Nem akarok Károly nevében beszélni, de én a barátoknak mindig azt mondom "Nem akarok panaszkodni, mert akkor emberként kezelnek".
Úgy teszek, mintha érdekelne, hogy a kolléga Hurghada helyett most az olasz tengerpartra megy, hogy XY-nak fáj a keze a sok gépeléstől, és elrejtem hogy nekem se betegszabadságom nincs (mert a gyerekkel akkor is foglalkozni kell), se nyugdíjas nem leszek, hétvégéim sincsenek és nyaralni menni sem megyek valószínűleg többet (mert nagyobb stressz az új helyen megoldani a minimumot is). A normál elétben heti három terápiánk van, ahogy Károly is írja, egy bevásárlás is nehéz és minden hétre jut valami intéznivaló. Legutóbb egy évig tartott, mire kicserélték a hibás kerekesszéket, addig mi javítottuk.
Ezt sokan negatívnak veszik. Tiltottak már ki facebook csoportból, mert "túl negatívak vagyunk", miközben csak a mindennapi történeteket írtuk meg az iskoláról, a tömegközlekedésről, a hivatali levelezésről. Ha nem beszélünlk ezekről a magukat egészségesnek hivókkal, akkor néha megkérdezik, hogy vagyunk.
Emiatt nem is írok a hupra, itt meglehetősen sok rasszista, diszkriminatív és empátiahiányos van (vsz. egy hangos kisebbség). Látszólag még nem érintette meg őket az élet kevésbé szerencsés oldala, el sem tudják képzelni, hogy valójában belőlük hiányzik valami. Engem ez mondjuk ma már kevésbé érdekel, nem célom beleszólni az életükbe.