Linus: a Linux kernel marad GPLv2 licenc alatt

Címkék

Az FSF a napokban vitára bocsátotta a GPLv3-om első vázlatát. Több helyen - köztük az LKML-en is - felmerült a kérdés, hogy a projektek váltanak-e majd az újabb verziójú licencre.

Az LKML egyik száljában felmerült az a kérdés is, hogy mi van azokkal a (lehetséges) szerzőkkel, akik közben meghaltak, és nem tudnak rendelkezni a korábban megírt kódjaik felett.

Ebben a szálban írta Linus, hogy a Linux kernel nem vált a harmadik generációs GNU GPL licencre, hanem marad a jelenleg érvényben levő v2-nél. Mint írta, lehetséges az, hogy a kernelforrást alkotó fileok egy része a v3-as licencet használja majd a jövőben, de ettől még az egész kernel a v2-es licenc alatt érhető el és lesz elérhető.

Hozzászólások

irónikusan értettem, penguin patch ügy, majd migrálás a kereskedelmi zárt BKre, majd most git, mert hát azzal meg más bajok voltak. Linus úgy látszik a mai napig megőrzött valamit a 21 éves kisgyerekes charmjából.

konkréten, a jogi helyzet 1991 óta lényegesen megváltozott, megjelentek a szoftver szabadalmak. lehet nem szeretni, lehet azzal érvelni, hogy bezzeg az EUban nincsen (zárójálben jegyzem meg, lehet sajnos csak egyelőre), de a USAban van. És jelenleg a Usa meghatórozó tényező az informatikában. ebben az új jogi környezetben pedig már a GPLv2 nem tudja biztosítani azoknak az elveknek a védelmét, amire eredetileg szánták.

Jelenleg a GPLv2 lehetővé teszi, hogy szabadalmaztatott algoritmusok kerüljenek be a kernelbe, kódrészek formájában. ez pedig később megismételheti a unix korai történelmének AT&Tvel kapcsolatos eseményeit. azaz egy szép napon arra ébredhetünk, hogy egy udvarias körlevélben felszólítnak a linux használatával kapcsolatos szabadalmi díjak kiegyenlítésére, külön kiemelve a szellemi értékek védelmének fontosságát.

Jelenleg ezt, azaz a szabadalmazott algoritmusok beszivárgását a linux kernelbe (és általában a szabad kódokba) kézi vezérléssel próbálák elkerülni a fejlesztők, fő maintainerek, igy Linus is. De ez hosszútávon nem tartható megoldás. Abba a jogi kérdésbe pedig jobb ha bele sem megyünk, mi van abban az esetben, ha a kernel egyik írója úgy dönt a jövőben, hogy szabadalmaztat egy eljárást, amit ő használt először pont a linux kernelben. A GPLv2 ezt elvileg nem tiltja. az a copyrightot szabályozza nem a szabadalmakat.

A GPLv3 jelenlegi tervezetével világossá teszi, aki egyszer kódot adott ki GPLv3 alatt, automatikusan hozzájárul minden azzal kapcsolatos szabadalom térítésmentes használatához, a vásárló számára, egyben jót áll az esetlegesen felhasznált szabadalmakért. Azaz ha nem az ő tulajdonában lévő szabadalmakat használt fel, akkor a jogi felelőség rá hárul.

Megértem ha ez egyes nagyvállalatoknak nem tetszik. azokat általában szűklátókörű managerek vezetik, akik nem látnak tovább a negyedéves eredményeknél. pedig hosszútávon őket is kellemetlenül érintheti, ha a konkurencia szabadalmai beszivárognak az általuk használt rendszerekbe (lást Ms és IE applet plugin szabadalmi ügy). a jogi zűrzavar senkinek sem kedvez hosszútávon, még akkor sem ha jelentős szabadalmi portfóliója van.

Napjainkban egyre gyakoribbá válnak, a nagycégek által kiadott nyilatkozatok, amelyekben biztosítják hogy meghatározott szabadalmaik szabadon felhasználhatóak, szabad szoftverekben. hogy ez mennyire időtálló, az majd akkor derül ki, amikor szembekerülnek egy konkurens céggel, aki esetleg épp sikeresebben alkalmaz az opensource termékében valamit amit ők szbadalmaztattak. kíváncsi vagyok, hogy egy új más összetételű managementtel továbbra is tartja e magát majd a szabadalmas cég magát lovagias nyilatkozatához, vagy esetleg felülvizsgálja nincsenek e benne pl "formai hibák".

A másik amit Linus levelében említ a privát kulcsok közzététele. Erre nyilvánvalóban azért van szükség, hogy hitelesen igazolható legyen melyik kód kitől száramzik. Az hogy odagépeli valaki a nevét, és a címét használja ma már imho nem elég. Amíg a linux csak egy egyetemi belső hobby volt, nem volt jelentősége. Ma amikor az egyik legfontosabb tényezővé kezdi felküzdeni magát az informatikában, már egyre kevésbé felel meg ez a módszer. Még lehet per tárgya egy kód esetén az, hogy kitől is származik valójában, pl beszivárgó 'nem törvényesen' másolt kód esetén, ill szabadalmak esetében. Ebben sem értem Linus makacsságát, nem kell az összes privát kulcsát közzétennie, csak azt amelyiket GPL kód hitelesítésére használna.

Egyébként pedig ha valami nem tetszik neki inkább javaslatokat kellene tennie a GPLv3mal kapcsolatban, ahelyett, hogy ex catedra kijelenti nála bizony v2 marad.

Azért is kockázatos ez a mentalitás, mert a GPLv3 és az azzal kapcsolatos viták ráirányítják a figyelmet a v2 gyenge pontjaira. Ha a Linux kernel marad v2 lesznek akik majd veszik az üzenetet, méghozzá hatalmas jogi stábbal.

sől Linus is írhat magának saját GCCt saját glibc, és egy teljesen SAJÁT Ost. ez így tipikus trollkodó válasz, az érveimet kifejtettem részletesen KisKresznek válaszolva fentebb.

Aki a jogi problémákat lekezeli, csúnyán pofára eshet, bármilyen jó programozó.

ebből csak az látszik, hogy Te mennyire nem vagy még jó vezető típus sem. A GPLv3 alkalmazása azt is jelentené a kernelben, hogy aki kernelbe kódot ad, az majd szépen egy teljes jogi csapatot fog fenntartani, hogy megvizsgálja, az a mód éppen nem szabadalmaztatott-e... persze, ha GPLv3 lenne a kernel, akkor rögtön nem kézi vezérléssel kellene ellenőrizni, hogy nem-e, automatiksuan a licenc megakadályozza, hogíy bekerüljön a fába... úristen, tényleg nem az a baj, hogy nagy az isten állatkertje, hanem, hogy alacsonya a kerítés. VEgye magára, akinek inge.

Köszi szépen de jelenleg is vezetője vagyok 2 alapítványnak és egy külker Kftnek. Az viszont valóban jó lenne ha hozzád hasonló újonnan csatlakozott rookiek nem irhatnának a hup.hura, amíg el nem érnek egy bizonyos szinvonalat. olyanok leszünk mint az index.hu a tőled hasonlóktól, 'akiknek Linus.. húúú Isten, ....kritizálni meri valaki... csakis gonosz ms bérenc gonosztevő lehet' az illető. ennyi személyeskedés kijárt a tiédre válaszul.

A témára térve, bár jobb lenne egy olyan világ, ahogy a gondolat és így a kódolás szabaságát nem korlátoznák kicsinyes és sokszor értelmetlen törvények, de ebben kell éljünk. és ki más ellenőrizze, hogy kódja nem tartalmaz jogi vita tárgyát képező részeket először, ha nem maga a fejlesztő. A szabadalmi káosz valóban elég átláthatatlan, főleg akkor ha idegen kódot kell ellenőrizni. saját területén többnyire tudja az ember ki hol tart, milyen irányban fejleszt, kik mit szabadalmaztatnak, mivel napi szinten foglalkozik az adott témával (legyen az egy új ütemező vagy akár egy videocodec). GPLv3 esetén is ellenőrizni kell természetesen több ponton is a kódot. viszont fontos, hogy egyáltalán szabályozza a problémát. cégek számára megakadályozza, hogy becsempésszék a szabadalmaikat open source projectekbe, hogy később ellehetetlenítsék őket, ill jelentős nyereséget préseljenek ki belőlük. GPLv3 esetben a céges hozzáadott kódoknál (ebből egyre több van manapság) nincs ilyen probléma, mert a v3 elfogadásával, automatikusan elfogadják, hogy az érintett szabadalmaik térítés nélkül alkalmazhatóak, így aznem képezheti későbbi jogi vita tárgyát.

emellett sok más újítást is tartalmaz, el kell olvasni, vitázni kell róla, nem reflexből elutasítani. az a jelnelegi jogi környezetben srtuccpolitika.

Lehet h a jovore nezve /atlathatatlansag/ igazad van, de:

1. Szerintem ha meg lehetett volna akkor mar megtamadtak volna a linux kernelt es most nem irkalnek ide

2. Szerintem a core es a kulsos fejlesztocsapat is egy olyan erzekeny, labilis csoport akiknek nem lehet piffpaff namarmost v3licenszleszholnaptol-t mondani, inkabb most meg maradunk a v2-nel aztan _atnezni_ a jelenlegi kodhalmazt amennyire lehet es X ido alatt rendezni ezeket..

Ja a fentiek alapjan nekem is jobban tetszik az uj licensz..

Ki ez a Linus, hogy ilyeneket mondjon? :)))

nyilvan a GPLv3 tobb problemara tud megoldast nyutani, mint a 15 eves v2, viszont Linus elsosorban amiatt nem akar valtani, mivel nincs ra normalis lehetoseg. minden egyes copyright holdernek sajat maganak kell a sajat kodjait atlicenszelni. ez vagy 3000 ember. mivel a vegyes (GPLv2,v3,...,v99) licenszeles nem lehetetlen, ezert egyes filek nyugodtan atvalthatok (DE csak annak a filenak a copyright holdere), Linus a sajat kodjait egyelore nem alakitja at.

ha annyival jobb lesz a v3, akkor nyilvan minden fejleszto a sajat kodjat atalakitja (semmi sem titlja, hogy megtegye), es idovel a teljes kernel is "atvaltozik" ez igy normalis.

akkor ereznem inkabb problemasnak a helyzetet, ha Linus raparancsolna a fejleszotkre, hogy valtsanak.

egyebkent, az olyan kitetel, hogy automatikusan atvalt a legfrisebb GPL verziora a kod nem szerencses, mert Stalmann egy utopista "kis diktator", ahogy vezeti a GNU/HURD/... projekteket ez latszik. nem szerencses a Linux jovojet Stalmann kezebe adni.

LOL

egyebkent azok ellen a dolgok ellen (pl: szoftver szabadalom) a BSD licensz sem ved, amik ellen most a GPL v3 proball vedekezni.

a BSD-kben is lehetnem amerikaban szabadalmaztatott algoritmusok, nyugodtan johet egy SCO2 ceg, aki ezert minden BSD felhasznalotol licenszdijat kovetel.

az a mazli, hogy jelenleg nem eri meg ppereni nagyszamu kispenzu usert. de a jogaszvilag szamitastechnikai fejlodese meg ezen is valtoztathat:(

Nos megvan a kérdéses rész ami Linus szerint kötekezővé teszi a fejlesztők privát kulcsainak a közzétételét. sajnos csak megerősíti a fentieket Linussal kapcsolatban.

Digital Restrictions Management rész a GPLv3ban, amit

Linus teljesen félreértelmezett. Ez csak abban az esetben teszi közelezővé a privát kulcs közzétételét, ha ez a software módosított verziójának futtatásához egy adott hardware vagy software környezetben elkerülhetetlen. Már ma is vannak olyan termékek (pl. amerikában ismert TiVO digitális viderögzítő és replaytv funkciójú eszköz) amelyek GPL rendszerre épülnek (TiVO pl linuxra) ám lehetetlenné teszik módosított GPL kód futtatását azzal, hogy az eszközön csak a cég által digitálisan aláírt kód futtatható. Ez természetesen csorbítja azokat az alapjogokat amelyeket a GPL (már a v2 is) biztosít a vásárlók számára. Csak is és kizárólag ilyen esetben kell közzétenni a publikus kulcsot, ami teljesen elfogadható sőt szükséges a mai megváltozott helyzetben.

Minden bizonnyal Linus is egyetértett volna ennek szükségszerűségével, ha rendesen elolvasta volna a GPLv3mat mielőtt még véleményt alkotott volna róla.

Bizonyos értelemben más most is korlátozva van egyes Gnu/Linux vásárlók joga, pl. a TiVO esetében. Az ő termékük esetében csak digitálisan aláírt kódot lehet futtatni, publikus kulcs hijján így nem lehet módosított kódot futtatni rajta, hiába linux a rendszere. Részletesebben lásd a fejlebb irt válaszom.

A GPLv2 nem tudja megakadályozni, hogy ez a restriktív jelenség általánossá váljon beágyazott eszközök, konzolok stb. esetében.

Minél ismertebbé válik a Gnu/Linux annál több "haramia cég" tűnik fel körülötte. SCO csak a jéghely csúcsa volt, vannak még elképesztő trükkös vállalkozások pl. zárt kódú linuxra. [librenix.com]

azért mert nem ismersz, még használhatok több,mint nyolc - már majd 9 - éve szabad szoftverket és vezethetek céget is, éhen eddig még nem haltam. De ez mellékszál volt ismét, viszont Te is látatlanban ítélsz és neked sem kell arcért a szomszédba menned. Nem gondolom, hogy aki kritizálja Linust azt minden esetben gonosz. Azt sem, hogy a GPLv3 rossz. Az a bajom a hasonló hozzászólásokkal, hogy nem látjátok át más szempontból a dolgot. Az pedig nevetséges amit írsz: szerinted hány szabad szoftveres vagy nem szabad szoftveres fejlesztő van tisztában azzal, hogy a területén milyen szabadalmak vannak, okos fiú? Ha valóban tisztában lennél a helyzettel, akkor nem mondanál ekore hülyesésget. Több, mint 30.000 szabadalom volt csak az EU-ban illegális 3 éve. USAban még több. Szerinted minden kódírás előtt majd átnézik a katalógust????

Te a másik oldal demagógja vagy inkább. Aki nem akar azonnal GPLv3-ra áttérni az hülye, mert nem látja be a szabadalmak veszélyét, pedig ez jó, egy életet adtunk a népért és tessék, Virág elvtársat már nem is szeretik... Pfff...

Mivel nagyon alacsony szinten állok szerinted, ezért biztos félreértettem, mikor kint voltunk a szabadalmi vita miatt Brüsszelben, - hogy felszólaljunk és részt vegyünk, meghallgassuk a vitát, ami sikerült is, Mag szervezésének hála - akkor ott ült mellettem egy ember, akit része volt a csapatnak, akik úgymond megalkották a JPEG-et. Nos, hiába alkotta meg, a NEC és Japánok 1 millió dolláros perrel fenyegették, - aminél nagyobb is lehet - hiába volt már előzetes munka. De Te biztosan joban tudod, mi a frankó. Félreértés ne essék, nem a jószándékodat nem érzem, de inkább hisztis gyerek, nem teljesen realista hozzállása a téma. Te csak egy másik fajta troll vagy. És talánnézzél körbe, hogy ki hol van, milyen szinten. A te fajtád miatt nem írkálok a hup.hu-ra. Minek? De ha neked a fórum hozzászólások száma és a csatlakozás ideje a mérce, akkor gratulálni tudok.

A már fentebb és lentebb is írd céges szabadalmi kód beszivárgása miatt imho nem ártana mihamarabb kötelezővé tenni, legalább új kód esetében. Abban teljesen igazad van, hogy a GPLv2 ill v3 eggyüttélhet egymás mellett.

A DRM problémát is mielőbb kezelni kellene. Az csak a szerencsének köszönhető, hogy akkora cég mint a Sony nem fogja alkalmazni a PS3 esetében, egyelőre. És eddig csak Tivo féle apró cégek gördítettek ilyan akadályokat a felhasználók elé... egyelőre.

Mirért tartod Stallmannt "utópista kis diktátornak"?

Az úriember bizonyára Zahi szintjén áll, akihez képest valóban kezdő vagyok :) de Te és még sokan mások is :) Hiába, az alapítványok vezetése közben biztosan volt ideje húsz év gyakorlatot szereznie az illetőnek :) Vagy csak Zahi ír álruhában, hogy ne derüljön ki mekkora GPL és Linux fan, a BSD-s bunda pedig csak álca ;) Akkor elnézést kérek tőle :)

üdv,

Ago-rookie

nem valószínű, hogy tekintélyelvű érveléssel célszerű itt, de általában bárhol egy vitát eldönteni. ebben az esetben mindig RMSnek vagy Maddog Hallnak lenne igaza, lévén ők igazi rangidősek. egyébként 1997 szeptembere óta használok linuxot, addigra már addigi kedvenc rendszerem, az os/2 helyzete eléggé reménytelenné vált. A Gnu/linux szerencsére eddig nem osztozott a sorsában. (azelőtt Amigáztam, az a gép még mindig megvan és működik) szóval én sem ma kezdtem a linuxal való ismeretséget.

A személyeskedést nem én kezdtem ebben a vitában. bár ez sem számít igazán. csakis a érvek számítanak. talán ezért is fejlődik olyan hatékonyan számítástechnika, mert sok más (tudomány)ágazattal ellentétben itt előbbrevaló az racionalitás mint a tekintély.

Linus az érintett e-mailben alaposan félreérti a GPLv3 tervezet bizonyos részeit, lásd DRM kérdése. Azaz még csak át sem tanulmányozta részletesen a GPLv3mat, ami ugye még egyelőre csak tervezet, máris kapásból elutasította. Szerintem ez az a magatartás ami gyerekesnek nevezhető, az biztos helytelen, főleg az ő helyzetében.

A szabadalmi problémáról nincs szó az e-mailben, valamilyen jogi kiutat viszont kell keresni.

Szabadalmak tízezreinek az átnézése valóban nem egyszerű feladat. Egyébként egy rádióinterjúban erről Dr. Vedres kifejtette másféle véleményét, elég kioktató stílusban. Szerinte "modern adatbányász módszerekkel" egy egy adott területen az érintett szabadalmak könnyen áttekinthetőek. Bár nem osztom ezen nézeteit (sem), azt viszont állítom, hogy egy egy területen legalább a fontosabb szabadalmakról, amelyek egy reális későbbi jogi követelés tárgyát képezhetik, igenis tudomást lehet szerezni, nem túl hosszadalmas kereséssel. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy egy triviális kevésbé ismert szabadalom nem okozhat később komoly problémákat. De némi odafigyeléssel legalább a 'triviális szabadalmi aknákat' el lehet kerülni. Céges kódkiadás esetében, pedig már adott a megfelelő jogi háttér is szabadalmak tüzetesebb (ha nem is teljeskörű) átvizsgálására. A linuxkernel esetében a céges ré*****ány egyre jelentősebbé válik.

Feltételezem, a nagyszámú, kusza szabadalmi bejegyzésekből adódó kihívására, nem azok teljes figyelmenkívülhagyását tartod megfelelő megoldásnak.

Egyébként a szabad szoftverek világa (de talán a nyugati kultúra világa sem) a tökéletes surlódásmentes egyetértésről szól. Egyáltalán nem tartom problémának, ha pl. itt hup.hun, nem a szocialista idők pártkongesszusainak baráti sőt már már elvtársi hangulata uralkodik. Egy egy programon illetve problémán azok is hatékonyan együtt tudnak működni, akik egyébként emberileg egyáltalán nem kedvelik egymást. Azt viszont jól teszed ha pl. a hup.hura csak akkor írsz, ha valóban van érdemi mondanivalód :D

válasszuk a két dolgot külön: nem én mobdtam rád, hogy rookie. Én azért körül szoktam nézni legalább google szinten, mielőtt szakmailag minősítek valakit, de ez lényegtelen. Csak szerintem te voltál az, aki először le akart dorongolni tekintélyelvvel, hogy "rookiek" haza. Voltam rookie, van olyan részterülete az informatikának, amiben az vagyok és az is maradok, mert nem érdekel/nincs lehetőségem|időm|kedvem stb. foglalkozni vele és mellesleg nem is kell munka miatt. Azt, meg, hogy ne rookinak nézzél nem azért vontam kétségbe, mert 1997-ben kezdtem az ismerettséget a linuxszal és oss-sel, hanem mert közben azért képeztem magam és szerintem azért em volt kidobott idő, de ezt ne én ítéljem meg.

Személyes: imho, 1997-ben már lehet látni, hogy komoly bajok vannak OS/2-vel, de nagyon is jól ment az és ismertem olyan rendszert, ami 2001-ig kihúzta. Béke poraira.

Másik rész: az volt a gondom, de úgy látom nem érted vagy teljesne feltetted a szemellenzőt ebben a témában: nem fogsz tudni soha olyan kódot leadni GPLv3 alatt, amiben veszély nélkül aláírhatod, hogy nem sért szabadalmaztatott eljárást. Ha egy akkor a céget, mint az IBM, MS, Novell, Xerox, Kodak stb. be lehet szívatni kis szabadalmakkal, akkor szerinted neked, mint egyes fejlesztőnek vagy akér magyar kkv-nak, de még nagynak is, milyen esélyeid vannak????? Nem a szándékot vitatom, az helyes és ki is kell találni valamit. De ez így nem jó most. Vannak prektikussági okok is, persze, hogy nem lehet mindenkit megkeresni aki írt valamikor kernel kódot és van aki sajna meghalt, de vedd már észre a fentit! Dr.Vedres persze, hogy azt mondja, amit mond. De ne bújjunk már más szenilitása mögé. Az öreg csókának kb a szocializmusban gurult el a gyógyszere, azóta nem találhatja, a hozzáállása alapján. Biztosan ismered a patents pending opciót. Nos, közben még változhat valami. Mondjuk csak beadták, előzetes tesztekre hivatkozva. Aztán közben változhat, mert a "kuttás" új irnyt vett. A pending nem csak az elbírálásra vontakozik ugyanis, hanem ismereteim szerint arra is, hogy előzetesen beviszed USAban a "találmányod", nehogy más lefoglalja előbb. Már elkezdted a munkát, végleges verzió még nincs, de már ezen dolgzunk, jelzed. Sok szemétségre használták ezt a rendszert.

In article <42.63499@c.hup.hu>, prygme wrote:
> is azt írta az e-mailjében. Viszont nem értem mire hozta fel, mert a
> GPLv3ban eddig nem találtam ilyen kitételt sehol a privát kulcs
> közzétételére.

Igen, mert rms malicsuszan fogalmazta meg. :) Linus jol elkente a taknyosok
szajat, vegre egy jo pontot oda tudok neki itelni. :)

GPLv3 sucks.

--
Gabucino

In article <42.63519@c.hup.hu>, Ago wrote:
> ebb?l csak az látszik, hogy Te mennyire nem vagy még jó vezet? típus sem. A
> GPLv3 alkalmazása azt is jelentené a kernelben, hogy aki kernelbe kódot ad,
> az majd szépen egy teljes jogi csapatot fog fenntartani, hogy megvizsgálja,
> az a mód éppen nem szabadalmaztatott-e...

Heh, ez nem rossz gondolat. :)

--
Gabucino

igen te csak ennyit mondtál "ebből csak az látszik, hogy Te mennyire nem vagy még jó vezető típus sem." szerintem ez már szeméyleskedés.

A szabadalom téma, igen kaotikus a jelenlegi állapot mindenki számára ebben egyet értünk. Valószínűleg abban is egyet értünk, hogy ez a helyzet jelenleg, jóval nagyobb károkat okoz az Egyesült Államokban, mint itt Európában, szemben Vedres vagy Heczog Edit által hangoztatott érvekkel. Azaz szerintük, ők csak rendet szeretnék megteremteni egységes európai szoftszabadalmi törvánnyel. Szerintük ez a kiút a jelenlegi "zavaros" itteni helyzetből. Jóllehet maga szoftver szabadalom az ami már önmagában káros. Ha valamilyen európai törvényt hozna valamikor a tisztelt EP az ügyben, pont olyat kellene hoznia, ami kifejezetten tiltaná szabadalmak alkalmazását az absztrakt gondolkodás terén, így a programfejlesztés mint (tiszán szellemi) tudomány terén is (mégha egyesek szerint egyre inkább iparnak kellene is tekintenünk). Sajnos erre ma nincs reális lehetőség.

Jogilag a legnagyobb problémát az jelenti, hogy liberális jogálamban nem lehet senkit kártérítés nélkül a tulajdonától megfosztani. Ezért ha valahol egyszer bevezetik a szoftver szabadalmakat nincs rá reális esély, hogy ezt később visszafonja az törvényhozás, a várható csillagászati sőt irracionális összegű kártérítési ügyek miatt.

Mivel a szabadalmaknak már a puszta bejegyzése jelentős összeg ezért, (főleg azok nagy száma miatt) ezek alkalmazása szabad szoftverek esetében nem jöhet szóba. Arra tényleg nincs kapacitása a fejlesztőknek, hogy bejegyezzék az összes valóban általuk először alkalmazott ötletüket, beleérte a triviális megoldásokat is szabadalomként. (Majd szabadalmi portfóliójukat jogi fegyverként használják, az ellenük fellépő más szabadalmasokkal szemben, mint ahogy teszik azt ma a tengerentúlon a multik egymással).

A GPLv3 viszont javít ezen a helyzeten, méghozzá oly módon, hogy az a kis független fejlesztőknek is előnyös. És itt most csak és kizárólag "ÚJ Szabadalmaztatható Ötletekre" gondolok. Ha egy kis fejlesztő GPLv3 alatt ad ki valamilyen kódot ami új ötleteket tartalmazhat (bár ez a szabadalmaztathatóság szerintem is marhaság), hozzájárul annak jövőbeni szabad felhasználásához is. Veszteni semmit nem veszít, mert úgysem lenne rá pénze, jogi gárdája, hogy szabadalmait bejegyezze és védelmezze. Ha később más bejegyzi az ő ötletét szabadalomként az érvényteleníthető lesz, mivel ő már azt előbb alkalmazta. Sajnos ez sem tökéletes (és olcsó) megoldás de jobb mint a semmi. (Ráadásul csak a USA jogszerndszere esetében igaz, ott számít ki alkalmaztott először egy új ötletet, itt Európában általában a szabadalmaknál csak az számít ki jegyezte be előbb, ami rendkívül káros és igazságtalan). Az is igaz, hogy ezt eddig a GPLv2 esetében meg lehet tenni. Viszont ha az illető nem a saját nevén hanem kis cége nevén adta mi a kódját, akkor előfordulhat, hogy a jövőben azt felvásárolja egy másik nagyobb cég, aki már pénzt akar maxinálisan kisajtolni minden "szellemi termékéből". GPLv2 esetében megteheti, hogy szabadalmaztassa az felvásárolt cég termékeiben lévő 'ötleteket', és pénzt követeljen azon többi (OSS) fejlesztő cégtől, akik időközben tovább, ill hozzáfejlesztettek a kódhoz.

folyt köv.....

.....

Azt is meg kell jegyezni, hogy GPLv3 licenszű fejlesztésekkel ugyan a kis cég tulajdonosa elvileg eleshet némi pénztől cége felvásárlása kapcsán, mivel esetleges ötleteiből nem lehet szoftszabadalom címén extra nyereséget kisajtolni. Viszont ha arra kerülne sor, valószínűleg a legtöbb esetben egyébként is csak töredékösszeget kapna, másrészt ha a 'minimás munkával maxinális profitot' jelmondatú (a mai magyarországon oly népszerű) 'gazdaságfilozófiai' irányzatot követi, egyébként is proprietary zárt kódú termékeket fejlesztene. (Amivel egyébként nem biztos, hogy oly sokat keresne mint reméli, hacsak nincs hatalmas kezdőtőkéje, de ez eleve egy szűklátókörű szemlélet).

A multinacionális nagycégek számára már valóban nem egyértelműek pozitívak a GPLv3 újításai. Számukra rendelkezésre áll elegendő pénz, jogi osztály ahhoz, hogy érvényesíteni tudják OSS fejlesztéseikhez kötődő szabadalmi jogaikat. Az ő esetükben (még inkább) elmondható, hogy ha maximális rövidtávú profitban érdekeltek, nem OSS fejlesztéssel érdemes fogalkozniuk, hanem hagyományos proprietary zárt programokkal. Persze mára sokuk belátta, hogy a tisztán szellemi termékek mint a szoftverek világában kissé mások a szabályok. Itt mint a hegylakó című filmben, 'végül csak egy maradhat' :D, a jelenlegi kereskedelmi szoftverek világában ez nem egymással kompatibilis együttműködő rendszereket jelent (mint Gnu/Linux, BSDk, Solaris stb. amlyek közös posix alapokkal egyre inkább független szabványok fele fejlődnek) hanem egyetlen megacéget az összes többi felett.

Így azt is beláthatják, hogy hosszútávon nekik is érdekük, hogy ilyen hatékony módon húzzuk ki a szoftszabadalmi kígyó méregfogát mint ahogy azt a GPLv3 teszi. Talán a jövőben sem szeretné pl a ma OSS fejlesztő Novell, ha szabadalmi perbe keveredne pl. az IBMmel, egy szabadalom miatt, amit az IBM jegyez és egyben adott ki azt alkalmazó kódot GPL alatt régebben. Majd később az beépült a Novell termékébe, amit akkor már nem tud nélkülözni. Ma olyan managementje van az IBMnek ami kedvez az OSSben minden érdekeltnek, de ez változhat, és a jelenlegi egyoldalú IBMes nyilatkozatok szabadalmaik felhasználhatóságáról, nem biztos hogy perben is megállnák a helyüket a jövőben egy másik fél oldalán.

A DRMel kapcsolatos rész szükségességével gondolom egyetértessz. Arra ezért itt már nem térnék ki.

A GPLv3 jelenleg tervezet, akkor járunk el helyesen szerintem ha vitázuk róla, hogy a végső változata olyan legyen ami valóban mindenkinek megfelel és megoldást is hoz a jelen kor kihivásaira.

En igazabol csak azon csodalkozom, hogy mindenki baromi megalapozott
velemenyeket mond (nem kell, szar az egesz, stb) egy meg csak nem is letezo
dologrol :) GPLv3 ugyanis - a gyengebbek kedveert - nem letezik. Majd lesz.
Valamikor.

Most van egy elso draft, amit velemenyezni lehet, hogy mi nem tetszik benne,
mit valtoztassanak meg, hogy jo es hasznalhato legyen.

In article <42.63539@c.hup.hu>, prygme wrote:
> Linus teljesen félreértelmezett. Ez csak abban az esetben teszi közelez?vé
> a privát kulcs közzétételét, ha ez a software módosított verziójának
> futtatásához egy adott hardware vagy software környezetben elkerülhetetlen.

Vagyis ne tudjak DRM-et hasznalni ott, ahol DRM-et hasznalni akarok.
Nincs itt felreertes.

> Ez természetesen csorbítja azokat az alapjogokat amelyeket a GPL (már a v2
> is) biztosít a vásárlók számára.

A GPL nem biztosit semmit "vasarlok" szamara. Valamint nem csorbul ettol
semmi GPL altal biztositott elony sem, mivel a DRM nem a szoftverben van,
hanem a hwban. Ha most az jon, hogy a hardver megserti a szoftver jogait,
akkor rohogni fogok.

> Minden bizonnyal

Minden bizonnyal. :)

--
Gabucino

No igen, a Mac OSX közismerten a választás szabadságáról szól :)

egyébként érdekes akik 99 körül hőbörögtek, amiatt mert RMS problémásnak tartotta a Kde alapját jelentő QTnek a licenszét, és felesleges időpozarlásnak tartották, azt hogy az Fsf támogatásával párhuzamos projectet indult gnome néven, nos azok ma mind gnomeot használnak.

utopista: mivel az egesz GNU/GPL mozgalmat a szocialis, es tarsadalmi hatasai miatt talalta ki, csinalja. eleg sokat olvastam rola, de meg most sem vilagos teljesen Stallmann ervrendszere.

kis diktator: Stallmann egyaltalan nem gondolja, hogy a info projekteket mas stilusban kene vezetni, mint a regi tipusu ceges projektek. az osi/eredeti GNU projektek most is abban a stilusban vannak vezetve. Stallmann ugy gondolja, hogy az egeszet o vezeti. pl: HURD vezeto fejlesztojet ugy rugta ki, hogy a laba nem erte a foldet, mert ellentmondott Stallmannak. teljesen elutasitja a bazar tipusu fejleszteseket.

az fsf.hu-sokat majdnem kitagadta, amikor megtudta, hogy magyaritassal foglalkoznak. azt modnta, hogy aki szabad szoftver akar hasznalni tanuljon meg angolul, tul sok eroforrast kivan a nemzetkoziesites.

Stallman nagy figura rengeteg jo/fontos gondolata van. de nem minden az, amit mond, mondani fog. ovatosan kell banni vele.

In article <42.63624@c.hup.hu>, prygme wrote:
> No igen, a Mac OSX közismerten a választás szabadságáról szól :)

Relevancia nulla.

> egyébként érdekes akik 99 körül h?börögtek, amiatt mert RMS problémásnak
> tartotta a Kde alapját jelent? QTnek a licenszét, és felesleges
> id?pozarlásnak tartották, azt hogy az Fsf támogatásával párhuzamos
> projectet indult gnome néven, nos azok ma mind gnomeot használnak.

En nemtom, egyiket se hasznalom...

--
Gabucino

hát igen, a nagyvállalati nyomás. Linus megint bizonyította milyen "bölcs" vezető is ő.