Privacy aggályok az Ubuntu 12.10 online vásárlási lencséi körül

Címkék

Szeptember 20-án a Canonical részéről Oliver Ries technológiai igazgató bejelentette, hogy az Ubuntu 12.10-ben Unity-vel kapcsolatos változások érkeznek. Ezen változások egyike kibővíti azt a funkcionalitást, amely már korábban bemutatkozott a "Music" és "Video" lencsékkel, nevezetesen, hogy ha a gépünkön például zenei előadót, számot keresünk, akkor online megvásárolható albumok is felajánlásra kerülnek az "Available for Purchase" szekcióban:

Ubuntu 12.04 Music lencse

Az újonnan érkező funkció hasonló dolgot vezet be a "Home" lencsén. Ha valaki keresést indít a gépén, akkor az új "More suggestions" szekcióban online vásárlási ajánlatokat kap:

Ubuntu 12.10 Home lencse

Az Ubuntu haszna ebből az, hogy minden innen indított vásárlás után jutalékot kap a Canonical, amelyet Ries szerint az Ubuntu további fejlesztésére fordíthatnak. Ries szerint ez hasonlít ahhoz, ahogy jutalékot kapnak a Firefox keresőmező után is.

Nem mindenki fogadta kitörő lelkesedéssel az új funkció bejelentését. Thomas Kluyver Launchpad-en nyitott hibajegye szerint az, hogy a helyi gépen alkalmazások és fájlok megtalálására indított keresés továbbításra kerül egy távoli szerverre, privacy aggályokat vet fel.

Szerinte megoldaná a problémát, ha lenne egy elkülönített online vásárlási lencse. Ez szerinte sokkal megfelelőbb lenne ahelyett, hogy a "More suggestions"-t a "Home" lencsébe ágyazzák. Szerinte nincs azzal baj, ha vásárlási ajánlatok jelennek meg a felhasználó számára, ha a felhasználó szeretne ilyen ajánlatokat látni.

Ugyan az új funkció kikapcsolható a megfelelő csomag eltávolításával:

apt-get remove unity-lens-shopping

A felhasználók egy csoportja mégis azt szeretné elérni, hogy ne kikapcsolható (opt-out) legyen ha nincs rá szükség, hanem inkább legyen alapértelmezetten kikapcsolva és legyen opcionálisan bekapcsolható (opt-in). Így ha valaki nem szeretne online vásárlási ajánlatokat kapni, akkor alapértelmezetten nem is fog, aki meg szeretné, ha ilyen ajánlatok jelennének meg a desktopján, opcionálisan be tudja kapcsolni.

Kapcsolódó linkek:
12.10 Unity updates
Online Shopping Feature Arrives in Ubuntu 12.10
Don't include remote searches in the home lens

Hozzászólások

Köszi a tájékoztatást!
Nagyon reméljük, hogy az efféle beállítások a jövőben alapértelmezés szerint kikapcsolva lesznek.
Hasznos lehet, ha valaki keresi azt, hogy hol és miként tudna mondjuk egy albumot jó minőségben és legálisan beszerezni.
Ám roppant irritáló, ha ezt a funkciót egy "jobban tudjuk mi, hogy te mit akarsz" formában akarják az emberre erőltetni - még jó, hogy külön csomagként települ és eltávolítható.

Ha alapból nincs felrakva, a kutya nem fogja feltenni. Ez tipikusan olyan dolog, amire mindenki azt mondja, hogy ő úgyse használja, és nála egyébként sem működnek az ilyen reklámok. (Ami persze nem igaz.)
Ha pedig nincs fent senkinél, akkor nyilván értelmetlen az egész.

Engem speciel nem zavar, ha idegesítő akkor meg leszedem. (Amíg erre van lehetőségem, nem nagyon érdekel a kérdés.)

"...handing C++ to the average programmer seems roughly comparable to handing a loaded .45 to a chimpanzee." -- Ted Ts'o

+1

őszintén, én ha meglátnám, hogy a zenész akire keresek a gépemen megjelentetett valami újat, meg is venném néha így, csak instant-ként. végülis az ubuntu mutatta meg nekem, hogy hé, van ilyen, a jutalék legyen az övék.

ez a korrekt reklámozás, amikor én mondom meg mit keresek, és adnak ajánlatokat. ha ez nem, akkor majd display reklámok lesznek az ubuntu-ban, hogy legyen belőle pénz is, bár ezt nem nézem ki az ubuntu team-ből.

saját distrib-ben meg lehet változtatni a referrer ID-n, és saját magadnak jutalékot szerezni.

A probléma nem a zenékkel van. Az egy külön lencse, nem az alapértelmezett "Home" lencse. Csak akkor használod a "Music" lencsét, ha zenét keresel. Ráadásul az adat csak az Ubuntu One-ig jut el ha jól tudom, azaz a Canonical és közted marad.

A "Home" lencsében pedig általános kereséseket indítasz. Pl. meg akarod keresni a "vernyomas_naplo.txt"-det, amiben rendszeresen feljegyzed a vérnyomásodat. Ezt az adatot elküldik egy távoli szerverre (feltételezem itt a "távoli szerver" inkább egy 3rd party-t jelent) és neked vérnyomásmérő készülék jelenik meg az Amazon kínálatából. Egyesek szerint aggályos, hogy egy egyszerű helyi keresésből valaki következtethet pl. az egészségi állapotodra.

Mivel ez alapértelmezetten be van kapcsolva, vannak akik inkább alapból kikapcsolva látnák, vannak, akiknek megfelelne, ha nem a "Home" lencsén lenne, hanem külön, vannak akiknek jó bekapcsolva, de figyelmeztetést szeretnének, hogy az adataidat megosztják egy 3rd party-val stb.

--
trey @ gépház

Nyilván az lenne az ideális, ha telepítés közben felajánlaná opcionális komponensként ezt is, mint ahogy pl. a Fluendo mp3 codec-et.
Lásd: a harmadik képen az Ubuntu 12.04 telepítést dokumentáló képgalériában.

Upgrade esetén pedig rákérdezne, hogy akarjuk-e telepíteni ill. a feature-t bekapcsolni.

A téma privacy oldalával nem is foglalkoztam, oka: szerintem ugyan ez a google kereséseknél, és mindenfajta profilozásnál is a rossz végén megfogott probléma. Nem az a gond, hogy tudnak rólam, mert tudni fognak, a törekvés állandó. Hanem az, hogy mire használják fel. Nekem némelyik profilozás tetszik is, könnyebbé teszi a keresésem, stb., és szerintem ha valaki el akarja titkolni, hogy mondjuk vérnyomás problémái vannak, és ez mondjuk a biztosítója felé kitudódjon, az jobb lenne ha a vérnyomásával foglalkozna, nem titkolózni akarna.

De egyébként nem vagyok oda a bődületes nyitottságért se, alig facebook-ozok, google user-em is alig használom, nincs állandóan-bejelentkezve, ... de alapvetően nem azért, mert titkolni akarok valamit, hanem mert nem hoz előnyt, ha használom.

Az ipari törekvés adott, jelenleg az ilyen user oldali próbálkozások csak parafadugók egy titanic aljában. A forrást kell megváltoztatni, nem az eredményt foltozni.

Engem konkrétan addig érdekelt a probléma, amíg elolvastam, hogy az

apt-get remove unity-lens-shopping

visz mindent, mit a piros ász. Csak azért foglaltam össze, mert látszólag volt, aki nem értette, hogy mi is egyesek problémája. Mindenesetre én is inkább az opt-in, mint az opt-out mellett vagyok, ha egy mód van rá. Nyomtam is rá egy egyetértő "engem is érint a probléma" szimpátiaszavazást.

--
trey @ gépház

1 - javítva

2 - ezt elmondod mit eredményez?

3 - troll: indokold, fud: szintén.

nem annyi történt, hogy hopsz, elfelejtettük, hogy van ilyen is benne, bocsi, amúgy tájékoztatni akartunk, hanem nem mondták, hogy van, nem gondolták, hogy kéne...ennek mentén el tudom képzelni, hogy sok más helyen is úgy voltak vele, hogy nem sért jogokat, ezért bent maradt.

és nem azt mondtam, hogy VAN, hanem hogy nem lepne meg. ne köss már bele abba aki megkérdőjelez valamit.

4 - vedd már érszre, hogy nem nemecsek-kis-n-nel, hanem nem írtam végig nagybetűt...kérlek ne mond már, hogy ez akkora sértés, hogy érdemes belémkötni érte.

2. http://hup.hu/cikkek/20120923/privacy_aggalyok_az_ubuntu_12.10_online_v…
3. FUD: "nem lepne meg, ha lenne még 30 ilyen direkt backdoor az ubuntu-ban" - nincs benne semmilyen. A többihez meg már álmos vagyok.
4. Ezt a Nemecsekes dolgot te képzelted bele, engem a kötőjel jobban zavart, mint az elgépelt kisbetű, de ez mellékes pont. :)

--
Ingyenes Ubuntu One tárhely:
https://one.ubuntu.com/referrals/referee/170278/

Van itt minden a fagyöngytől kezdve az szedren keresztül az alkes-ig :)


# ss -rt | grep canonical
CLOSE-WAIT 1      0                 mypc:42052   mistletoe.canonical.com:http    
CLOSE-WAIT 1      0                 mypc:48478   mulberry.canonical.com:http    
CLOSE-WAIT 1      0                 mypc:46535   alkes.canonical.com:http    
CLOSE-WAIT 1      0                 mypc:46536   alkes.canonical.com:http

♲♻♲

Igen, és mindegyik mögött valami szolgáltatás fut. Mint amikor valaki használja a Pidgint a Google Talk accountjával vagy megnéz egy weboldalt a webböngészőjével. Ez ettől még nem lesz adatlopás a Canonical cégtől. :)

--
Ingyenes Ubuntu One tárhely:
https://one.ubuntu.com/referrals/referee/170278/

Akár lehetne is, de valószínűleg nem lesz.
Ahogy rágooglizgattam a domain nevekre találtam 1-2 érdekes lazán kapcsolódó linket:
http://askubuntu.com/questions/135602/i-have-permanent-connections-to-c…
http://ubuntuforums.org/showthread.php?t=2000108
https://bugs.launchpad.net/ubuntu/+source/unity-scope-video-remote/+bug…

♲♻♲

Ezekre már én is rákerestem. Gondolom a felhasználók többsége nyom egy netstatot néha, ha nem is tcpdumpol. Nem újdonság már, nem is volt kiemelt téma sehol, úgyhogy gondolom mindenki tud ezekről. :)

--
Ingyenes Ubuntu One tárhely:
https://one.ubuntu.com/referrals/referee/170278/

Hát én nem tudtam, de most már tudom.
Sztem van még pár Ubuntu user (akár itt is) akik ezzel még így vannak.

Szerk.:
Közben átmenetileg a következő paranccsal teremtettem meg a kívánt szintű "false sense of security"-t, ha esetleg valakinek hasonló céljai vannak :)


aptitude purge unity-lens-music unity-lens-video unity-scope-video-remote unity-scope-musicstores unity-lens-files

♲♻♲

De ha szerinted biztonsági probléma a zenebolt, mert fenntart egy kapcsolatot a Canonical szervereivel (rendszerfrissítéskor meg az archive.ubuntu.com-mal, az is a Canonical szervere, vagy legalábbis Shuttleworth pénzéből van), akkor böngészőt sem érdemes futtatni, Pidgint, Empathyt meg végképp nem.

--
Ingyenes Ubuntu One tárhely:
https://one.ubuntu.com/referrals/referee/170278/

Fogalmam sincs, hogy biztonsági probléma-e a zenebolt, nem vagyok biztonsági szakember.
Én jobban érzem magam így, hogy leszedtem a zeneboltos csomagokat mivel nincsen rá szükségem és semmi hátrányt nem szenvedek miatta.
Másrészt meg attól, hogy egy interneten kommunikáló alkalmazással kevesebb fut a gépemen kevésbé biztonságos nagy valószínűséggel nem lesz.

♲♻♲

A böngésző valószínűleg csak akkor épít fel bármiféle kapcsolatot, ha a user kifejezetten szeretné, pl. amikor elindítja és egyébként is kapcsolatot akar kezdeményezni egy webszerver felé (és jó esetben ekkor sem a Canonical kiszolgálói felé). Az Unity meg állandóan tolja a kapcsolódási próbálkozásokat a Canonicalhoz, akkor is, ha semmit se csinál az Ubuntun az ember...

Rossz helyen keresgelsz.. az az osszetett keresomezo/cimsor ott felul smafu? Folyamatosan keres mikozben gepelsz.

Nem volt szep a Canonicaltol ez a huzas, de igy, hogy kikapcsolhato (es meg kiadas elott kiderult) kijavithatjak opt-outra (vagy arra, hogy telepiteskor kerdezzen).

--
My gold plated butt-plug business is being sued by Apple.
Apparently they have a patent for overpriced crap for arseholes.

Ezért van a bétateszt. Nem feltétlen kell rossz szándékot feltételezni, de jobb résen lenn.

Most a haterek két dolog közül választhatnak. Vagy azt, hogy a Canonical nem nagyon titkolózik és nem suttyomban akarja csinálni, vagy azt, hogy a "many eyeball" ezt is megfogta. Egyik sem igazán jó nekik :D

--
trey @ gépház

Rossz helyen keresgelsz.. az az osszetett keresomezo/cimsor ott felul smafu? Folyamatosan keres mikozben gepelsz.

Elolvastad az első hozzászólásomat is?

_Miután_ elindítottad a böngészőt és begépelsz valamit, azután küld bármit is a böngésző. A Unity meg alapból elindul, fut folyamatosan és ha nem csinálsz az ég világon semmit se a gépen, akkor is kapcsolódik a Canonical szervereihez és adatokat küld.

Nem, két külön dolog. Amiről én beszélek annak semmi köze a kereséshez.

Feltettem egy Ubuntut az otthoni DMZ-ben futó ESXi-re és valami közbe jött, úgyhogy napokig nem nyúltam hozzá. Utána pedig az tűnt fel a tűzfalon, hogy egyes IP-kre forgalmaz a virtuális gép annak ellenére, hogy már napok óta az egér kurzor sem lett megmozditva. Feloldva a cimeket a mulberry.canonical.com és a alkes.canonical.com biztos közötte volt.

Nem tudom mit forgalmazott, de hogy nem felhasználói interakciótól végezte a hálózati kommunikációt az egész biztos.

netstat szerint a gépemen él most néhány ilyen kapcsolat. Sokat ugyan nem értek a wireshark-hoz, de gondoltam nézem, hátha látok valami akciót, esetleg a forgalmat is. De látszólag semmi. Már amennyire meg tudom ítélni. Szóval ezt csak azért mondom, mert ha ott van egy kapcsolat, nem feltétlenül jelenti, hogy csinál akármi privacy érzékeny dolgot. Mit értesz forgalom alatt amúgy? Van valami tényleges (jelentős) adatforgalom? Most már tényleg kíváncsi vagyok mi történik itt a háttérben.

Szóval ezt csak azért mondom, mert ha ott van egy kapcsolat, nem feltétlenül jelenti, hogy csinál akármi privacy érzékeny dolgot.

Gondolod, hogy a kapcsolatot csak úgy véletlenül építi fel és sose forgalmaz rajta keresztül semmit? :)
Akkor minek építi fel egyáltalán? ;)

Mellesleg számomra már az is privacy érzékeny kategóriába tartozik, hogy a megkérdezésem nélkül kapcsolatot épít fel a "gyártó" szervereihez.

Most már tényleg kíváncsi vagyok mi történik itt a háttérben.

Járj utána. Engem annyira nem érdekelt, mentek fekete listára a Canonical szerverei és kész...

Azt kérdezed miért jobb egy állandó kapcsolatot használni gyors válaszidőt igénylő kommunikációra inkább mint felépítgetni mindig egy kapcsolatot amikor már a válasznak kéne érkeznie?

Ettől függetlenül lehet hogy jogos az aggodalmad, amíg valaki meg nem nézi hogy pontosan mi történik, addig én nem állítom azt hogy nem csinálnak semmi csúnyát, nem küldözgetnek semmi olyat, amit nem akarsz. Megjegyzem nem kell egy állandó kapcsolat ahhoz hogy érzékeny adatokat lopjanak egy gépről, elküldhetik azt darabokban is

Miféle gyors válaszidőt igénylő kommunikációra gondolsz? Arra, hogy pistike pötyög valamit be egy keresőmezőbe jó esetben 2-3 leütéssel másodpercenként és ezért előre fenn kell tartani _több_ TCP kapcsolatot, hogy ne legyen feltűnő a TCP session felépítésével járó késleltetés, amelyik a leglassabb geostacionárius műholdas kapcsolatnál is max. 250 millisec? Ugye ezt te sem gondolod komolyan? :)))

" a leglassabb geostacionárius műholdas kapcsolatnál is max. 250 millisec"
Na ezt honnan a fenéből vetted?
Mobil hálózatokon is simán 300ms a ping. Mivel a TCP csatorna felépítéséhez 3 csomag kell, ezért ebben az esetben már 450ms lenne. Ezek után lehet keresni, a találatokat továbbítani, stb. Ez csak latency-ben még 300ms + a keresés ideje és amíg maga az adat átér. Simán másodpercnél járunk.

Ha a Windowsnál lenne ilyen, hogy folyamatos, permanens kapcsolatot tart fenn a Microsoft szervereivel, akkor már itt óbégatna mindegyik, de így hogy az Ubuntunál derült ez ki, emiatt most csak az ideológia gyártás megy, meg a szerecsenmosdatás, hogy miért jó és hasznos funkció ez... Hihetetlen :)))

Ugye érzed a különbséget aközött, hogy a Windows Update frissítéskor adatokat szolgáltat magáról (Windows Updatet külön engedélyezni kell telepítés után BTW) és aközött, hogy az Ubuntu perzisztens kapcsolatot tart fenn a Canonical szervereivel frissítéstől és interakciótól függetlenül?

Az Ubuntu is csak akkor kommunikal barmivel ha elinditottad. Tuladjonkeppen maga az Ubuntu telepitese az opt-in. Kene egy figyelmeztetes valahova es jol van... Akit tenyleg zavar az utolag optolhat out. :) En eddig sem hasznaltam, most sem fogom. Otthoni usereknek viszont ez a viselkedes nem olyan veszes es segiti a hasznalt szoftver fejleszteset.

Nem ezt mondtam. Azt mondtam, hogy onnan, hogy a közösséggel kampányoltak, rövid időn belül eljutottak oda, hogy Mark magyarázkodik a blog-ján, hogy miért is jobb a cuccuk, tehát szükség volt kommunikálni amit elgondoltak, tehát nem ezt gondolták mások és nem értették, tehát nem a közösség szava szerint történt a dolog. Nekem ezzel sincs bajom, csak nem ez jött le a marketingjükből.

Szerintem az egyetlen baj, hogy a félévenkénti verziókat "stabil"-nak nevezik. Nem azok, nem is azért van ilyen gyors ütem, mert annyira könnyű lenne stabil szoftvert csinálni. Hanem azért, hogy az új feature-öket lehessen élesben tesztelni, sok valódi userrel. Lehet LTS-ről LTS-re lépkedni is, és akkor ebből kimaradsz.

Ó bocsánat a merő feltételezésért, hogy egyáltalán felmerült bennem, hogy a Canonical nem Az Nagy Világbéke és Bőségért dolgozik, hanem szimplán a profitért, mint bármely random profitorientált cég.

Vezeklésül mindjárt le is töltök 3 Ubuntu kiadást, elmormolok 10 GPlv3 imát és újraolvasom a Katedrális és bazárt.

----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™

Csakhogy nem zsákmányol ki. A Mozilla sem zsákmányolja ki az embereket azzal, hogy a Google az alapértelmezett kereső a Firefoxban. A kismillió weboldal tulajdonosa sem zsákmányol ki azzal, hogy Google hirdetéseket helyeznek el a weboldalukra. Ha meg valaki beírja majd a Unity Home lensben, hogy „nagy dudák” és bejön majd az Amazonról egy csomó skót duda találat, az nem jelenti azt, hogy az Amazon megtud rólad bármit, ha te közvetlenül a Canonical szerverével beszélgetsz.

--
Ingyenes Ubuntu One tárhely:
https://one.ubuntu.com/referrals/referee/170278/

"Don’t trust us? Erm, we have root. You do trust us with your data already."

http://www.markshuttleworth.com/archives/1182

-8<-----------

"You have zero privacy anyway," Scott McNealy told a group of reporters

-8<-----------

[Redacted Friend's Name]: What? How'd you manage that one?
Zuck: People just submitted it.
Zuck: I don't know why.
Zuck: They "trust me"
Zuck: Dumb fucks.

-8<-----------

"Privacy is an illusion" "Your data is safer with me than with you, believe me" "Twenty minutes compared to never, that's a lot. Our customer, the (U.S.) Central Intelligence Agency (CIA), would get very upset (if) somebody looks in their database," Ellison said.

Akkor ideje nezelodni, hol probalkoznak meg hasonlo suttyosaggal...mert nem ez lesz az elso es utolso probalkozas. Onnantol, hogy a user=termek, nincs megallas a lejton...

Mi a banatos francnak kellene tudnia a canonicalnak vagy az amazonnak vagy barmilyen mas suttyo adatgyujto es/vagy reklamcegnek milyen fajlok vannak a gepen? Senkinek, semmi koze hozza. Egyaltalan ki az az egysejtu aki ilyen infot (vagy egyaltalan barmilyen infot) kulso cegre rabiz ?

Nos az ilyen onjelolt zseninkek sok sikert kivanok az banki / uzleti / ado / stb titkok kiszivarogtatasa miatti buntetojogi / polgari peres (pl.: karteritesi) perekhez.

Vegulis mi baj lehet azzal, ha pl.: cegtol kiszivarognak az epp tervezes alatt termekekrol az informaciok, netan kritikus uzleti/penzugyi informaciok? Mert ugye a beszedes fajlnevek soha nem fordulnak elo uzleti vilagban pl.: Uj_Vilagmegvalto_Termek_201x_Januar_Bemutato.pdf, netan Uj_Vilagmegvalto_Termek_Problemas_Banki_Hitelszerzodes_Jogi_Tanacsok.pdf ...

Teljesen irrelevans hogyan nevezik - lensnek, beepitett kemprogramnak vagy josagos adatgyujtonek amely a bevetelek x%-bol ehezoket tamogat, es irrelevans az ideologia is amit ehhez kitalaltak.

Senkinek semmi koze hozza, es banki / uzleti / ado / stb titkok szivarognak miatta. Eppen ezert kiemelt kockazatot jelent. Ezzel a hozzaallassal az ubuntunak semmi keresnivaloja sem privat, sem uzleti hasznalatban.

"Mi a banatos francnak kellene tudnia a canonicalnak vagy az amazonnak vagy barmilyen mas suttyo adatgyujto es/vagy reklamcegnek milyen fajlok vannak a gepen?"

Nem azt kell tudniuk, hogy milyen fájlok vannak a gépeden, hanem azt, hogy milyen keresést indítasz. Az pedig azért kell nekik, hogy hasznos találatokat tudjanak adni. Ezért kell nekik.

Amiért pedig emellett szívesen fogadják az inputot az az, hogy profitot nyerjenek. De ki nem?

A ketto kozott nyilvanvaloan nincs osszefugges - mindenki random fileneveket szokott keresni a gepen ... :]

Mint mondtam, irrelevans az ideologia amit koritenek hozza. Az ilyen "miert", "hasznos", "ezert" es hasonlo szavakat tartalmazo mondatokat tartsd meg masnak.

Nem kell, es senki nem kerte ezt a fajta mukodest. Pont emiatt - es ugy egyaltalan a hozzaallas miatt - jelentenek kiemelt kockazatot.

Vajon az átlagfelhasználók hányadának van? És mit javasolsz? Kábelezzük be a házat, mert a Wifit le lehet hallgatni, és a kábel biztonságosabb? Vagy simán köttessük ki a netet, mert a szolgáltató is le tud hallgatni? Kapcsoljuk ki a mobilunkat, mert gps és okos oprendszer nélkül is meg lehet találni az alapján? Értem én, hogy nem szabad ökörnek lenni, de van egy határ ami fölött / alatt az ember feleslegesen szív azzal, hogy megóvja magát minden segítségtől.

Jajj, nehogy megeroltesse magat valaki. De nezd a jo oldalat: har mar se vagyona, se munkahelye es nem csak neki, hanem a volt kollegainak sem - rengeteg ideje lesz kihasznalni ezeket az igen hasznos "segitsegeket" ... a kenyelem mindenek felett!

Valoban, elofordul, hogy nem utcara kerul :]

http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=97800004.TV

Gazdasági titok megsértése

300. §876 (1)877 Az a bank-, értékpapír-, pénztár-, biztosítási vagy foglalkoztatói nyugdíjtitok megtartására köteles személy, aki bank-, értékpapír-, pénztár-, biztosítási vagy foglalkoztatói nyugdíjtitoknak minősülő adatot jogtalan előnyszerzés végett, vagy másnak vagyoni hátrányt okozva illetéktelen személy részére hozzáférhetővé tesz, úgyszintén aki jogtalan előnyszerzés végett, vagy másnak vagyoni hátrányt okozva üzleti titkot jogosulatlanul megszerez, felhasznál, mással közöl vagy nyilvánosságra hoz, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Es minositett adatokrol meg szo sem esett...