id Tech 5: TTimo reményt adott a linuxosoknak

 ( trey | 2009. szeptember 15., kedd - 8:54 )

Noha korábban az id Software feje, John Carmack arról beszélt, hogy egyelőre nem tervezik a cég következő nagy játékát, a Rage-et hajtó id Tech 5 motornak Linux-ra való portolását, most egy kicsit változott a kép. John akkor azt mondta, hogy a kérdés nincs teljesen elvetve, és ha emberek százezrei játszanak a Linux-ra is nemrég elérhetővé tett Quake Live-val, akkor változhat az álláspontjuk.

Az ok, amiért az id Software a korábbi gyakorlatától eltérően nem tervezett linuxos portot a Rage engine-jéből, az az, hogy sokkal nehezebb ezt a motort portolni Linux-ra. Carmack szerint a kódbázis sokkal, sokkal nagyobb a korábbi játékoknál alkalmazott engine-ek kódbázisánál. A fejlesztő-igazgató szerint valószínűleg nem lenne akkora szívás megoldani, hogy a bináris NVIDIA driver-en működjön a stuff, de annak kicsi az esélye, hogy mással is korrekten és elfogadhatóan fusson.

Szóval a linuxosok egy kicsit csalódottak voltak az id Software kijelentései után. Lehet, hogy ezt érezték a cégnél is, mert Timothee "TTimo" Besset tegnapelőtt egy blogbejegyzésben ismét olyan dolgokról írt, amelyek reményt adhatnak a jövőre nézve.

TTimo blogbejegyzésében arról írt, hogy a korábbi, id Software-től kikerülő linuxos portok is az ő munkájának köszönhetően voltak elérhetők. A portolást szabadidejében végezte. Megemlítette, hogy a Quake Live játékosainak 5%-a linuxos. Itt nincs semmi változás, ez gyakorlatilag annyi, amennyi korábban is volt. A fejlesztő azt is leírta, hogy erősen valószínű, hogy a nemrég kiadott, új Wolfenstein játék már nem fog futni Linux-on, azonban a Rage alatt dolgozó id Tech 5 engine-re vonatkozóan bíztató dolgokat írt.

Az id Tech 5 már fut PS3-on és Mac-en. TTimo leírta, hogy valószínűleg az id Tech 5-ön fog dolgozni a közeljövőben, és átkozott legyen, ha nem tudnak időt szakítani arra, hogy Linux build-eket is készítsenek.

A blogbejegyzés itt olvasható.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Ha Macen fut, akkor olyan nagyon nem lesz vészes átírni Linuxra sem, imho.

Ja, gondolom már eljátszott vele. A postban említi, hogy sosem kötelezték el magukat a linuxos verziók kiadása mellett, kiváltképp addig nem, amíg úgy nem érezték, hogy lesz annyi erőforrásuk, hogy meg tudják csinálni. Ha nem gondolná komolyan, akkor ez a blogbejegyzés csak arra lenne jó, hogy még nagyobb csalódást keltsen. Mivel TTimo nagy tiszteletnek örvend linuxos körökben, nem hiszem, hogy az a célja, hogy hitegessen. Semmi értelme sem lenne egy már majdnem elült dolgot újra felszínre rángatni. Szerintem nekilátott már és úgy ítéli, hogy meg tudja csinálni :)

Egyébként ha nem lesz, én akkor sem kárhoztatom sem az id Software-t, sem TTimo-t. Eddig is nagyon nagy mértékben hozzájárultak ahhoz, sokan megismerjék a Linux-ot. Ebben a gazdasági helyzetben az is nagy dolog, hogy egyáltalán foglalkoznak a kérdéssel. Főleg úgy, hogy most vették meg őket és nem tudni, hogy mennyire van szabad kezük az ilyen döntésekben.

Ha pedig TTimo szabadidőben csinálja, akkor kijár neki egy nagy köszönet.

--
trey @ gépház

"Főleg úgy, hogy most vették meg őket és nem tudni, hogy mennyire van szabad kezük az ilyen döntésekben."

Én nem lepődnék meg azon, ha idővel az id Software eltűnne a beolvadt cégek nagy pöcegödrében, mint ahogy tette azt sok másik is. Persze majd Carmackék kiválnak és létrehoznak valami új céget. De ne legyen igazam!

Pedig ez a szokásos modell...

Sikeres, mert szabadon alkothat, értékes, mert sikeres, megvásárolják mert értékes, megkötik a kezét a felvásárlók, lelép, újrakezdi...

KAMI | 神
--
Támogatás | OxygenOffice | Fordításaim és SeaMonkey

Végülis megcsinálták az Armadillo Aerospace-t. :))

init();

Macre továbbra is van működő, használható VGA driver, míg Linuxra továbbra sincs (kivétel az agyonátkozott nvidia).
Úgy meg nem tudom kiadhatják-e hogy "opensource fosokkal meg se próbáld, kizárólag nvidia hivatalossal".

Mármint, hogy nem tehetnek ki FTP-re egy binárist, ami csak NVIDIA driver-rel képes működni, mert technikailag csak azzal lehet megoldani? Miért ne tehetnék meg? Mellé tesznek egy TXT-t, hogy ATI húzz bele, csinálj driver-t, mi partnerek vagyunk, hogy a te kártyáidon is fusson. Sőt, csinálj jó open source driver-t! Csak rajtad múlik.

--
trey @ gépház

Gondolom kicsi a kereslet, még a portolás költségeit sem hozná be.

En remelem meg teszik. Ez eleg fricska lehet a tobbi gyartonak is, hogy rendes drivert irjanak.


Amit nem lehet megirni assemblyben, azt nem lehet megirni.

nem értek bsd-hez.... meg tudom hogy ez a hír csak reményt add hogy lesz linux alatt is, szóval kérdés ha esetleg mégis lesz linux port akkor menynire nehéz bsd-re portolni?
Mert ha ezeken mind menne : win,osx,linux,bsd,xbox,ps3 az elég komoly lenne.

BSDkben általában leledzik valami linuxos kompatibilitási réteg.

Minek? (szvsz)
___________________________________________________________________________
MOS Technology 6510 @ 0.985 Mhz + 64 KByte (32kB RAM + 32 kB ROM)

Na, az ilyen emberektől lehet példát venni...
--
http://blog.zsoc.net | http://trustno1.hu | http://www.runatabor.com
Born to be alive!

Idézet:
[...] a bináris NVIDIA driver-en működjön a stuff, de annak kicsi az esélye, hogy mással is korrekten és elfogadhatóan fusson

Ez most tényleg nagy fricska a többi gyártónak. Ahogy észrevettem, az NVIDIA nem nyomja tele az opensource sajtót marketinggel, de mégis folyamatosan hozzák ki a linuxos fejlesztéseket (és ezek tényleg fejlesztések, nem ad-hoc hotfixek, amikkel commitonként 30%-okat javul a sebesség...), ellentétben pl. az intel driverrel, ahol már egy éve csak a szart pofozgatják, de azt jó hangosan.

Van inteles és NVIDIA-s laptopom is, kipróbáltam ugyanazt a játékot (UT2K4) NVIDIA, Intel, Windows, Linux minden permutációjában, ez mondatja velem a fentit.

--
Elder Scrolls

Nem csak a gyartoknak fricska ez. :]

---
pontscho / fresh!mindworkz

jatekra igazabol intel nemigazan alkalmas, ati nv oke (csak abc sorrend mindeki maga donti el kinek mi a jo) de a tobbi az nemigazan erre valo.

Így van. És nem is ajánlotta igazán erre még a gyártó sem. Ha játék, akkor NVIDIA _vagy_ ATI. Nincs más. Windows-on sincs.

--
trey @ gépház

http://hup.hu/cikkek/20090915/id_tech_5_ttimo_remenyt_adott_a_linuxosoknak#comment-845801

Mondjuk ez azért elég gáz, még ha nem is játékra való az Intel VGA.

Igen, ez valóban gáz annak, aki Intel kártyával akar játszani. Részvétem, meg minden. Én játszani a Riva TNT megjelenése óta NVIDIA-t használok. Bejött.

--
trey @ gépház

Az a baj ezzel, hogy ez nem csak a játék alatti 3D-re igaz. Tehát ha Intel VGA-d van, akkor kerüld a 3D-s feladatokat Linux-szal. Na ez a gáz!

Intel VGA-m van, 3D desktopot futtatok és nincs panaszom. Értékelem azt a munkát, hogy használható, nyílt forrású 3D driver-t próbálnak meg letenni az asztalra. Ezt eddig előttük még senki sem csinálta meg és ők voltak az elsők akik ennek érdemben nekiláttak. Azt is elfogadom, hogy az út rögös.

--
trey @ gépház

Ugyanezt mondanád akkor is, ha mondjuk Blenderrel dolgoznál? Szerintem egy driver képességeit nem a compiz kockán kell lemérni. Persze ettől még én is értékelem az Intel erőfeszítéseit, de jelenleg a driverük és GPU-juk még szarabb, mint az Nvidiaé.

Mint említettem, én tudom, hogy milyen eszköztől mit lehet várni. Feltehetően ha Blender-rel dolgoznék nap mint nap, akkor vásárolnék egy izmos gépet egy hozzá való NVIDIA kártyával és nem egy business notebookon (értsd: iroda alja) akarnék erőlködni egy integrált Intel VGA-val. De mivel olyan munkát végzek, amihez ez a notebook is tökéletesen megfelel (főleg dokumentumokat olvasok, írok, parancssori konzolban bohóckodok, weben szörfözök) bőven elég ez a gép is. Otthon van egy izmosabb gépem (gépünk, mert családi) és azon játszom. Eszem ágában sincs ezen a gépen játszani.

--
trey @ gépház

Persze, ezt értem, valóban nem játékra találták ki az inteles kártyákat.
Viszont az, hogy Linux alatt 20 FPS-sel fut a CS, Windowson 60-nal; Linux alatt 640×480-ban, minimum felbontásban játszhatatlanul szaggat az UT, Windowson pedig simán viszi a közepes minőséget 1280×800-ban is, az azért nem keveset árul el a linuxos driverük milyenségéről.

--
Elder Scrolls

Melyik CS ? Melyik UT ?


Amit nem lehet megirni assemblyben, azt nem lehet megirni.

Nem mindegy? A hatalmas szakadékot figyeld a két OS közt...

Ne csúsztass! Nem a két OS közt van ekkora különbség, hanem az Intel VGA driver minősége közt a két platformon. ;)

Pontosabban az összes !nvidia VGA driver minősége (meg jópár másiké).

Nem mindegy, mert az alatalm pronbalt UT es CS vezriok remekul mennek Linuxal.


Amit nem lehet megirni assemblyben, azt nem lehet megirni.

pr0nball! :) Bocsi.

---
pontscho / fresh!mindworkz