Az elölt (inaktivált) vírust vagy baktériumot tartalmazó vakcinák esetében a gyártási folyamat célja, hogy teljes mértékben elpusztítsa a kórokozók fertőzőképességét. Azonban elméletileg, ha a gyártási vagy ellenőrzési folyamatban hiba történik, előfordulhat, hogy nem minden vírus vagy baktérium kerül teljesen elölt állapotba.
A modern vakcinagyártás során szigorú minőségellenőrzési eljárások biztosítják, hogy az elölt vakcinák valóban ne tartalmazzanak élő, fertőzőképes kórokozókat. Ezt kémiai vagy fizikai módszerekkel (például formaldehiddel vagy hőkezeléssel) érik el, és laboratóriumi vizsgálatokkal ellenőrzik a teljes inaktiválást.
Összességében tehát normál körülmények között az elölt vakcinákban nem fordulhat elő élő kórokozó, de ez a gyártási folyamat pontosságától és az ellenőrzések szigorúságától függ.
A gyakorlat azt mutatja, hogy bizony előfordulnak, nem is olyan nagyon ritkán.
Igen, léteznek olyan tanulmányok és esetek, amelyek az oltóanyagok szennyeződését élő, fertőzőképes kórokozókkal vizsgálták. Néhány példa:
Lübecki eset (1929–1933): Németországban 251 csecsemőt oltottak be BCG vakcinával, amely véletlenül virulens tuberkulózis baktériummal volt szennyezett. Ennek következtében 173 csecsemőnél alakult ki a betegség, és 77-en meghaltak.
Cutter-incidens (1954): Az Egyesült Államokban a Cutter Laboratories által gyártott inaktivált polio vakcina egyes tételei élő poliovírust tartalmaztak a nem megfelelő inaktiválás miatt. Ez több gyermeknél poliomyelitis kialakulásához vezetett.
SV40 vírus szennyeződés (1955–1963): Ebben az időszakban egyes polio vakcinák szennyeződtek a szimian vírus 40-es (SV40) törzsével, amely majmokból származott. Bár az SV40 emberi egészségre gyakorolt hatása vitatott, egyes kutatások összefüggésbe hozták bizonyos daganatok kialakulásával.
Ezek az esetek rámutattak a vakcinagyártás és -ellenőrzés fontosságára. A modern gyártási folyamatok és szigorú minőségellenőrzési eljárások célja az ilyen jellegű szennyeződések megelőzése.