15. Árok Party - 2013

A hétvégén ellátogattam az Árok Party nevű rendezvényre. Nem a saját ötletem volt, egy munkatársam találta ki, hogy elmenjünk rá, sőt azt is, hogy ezt csak úgy érdemes megtennünk, ha indulunk egy pályamunkával valamilyen compo kategóriában. Mivel kb. 20 évvel ezelőtt írtam pár zenét C64-re, kézenfekvő választásnak tűnt, hogy frissítsem fel az ilyen irányú képességeimet. Ez nehezebben ment, mint gondoltam: Úgy éreztem, szinte mindenre emlékszem, de rá kellett jönnöm, hogy az amúgy sem túl hosszú előző korszakom során felszedett tárgyi tudás nagy része megkopott. SID chip dokumentációk olvasgatásával kezdtem, aztán a korábbi korszakomban is használt Music Assembler feltérképezésével folytattam, amit szegényes help és nem létező dokumentáció nehezített meg. Beletelt bár napba, mire megértettem, hogyan kell használni. Külön nehézség volt a CCS64 emulátor billentyűzetének tökéletes belövése, és a Music Assemblerrel készített zene RUN paranccsal indítható programfájllá alakításának elsajátítása is, mivel ilyet korábban sohasem csináltam. Akár meg is könnyíthette volna a dolgomat, hogy három hetes szabadságon voltam, de a feleségem dolgozott közben, ezért én vigyáztam a három gyerekre, és csak éjszakánként tudtam készülni a partyra. Mire az említett technikai ismereteket sikerült összeszednem, már csak pár napom maradt arra, hogy közel húsz év teljes kihagyás után a semmiből összedobjak valami értékelhető zenét. Újabb alvásmegvonási menetek során sikerrel jártam, és elmondhatom, hogy nem vallottam szégyent, hiszen sikerült dobogóra állnom a SID zene kategóriában! Igaz, ami igaz, némiképp csökkenti a megszerzett bronzérem értékét, hogy mindössze hárman indultunk a versenyen. Más szóval nincs mit szépíteni, tökutolsó lettem. Nade majd jövőre!

Az Árok Partyn egyébként engem is értek meglepetések, és mind pozitív volt. Feltűnt, hogy a C64 scene tagjainak — legalábbis akik a lázas 80-es éveket túlélték — átlagos tudatmódosító szer-fogyasztása jelentéktelen mennyiségű alkoholra korlátozódik, a hangulat mégis nagyon jó volt. Eddig semmi közöm nem volt a scene-hez, mégsem találkoztam semmiféle arroganciával. Mindenki nagyon kedves és segítőkész volt. Kedélyesen csevegtem néhány — mint utólag megtudtam, neves — scenerrel, köztük Gabucinóval, aki élőben halál jó arcnak bizonyult.

A Last Ninja előadás előtt, amikor a folyosón hallottam egyik szervező és az előadó beszélgetését, eléggé megijedtem, mert úgy tűnt, a Ninja fejlesztő kissé rangon alulinak tartja a Partyt és bármelyik pillanatban sértődötten távozhat. Kb. az előadás közepéig úgy éreztem továbbra is fennmaradt ennek a veszélye, de ezután feloldódott az előadó, és elkezdte élvezettel boncolgatni a fejlesztés részleteit, aztán önfeledten elkeveredett a társaságban, szinte együtt bulizott velünk késő estig. Vele is sikerült élvezetes 4/6-szemközti beszélgetést folytatnom.

A SIDrip Alliance-től eddig csak egy — kétségtelenül nagyon jó — számot ismertem, és azt hittem róluk, hogy a C64-hez nem sok közük van, csak ennek a közönségnek az igényeiben találták meg az űrt, amit be tudnak tölteni, és amúgy sem valami jó zenészek, csak kb. száz próbálkozásból sikerült egyszer jó felvenniük, ezért lett ilyen ütős. Ezzel szemben rá kellett jönnöm, hogy a SIDrip Alliance kompromisszummentes C64 zenekar! A tagok hardcore scenerek (kiváló programozók, SID-zeneszerzők, stb.), és úgy játszanak élőben, hogy az bármely rockzenekar becsületére válna. Teljesen megdöbbentett ez a felismerés, meg az is, hogy milyen szimpatikusak, közvetlenek a tagok.

Röviden összefoglalva a SIDrip Alliance és az Árok Party egyaránt felbecsülhetetlen értékű nemzeti kincs. Az áldozatos és alázatos partyszervezői munkáért óriási köszönet illeti Poison és Cargo urakat. Remélem, sokáig lesz még Árok Party. Jövőre is ott leszek, de persze csak akkor, ha megint sikerül időben összehoznom egy pályamunkát. És ezúttal nem fogom beérni az utolsó hellyel!

Szerkesztés 2013.07.11 15:00:

Elfelejtettem megemlíteni azt az érdekes, fejlesztés alatt álló C64 játékot, ami a Wild compon indult: http://csdb.dk/release/?id=120222
YouTube videó is van róla: https://www.youtube.com/watch?v=pM5BX7-nJj0
Ha jól emlékszem, a partyn egy másik — talán még jobb —, a Matrix soundtrackon alapuló zenével is bemutatták (azt jó lenne SID-ben megszerezni :-). A játék fejleszője Dév.

Készül még egy játék Plus/4-re is, ha jól emlékszem "Adventures in Time 2" címmel. Engem leginkább a Creaturesre emlékeztetett. A játék karakterei igen jól animáltak, az ízléses grafika és a hangulatos zene abszolút telitalálat. Nyomós indokkal szolgál a VICE emulátor kipróbálására vagy akár egy igazi Plus/4 beszerzésére.

Leon fejleszti a 4 emelet című játékot. Remélem, nem tévedek nagyot, ha azt mondom, a kalandjáték kategóriába tartozik. Azt is írhatnám, hogy a játék grafikája a C64 fénykorát idézi, de ez persze nem igaz, mert akkoriban még nem igazán voltak ilyen magas szintű grafikai megoldások, holott szabványos HI-RES-ben készül, ha jól emlékszem.

Hozzászólások

"köztük Gabucinóval, aki élőben halál jó arcnak bizonyult."

Erre jön majd a flame ne félj...
-------------------------
I'm not sure he is handicapped or "special".

A CCS64 helyett ajanlom neked a VICE emulatort. Tobbfele Commodore hardware emulaciojara kepes (C64, C128, plus4, VICE, etc.), es a vegletekig testreszabhato.
--

Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant. 

Gratulálok dobogós helyezéshez !!
Remélem hosszabb távra is kedvet kaptál 8bit zenéléshez, zenészekből mindig hiány van :)

Most, hogy elvesztetted a scene-szüzességedet, javaslom, hogy gyere majd functionra is.
Általában ott is játszik a SIDRip. :)

Készül Adventures in time 2? Wow. Már az első is hatalmas teljesítmény volt, szegény Plus/4-et nem a minőségi játékok jellemezték.

*szerk:
jó bunkó vagyok, gratula a helyezésért. :)

@@
"You can hide a semi truck in 300 lines of C."

Csak lemaradt a gratuláció... :)
Amúgy ha kritikát vársz a zenédre, nekem picit lapos, unalmas egy idő után. Jobb szeretem a pörgősebb, fülbe ragadó dallamú zenéket, de ez már egyéni ízlés kérdése. Ellenben remélem jövőre is indulsz. ;)

@@
"You can hide a semi truck in 300 lines of C."

Nekem is jobban tetszett volna, ha sikerül olyat írni, de nem jött össze :-) Amúgy nem azért kérdeztem, mert kritikát vártam, hanem azt hittem, hogy a hozzászólásodban előzőleg volt valami epés megjegyzés arra, hogy tökutolsó lettem, csak aztán kitörölted. De mondom, nem sértődtem volna meg azon sem.

1.: http://csdb.dk/release/?id=120212 (NecroPolo, a SIDrip Alliance frontembere írta)

2.: http://csdb.dk/release/?id=120219 (A szerzője Greg/Faces. Ha jól veszem ki, profi, öreg motoros.)

És egy versenyen kívüli mű:

http://csdb.dk/release/?id=120263 (A szerzője Hermit, a SIDrip Alliance basszusgitárosa, emberfeletti kóder.)

Biztos bennem van a hiba, de láma vagyok ahhoz, hogy rájöjjek, hol. A ccs64 emulátor monitorával kimentettem .prg formátumban a $1000-$1ddd tartományt, és ebből sidedittel készítettem el a végleges sid fájlt. A .prg kimentésével próbálkoztam közvetlenül kitömörítés után, ami nem feltétlenül sikerült, mert nem biztos, hogy jól találtam meg a kitömörítő kód végét, annál is inkább, mivel az általam annak vélt kódrészletet valószínűleg felülírja a kitömörítési folyamat, viszont ennek ellenére az első kb. egy perc elég jól szólt. Után megpróbáltam a már szóló zenét kirippelni, kb. hasonló eredménnyel. A saját cuccomat könnyen ki tudtam venni ugyanezzel a módszerrel, de az nem tömörített.

jópofa muzsika, bár nekem inkább ilyen új hullámosnak hangzik, nekem a kedvencem stílusom a 80' évekre jellemző valamilyen "rendes" zene 8 bites feldolgozása (pl.: Rob Hubbard féle Delta ), amúgy fura módon jelenleg a YM chippes muzsikák valahogy jobban követik ezt a hagyományt mint a SID köré csoportosulók nagy többsége.