Ez már 20 évvel ezelőtti hardveren se számított, hogy a swap file-nak van fájlrendszerbeli overheadje.
Sokkal inkább ez a swap partíció a HDD-ken volt fontos. Ugyanis ki tudtad számítani, hogy valahányadik szektortól az utolsóig csináltad, akkor a lemeztányér szélére került, ott a legnagyobb az olvasási-írási-kerületi sebesség, plusz a swap partíció nem töredezik, mint egy fájlrendszeren lévő fájl, ami viszont igen, és nem mondhatod meg, hogy a tányér szélére kerüljön. Ez sokkal többet jelentett, mint a fájlrendszer overheadjének a hiánya.
Mindezt viszont az SSD-kel kidobták, az SSD amúgy sem sorban tárolja fizikailag az adatokat, még akkor se, ha egymás utáni logikai szektorokba írod, a wear leveling is figyelembe véve elszórja, több Flash NAND chip között párhuzamosítja az SSD vezérlője. Annak az se probléma, ha 2 swap van azonos meghajtón, és felváltva használja a rendszer, legalább párhuzamosítani tudja az I/O műveleteket a több lekérés között.
Ennek az egész swap-nak a jelentősége is csökkent, mióta sok giga memóriával ki lehet tömni a gépeket megfizethetően. Már a 32 se drága, 64 giga megfizethető. Nekem „csak” 16 giga van (minden gépben vagy 8 éve), de még abból sem fogytam ki soha, kétszer futottam ki névleg, mikor elszabadult egy memory leak-es alkalmazás, de ezt leszámítva soha. Így nincs is swap, ha kéne is (mert olyan speciális felhasználásom lenne), akkor is swap file-lal oldanám meg, mert rugalmasabb, nem kell hozzá partíciót, logikai kötetet fájlrendszert méretezni (a swap partíción nincs fájlrendszer, de amikor a swap partíciót méretezed, akkor az a mellette lévő partíción viszont érinteni fogja a fájlrendszer is).
Ez a swap partíció jobb mint a swap fájl egy olyan régi bölcselet, mint pl. hogy a swap mérete legyen a fizikai RAM kétszerese. Ez is egy olyan korszakból származik, amikor 64-512 mega RAM volt egy átlag gépben, nem 16+ giga. Ma már csak arra kell figyelni, ha valaki hibernál, akkor a swap legyen legalább akkora, mint a RAM, különben nem fog beleférni a RAM tartalma hibernációkor.