Szerintem vagy adatbiztonságról beszélünk vagy nem. Ha az adott adat fontos, akkor költeni kell rá. Ha nem telik Ultrium-ra, akkor DDS-re.
Amit leírtál, azt hívják two-stage backup-nak. Első lépésben valamilyen disk-re mentesz, utána szalagra. Ennek az a legnagyobb előnye - szerintem - hogy míg egy disk-re, egy filerendszerre több backup is mehet egyszerre, addig a szalagot egyszerre csak egy backup használhatja.
Vegyük például egy olyan helyzetet, amikor több laptopot kell rendszeresen mentened. A laptopok sajátossága, hogy hordozhatóak és ennek következtében csak akkor tartózkodnak az irodában, amikor a tulajdonosuk. Tehát rendszeres esti mentést nem tudsz ütemezni. Napközben ugyan elérhetőek, de tételezzük fel hogy dolgoznának rajtuk. Ráadásul nem lehetsz biztos benne, hogy mikor vannak egyáltalán hálózatközelben. Magyarán semmilyen idő szerint ütemezett backup nem jöhet szóba. Kialakult egy olyan mentési feladat, amiben több kliens, jórészt megjósolhatatlan módon, össze-vissza kezdeményezhet mentést. Ilyen helyzetben vagy lokális szalagegység lehet a megoldás - ami azért manapság nem standard tartozéka a laptopoknak -, vagy a disk-re mentés. Ez utóbbi esetben nem probléma, ha egyszerre akár húsz backup session fut egyszerre - mondjuk mert mindenki ugyanakkor éhezett meg és ebédidőben inditott egy mentést - a disk bírja. Éjjel vagy hajnalban pedig ki lehet írni ezeket a mentéseket szalagokra, hogy a páncélszekrény is kapjon valamit.
Amúgy létezik olyan, hogy Virtual Tape Library. Ez egy olyan eszköz ami tape-t, library-t emulál, de valójában disk-re, disk tömbre dolgozik.
Ave, Saabi.