Akkor lehet ezt megszüntették, ami pozitív. Emlékeim szerint a FreeBSD-é, NetBSD-é is ugyanolyan szétszabdalt volt, a DragonFly-ról nem tudok nyilatkozni, azt még nem telepítettem. Lehet attól is függ, hogy UFS-sel vagy ZFS-sel telepíti valaki a rendszert, én UFS-sel szoktam.
Azzal sem lenne baj, ha több partíciót csinálna, de túlzásba viszi, ilyen néhány megás szutykokat hoz létre. Szerintem ez még a PDP11/VAX időszakból visszamaradt szokás, hogy ilyen 10-20-40 megás RA10 HDD-kre kellett szétosztani a rendszert, mert egy HDD nem volt olyan nagy, hogy az egész felférjen és még hely is maradjon.
Ha indokoltan osztja szét, az nem baj, pl. /home, /var vagy /build, az teljesen jó. Az se jó, ha minden egyben van, még a /home se lenne külön, mert akkor esetleg minden rendszer-újratelepítéskor mentésből kell visszahuzigálni a felhasználói adatokat.
A másik, ami szintén ilyen konzervatív elmaradottság, az hogy a BSD-k zöme a kernelparaméterek defaultjait is még nagyon régi, gyenge, kevés RAM-os gépekre határozta meg, és nem nyúltak hozzá 20-30 éve. Általában BSD-nként vannak tutorialok, hogy melyik kernelparaméternek az értékét kell emelni, hogy jobb legyen a teljesítmény vagy az energiatakarékosság.
OpenBSD-nél, ha gyenge a gép (1-2 magos, vagy 4, de gyenge magok), én a default letiltott Hyper-Threadinget is visszakapcsolom, nem érdekel semmilyen Spectre meg Meltdown, 30-50% teljesítményt nem hagyok veszni, mert valami Google Zero Security Influencer barom szerint támadható. 6-8 magos, modernebb, combosabb hardver már lehet nincs annyira rászorulva, 16-32 magnál meg néha egy-egy szoftvernek a futásán adott esetben a HTT még ronthat is pár százalékot.