Nem nyomtam...dilemmában vagyok...
A pénz kb. ok (persze lehetne több is), csak kár hogy ennyit kell güriznem érte.
Kevesebb melóval meg nem lenne meg az, amit most szeretnék élvezni. Gondolom bennem (is) van a hiba.
Az viszont elgondolkodtató, hogy amikor nem Mo.-on éltem, akkor azzal a munka mennyiséggel, ami türhető volt, volt annyim, amit élvezhettem, mert volt rá időm is.
Ítthon ez kb.a lehetetlen kategória...
üdv: pomm

A 852-es kídlap telepötúsa sikeresen befejezádétt

NEM !

---
--- A gond akkor van, ha látszólag minden működik. ---
---

abszolút elégedett vagyok, és ezt nem a sok pénznek köszönhetem :)

Szerkesztve: 2024. 03. 23., szo – 02:58

Ezt lehet újra meg kellene kérdezni, párt preferenciával együtt! :)