Első Szabad Szoftver Esték videók

Címkék

Október 17-én este került sor az első Szabad Szoftver Estére, a Nyitott Műhelyben. Az eseményen nagyjából 40 érdeklődő előtt tartott előadást a három meghívott előadó: Hojtsy Gábor, Varga S. Csaba (Guska) és Kéménczy Kálmán.

Hojtsy Gábor, Drupal fejlesztő az ismert és sikeres tartalomkezelőről tartott előadást. Megismerhettük a történetét, a sikereit, és egy kicsit bepillantást nyerhettünk a fejlesztésébe is.

Varga S. Csaba (Guska) arról beszélt, hogy hogyan tehetjük biztonságosabbá a számítógépünket, és védhetjük meg adatainkat - mindezt pedig úgy, hogy nem nehezítjük meg túlságosan a saját életünket.

Kéménczy Kálmán pedig arról mesélt, hogy hogyan került a szabad szoftverek közelébe, milyen tapasztalatokat szerzett a Linuxszal a nagyvállalati világban, és mesélt nekünk a terveiről is.

Az előadások nagyjából 20 percesek voltak, utána a részt vevők kérdéseket tehettek fel a meghívottaknak. Az előadások nagyon jól sikerültek - erről pedig az is meggyőződhet, aki nem tudott eljönni, hiszen az előadások videóit megtekintheti itt:

Hojtsy Gábor: A Drupal rendszer és közössége (Google Video)
Varga S. Csaba: A magánélet biztosítása szabad szoftverekkel (letölthető .mpg formátumban)
Kéménczy Kálmán: Balett az aknamezőn (Google Video)

Hozzászólások

kösz! épp a minap jutott eszembe, hogy vajon merre járhatnak ezek.
--
Peace, Love, Unity, Respect

Nekem tetszett az összes előadás. Remélem lesz folytatása a programnak.

--

Hojtsy Gábor előadásában elhangzik, hogy talán a HUP használta először Magyarországon a Drupal-t. Annyival egészíteném ki, hogy valóban, a Drupal publikus elindulásával kb. egyidőben kezdtem el használni a Drupal-t. Nem a HUP-hoz, hanem a szintén egy ideig általam szerkesztett www.debian.hu-hoz. Véletlenül akadtam rá, de már akkor megtetszett a letisztult, sallangmentes, logikusan felépített és átlátható mivolta és eldöntöttem, hogy amint lesz hozzá elég időm, a HUP alatt dolgozó PHPNuke-ot is Drupal alá migrálom (az évek alatt a HUP alá először választott PHPNuke-ról kiderült, hogy több szempontból is tévút) alatt dolgozó motorhoz. A HUP valójában 2006. januárja óta használja a Drupal-t.

--

Kálmán előadása egy kicsit hirtelen ér véget. Kb. egy mondat közepén. :) Ez így sikerült, vagy elfogyott a szalag?

--
trey @ gépház

Meg annyi se.. Igazából ott már , amolyan kérdezz-felek résznél volt az előadás.

Egyébként sorry srácok , legközelebb 3 kazettát kell vinni , nem gondoltam volna , hogy ennyire eltudnak huzódni az előadások (tudni illik annyira jók voltak ;), na majd januárban kicsit másképpen fogom ezt csinálni :)

Jók voltak az előadások, remélem legközelebb is meglehet nézni őket neten is.

Tx !!!

Igyekszünk legközelebb is megoldani a felvételt. A következő Szabad Szoftver Este egyébként előre láthatólag januárban lesz - bár az előzőhöz képest a két hónap decemberre jönne ki, de az már nagyon be van táblázva a Nyitott Műhelyben, ráadásul a karácsony környéke másnak is nagyon sűrű szokott lenni - szóval inkább januárban szeretnénk megtartani. Hogy miről lesz szó, az még titok (előttünk is), a tervek szerint majd a HUP télapó sörözésen találjuk ki közösen.

annyit még hozzátennék a hírhez, hogy van egy levelező listánk, ahol várjuk ötleteiteket a következő ilyen alkalommal kapcsolatban (elsősorban: kiket néznétek/hallgatnátok szívesen?)

1-2 gondolat:

Pozitív: gratula, tetszettek az előadások, a helyszín pedig szerintem kimondottan ilyen "beszélgetős estekre" ideális.

Negatív: ha már 19:00 órai kezdés van meghirdetve, akkor ne azzal kezdjétek, hogy "várjunk még egy kicsit a későn jövők kedvéért...". Ha későn jön, az legyen már az ö saját baja, én (mi), akik időben ott voltunk, ne várjunk már rájuk. Esetemben mivel legkésőbb 20:15 -kor el akartam menni, ez fontos volt.

Ha 20 perces előadásokat terveztek, akkor az legyen tényleg 20, max 25 perces. Az elején történt várakozás és a hosszabb előadások miatt sajnos lemaradtam Kálmán előadásáról... mint ahogy azt itt, egy másik hozzászólásban már megemlítettem.

A negatív kritika ellenére is köszönöm, amíg ott voltam, jól éreztük magunkat (a kollégámat is elcsaltam...).
:-)

köszönjük mind a pozitív, mind a negatív észrevételeket. legközelebbi alkalommal igyekszünk szigorúbban venni mind a kezdést, mind az előadások hosszát. úgy terveztük átalakítani picit a dolgokat, hogy az előadás szigorúan 20 perces lesz, köztük 10-15 perces szünetekkel, amikor lehet beszélgetni az előadókkal, egymással, vagy éppen teázgatni lehet...

Estleg valakti megkerhetnek, akinek az uploadja eleg jo, hogy felrakja az en videomat a googlevideo -ra? Ugyan is Phanatik is felrakta 2x is es valamiert nem jelent meg, es en is vegigvartam az 50k/sec -es uploaddal amig felment, de nekem meg sem jelent. Ugyan is sokan inkabb neznek ugy.
Elore is koszi
Guska

http://video.google.com/videoplay?docid=-7379835447261516579&hl=en

Itt van. Még nem találják meg a keresők. Mikor már nem volt ötletem, akkor elolvastam a doksit :-) Volt adat amit nem kért be, de kellett neki, ezt viszont csak akkor láttam, ha ismét beléptem az oldalra és a feltöltött videóim között megszerkesztettem az infókat. De végül sikerült, most live a státusz, elvileg 1-2 nap múlva bekerül a keresési eredmények közé is.

eddig még csak Guska előadását néztem meg. Nekem tetszett. Megjegyezném, hogy a kikapcsolható mikfrofon témaköre kiemelten fontos. Nemrég voltam egy európai konferenciánahol az előadó demonstrálta miként lehet távolról bekapcsolni egy Cisco VoIP telefon mikrofonját az account adatainak ismerete nélkül... A Ciscotól azt a választ kapta, hogy a 2008-ban majd elkészülő az ezt már nem lehetővé tévő telefon és akkor le lehet cserélni az újabb telefonra a régit. Probléma megoldva... nevetséges.

imádtam, amikor a Drága Publikum nem tudta ki az a Nat Friedman, i need moar

még szerencse, hogy ilyen sok disztró van, így mindenki megtalálhatja a számára legkényelmesebbet. sajnos, vagy nem, de az a helyzet, hogy világszerte és itthon is ez a disztró a legtöbb embernek az ubuntu. aki meg azt állítja, hogy az ubuntu minden problémára a legjobb megoldás, az nem mond igazat (és ez ugyanígy van a debiannal, gentooval, suséval, stb.) :)

fanboyok meg mindenhol vannak, akik meg magukkal hozzák a konstans fakkolókat. de szép is a világ :)

elmondhatjuk, hogy legalább arra jó volt az esemény, hogy sokan megtudták, ki is az a Nat Friedman. szerintem a HUP-ot látogatók között is ugyanakkora lenne az arány, mint ott a helyszínen. ez nem feltétlenül az embereket minősíti, inkább annak tudható be, hogy Nat eléggé visszahúzódott az utóbbi években (az utolsó esemény, amivel kapcsolatban elhangzott a neve, az a Novell-féle hack week volt néhány hónapja) - nem egy de Icaza-féle magamutogató ember, az biztos :) de lehet, hogy éppen ezért tudnak hosszú évek óta együtt dolgozni...