ls -1TörténelemHUP adás-vételNépszerű témákNépszerű fórum témákHardverLinux Weekly NewsFreeBSD Project NewsOpenBSD Journal |
Mark Shuttleworth nem zárja ki az Ubuntu KDE-re váltásátEgy, az LWN fizetős szekciójában megjelent interjúban a riporter azt a kérdést tette fel a Mark Shuttleworth-nek, az Ubuntu atyjának, hogy elképzelhetőnek tartaná-e, hogy egy nap GNOME-ról KDE-re váltson az Ubuntu projekt, ha a GNOME körül nagyobb szabadalmi problémák adódnának. Az interjú készítője itt a GNOME és Mono, a Mono és a Microsoft kapcsolatára célzott. "Ha a GNOME szabadalmi problémája túl naggyá válna, lehet hogy egy nap KDE-re váltana?" "Úgy gondolom, hogy nagyon egészséges, hogy több desktop platformunk is van, és hogy mindegyikük elkötelezett a szabad szoftver irányában, és forrásai az innovációnak, inspirációnak és a versenynek. Leginkább a kiadási ciklusokhoz való hozzáállása miatt választottuk a GNOME-ot, és azért mert 2004-ben igazán erősen elkötelezett volt a használhatóság (usability) irányába. Azóta a KDE szintén fő szempontként kezeli a használhatósággal kapcsolatos elgondolást és azóta csináltak néhány igazán érdekes dolgot a technológiai fronton." - Majd hozzátette, hogy figyelemmel kíséri a KDE-t, otthon futtatja, hogy képben legyen, hogy hogyan és merre tart. "Szeretem a vetélkedést. Lehet. Jó, hogy van választás." Az interjú nem előfizetőknek június 12-től lesz elérhető.
»
|
KeresésNavigációBelépésHupWikiÁllásajánlatokHWSWFriss blogbejegyzések
HUP napi hírlevélLegfrissebb HUP videókLegfrissebb HUP képekLegfrissebb HUP dokumentumokSzavazásMit tudsz a B-tree struktúráról? Részletekbe menően ismerem a felépítését, funkcióját, határait és felhasználását. 11% Kevésbé ismerem, mint az első pontban, de hozzá tudok szólni a témához. 19% Használom, de nem ismerem minden részletét. 4% Hallottam már róla, minimális mértékben ismerem. 28% Egyáltalán nem ismerem. 32% Csak az eredmény érdekel. 6% Összes szavazat: 472
Új felhasználók
InformációKövess minket!Partnerünk |
Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy az Ubuntut átnevezik Gubuntura, a Kubuntut meg Ubuntura? Bár igaz, hogy most a KDE-s változatba fáziskéséssel érkeznek a feature-ök, ez mondjuk megfordulna.
Hát én nem örülnék neki, mert a KDE4 Kubuntus kiadása nagyon gáz volt. Lehet, hogy maga a KDE4 jó, de a sok hiba miatt az összes Kubuntu lemezem hirtelen a kuka gyomrában találta magát. Azon felül szinte minden megoldás, ami érdekel meg van GTK alatt, kevergetni a QT-vel meg nem túl kedves számomra. De majd látjuk mit hoz a jövő. Talán a KDE4 is kiforrja magát. Az is ciki, hogy a KDE3-al kellett kiegészíteni, mert nagyon kevés program van még QT4 alatt.
------------------------------------
Si vis pacem, para bellum!
Ha békét akarsz, készülj a háborúra!
"Az is ciki, hogy a KDE3-al kellett kiegészíteni, mert nagyon kevés program van még QT4 alatt."
Miért ciki ez? Nem minden programot a KDE-fejlesztők csinálnak, idő kell az átálláshoz. Vista alá se portoltak egyből minden programot.
A Vista önmagában is ciki, kár azt részeire bontani. :)
A QT4 már nem mai gyerek, a KDE4 fejlesztése se tegnapelőtt kezdődött el. Aki felelőségteljesen gondolkodik, halad a korral. Legalább béta fázisban lökhettek volna valamit. Azt ugyan hallottam, hogy a QT4 alá teljesen újra kell írni mindent, de van egy kompatibilitási üzemmódja a gyors átállás miatt. Mivel nem vagyok egy programozó típus, ezért erről nincsenek személyes tapasztalataim.
------------------------------------
Si vis pacem, para bellum!
Ha békét akarsz, készülj a háborúra!
Szerencsére nem kell újraírni mindent, akkor elég sokára lennénk KDE 4 alkalmazások. Jó esetben gyorsan megvan, rosszabb esetben kell vele vacakolni, de kevesebbet, mint a teljes újraírással. (Ez alól talán a kicker volt kivétel.) Az alkalmazások azért érkeznek lassan, mert sok programba új funkciókat raknak (és ezért egy részét újraírják) amik kihasználják a Qt 4 lehetőségeit, a kisebb programokra pedig kevés munkaidő jut.
Igazság szerin nincs is a kde4-ben kicker. Amit annak tekintesz, az a plasma része, így azt tényleg 0-ról kellett megírni.
kickert jobban szerettem ..
debian gnu/linux @ linux-2.6.22.24-op1 | patch
info
Épp ezt mondtam. Állítólag nehezebb lett volna a Kickert portolni KDE 4-re, mint új programot írni ugyanarra a célra.
a kubuntu hivatalosan kde3-as, a kde4-es, amolyan demo, azért van, de nem ajánlják modi. akkor, mi is a baj?
A demó nem illik egy LTS kiadásba. Más néven kellett volna kiadni.
------------------------------------
Si vis pacem, para bellum!
Ha békét akarsz, készülj a háborúra!
Nem is része az LTS-nek, sőt, egyáltalán nem is támogatják, max közösségileg.
úgy tudom a Kubuntu nem LTS éppen a KDE4 miatt, majd ősszel...
-----------------------------
Ubuntu 8.04
Ez sem igaz így, mert a KDE3-as kiadás LTS.
Nem az. Csak a Gnome.
Utánaolvashatnál, ahelyett, hogy csípőből visszatámadsz.
Az ubuntu server 5 évig támogatott, abban nincs se KDE, se Gnome.
Az Ubuntu és a Kubuntu desktop egyaránt 3 évig támogatott.
Ezekre mind van LTS.
Van egy ún. Kubuntu KDE 4 Remix, amit a Canonical nem támogat, arra csak közösségi támogatás van.
https://wiki.kubuntu.org/HardyHeron/RC/Kubuntu
18 hónap haverok közt is csak másfél év...
Nem támadok, tényt közlök, mert amit írsz, az nem felel meg a valóságnak. A szerver kiadásra 5 év, az Ubuntu (GNOME 2.22) kiadásra 3 év, a Kubuntu (KDE 3.5.9) kiadásra 18 hónap, azaz másfél év támogatást nyújt a Canonical. Tehát a Kubuntu Hardy nem LTS. A Kubuntu-KDE4 kiadásra egyáltalán nem nyújt hivatalos támogatást.
Referencia: https://lists.ubuntu.com/archives/kubuntu-devel/2007-December/002066.html
És magyarul a hupon: http://hup.hu/node/48575
"A jelenleg 6.06-os kiadást futtató Kubuntu felhasználóknak lehetőségük lesz frissíteni majd a 8.04-re úgy, hogy maradjanak a KDE 3.5 desktop környezet mellett. Erre a rendszerre 18 hónapnyi támogatást kapjanak."
Tudod meddig voltak gtk+1-es programok mindenhol? Az xmms még mindig azt használja (már jó néhány disztró kidobta.) Mplayer csomag is elég későn váltott.
Nekem se tetszett a kde4 amikor próbáltam, de Shuttleworth se a mostani, meg a következő hanem egy jövőbeni kiadásról beszélt. A nemsokára megjelenő 4.1 is jó részben a portolásokról szól. (tudom, hogy más fontos is van benne)
Remélem a CDket veszélyes hulladék mivoltának megfelelően kezeled! (vagy újraírhatót.)
Software is like sex, it's better with a penguin. :D (r)(tm)(c) آكوش
Általában mindent a szelektívbe dobok, de most a hirtelen felindulás mást váltott ki. Szánom-bánom, de legközelebb nem a kommunálisba dobom.
------------------------------------
Si vis pacem, para bellum!
Ha békét akarsz, készülj a háborúra!
A mostani KDE4-es kiadás (mivel nem támogatott) csak amolyan próba, kicsit szélesebb körben használják így talán a KDE-t -> több infó fut be. Ezt a KDE csapat is előre megmondta, hogy a 4.0.0 != KDE4, mert csomó progi, kiegészítő nem lett portolva. 4.1-et nézegetve már egész használható lesz egyedül (3-as széria nélkül) is, egyedül a KOffice-t és az Amarok-ot féltem, hogy összegányolt valamit dobnak ki, csak hogy mehessen a 4.1-el. Illetve háth K3B (vagy K4B?) és digiKam, de azok teljesen függetlenek a KDE fejlesztésétől.
Amúgy létezik egy gtk-qt-engine nevű progi, amivel ugyan olyan jól néznek ki a GTK-s alkalmazások KDE-n mint Gnome alatt, csak egyenlőre még hadilábon áll a 4.4-es Qt-val. Fordítva nem tudok viszont ilyenről.
Pedig van valami qt-s téma, ami gyakorlatilag átveszi a gtk2 témáját. Arra nem emlékszem, hogy ez még alfa/beta, vagy kész cucc, de láttam róla screenshotot. :)
QtCurve téma van GTK-ra.
Nem erre gondolok.
Láttam egy screenshotot, amin valami qt-s alkalmazás (talán a QtDesigner) az ubuntu sárgás témáját vette fel, és úgy futott. És nem kamufotó volt, abban biztos vagyok.
Aki ráismer, az szóljon, mert nem tartom kizártnak, hogy itt olvastam a hupon.
Szerk: megvan, azt hiszem ő lesz az.
Én anno egy Portland nevű fejlesztői alkalmazásról hallottam, ami átjárhatóvá tenné a GTK-t és a QT-t. Biztos nem az volt, mert azóta se hallottam róla.
------------------------------------
Si vis pacem, para bellum!
Ha békét akarsz, készülj a háborúra!
Közben megtaláltam a hupos hivatkozást is, ahonnan eljuthatunk az emlegetett screenshothoz. :)
Tényleg nagyon hasonló!
------------------------------------
Si vis pacem, para bellum!
Ha békét akarsz, készülj a háborúra!
Akkor legyen már itt a forrás:
Trolltech Labs
"...handing C++ to the average programmer seems roughly comparable to handing a loaded .45 to a chimpanzee."
-- Ted Ts'o
Én nem (csak) a kinézet miatt nem szeretem a kavarodást. Bár az is igaz, hogy KDE alatt jobb GNOME -ra írt programot futtatni, mint fordítva. A KDE alkalmazások minden alkalommal indítják a démonaikat, ami sok ideig tart. Erre az XFCE alatt láttam elegáns megoldást, ami az XFCE indulásakor indítja a KDE démonjait.
------------------------------------
Si vis pacem, para bellum!
Ha békét akarsz, készülj a háborúra!
KDE != QT.
Ahogy olvastam a blogban van ra esely hogy hivatalosan a resze valjon a QT-nek linuxon a GtkStyle. Nagyon allat lenne.
nagyon ... undoritó a GTK ..
debian gnu/linux @ linux-2.6.22.24-op1 | patch
info
KOffice-t, Amarokot külön fejlesztik, nem részei magának a KDE-nek, és valószínűleg nem is lesznek kész a 4.1 idejére. De ezeken kívül is hiányzik még pár program: Kaffeine, K3b, KDevelop (4.2-re igérik), Krusader, Kile stb.
szerk: hehe megelőztek :p
Amikor még nem tudtam, hogy Kubuntum lesz, vagy Gnome-os, megnéztem a KDE4-et: bloatware.
Maradtam a Kiwi-nél, jó lesz az, a kmail amúgy is crash-el dovecot-tal a túloldalon (evolution is..), konqueror-t nem erőltetem, a többi meg már desktopenv-független...
csak mondom: nekem a kmail minden gond nélkül olvassa a dovecot imaps szerverről a leveleket.
Kubuntu 8.04 KDE3-al települ. Az ubuntu-specifikus GUI eszközök (pl. nyomtatókezelő) nagy része már python-Qt4 frontenddel fut, de maga a KDE4 csak extraként telepíthető, a CD-n nincs is rajta, nem szerves része a rendszernek.
Átmeneti időszak van, Qt3 és Qt4 is szükséges a rendszeren (egyre több külső program, pl. skype, smplayer már utóbbit használja - a KDE eszközök nagy része portolva van vagy folyamatban, 4.1-re lesz kész, a 4.0 csak stabil API az alkalmazásportoláshoz, tehát nem neked készült).
A CD-idet nem kellett volna kidobnod, először nem ártott volna megnézni mi van rajtuk ;)
Hálisten váltottam Xfce-re és vissza sem térek onnan :)
Én is. Viszont az Amarokot és a Krusadert eddig semelyik alternatíva nem tudta leváltani nálam. Néha a KTorrent és a K3B is kell, de (még)inkább megszokásból.
Hát igen a Krusadert nehéz pótolni... A Gnome Commander elég nyomi hozzá képest, kár pedig a gnome-al jobban ki vagyok békülve...
Nem is hallottam róla, hogy az M$ a Mono-n keresztül hátba támadja a GNOME-ot.
Érdekes... Jó nagy amforák.
Gondolom ezt még csak mint potenciális problémát vetette fel.
He-he he-he-he. És ha a Linux körül tör ki, akkor Windowsra váltunk :)
Mi lenne, ha...
Kum Gábor
---
www.kumgabor.hu
bsd, hurd, minix? :P
debian gnu/linux @ linux-2.6.22.24-op1 | patch
info
opensolaris.
--
http://blog.sartek.net
nembaj-nembaj! akörül is!
:)
Kum Gábor
---
www.kumgabor.hu
akkor majd unununium os. az egy kernel nélküli operációs rendszer. a nokernel rendszerekre talán még nem jegyzett be szabadalmat a Ms. :)
mondjuk kár, hogy megdöglött a fejlesztése, de ha már kernelt sem lehet majd szabadon fejleszteni, újraindul a unununium fejlesztése, utolsó lehetőségként. :D
van hup wiki cikk is róla.
ilyen diplomatikus válaszok mellett?:)
Ír egy új oprendszert:) de vigyázzva, hogy se klikkelni, se semmit ne kelljen, mert tuti, h valaki hisztizni kezd:) A CPU vagy RAM szó használata mikor ütközik már végre valakinek a jogaival?:)
Épp ma heréltem az Ubuntut, az F-spot-on kívül semmi nem dependelt mono libekre. Ha választani kéne, én inkább a mono-t raknám át medibuntuba és kész.
--
the tide is turning
Én a monot alapból kihajítom a kávéscsészével együtt, nem kellenek ezek nekem.
A custom implemented mono inkább szedett-vedett mint a hivatalos Sun Java. Utóbbi nekem szükséges. Előbbi kuka.
lehet, hogy inkább java irányába kellene gondolkodni. persze európában nincs softpatent, de a gyakorlatban eddig nem volt olyan jelentős project, ami ezt kihasználta volna. ha ez a szabadalmi probléma nem csak teoretikus okoskodás, akkor igen álnok volt a Ms a .net nyíltságának hangoztatásakor. sőt kérdésessé válik, egyáltalán volt e értelme a mono fejlesztésének.
A Java irányában csak a Sun gondolkodik, mert segít nekik eladni a brutál teljesítményű szervereiket - amik a JVM futtatásához kellenek. :))
--
Sokan nincsenek tudatában annak, / hogy egyszer mindenki meghal. / Akik ráébrednek erre, / azonnal abbahagyják az ellenségeskedést.
Ezt így betanultad? (Vagy a smiley azt jelenti hogy ez nem volt komoly?)
------------------------------------------------------
Aki utoljára nevet, annak van 56k-s modeme.
meg például az IBM, aki épp most jelentette meg Lotus Symphonyt, amely nagyban épít a javas Eclipse Rich Client Platformra.
néhány keményebb szabadalmi per a mono ellen, és egyetlen jelentős .net fejlesztő marad, a Ms. :)
Azt mi biztosítja, hogy a Java nem sért MS szabadalmat?
például, hogy 11évvel korábban létezett mint a Ms koppintott megoldása. :)
Attól még sérthet az előtt bejegyzett (csak nem implementált) szabadalmat. Persze kisebb a valószínűsége.
éppen ma gondolkodtam rajta hogy KDE-re váltsak, mert sok QT-s programot használok és szerintem szebb is.
Csak az a baj, hogy eddig akárhányszor KDE-hez nyúltam, szívás lett a vége... ha az lenne a főverzió, engem könnyű lenne rávenni hogy szeressem.
Azért kicsit még várjunk azzal a KDE4 stabilitással...
-----------------------------
Ubuntu 8.04
Válts PCLinuxOS-re és nem szívsz többet a KDE-vel! Persze csak ha nem kell wifi. Ha kell akkor tényleg szívás lehet a dologból. :-)
hmm?
minek wifihez kde vagy gnome, ott a jó kis parancssor, abból mindent meg lehet csinálni ;(
debian gnu/linux @ linux-2.6.22.24-op1 | patch
info
define 'szívás'
Kezdettől fogva KDE-t használok, de a 3.[01]-es ősverziók szállingózásaitól (meg okádék témáitól) eltekintve semmi bajom nincs vele.
Gondolom, Kubuntu-t használt.
Eddig KDE-t használtam amióta Linux fut desktopomon (debian woody óta), de most a Hardy-nál döntöttem úgy, hogy a KDE3-al szakítok és KDE4-et kezdek használni. Meg is állapítottam 1,5 hónap használat után hogy KDE4 sok tekintetben jelenlegi állapotában használhatatlan munkakörnyezetnek (legalábbis számomra), így átváltottam Gnome-ra. Érdekes KDE4-el szemben Gnome-on a compiz is működik némi játék után (bugos az ATI Mobility 9000-es).
Gnome negatív tapasztalat:
- ha beállítom hogy mentse el a kilépés állapotát akkor elvárnám, hogy mindaz ami nyitva volt ugyan úgy újranyíljon, de pl a terminál ablak 3 tabbal nem nyílik újra... újra csitogatni kell a füleket... (igazából azt szeretem amikor 3 normál fül 3 sudo root fül van és a root fül más háttérszínű kde3 konsole-nál ez működött)
- Network Manager amikor nagy nehezen beleszenvedtem a Bluetooth Dialup Networkot (gyárilag hibás a chat script... de lehet hogy a ppp peer is) (3g-s telefonomon keresztül), akkor sem volt hajlandó a VPN fület aktívvá tenni... olyan mintha nem is lenne internet kapcsolat. (akár wifi akár lan on csatlakozok a network manager ikont vált, ha ok majd a VPN-nél aktivvá válik a vpn kapcsolat és fel is lehet építeni.). Lehet ezt majd bugreportolom....hátha...
KDE4
- konsolja visszalépés számomra, nem lehet a lapokat ide oda mozgatni gyorsbillentyűvel és ott sem nyílik vissza a tab ha úgy kapcsoltam ki a gépet (csak a konsole indul el tab nélkül).
- bluetooth kezelés valami eszméletlen bugos (gondolom mert csak a KDE3-nak a kbluetooth-át lehet használni ami többször fagyi mint nem. Minden esetre nem értem, hogy miért nem megy amikor a Solid-ban lehet állítgatni valamit vele kapcsolatban állítani.
Gondolom a te figyelmedet is elkerülte az a bejelentés, hogy a KDE 4.0 még nem végfelhasználásra szánt változat, és nem fogod tudni kiváltani vele a KDE3-at. Persze aki write-only módban van, plusz orrbaszájba frissít, az így jár ;)
(nem csak neked szól, hanem minden "jajj a KDE4 semmire se jó" sírórívónak)
olvastam, reménykedtem... nem jött be... már nem akartam visszaálni kde3.x-re mert úgyis előbb utóbb 4.x lesz a végleges.... így már régóta gondolkodtam hogy gnome-t teszek fel. Minden esetre segített ebben a döntésben, hogy a KDE-es kubuntu kevésbé van támogatva nincs annyira kitesztelve nem annyira kompakt, mint a Gnome-os ubuntu.
Amúgy meg rájöttem, hogy nekem mindegy KDE vagy Gnome, csak használható legyen (ha stable-nek hívják akkor legyen is stable, ne csak zárójeles apróbetűs rész legyen, hogy nem ajánlják).
Fagyott vagy nem fagyott? Változott az API vagy nem változott a 4.0 óta? Ha mindkét kérdésre nem a válasz, akkor stabil. :)
"konsolja visszalépés számomra, nem lehet a lapokat ide oda mozgatni gyorsbillentyűvel"
Worksforme (openSUSE). ha nálad nem, nézd meg a billentyűkombinációk beállítását.
Hat igen, ez olyan dolog hogy a GNOME nem KDE, ne vard hogy ugyanaz, ugyanugy mukodjon. A windowsrol jovo arczoknak is az a baja, hogy azt akarjak hogy a linux ugyanugy mukodjon mint a windows.
(irtam ezt a terminalos bekezdesedre reflektalva)
Bármilyen izgalmas dolog is a mono, én mindig bizalmatlan voltam vele. Az MS technológiából mindig az MS-nek válik haszna, legyen az bárhogy implementálva, mert terjeszti a technológiát, amit nyilván ők tudnak legjobban szállítani (mert sajátjuk), és képesek a szoftverszabadalmak miatt zsarolni a szabad változatot.
Ez a java esetében nincs így, és bizony villámgyorsan bele kellene húzni az opensource világban a java terjesztésébe (a mono helyett, nem a natív megoldások helyett). Sajnos a java a desktop világban eléggé gyenge (mind elterjedtségben, mind teljesítményben) a .net/mono -hoz képest (mutasson bárki linux disztrókban (vagy pl. gnome-ban, kde-ben, gtk-val, vagy qt-val integrálva?) jó és elterjedt java-s desktop programot. Alig, max 3-4 db., míg mono-s már most jóval több).
Ezt kellene behozni. Talán most már egy ideje van lehetőség, amióta a Sun elkötelezte magát az opensource irányába.
Java-Qt van (ld még trolltech.org), csak nincs rá alkalmazásdömping.
A teljesítménygond urban legend, egyszer réges-régen valóban volt alapja, mostani Sun JRE-vel nincs.
A Qt Jambi valóban jó dolog, kíváncsian várom, hogy mikor terjed el, de MOST még nem jellemző.
A JRE valóban gyorsabb, de a Swing GUI reakcióideje szerintem lehetne jobb.
jedit, jalbum, mercury. Biztos van tobb is, ezek csak ugy eszembe jutottak.
Az a mercury valami szarlassu egy dolog. Mondjuk ez lehet hogy nem a Java, hanem a Swing hibaja.
Mas Swing-es programokkal is ugyanez a tapasztalat (amellett hogy szarronda).
Egy python/gtk-ban irt program 100x gyorsabban reagal erzesre (pl deluge, emesene).
Én nem érzem annyira lassúnak. Persze, nem olyan gyors, mint egy natív app, de nem akadozik, vagy ilyesmi.
Én is használok több tucat java desktop programot (most nem sorolom fel, elég sokat ismerek), de mégsem nevezném elterjedtnek.
Eclipse
en is gondoltam ra - ha mar hasznalom rendszeresen - de gondoltam "desktop app" alatt atlag usernek valo programot ert. :)