Nem értek a témához, lévén még egyszer sem haltam meg, de itt a HUP -on szerencsére tök elfogadott a téma ismerete nélkül, sőt a topicnyitó írás elolvasása nélkül osztani az észt, szóval nincs miért szégyellni magam. :-)
Mondjuk a topic nyitót elolvastam, de ez nem ment fel az alól, hogy a filmet nem láttam.
Viszont azt sosem értettem az emberekben, hogy miért mossák össze a halál három aspektusát.
Egyesek félnek a haláltól, a megszűnéstől, ami azért vicces, mert nem veszik észre, hogy minden este amikor elalszanak akkor az öntudatuk megszűnik, vagyis egészen a reggeli vekkercsörgésig halottak.
A másik aspektus a haldoklás, azt nyilván nem kívánja senki, én pont emiatt támogatom az eutanáziát.
A harmadik aspektus, hogy mit hagyunk magunk után, például a családunk szemszögéből mit jelent a távozásunk.
A különféle vallási dogmákat nem említem, mivel tucatnyi elmélet van arra, hogy mi lesz velünk a halálunk után, és mivel mindegyik szerint tévedés az összes többi, én kivárásra játszom ezen a téren. Majd kiderül, ha már nem leszek, úgyhogy legalább a kíváncsiság bennem van, hogy mi lesz amikor lekapcsolják a villanyt.
Sokan szerintem a haldoklástól való félelem miatt kerekítenek nagy feneket az elmúlásnak, és emiatt valami perverz valláskárosult magyarázatot alkotnak az élet szentségéről, ami miatt pont a haldoklás időtartalmát nem engedik megrövidíteni. Ez engem annyiban érdekel, hogy (nyilván) nem szeretném, ha mások hülyesége miatt kelljen majd többet szenvednem mielőtt ígyis-úgyis meghalok. Magától az elmúlástól nem tudok félni, elvégre naponta gyakorlom az elalvást. Az a gondolat mondjuk bassza a csőrömet, hogy ha álmomban agyvérzésben elmúlok, akkor a családom nehéz helyzetbe kerülne a keresetem kimaradása miatt, de ugye erre való az életbiztosítás.
No mindegy, igazából csak annyit akartam írni, hogy ha a halálról beszélünk, akkor érdemes nem egyben kezelni ezt a három aspektust, mert akkor könnyen félreérthetjük egymást, hogy ki mire gondol, ki mitől fél.