GoD: Játék a felhőkön TV és távirányító segítéségével

Címkék

Game on Demand. Egy újabb buzzword vagy a jövő szórakozása a konzol és PC játékok korszaka után? Az idő majd eldönti.
Sajátos ötlettel állt elő az OnLive. Június 17-én indítja el 8 éven át fejlesztett szolgáltatását, amelynek lényege a TV adás és az interaktív játék sajátos egyesítése. A játékok 100%-ban az OnLive szerverfelhőin futnak, a képet és hangot két video streambe tömörítik és WebTV-hez hasonló módszerekkel juttatnak el a játékos TV képernyőjére.

A live stream a gamepad-et kezében tartó aktív játékos számára készül. Ennél természetesen kiemelt cél a minimális látencia. A játékélményt nyilvánvalóan tönkretenné már fél másodperces időeltolódás is. A másik, full HD stream célja a játékot passzívan nézők kiszolgálása illetve a későbbi visszanézés lehetősége. A "nézőknél" már megengedhető a WebTV-nél szokásos, akár több másodperces késlekedés is.
Egyelőre még egy hagyományos számítógépen futtatott kliensprogramra van szükség, ami tulajdonképpen egy kétirányúsított internetes videolejátszó, amely a stream vétele és lejátszása mellett elküldi a szerver-felhő felé az aktív játékos game controllerének a jeleit is.
A megoldás előny, hogy nincs szükség a játékgép folyamatos fejlesztésére. Ha a számítógép erőforrásai elégségesek a HD stream lejátszásához, nincs szükség további gépfejlesztésre. A játékok egyre szebb/jobb megjelenéséhez szükséges hardverfejlesztésekről az OnLive gondoskodik.
Az OnLive a közeljövőben forgalomba fog hozni egy MicroConsolet is, ami a kliensként használt számítógépet is feleslegessé teszi. A MicroConsole közvetlenül a TV-re köthető, a játékhoz már csak megfelelő internetkapcsolatot kell biztosítani.

Többen szkepticizmusuknak adtak hangot az OnLive most bejelentett szolgáltatásával kapcsolatban. A legkényesebb probléma a game videostream játékoshoz való eljuttatása minimális késlekedéssel. Pár hónap múlva kiderül működőképes-e több száz kilométerről játszó ügyfelek tömegeivel az, ami a GDC 2009-en tartott demo alatt pár száz ügyféllel működött a szerverektől 80km távolságban.
Az OnLive 560km távolságban is tesztelte szolgáltatását hagyományos TimeWarner kábelmodem kapcsolattal.

A témában további cikkek itt és itt olvashatóak.

Hozzászólások

Ezzel búcsút lehet inteni a játékok másolásának.

Arra próbált célozni a kolléga, hogy a Steam-re is azt mondták, hogy életképtelen, mert "megöli" a warezt. Persze nem ölte meg, hiszen a letöltött játékokat is fel lehet törni. Ami betehet a wareznak az, ha az MMO játékok tömegesen kezdenek terjedni. Ott nem nagyon lesz warez...

attól függ, mennyire tudják rávenni a fix ipre az internetszolgáltatókat. már egyébként is egyre több helyen kap fix ipt az ügyfél, ha kér, ha nem. ha adott userre beállított fix ipvel működik csak a szolgáltatás, akkor az ilyen "pornositeos" trükközéshez VPN kell, az pedig ronthat a látencián, ami itt szempont. persze valószínűleg igazad van abban, hogy valószínűleg lesz olyan, hogy többen használják ugyanazt az accountot, de közülük egy időben valszeg csak egyikük tud majd játszani. már ez is eléggé nyereség a játékkiadóknak. annyiból nem áll a pornos párhuzam, hogy ott a profik proxyt használnak, így a pornosite oldaláról olyan, mintha egy turbouser nagy kanállal fogyasztaná a szerverük tartalmát, mindent azonnal meg akarna nézni:)

Akkor elmondom hogy WoW-nál milyenek a tört szerverek.

A Blizzard fogta magát és egy sima textfájlba kidobta azt hogy a kliens melyik logon szerverre jelentkezzen be. Ergo semmi technikai akadályát nem adta annak hogy egy saját magad kreálta szerverre felmenj. Bedrótozhatta volna egy domainre vagy ipre. Az aprócska gond az hogy a játékmenetet a szerver irányítja. Bár az entitások, objektumok "szabadon" felhasználhatók a content fájlokból, a karakter mozgásától elkezdve mindent nulláról implementálni kellett, a sokezer questtel, használható itemmel, képességekkel meg mindennel együtt.

Az egyetlen "életképes" WoW kiszolgáló a mangos, amelyik csak az utóbbi időben lett képes normális multithread-re, hogy egy példát mondjak. A contentről, funkcionalitásról nem is beszélve. Néhány privát szerver üzemeltető két kézzel lapátolja a dolgokat a saját szerverébe, ez meg is látszik. Az igényesebbikje még hírből sem hallott a tavaly karácsonykor kiadott kiegészítőről, a burning crusade implementációja sem teljes. Mindehhez hozzá kell tenni, hogy egy rendes realm létszámának (tízezer player a nagyságrend) töredékét képes csak kiszolgálni.

Ergo ha nem akarsz lépten nyomon idegesítő bugokat, illetve fél óránkénti disconnectet, akkor olyan szerveren vagy kénytelen játszani, ami évekkel le van maradva a rendes wow-hoz képest. Bár szórakoztató lehet, de lehangoló is. Szóval cseszheted a kukába a warezolt wowodat, semmire sem fogsz vele menni.

És valószínűleg hasonló a helyzet bármelyik mmo-val.

********************
"Aki nem backupol az tehetsegtelen :-)"
"...ha nem tévedek!" (Sam Hawkins)
http://holo-media.hu

arról volt szó, hogy "ha az MMO játékok tömegesen kezdenek terjedni. Ott nem nagyon lesz warez..."
amit leírtál az is azt támasztja alá, hogy VAN. lehet, hogy kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de van.
sokan vannak olyanok is, akiket nem zavar, ha évekkel le van maradva a szerver a hivatalostól. az ezt.vedd.meg játékokat is megveszik a boltok polcairól, pedig azok is több évesek.
ill az MMO játékok sohasem fognak tömegesen terjedni, legalábbis nem a WoW stílusúak. egyszerűen annyira uralja a Blizzard a piacot, az MMO jellegéből adódóan, hogy másoknak alig marad hely. sok időt vesz igénybe a wow, ezért aligha lesznek olyan játékos tömegek, akik 10, 20 MMOra is elő fognak fizetni.
egyébként a bedrótozott ip sem segítene. bár akkor már inkább bedrótozott domain. egy trükkös vpn tökéletesen eltereli az adott ip/domain irányba irányuló forgalmat egy fake szerver felé.
anno a Napster kliens is csak a központi szerverre volt belőve, napigatorral lehetett eltéríteni a forgalmat opennap szerverek felé.

"Ergo ha nem akarsz lépten nyomon idegesítő bugokat, illetve fél óránkénti disconnectet, akkor olyan szerveren vagy kénytelen játszani, ami évekkel le van maradva a rendes wow-hoz képest"
akkor most bugzanak az évekkel lemaradt szerverek vagy sem?
a kevesebb játékos nem feltétlenül hátrány.

Gondolom elírta. Arra akart célozni, hogy nem elég, hogy évekkel le vannak maradva a WoW hivatalos szervereihez képest, de még bugosak is.

Egy MMO setében igenis hátrány a kevés játékos, mert a játékélmény rovására megy. Nem túl szórakoztató dolog egy kvázi üres világban bolyongani.

Csak eppen a vilag oda tart, hogy lassan minden online lesz, lasd mar "netbook OS"-ek (Chrome OS) is, es lehetne meg peldat mondani. Legtobb embernek nem feltetlen orom, hogy neki kell vennie egy draga (relative) jatekkonzolt vagy eros gamer PC-t, igy kesebb kezdeti fefektetessel is jatszhat (az mas kerdes, hogy lehet ezek a jatekok dragabbak lesznek, hogy fenn tudjak tartani az emlitett felhot). Hmm ...

nem kell feltétlenül drágábbnak lenniük a játékoknak, sőt akár olcsóbban is lehetnek idővel, mint a konzoljátékok, mert imho a hw fejlesztés/fenntartás költségeit a 15usd havi előfizetési díjak fedezik. ez nem kevés, évente 180usd, egy konzolgeneráció 7 éve alatt 1260usd. ezzel szemben egy konzol induló ára csak 300 és 400 dollár körül szokott lenni. plusz előny, hogy ugyanazt az OnLive hardvert többen használják. hasonló helyzet, mint egy isp internetszolgáltatása. ott a hardcore letöltőkön kisebb a nyereség, mert folyamatosan használják a szolgáltatást, de vannak sokan alkalmi internetezők, akik ugyanúgy megfizetik a havi netdíjat,de csak akkor használják, terhelik a szolgáltató vonalait ha épp bekapcsolják a computerüket és olvasnak, leveleznek stb.
itt a hardcore játékosok, akik 10órákat játszanak kisebb nyereséget hoznak, de az alkalmi játékosok ugyanúgy kifizetik a havi 15 dolláros díjat, mert ez nem nagy pénz egyébként sem.
imho jót is fog tenni nekik kezdetben, hogy a hardcore játékosok elkerülik majd őket, mert közöttük általános nézet, hogy csak saját vason lehet "igazán" a játszani.
a konzolgyártók mostanában az első években rendre keményen ráfizetnek a boltra a későbbi nyereség reményében. mondjuk pont most a Nintendo kivétel volt, ráadásul ennek ellenére megszerezte az első helyet. a konzol nem drága, főleg egy gamerpchez képest. kezdetben általában olcsóbban kapod meg, mint amennyibe az a gyártatójának kerül.
imho az OnLive befektetői is hajlandóak finanszírozni a kezdeti veszteséges időszakot.

az OnLive problémája, hogy a látencia miatt nem lehet egy szerverparkból kiszolgálni az egész világot, mert úgy még hatékonyabb lenne a cloud kihasználtsága. Ázsiában akkor játszanának, amikor Amerikában már alszanak. és Európában akkor kezdenének játszani ugyanazokon a vasakon, amikor már az Ázsiaiak elmentek aludni, az amerikaiak pedig még nem kezdtek bele a másnapi játékba.

a desktop gépem 6 éves - fejleszteni nem lehet (ddr1, agp, socket7 stb) - a notebookom 3 (i915 vga). új gépet 100 alatt nem kapnék. az elmúlt években gyakorlatilag nem is játszottam, de mostanában kicsit több időm van, és mondjuk havi 1-2x beleférne.

vegyek egy konzolt 50-80ért - tévém sincs! - meg _egy_ darab játékot 15ért, és játszak úgy? nem, nem fogok.

szóval igen, lesz olyan aki hajlandó ezért fizetni.

Bár nem vagyok expert de úgy tudom hogy az xbox-okat, korábbi ps-eket (és gondolom hamarosan a ps3-at is) könnyűszerrel lehet "kezelni", és szabadon pörkölni a warezolt játékokat.

********************
"Aki nem backupol az tehetsegtelen :-)"
"...ha nem tévedek!" (Sam Hawkins)
http://holo-media.hu

Kivancsi lennek hardware ugyileg hogyan is akarjak mindezt kiszolgalni. Mert sztem a halozati forgalomtol eltekintve a masodik legnagyobb problema mindezt lerenderelni akar tobb millio embernek.
------------------
http://www.youtube.com/watch?v=Sf8cM7f6P2I

Szamomra az hogy Cloudokba szedve hasznalnak szervereket meg nem igazan valasz...
Igazabol arra lennek kivancsi hogy terveznek-e ehhez valami specko oprendszeri kodot is, es ahhoz kulon kell majd fejlesztenie a jatekiparnak, vagy egyszeruen csak fogjak es egy gamat feltelepitenek egy gepre es inditanak belole tobb egy egy instance-t minden egyes jatekosnak?
Azert egy mai jatekot renderelni full HD-ban elegge nagy szamitasi teljesitmenyt igenyel.

------------------
http://www.youtube.com/watch?v=Sf8cM7f6P2I

az oprendszer valószínűleg linux lesz a szervereken. nem éppen játékokra, de pl az Amazonnál már megoldottak hasonló problémákat az EC2nél. valamelyik cikkben szerepel, hogy kezdetben mindenképp 1 játékos 1 gpu rendszer lesz.
játékfejlesztőknek valószínűleg lesz majd egy sdk, mint máshol. csak dev device helyett, imho dev account lesz a felhőkre.
az eddigiek szerint erősen párhuzamosítható kódú játékok tudják jól kihasználni a gamercloudot.
nagyon egyedi spec oprendszeri kódokra ne számíts, nem akarnak felesleges ballaszt maguknak. kb annyi egyedi házon belüli patchelést tudok elképzelni, mint a Googlenél van. a virtualizáció mainstreammé válása teszi lehetővé az efféle szolgáltatásokat mostanában. lásd még Amazon EC2.

Hát, ahogy így elnézem akik induláskor tartalmat biztosítanak, egyik sem az a kimondottan Linuxra fejlesztő cég. Assasin Creed 2, Mass Efect 2, Prince of Persia. Már most felejtsd el, hogy ezeket átírják Linuxra ennek a szolgáltatásnak a kedvéért. Itt valami Windowsos vagy konzolos csoda lesz a háttérben. Legalábbis addig, amíg meg nem születik a real-time kirenderelt frame. Aztán az adatok továbbítását már lehet, hogy Linuxos rendszer végzi.

imho nem nagy nehézség átírni wineal egy játékot linuxra magának a játékfejlesztőnek, pláne akkor, ha egyetlen "disztribúcióról" és egyetlen hw konfigurációról van szó.
ha már támogatnak egy ilyen projektet annyira, hogy odarakják a logojukat is, akkor ennyi belefér.
másrészt az EC2 is linux infrastruktúrán megy, de ettől még fel lehet rá tolni windows guesteket is. ebben az esetben már szükség van érdemi saját fejlesztésre is az OnLive részéről, mert a jelenleg rendelkezésre álló virtualizációs technikák linuxon pont 3D grafikában nem megfelelőek. bár Xen doksi szerint megoldható, hogy a guest os natívan használjon egy második vga kártyát.
ha nemis a licencköltségek miatt, de a függetlenség miatt hasznos ha függetlenek tudnak maradni.
az intel larrabee is nagy segítség lehet a jövőben, ha valóban hozza azt, amit ígér.

arra utaltam, hogy ha írsz egy win32 programot, akkor azt a forráskód ismeretében ma már viszonylag könnyen tudod portolni linuxra a wine segítségével. ilyen például a google féle picasa is. a windowsos picasa minimális módosításával csinálták a linux változatot, "egybe drótozva" a wine kódokkal. így linux alatt már egy elf fájlt indítasz, ami indít egy saját wine kódú processt, majd az a többi picasa kódot, és nem neked kell pancsolnod vele. ha jól emlékszem, nem is wine néven jelenik meg a process, az is picasa néven fut.

Én azért szeretném látni az arcát annak az embernek (nem nagy munkánál egy is elég :) )), akinek az lesz a dolga, hogy portoljon egy modern játékot kiadható minőségben winelibbel pár hét vagy akár hónap alatt.
Egy ilyen portolásnál nagyon csúnya meglepetések érhetnek, egy-két TODO bejegyzés a wine forrásában akár több hónapnyi munkát jelenthet. És nem hinném, hogy a wine 100%-os DirectX 10 implementációval rendelkezik. A Picasa azért nagyságrendekkel egyszerűbb szoftver, mint egy modern játék, és ha jól rémlik, azért ott is a CodeWeaverst kérték meg a munkára.

Üdv,
Gergely

Nem az OnLive az egyetlen ebben a bizniszben. EU-ban is indul hasonlo (asszem amszterdami ceg). A kulonbseg az lesz hogy az EU-s ceg flash-el probalja megoldani, tehat a jatekok siman a browserben futnak.

Amcsi ceg (onlive) egy buta konzolt keszit, ami csak annyit tud h decodolja a bejovo vid+audio streamet, es a gamepad adatait visszakuldje a szerverre.

Sztem nem lesz warez, mert a jatekok altalaban ki sem fognak jonni. Kiadokak is kisebb lesz a szerepuk, ha egyaltalan lesznek a jovoben. Azok inkabb egyszeru szponzorokka, befektetokke valnak, mert a csomagolasra, terjesztesre boltokba nem lesz szukseg. A game-on-demand oldalak vegzik inkabb a terjesztest, ott fognak hirdetni a jatekfejlesztok h a cuccuk elokelobb helyen jelenjen meg az oldalon.

Nem lesz tobb konzol sem, talan meg egy gen es vege.

az EU cég nagyon mást csinál, mint az OnLive. flashjáték gyakorlatilag a saját computereden fut. annyi a különbség, hogy nem optikai lemezről és merevlemezről töltődik be a játék a computer memóriájába, hanem internetről töltődik le először a merevlemezre és onnan a memóriába. ha lassú a PCd gond lehet a flash játékkal is. ugyanúgy fel is lehet törni a flash játékokat, mint egy hagyományos win32 játékot.
arra kíváncsi vagyok, hogy a flash mennyire lesz megfelelő ütős fps gameenginekhez.
a konzol és gamerpc is visszavághat hasonló módszerekkel. vegyél saját gépet, és vidd magaddal mobilon, netbookon a játékot bárhova. a következő konzolgeneráció idejére már simán eléri az internetszolgáltatások sávszélessége a szükséges szintet, már ami az 1. világot illeti. az otthonuktól 1600kmnél távolabbra egyébként sem utaznak távolabb általában az emberek, ha nem nyaralnak. akik pedig munkájuk miatt utaznak állandóan a Földrészek között, azok általában nem játszanak:)

http://en.wikipedia.org/wiki/Gaikai
http://www.gaikai.com/
Lehet jelentkezni beta testernek.

Nem a 1000001-dik flashjatek keszito cegre gondoltam nyilvan.

A flash itt csak annyit fog csinalni mint a youtube-on (video stream lejatszas) + visszakuldi az user inputot a serverre. Erre a flash plugin tokeletesen alkalmas, es nem kell telepiteni semmit. OnLive-al nem tudom mi a helyzet,lehet egy kulon telepitendo programot csinal.

Igen a konzol egy jo otlet, csak epp lefoglal egy TV-t. Akkor meg vagy veszel hozza egy kulon TV-t, vagy majd lehet civakodni h miert nem nezhetik a tobbiek a baratok koztet. Esetleg kep a kepben :)

Jatszani a flash-es megoldassal egy netbookon, laptopodon is tudsz, vagy barmin. Nem kell sok kabeles eromu PC a nappaliba.

Lehet rajta akarhany bemenet, egyszerre csak 1 dologra hasznalhato.

Nem kell olyan nagy csalad. Atlagos csalad szulok+gyerek(ek): szulok tv-zni akarnak este, de pistike meg nem fejezte be a palyat. Ritka eset? Egy TV nem eleg ha azon tenyleg jatszanak is.

Ez csak 1 szep illuzio h megvesszuk, majd jol rakotjuk a TV-re es nem is kell semmi mas. Ugyanolyan mint az h mindig ugy vettunk (nagyon hozzaertoen) desktop PC-t, h az alaplapba lehessen nagyobb procit is rakni. Aztan config-fejleszteskor egyben eladtuk az egeszet, mert az uj procit visszafogna a regi alaplap regi csipkeszlete, memoriai, IDE->Sata valtas, stb... Kossetek bele :)

Attol hogy azt mondjuk nem art a tobb TV, meg ki kell fizetni azt a TV-t. Nekem sem artana egy uj Merci.

vegyük az általad írd esetet. PC játéknál be kell érni a kisebb pc monitorral a játékoknál, pedig jobban mutatnának a nagy nappali TV képernyőn. vagy állandóan ide oda kell vinni a PCt és monitorról TVre kötni, majd vissza monitorra. eléggé kényelmetlen. konzollal ugyanez a helyzet, annyi a különbség hogy legalább a konzolt könnyebb kisebb és egyszerűbben hordozható, mint egy jól megtermett gamer PC.
ezzel szemben az OnLive esetében a megfelelő netkapcsolat már nyilván adott, amit a családon belül egyébként is szokás elosztani. ha a szülők este TVzni akarnak, akkor Pistike befejezheti a pályát a szobájában a computerén, mert Microconsole mellett PC kliensprogrammal is lehet játszani. mégcsak drága, fél évente upgradelt gamer PC sem kell hozzá. vagy pistike felviheti a szobájába a Microconsolet, ami kicsi és könnyű. sőt akár több Microconsolet is vehet a család, mert feltehetően jóval kevesebbe fog kerülni, mint egy gamer PC, és még egy konzolnál is várhatóan olcsóbb lesz, főleg a tömeges gyártás beindulása után.

Melyik "games on demand" szolgáltatóra gondolsz?

Pont azért lesz jó, mert nem kell hozzá egy PC-t beizgatni. Elég az LCD TV alatt egy kis doboz!

Nem értek veled egyet. Szerintem csak annyi történik, hogy nyílik egy újabb terjesztési csatorna. A hetvenes évek végétől működik a játékipar konzolon és desktop számítógépen is. A hangsúlyok hol erre, hol arra tolódnak, de nem fogja megfojtani teljesen a konzol piacot a "god". Mint ahogyan a PC-set sem fojtotta teljesen meg a konzol piac. De majd meglátjuk...

Azert van kulonbseg a "PC vs Konzol" es a "PC&K vs god" kozott. Game PC es konzol arak kb egy szinten vannak. God-hoz nem kell venned semmit, nem kell 150k alapbol a jatekhoz, aztan meg tovabbi 10-16k-k jatekonkent. Lesz eleinte egy ilyen a gamer-ekben hogy azt akarjak h nekik a kedvenc jatekuk marpedig "meglegyen". Aztan amikor a szomszed u.a. a jatekot jatssza kozel 0Ft befektetessel, mar hirtelen k. draganak fog tunni ez a "meglegyen" dolog.

De sztem a legerosebb hajtoero a kinalat oldalon fog megjelenni. Ha mar elegge tisztaban van a nep a GOD jelenletevel, hulyek lennenek a kiadok a jatekuk exe-jet kiadni (crackelesre).

"Game PC es konzol arak kb egy szinten vannak".
ez szigorúan csak Magyarországon és hasonló helyeken igaz. a konzolok itt eleve lényegesen drágábbak, mert természetesen nem hülyék a konzolgyártók, jól tudják hogy jóval kevesebb eladott játék fog jutni itt egy eladott konzolra. nagy része a konzoloknak egyébként is crackelésre kerül. legalább nem dotálják azzal, hogy még jól rá is fizessenek minden egyes itt forgalomba kerülő konzolra.
továbbá csak errefelé adnak el "game PCként" olyan konfigurációkat, amelyek a tengerentúlon már legfeljebb garage saleként mennek el, vagy soha nem hívnák ott gamer PCnek. nézd csak meg mit árul mostanában az Alienware gamer konfigként, és mit árulnak Magyarországon hasonló célokra.

Azért ne felejtsd el, hogy a havi $15 mellett lesz még néhány dollárnyi játék bérleti díj és szükség van egy alacsony latency-vel működő 10Mb+ internetkapcsolatra is. Ez így együtt olyan havi $50 körül van jelenleg. Az szorozva 12x5-tel. Az egy PS3 és 60db teljes árú játék ára és ott a Blu-Ray olvasó, meg a tudat, hogy amiért fizettél, az a tiéd.

ez a tudat, hogy amiért fizettél, az a tiéd nem teljesen áll. ha valóban a TIÉD lenne, sokkal többe kerülne és valóban azt csinálhatnál vele, amit csak akarsz. reverse engieerelhetnéd a kódját, felhasználhatnád a grafikáját a saját munkáidhoz, cikkeket írhatnál ezekről stb. Magyarországon valóban mondhatta valaki egy Commodore computerről, hogy az övé, és ez igaz volt a rajta levő programokra is, de csak a 90es éveke eleje előtti időkben.
ma ehhez a MIT/BSD licences cuccok állnak a legközelebb.
a konzol jogilag egy hermetikusan zárt világ.

Ha nem lenne meg az alacsony latency, most hogy jatszanank egyszerre 32-en FPS-t neten, barhonnan?
Az eleve meglevo internetkapcsolat atviteli sebessege gond lehet? Ha tudsz otthon HD-s videot nezni youtube-on, akkor ez is menni fog.

$15/month-t irtak, de gondolom lesz 1-2 eves berlet sokkal-sokkal olcsobban, mert igy ok is jobban tudnak szamolni, h hany server-uk legyen. A mostani neted eleg, $0 plusz. A jatekot itt is meg tudod majd venni, es barmikor a rendelkezesedre all. A kulonbseg csak annyi h elotte kiprobalhatod parszaz ft-ert, oradijban, tehat nem adsz ki 12-16 ezer Ft-t vmi szemetert.

Olcsobb is lesz egy jatek jo par ezressel. Nincs kisker elado bolt haszna, nem kell CD-t, fuzetet, dobozt nyomatni, majd az egeszet bedobozolni, raktarozni, logisztikazni, szallitani, ja es import vam sem lesz.

ebben egyet értünk, ez is egy új, sajátos játékplatform lesz az eddigiek mellett. azért is írtam inkább hosszabb cikket, mert a linkelt magyar cikkek egyes következtetéseivel nem értek egyet. nem lesz "konzolgyilkos" az OnLive, de ettől függetlenül is sikeres lehet. a mai hardcore gamereknek általában tartanak mind a három 7ik generációs konzolból egyet, elsősorban az exkluzív játékok miatt. plusz kötelező jelleggel egy ps2, és hogy legyen valami egyedi is, sega dreamcast vagy valami más patinás konzol:) ezek mellé természetesen tartozik egy izmosabb gamer PC is. nyugaton egyébként sem nagy pénz az ilyesmi. még a hétköznapi játékosoknak is több platformjuk van játékra.

"Ha nem lenne meg az alacsony latency, most hogy jatszanank egyszerre 32-en FPS-t neten, barhonnan?"

Én nem a meglévő kábelnet előfizetésedről beszéltem, hanem mondjuk arról a lehetőségről amit az OnLive!-os csóka demózott az egyik amerikai egyetemen. Egy iPhone-on nyomta a Crysis-t, meg a Burnout-ot 3G hálózaton és sűrűn elnézést kért, hogy nincs Wi-Fi kapcsolat és magas a latency.

"$15/month-t irtak, de gondolom lesz 1-2 eves berlet sokkal-sokkal olcsobban,"

Ez egyelőre még csak a te feltételezésed és nem konkrétum.

"A mostani neted eleg, $0 plusz."

Te azt ingyen kapod, mert én havi $45-nak megfelelő jó magyar Forintot fizetek a 10Mb-ért?!

"tehat nem adsz ki 12-16 ezer Ft-t vmi szemetert."

Konzolon sem vettem meg soha a szemetet. Ott van az ingyenes PSN és Xbox 360 magazin DVD melléklettel, amin rajta vannak a legfrissebb játék demók.

"Olcsobb is lesz egy jatek jo par ezressel."

Ez megint csak a te fikciód. Látuk már a Steam esetén, hogy a letölthető verzió gyakran drágább, mint a dobozos változat egy játékból, pedig valóban nincs csomagolás, nagyker, kisker, stb.

Kivancsi vagyok, hogy a szolgaltatok erre mit fognak lepni. Gyakorlatilag csucs idobe kellene biztositan egy relative nagy savszeleseggel, de alacsony latencyvel rendelkezo kapcsolatot, orakon at. Szvsz ezt nagyon gyorsan meg a torrentnel is nem kivanatosabbnak fogjak nyilvanitani, mivel ott a felhasznalonak nagyjabol mind1 hogy 3 vagy 10 Mbps, ennel viszont mar nem.

Competative jatekok eseten is kis eselyesnek tartom a dolgot, User - OnLive es OnLive - Dedicated szerver kozti latency mar nem lesz annyira elhanyagolhato.

Bar a bereljunk jatekot model miatt talan lesz benne fantazia.

a Google internetszolgáltatása már 1Gbps vonalat fog tolni üvegszálon. bár egyelőre csak kísérlet, de a többi isp ilyen hírek mellett egyébként is fejlesztésekre, sávbővítésre kényszerül. így már nem is olyan sok az a 6Mbps.
az IPTV terjedése is hasonlóan nagy forgalmat jelent, bár az igaz, hogy ott lehet broadcastolni.

1 Gbps a voanl, de kerdes, hogy a jelenlegi internet architektura mennyit kepes kihajtani belole. Valoszinuleg csak az elenyeszo toredeket. Radasul ha csomagoknak szolgaltatok kozti atjatszo halozatokon (pl BIX amareikai valtozatain), kell atmenniuk akkor mar a latency is kerdes lesz.

A jelenlegi helyzetben ez olyan mintha, behuznanak egy 20KWH villany vezeteket, amin max 1KWH-t kepesek atpumpalni jo esetben, gyakorlatban meg jo ha megvan a 0.4KWH.

Kulonben is a jelenlegi internet protokol es router architekturat nem nagy felbontasu akadozas mentes video tovabitasra talaltak ki. Mivel az utavalsztas minden 1 es routernel, minden 1 es csomagra ujra le lesz jatszva, vagyis semmi garancia nem lesz ra, hogy mindig ugyan azon az uton fog haladni.

Ha az OnLive direktbe ra lesz kotve a gugli fele halora akkor az valoban mukodni fog, a maradek 308.3 Millio amcsi (308.8-0.5 kb fel millio haztartasab akarjak bekotni). A tobbi, kevesbe szerencses, meg gyorsan fekete listara fog kerulni a szolgaltatojanal emiat, ha tomegesse valik. Estelegesen a lagolas miatt fog class actionket beadni.

Az elejen 1 kapcsolat hasznalata eseten meg is lepet volna, ha nem mukodott volna tokeletesen. Bar nem lattam utalast a teszteles idejere, bar 1 kapcsolat eseten minden bizonnyal a csucsidoben is gond nelkul mukodnie kell. Az mar erdekesebb lenne, hogy mi lenne a helyzet ha a kerdes halozati szegmensben van 50-10 hasonlo kapcsolat.

Ahogy lattom te is writeonly?:) A problemam az, hogy nem vagyok meggyozodve arrol, hogy tomeges megoldasnal mukodni fog-e, foleg infrastrukturalis szempontbol. Illetve arrol sem, hogy az ISPk csucsidoben nem fognak-e ellen lepeseket tenni ellene. A par honap mulva amikor elindul valoszinuleg, meg nem lesz eleg adat ennek eldontesere. Par millas elofizetoi tabor elerese utan kiderul, ha egyaltalan eljutnak odaig, az meg evekig is eltarthat.

Casual gamereknek valoszinuleg meg fog felelni (foleg kevesbe porgosebb jatekoknal), estlegesen meg a jatek megvetele elotti kiprobalasnak.

ahogy most áll a dolog az internetszolgáltatók együttműködésére egyébként is szükség lesz. biztosítani kell, hogy valóban 1600 km távolságon belül, lehetőleg a legközelebbi OnLive serverhez csatlakozzon minden játékos. valószínűnek tartom, hogy amerikában sincs minden ip cím azon a fizikai helyen, ahol elvben lennie kellene:)
az internetsemlegességi törvényt sem fogadták el, a Google hathatós lobbizása ellenére, ezért elvben teljesen jogszerűen hátra sorolhatja egy internetszolgáltató a prioritását az OnLiveos adatforgalomnak. ugyanakkor persze a prioritási lista tetejére is kerülhet a voip mellé.
az internetszolgáltatók egyébként is érdekeltek. prémium csomagként árusíthatják az OnLive csomagokat, részt kérve a nyereségből. a konzolgyárosok és pár mmo cég tetemes nyereséget kaszál online szolgáltatásaiból. az internetszolgáltatók ugyanakkor ebből egyáltalán nem részesülnek. itt egy új online játékplatform az OnLivenak köszönhetően, ami viszont már érdekeltekké teheti őket.

Ha nem lehet warezolni a szolgáltatással és az biztos, hogy itt nem lehet, akkor soha nem lesz vezető játék-platform belőle. Hiába szidják mindig a warez-t a gyártók és kiadók, valójában szimbiózisban élnek a cyber-ökoszisztémában egymással. A 3 játék-konzol közül ma melyik az utolsó? A Sony Playstation 3, amire nincs warez. Mellette a Microsoft és a Nintendo is rendesen megszedi magát, a warez ellenére.

Hát ez sem ma lett bejelentve... max a start dátum. :-)

1. Ehhez tényleg kell a szélessáv - akármilyen fasza a tömörítésed, nem fogsz nagyfelbontású videót folyamatosan streamelni egy 1 MBites vonalon. Amennyire emlékszem az OnLive esetében a 720p a szélesvászon - de lehet hogy tévedek.

2. Még ha meg is van a szélessávod, a késleltetésre nincs semmi garancia. Legalábbis én még nem láttam szolgáltatót aki egyáltalán megemlítené a késleltetést, nemhogy garanciát vállalna rá... Bár a Crysist demózták rajta, de még akkor sem volt kellemes élmény amikor a szomszédban volt a szerver - ha meg párszáz kilométerre, 15 router mögött... sok sikert. Olyan lagod lesz hogy sírni fogsz.

Persze lesznek játékok ahol ezek egyike sem probléma (egy 5 éves játéknál ki veszi észre a képminőségbeli különbséget? illetve ha a játék nem lagérzékeny, pl. Civ mondjuk), de hogy bármelyik játékot tudnád játszani rajta: erősen valószínűtlen.

benne van a cikkben, hogy GDC2009en már demózták. azaz már akkor működött a szerver infrastruktúra az OnLive részéről. az elmúlt időben sem nyaraltak, jórészt az internetes oldallal foglalkoztak. ennek részeként egy teljesen átlagos amerikai kábeltvnetes csomaggal is tesztelték, méghozzá sikeresen. abból is a legolcsóbb csomaggal.
elsőre valóban eléggé hihetetlennek tűnik, de ma már szinte biztos, hogy működni fog. eléggé nagy nevek sorakoztak fel az OnLive mögött.

szerverek oldalán különösen érdekes kérdés lesz a megfelelő ütemező megválasztása. itt a szerver üzemezők és a multimédiára/játékra kihegyezett desktop ütemezők között kell egy arany középutat találni. nyilvánvalóan host os + guest os modellre fog épülni a felhő, ezért a legvalószínűbb a hoston server a guesten desktop üzemező. gondolom ez is blade rendszerekre épül majd, és egy játékos minimum kap majd egy dedikált processzort a gpu mag mellé.